évközi 16. vasárnapra

Cantalamessa atya gondolatai alapján

B év évközi 16. vasárnap, 2018. július 22 - Mk 6,30-34  

Gyertek, pihenjetek egy kicsit!
          A mai evangéliumi szakaszban Jézus hívja tanítványait, hogy hagyják ott a tömeget, szakítsák félbe a munkát és vonuljanak el Vele egy „magányos helyre”.
         Arra tanította tanítványait, hogy azt tegyék, amit Ő maga is cselekedett, hogy legyen életükben egyensúly a cselekvés és elmélkedés között: vonuljanak félre titokban a tömegtől és regenerálódjanak magukban és Istennel.
         A kérdés nagyon jelentős és időszerű. A mai életritmus olyan sebességet kíván tőlünk, amely meghaladja alkalmazkodó képességünket.
Jézus az evangéliumban soha nem kelti azt a benyomást, hogy lázasan sietett volna. Sőt, néha úgy tűnik, hogy az időt pazarolja: mindenki keresi, de Ő félrevonul és imádkozik. Néha - ahogy a mai evangéliumi szakaszban is - arra hívja a tanítványokat is, hogy legyenek Vele, töltsék együtt az időt. „Gyertek egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Gyakran mondja azt is, ne aggódjunk. Testünknek számtalan java származik az ilyen nyugalomból.
A pillanatnyi megállások között épp a nyári szabadság ideje van. Sok ember számára ez az egyetlen alkalom, amikor egy kis időre megpihennek, nyugodtan beszélgetnek házastársukkal, játszanak gyermekeikkel, elolvasnak egy jó könyvet, vagy csendben elmélkednek a természetben, egy szóval kikapcsolódnak.
„Az Úr napját szenteld meg!” parancshoz hozzátehetné valaki: „A vakációt szenteld meg!” „Álljatok meg, (szó szerint: menj szabadságra, tarts vakációt!) mert én vagyok a ti Istenetek! - mondja az Úr a zsoltárokban!
Egyszerű dolog egyszer belépni egy hegyen lévő üres templomba vagy kápolnába, és ott tölteni egy időt „távol másoktól”, csak magunkkal és Istennel!
Az evangélium szerint Jézus és az apostolok kikapcsolódása rövid ideig tartott, mert az emberek látták őket elmenni, s gyalog elindultak a partraszállás helyére. Jézus azonban nem vitázott az emberekkel, akik megzavarták békéjét, hanem „megindult”, látva, hogy olyan elhagyottak, mint a pásztor nélküli juhok és „sok mindenre tanítani kezdte őket”.
Ez mutatja nekünk, hogy készen kell állni akkor is, amikor a megérdemelt pihenőt megzavarja például a felebarát súlyos szüksége.

Így nem lehet kórházban hagyni egy idős személyt, aki rám van bízva, hogy zavartalanul élvezzem a szabadságot. Nem felejthetjük el azokat, akik magányosak, de nem saját választásukból, akik szenvednek, s nem csupán egy hétig vagy hónapig, hanem éveken át, esetleg egész életükben.
       A keresztény embernek alapvető életformája a szolgálat, a másokért élés. Naponta megtalálnak bennünket a feladatok, ha érzékeny szívvel járunk. Előfordul, hogy nem tudunk nemet mondani, erőn felül vállalunk, vagy a feladatok meghaladják képességeinket. Ilyenkor elfáradunk, elcsigázottak leszünk. Pedig megtanultuk Jézustól, hogy milyen fontos a „tenni” és a „lenni” egyensúlya. Ha azt szeretnénk, hogy életünket a harmónia jellemezze, ki kell alakítanunk a helyes arányokat. Figyelnünk kell arra, hogy a jól elvégzett, becsületes munka után – reménykedve a gyümölcsökben – áldozzunk időt a pihenésre, feltöltődésre is. A békességet, a szív zavartalan nyugalmát nem lehet kiérdemelni és elhatározással megszerezni. A békesség előtt csak megnyílni lehet, és engedni, hogy betöltsön. Törekedjünk hát arra, hogy egyéni és közösségi életünkben megteremtsük ennek feltételeit, és éljünk az adódó lehetőségekkel. Hiszen csak úgy lehet szeretetet adni, ha van miből. A kiszáradt, üres kútból nem fakad éltető víz. Számunkra mindig éltető, megújító erő lehet a hitünk, szerető odafordulásunk Jézushoz és egymáshoz.
    Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Mi lehetett az a „sok minden”, amire oktatta őket? Jézus egy ügyű volt, mindig egy dolgot hirdetett: Isten országát. (Lehet egybe írni együgyű, vagy külön, egy ügyű, kicsit mást jelent…) Az egy ügy Isten országa: A tömegnek sem beszélt másról. És persze Márk evangélista se beszél másról, mert hű a Mesterhez. Mi is legyük egy ügyűek, beszéljünk hát Isten országáról! S lám, bár Jézus arra tanította követőt, hogy ne várjanak az emberekre, hanem menjenek eléjük, lám azok mégis jönnek, még pedig tömegestül. EZ a hit, ez a hithirdetés paradoxonja! Ha eléjük mész, ők is eléd mennek!
     Ezt a nyári időszakot igyekezhetünk arra kihasználni, hogy a mai evangélium fényében meglátott önmagunkat többször vigyük el egy csendes helyre Jézus társaságában. Merjünk néha nem tenni csak lenni. Nem beszélni, hanem hallgatásba merülni. Erről a csendről Szent-Gály Kata költőnő így vall:
elcsöndesedni
     hogy minden szavadat értsem 
     azokat az alig hallhatókat is 
     amilyeneket belülről mondasz 
     és egyedül nekem mondasz -  Ámen!