Évközi 8. vasárnapra, - Mt 6, 24-34
Kedves Testvérek!
Aggódjunk, vagy ne aggódjunk?
Tehetjük fel a kérdést magunknak a mai három olvasmány hallatán.
Az első olvasmányban arról olvastunk, hogy a zsidó nép aggódik, és csüggedés vesz rajtuk erőt. A babiloni fogságban úgy érzik, mintha Isten elfordult volna tőlük, és elfeledte volna őket.
A Szentleckében Pál apostol csöppet sem aggódik. Tiszta a lelkiismerete, azért meri állítani: „nem törődöm azzal, hogy ti vagy más emberi bíróság hogyan ítélkezik fölöttem.”
Az evangéliumban Jézus arra akarja ráirányítani a figyelmünket, hogy ne aggódjunk, ő mindig jelen van az életünkben, a jó sorsban éppúgy, mint a nehéz helyzetekben egyaránt. Az ő szeretete határtalan, több, mint anyai szeretet, de ehhez nagy-nagy bizalmat vár tőled, olyan bizalmat, mely kizárja a fölösleges aggodalmaskodást.
A jövőt az ember magának alakítgatja. Nem mindegy persze, hogy holnap milyen világra ébredünk. Egy lexikonban úgy olvasom az aggodalomról, hogy az „aggodalom a jövőtől való félelem, melynek 98% teljes egészében megalapozatlan”. Nos, akkor Szentatyáink rosszul értenék az evangéliumot, mert szinte nincs olyan vasárnap, amikor a szokásos déli az Úrangyala imádságban ne aggódnának valamiért?
- A Szentatya aggodalmát fejezte ki Szíria drámai helyzete miatt.
- A Szentatya mélységes aggodalmát fejezte ki a nemzetközi színtéren tapasztalható növekvő feszültség miatt, és óvott a nacionalizmus megerősödése miatt.
- Ferenc pápa aggodalmát fejezte ki a populizmus erősödése miatt, ami a politikai válságok hatására olyan diktátoroknak nyit ajtót, mint amilyen Adolf Hitler volt.
Sőt XI. Pius pápának volt egy enciklikája: „Mit brennenden Sorge”: „Égető aggodalommal” címmel, amit németül írt 1937-ben, a fasizálódó német közélettel szemben.
Szentatyáink nem lennének elég hívőek a mai evangélium fényében, mert állandóan aggódnak valamiért?
Az aggodalom, a lelki élet egyik legnehezebben körülírható, ugyanakkor talán legáltalánosabb jelensége. Mindegyikünk életét át és átszövi. Aggódásunk tárgya nagyon sokféle lehet. A mai evangélium fel is sorol néhány örök okot: az étel, az ital, az öltözködés. A mai világban hozzáfűzhetnénk még jó néhány általános okot is: Lesz-e munkám? Szeret-e engem valaki? Hűséges lesz-e a párom? Egészséges leszek-e? Lesz-e igazi jó barátom?
Maga az aggódás tehát természetes dolog. Akkor azonban miért óv minket Jézus? Azért, mert a bízó hit nélküli aggodalom egy olyan világba sodor bennünket, mely összeegyeztethetetlen Isten szeretetével. Az aggódás azért is természetes, mert mindannyian bűnre hajlóak vagyunk. A bűnnek pedig az egyik következménye, hogy nem merünk bízni sem Istenben, sem embertársunkban.
Szent Ágoston, aki átélte életében a kétségbeesés legmélyebb szakadékait is, mint megtért filozófus megkísérli, hogy értelmet találjon a végső értelmetlenségnek. Így ír: „Az az ember, aki a szakadékban tévelyegve felkiált Istenhez, kivergődik a szakadékból. Maga a kiáltás emeli ki.”
Vagyis a hívő ember nem saját magára támaszkodik, nincs talaj a lába alatt; csupán Isten irgalmában és hűségében, szeretetének felfoghatatlan titkában remélhet.
Amikor aggódsz, és stresszes az életed, három alapvető út közül választhatsz. Vagy reménytelenül aggódsz, - vagy nem veszel tudomást az egész világról, a mának és magadnak élsz, - vagy megtanulsz bízni Istenben.
„Ti keressétek először Isten országát, és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá.” Olvastuk a mai evangéliumban.
Hogyan is lehetne életszerűen elmondani egy átlagos mai embernek a hit nagy élményét, amit gondviselésnek hívunk? A világban ma hallható divatos szavak közé: mint tolerancia, egyenlőség, önmegvalósítás, fejlődés, demokrácia stb. nem tartozik az isteni gondviselés fogalma. Pedig e nélkül nem csak a mai evangéliumot, egész kereszténységünket sem tudjuk megérteni. Ahol az emberi gondolkodás, az emberi erő véget ér, ott csak Isten segíthet, és segít is. Sőt, ha hiszek a megváltás krisztusi erejében, hozzáfűzöm, hogy a szerencsétlen sorsú emberek Isten kedveltjei, mert teljes mértékben ráutaltak a szeretetre.
Bármenyire is okod van aggódni, minden mélységben van még egy kiút. Isten által minden kegyelemmé válhat, mert a baj is megnemesedhet Isten mindent átölelő irgalmában. Lehet, hogy minden marad a régiben. Örökre tovább kell hordoznod aggodalmaidat. És mégis minden nehézségben, bajban csakis Isten van veled. Ez egy hitetlen számára megfoghatatlan. De mint hívő, aki annyiszor éltem már át, hogy Isten meghallgatott, megsegített, újra erőt adott. Hogyne bíznék újból is az ő gondviselésében? Szent Pál azt írja a Római levélben: „Az Istent szeretőknek minden javukra válik.” (Róm 8,28). Szent Ágoston, amikor ezt kommentálja, egyszerűen csak hozzáfűz egy szót: még a bűnök is.
Jézus a mai evangéliumban bizalmat vár el tőled. Azt várja, hogy bízz abban, aki minden nap gondoskodik valamiféleképpen rólad. Tervezd az életed. Hívd ehhez segítségül az Urat. Ugyanakkor ne keseredj el a megpróbáltatások idején sem, hiszen Jézus gondviselő szeretet veled van, akár az örömben, akár a nehézségek idején. Lehet, hogy egy problémában, betegségben, csalódásban mást nem tudsz mondani, csak ezt: ez nagyon fáj. De igazából ekkor már nem ez számít. Az aggodalmat fel tudom ajánlani neki. Sőt az ő segítségével nagyobb dolgokat is végbevinni.
Papként is sok aggodalmat éltem már át. Csalódásokat az életben. De mégis a bizalom segít engem abban, hogy az aggodalmaimat feloldjam, be tudjak hatolni a gondviselés kifürkészhetetlen titkába. Úgy érezni, hogy Jézus mai tanítása is megbízható, visszavonhatatlan erejű. Sőt az általa közvetített gondviselés megakadályozza és megsemmisíti az ellenséges világ, az ördög csábításait is. A gondviselésbe vetett ilyen bizalom következménye egész emberi élményvilágom kegyelmi jellegű átalakulása. Néha kicsit elbizonytalanodom ugyan, de már nem félek. Ezért merem jó szívvel olvasni Jézus szavait: „Ne aggódjatok hát a holnap miatt! A holnap majd gondoskodik magáról! Elég a mának a maga baja.”
Uram, Jézus Krisztus! Segíts a mai vasárnapon, hogy ne csökkenjen bizalmam irántad. Lehet, hogy jönnek olyan napok, amikor a hitnek csak kis lángocskája fog égni bennem, de akkor szítsd fel lelkem lángját, hadd merjem hinni, hogy soha sincs zárt kapu. Minden rossz megváltozhat a te kegyelmeddel, és mindig új lehetőség, új út áll előttem, amíg élek. Kérlek, száműzd lelkemből az unottságot, a lelkesedés hiányát, és segíts, hogy aggodalmam és együttérzésem a másik ember szenvedései, szükségei iránt ne szenvedjen hiányt. Ámen.