C év évk. 22. vas 2019
Bevezető:
A kevélyt megalázzák, az alázatost dicsőségre emelik. Szeretetből tegyük a jót, ne pedig a viszonzás reményében!
Az első olvasmány a Sirák fia könyvéből, és az evangélium is arra tanít, hogy a bibliai szerénység több az okos számítgatásnál: amelytől azt várja az ember, hogy „kifizetődik”. Az igazi bibliai alázatról van szó! Forrása az a szilárd tudat, hogy csakis Isten a nagy és hatalmas, és minden tehetségünk, sikerünk, erényünk stb. az ő ajándéka. Mi irgalmára, lehajló szeretetére vagyunk ráhagyatva, és számíthatunk Rá! Ebből az értelmes számára megfelelő magatartás ered embertársai felé, a hatalmasok felé nyugodt önbiztosság, a gyöngékhez nem leereszkedés (mert már lenn vagyunk ővelük!), hanem szolgáló és segítő készség.
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Beszéd:
Kedves Testvérek!
Milyen az igazi keresztény alázat?
Szent Lukács evangélista sokszor vándornak vagy vendégnek tünteti föl Jézust. Az asztal körül egy-egy embercsoportot keres föl, hogy föltárja nekik is üzenetét. A farizeus házában a vendégeket az asztali illemről tanítja. Hasonló helyzetben, az utolsó vacsorán (Lk 22,24-27) e szabály rejtett tartalma is kitárul: nemcsak udvarias szerénységről van szó, hanem magáról a jézusi élet alapjairól: „Úgy vagyok itt köztetek, mint aki szolgál...” Még érthetőbbé válik a vendéglátóhoz szólva: abban, hogy kit kell meghívni, ne emberi („üzleti”) számítás vezessen. Az „igazak”: a tanítványok magatartásában Istennek saját önzetlen, ajándékozó szeretete mutatkozzék meg!
Lisieuxi Kis Szent Teréz mondja:
„Túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy mindig fölébe kerekedjünk a bajoknak. Nos hát, egész egyszerűen – kicsik lévén – surranjunk át alattuk.”
A mai vasárnap próbáljunk meg kicsit letérdelni, kicsik lenni, mintegy Szent Terézzel besurranni Jézus közelébe.
Egy régi, szakállas történetet mondok:
Az esperes meghívja a rabbit vacsorára. A húshoz érkeznek, és a tálban egy nagy szelet és egy kis szelet kínálkozik. A vendéglátó udvariasan felszólítja vendégét, vegyen ő először, de az szabadkozik. Így megy egy ideig az udvariaskodás, míg az esperes megunja a huzavonát és kiveszi a … nagyobb szeletet. A rabbi rosszallóan megjegyzi: Én a kisebbet választottam volna! Mire a pap kedélyesen így válaszol: Tudtam, és nemde, azt is kapta? Ezzel a történettel azt próbáltam érzékeltetni, hogy az evangéliumi történet nem arról szól, hogy milyen stratégiával, fortéllyal jutunk előnyhöz, hogyan számítjuk ki a taktikailag legsikeresebbnek ígérkező lépéseket a siker felé. A tét nem az, hogy a történet végén a főhelyre kerüljek. A történet veleje, hogy valós értékünk nem függ pillanatnyi szociális státuszunktól, főleg nem azonban ügyeskedésünktől, hogy többnek látsszunk, mint akik vagyunk. Ha ismerem önértékemet, nincs szükségem emberi, társasági elismerésre. Isten országában persze valós, az emberek előtt sokszor rejtett értékem szerint fognak értékelni. Ehhez nincs szükség semmiféle helyezkedésre. Elég hűségesnek lenni önmagunkhoz, és természetesen a szerénység is hasznos.
Barsi Balázs atya így magyarázza azt az alázatosságot:
„Ha vendégségbe jönne hozzánk a pápa, vagy az amerikai elnök, őket az első hely illetné. De ha maga Isten lépne be hozzánk? Őt nem tudnánk hová ültetni, mert az első hely nem méltó hozzá. Nem fiktív kérdés ez, hiszen Jézusban eljött hozzánk, és Betlehemet választotta, Názáretet meg a Golgotát, mert csak a gyöngeség, az elrejtettség, az üldözött igazak halála illett hozzá. Jézusban Isten kinyilvánította, hogy ebben a bűnökkel fertőzött világban az utolsó hely az övé, mert így tudja megmutatni, hogy ő egészen más, mint a világ, s hogy az ő hatalma az ingyenes szeretet.
De nem csupán vendégként érkezett hozzánk, hanem úgy is, mint az örök lakomát rendező Atyaisten küldötte. Mindenkit meghív a lakomára, mindenkit invitál a menyegzős házba, jóllehet tudja, hogy még emberi szinten sem vagyunk képesek viszonozni az ő jóságát.
Azt azonban elvárja, hogy menyegzős ruhát öltsünk. Mi is ez a menyegzős ruha? Érdemeink? Bűntelen tisztaságunk? Összeszedettségünk? Nem, hanem elsősorban méltatlanságunk tudata, annak megvallása, hogy „Uram, nem vagyok méltó”. – mondja Barsi Balázsa atya.
A bűnbeesett emberen csak ez a habitus ragyoghat hófehéren. Ez a boldogító látomás tárja föl a keresztény lét alapszerkezetét, amely a Krisztus-hívőkben az erkölcsi életet, de még az illemszabályokat is alakítja.
A büszke ember ugyanis önmagát tartja nagynak, amivel együtt jár mások lenézése. Az alázatos ember nem akarja önmagát mások fölé emelni, őt inkább a megtiszteltetés elemi magasba.
Az ősi zsidó gondolkodásban az alázat nem volt egyértelműen erény, hiszem a magalázkodással, a szolgalelkűséggel társult, amelyet a szemita társadalomban nem tartottak nagyra. A törökök azért nevezték a keresztényeket „gyaúr kutyáknak” mert a szemita és a török szimbolikában a kutya az önmagát feladó, elvtelen talpnyalót jelentette. Jézus alázat elképzelése a szelídséghez áll közel, amely az Isten által kedvelt erény, hiszen Isten a gőgöst megalázza, a szegényt pedig felmagasztalja. Az Újszövetségben a legfontosabb keresztény erény lesz, olyan, amelynek jelentőségét Jézus mutatta meg nekünk. Nem csupán ebben a lakomai felszólalásában, hanem kereszthalálában. „Engedelmes volt megalázta magát a halálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8) – tanítja Szent Pál a filippi levélben.
Az alázat valóban az egyik legnehezebben megszerezhető erény, csak az képes rá, aki az egész életet átlátta, ismeri a társadalmi tolongást, felül tud emelkedni a mindennapi harcokon, mert jutalma az Istennél van.
Befejezésül nagy szentektől olvasok fel jó és igaz idézeteket az alázatosságról:
Clairvauxi szent Bernát:
„Az alázatosság az igazság útja.”
Szent Faustina Kowalska:
Ha van a földön egy igazán boldog lélek, akkor az egy olyan lélek, aki valóban alázatos.”
Páli Szent Vince:
Az alázat nem más, mint az igazság. A gőg nem egyéb, mint a hazugság.”
Szent Ágoston:
„Van valami az alázatban, ami különös módon felemeli a szíveket.”
és:
„Minden cselekedetünket alázatnak kell öveznie, bennünk kell lakozzék, és mindenben, amik vagyunk, mert mihelyt magasztalni kezdjük saját jótetteinket, elveszítjük fejlődő erényeink minden értékét.”
Szent Pio atya:
„Ahogy növekednek bennünk az adottságok, úgy kell fejlesztenünk magunkban az alázatot, hogy mindenre úgy tekinthessünk, mintha egy kölcsönről lenne csupán szó.”
Kalkuttai Szent Teréz anya:
„Ha alázatos szívű vagy, semmi nem fog megérinteni, sem a dicséret, sem a szégyen, mert tudni fogod, ki vagy. És ha azt mondják szent vagy, ne állj fel egy piedesztálra.”
és:
„Ha ismerjük magunkat, térdet hajtunk, ez a szeretet elengedhetetlen testtartása. Mert Isten ismeretéből fakad a szeretet, és önmagunk ismeretéből fakad az alázat.”
Szent II. János Pál:
„A szív szelídsége és alázatossága egyáltalán nem jelent gyengeséget.”
Xavéri szent Ferenc:
„Az alázattal mindent el lehet érni, az erővel pedig semmit.”
Lisieuxi Kis Szent Teréz:
„Az alázatosság nem csak azt jelenti, hogy azt gondoljuk és azt hangoztatjuk, hogy sok hibánk van, hanem azt is, hogy meggondoljuk, hogy mit gondolnak és mit mondanak erről mások.”
Assisi Szent Ferenc:
„Mint nagyobbak Isten adományai, annál alázatosabbnak kell lennünk, mert Isten egyetlen erényt sem fogad el alázatosság nélkül!”
Avilai Nagy szent Teréz:
Az alázatosság bármilyen nagyfokú legyen is, nem nyugtalanítja, nem zavarja, nem izgatja fel a lelket. Békével örömmel és nyugalommal jár.”
Bosco Szent János:
„Minden nyugalom forrása az alázat.”
Vianney Szent János:
„Az alázat az erényeknek olyan, mint a lánc a rózsafüzérnek. Ha elvesszük a láncot, a szemecskék mind szétgurulnak. Ha elveszük az alázatot, minden erény eltűnik.”
Urunk, Istenünk! Bizalommal kérünk téged a mai vasárnapon! Urunk, te értelemmel ruháztál fel minket, hogy felismerjünk és megszeressünk Téged. Kérünk, adj szívünkbe igazi alázatosságot, hogy mindig a teremtmény bizalmával és szeretetével forduljunk Feléd. Ámen!
EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap:
Kérjük testvéreim a szelíd és alázatos szívű Jézustól az alázatosság kegyelmét!
Felolvasó:
1. Add meg Egyházad pásztorainak, hogy a tőled kapott szent hatalommal a rájuk bízott nyáj javát szolgálják, hallgass meg Urunk!
2. Add, hogy a népek vezetői felismerjék, hogy szolgálatra küldted őket, és az egész világ javát tartsák szem előtt tevékenységükkel, hallgass meg Urunk!
3. Segíts meg mindannyiunkat, hogy felismerjük, szolgálni küldesz minket embertársaink közé, hallgass meg Urunk!
4. Segíts, hogy el tudjuk fogadni a másik jó tulajdonságait, képességeit, és észrevegyünk a magunk tehetségét is, hallgass meg Urunk!
5. Segítsd meg ifjúságunkat, hogy a tanulásban megtalálják örömüket, észrevegyék az ismeretekben való gyarapodás értékét és fontosságát, hallgass meg Urunk!
Pap:
Jézusunk, Te szolgálni jöttél közénk. Erősíts meg mindannyiunkat a szolgáló szeretetben, az alázatban, az áldozatvállalásban, hogy ezáltal vezessük hozzád mindazokat, akiket ránk bíztál. Aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké!