A év böjt 1. vas 2017 Mt 4, 1-11
Kedves testvérek!
Urunk, Jézus kísértést szenvedett.
A mai beszédemet Babits Mihály egy versével kezdem, a kísértés mibenlétnek megértésére.
BABITS MIHÁLY: INTELEM VEZEKLÉSRE
Mivel e földön jónak lenni oly nehéz -
erényeid elhagynak mint az ifjúság,
de bűneid utánad jönnek, mint a hű kutyák
s ha netán elfáradva az úton leülsz,
mind köribéd telepszik és arcodba néz
nyugodtan, mintha mondanák: «Nem menekülsz!» -
s ha néha egyet bottal elkergetsz és messze versz,
kicsit hátrább húzódik, és ha nem figyelsz,
megint előjön, kezed nyalja, s mintha már
lelked belső helyein és zugaiban
kotorna nyelve ragadósan, síkosan,
és érzed már hogy többé nem kergetheted
s nem verheted hacsak magadat nem vered -
verd! verd! ezer bűn nyelve lobog benned mint a tűz.
………
mivel e földön jónak lenni oly nehéz!
„Mivel e földön jónak lenni oly nehéz”, Babits szavaival szólva mi is észre vehetjük, hogy mennyi veszély, kísértés, küzdelem között telik az életünk. „Intelem vezeklésre” című versében a kísértéseket és a bűnöket „hű kutyáknak” nevezi, amelyeket, ha bottal kerget el az ember, kezét nyalva térnek vissza. Mégis ellen kell állnunk, ha nem akarunk tönkremenni, rabul esni. Mindannyian ismerjük saját énünk Achilles-pontjait, sebezhető, gyenge területeit: étel, ital, hiúság, hatalom, testiség és egyéb más téren. A nagyböjt kezdetén alázatunkat kívánja erősíteni az egyház: hamut hint a fejünkre, visszaállít a valóság talajára. Fogadjuk el intéseit, az ellenállás lelki fegyvereit, a pusztából.
Hányszor, és hányszor eldöntöttük, hogy valamit végig fogunk csinálni, de később felfedeztük, hogy túl nehéz a dolog és feladtuk. Minket a könnyebb megoldás kísért. Urunk Jézus sem volt mentes a kísértésektől, ebben is hasonló lett hozzánk, emberekhez. Pedig biztosan könnyebb lett volna neki kísértések nélkül, ha mint egy beprogramozott komputer, végigfuttatta volna a programot, amit a Mennyei Atya beletáplált és a végén kijött volna a „jó megoldás”, a megváltásunk. De tud-e szeretni egy komputer, egy automata? Szabad akarattal oda tudja-e adni magát ajándékul? Tud-e velem szenvedni és helyettem vagy értem meghalni?
Földi utunkon, mint egy zarándokok megyünk a cél, a mennyország felé. A keresztény zarándok a találkozás, a megtisztulás reményével megy el agy zarándokhely felé. És a zarándoknak is könnyebb lenne erőfeszítés nélkül végigjárni a távot. Könnyebb és feltétlenül kiszámíthatóbb volna, nem kellene izgulni, hogy célba ér-e? De hol maradna ekkor a találkozás, az ajándékozás öröme? Ha már zarándok, akkor önmagában érthető, hogy a célja nem az, hogy a könnyebb utat járja, hanem a találkozás önmagával és az Istennel.
Jézust szemünk elé állítja a mai evangélium, és megmutatta hogyan kell zarándokolni. Jézus tisztán látja a zarándokút lényegét. Meghív minket, hogy mi is kövessük őt a pusztába, hogy szívünk örülhessen az isteni találkozásnak. Az út rögös, telve van kísértésekkel, és útközben leselkedik a gonosz.
Higgyük el, napjainkban a gonosz, a sátánizmus és más hasonló jelenségek egyre nagyobb teret nyernek és ez nagyon zavaró! A technológiai és iparosodott világunkban hemzsegnek az áltudományok képviselői, az okkultizmus és a spiritualizmus, kelet misztikák hirdetői, a horoszkópok és társai csakúgy, mint az igazi sátáni szekták. A Sátánt kidobtuk az ajtón, de visszatért az ablakon. Elűztük a hittel, s az visszatért a babonasággal.
Jézus, akit megkísértett a gonosz a pusztában a nyilvánvaló megerősíti a gonosz létét. És bizonyíték az a sok szent, akik életükben szintén küzdöttek a sötétség fejedelme ellen. És ők nem olyanok voltak, mint Don Quijote, aki szélmalmokkal harcolt. Ellenkezőleg, nagyon konkrét emberek voltak, pszichológiailag egészségesek.
Sokan abszurdnak találják, hogy higgyenek a gonoszban, mert nem élnek igaz lelki életet. Aki rendszeresen és jól vizsgálja meg lelkiismeretét, kell, hogy találkozzon, nem csak a saját emberi gyengeségeivel, a környező világ egyes értetlenségeivel, de magával a gonosz kélek kísértéseivel is. A lelkileg éretlen, magukat okosnak tartó emberekről azt mondhatjuk, nagy bizonyossággal és felsőbbrendűséggel kezelik, s a gonosz létezését a „sötét középkorhoz” kötik. De ez hamis bizonyosság. Olyan ez, mintha valaki azzal dicsekedne, hogy nem fél az oroszlántól, s arra hivatkozna, hogy festményeken és fotókon már látott oroszlánt, és nem félt tőle.
A legfontosabb dolog, amit a keresztény hit mond nekünk azonban nem az, hogy van gonosz, hanem, hogy Krisztus legyőzte azt! Krisztus és a gonosz a keresztények számára nem két egyenlő erővel rendelkező fejedelem. Egyedül Jézus az Úr! A Sátán „bukott” teremtmény. Még ha a gonosznak van is hatalma az emberek fölött, akkor is van a szabad választásunk. A gonosz hatalma súgja azt, hogy váljunk „kevéllyé”, önelégülté és nem gondoljuk azt, hogy nincs szükségünk Szabadítóra.
Egy néger spirituálé így énekel a gonoszról: „A Sátán ostoba, rám tört, hogy elpusztítsa lelkemet, de célt tévesztett és helyette a bűnt rombolta le!”
Krisztussal, nem kell félünk! Befejezésül újból egy példát hozok a gonoszról, mint a harapós kutyákról. A sivatagi atyák bölcsességében olvashatjuk: „A Sátán, Krisztus eljövetele után olyan, mint egy cölöphöz kötözött kutya: annyit ugat és ugrál, amennyire akar, de ha nem merészkedünk közel hozzá, akkor nem tud megharapni!” Ugye te sem keresed a kísértést, nem olvasol, nem nézel, hallgatsz olyat, ami gyengítené lelkedet? Jézus a pusztában legyőzte a Sátánt és minket is megszabadít!
Uram, köszönöm, hogy számomra is teremtetted azt a világot, amelybe beleszülettem. Hittel lelkesedem a szebb életért. Segíts, hogy csak egy idegen legyen tőlem ebből a világból: a szenny, a mocsok, vagy bármi ezen a néven nevezhető aljasság, ami megalázza bennem és a másikban az embert, teremtményedet. Köszönöm, hogy neked élhetek. Köszönöm, élvezhetem szereteted minden gazdagságát, a természet szépségét, a többi emberrel való közösséget, saját szívem boldogságát. Kérlek, adj erőt, hogy ellenálljak a gonosz minden csábításának, így a nehéz pillanatokban is érezhessem közelségedet, és annak tudatát, hogy gyengeségeim ellenére is szeretsz, és szüntelen áldásoddal gazdagítasz is engem. - Ámen.