B év húsvét 4. vasárnap, a jó pásztor – Jn 10.11-18
„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért.” hallottuk a mai evangéliumban Jézus szavát.
De Urunk Jézus nem elégszik meg azzal, hogy mint egy rangot, kitüntetést, magának követelje a jó Pásztor címet. Azt is hangsúlyozza, hogy kik az ő juhai: „Juhaim hallgatnak szavamra.” - mondja.
Ha meg is fakult a nyáját őrző jó pásztor alakja napjainkra városi emberek számára, amit jelezni akar, az ma is időszerű. Minden tudományos és technikai fejlődés ellenére az ember ma is másokra szorul, és nem nélkülözheti a szeretet jó pásztori szolgálatát. Minden valós alapot nélkülöz a fellengzős megállapítás, amely szerint az ember nem szorul külső segítségre, kezébe vette sorsának intézését. Rajtam múlik, miként alakítom életemet. Én vagyok a szerencsém kovácsa. Ám az emberi természet őszinte vizsgálata ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Gondoljunk csak arra, mily hosszú ideig szülői gondviselésre szorul lassan bontakozó életünk. Mikor pedig felnőtté válunk, akkor sem nélkülözhetjük mások segítségét. Minden ember félember csupán, és mások kiegészítő szeretetét igényli. Senki sem lehet egyedül boldog. Kell nekünk valaki, aki jó pásztorként vigyázza életünket, és a szeretet mozdulatával nekünk ajándékozza szívét.
Természetesen az is nyilvánvaló, nem mindegy, hogy kire bízzuk életünket. Jelenleg olyan elvilágiasodott környezetben élünk, ahol még a fő alapelvekben is komoly nézeteltérések mutatkoznak. A szabadság átcsap a szabadosságba, a többség minden törvényben nyűgöt lát, amit igyekszik elutasítani. Hogy ez az individuális, egyéni erkölcs hová vezet, azt környezetünkben is láthatjuk. A természet, a szív törvényeinek semmibevétele a pusztulás szakadékába vezet. A vallástalan emberek különös ellenszenvvel viseltetnek az isteni törvényekkel szemben, és kétségbe vonják értéküket.
Krisztus követése azonban arra is kötelez, hogy utánozzuk Őt a jó pásztori szolgálatban. Édesanyák, édesapák, nevelők, lelkipásztorok és minden keresztény arra kap megbízást, hogy oltalmazó szeretettel az igazság útjára vezessék a rájuk bízottakat. Ha ezt elmulasztják, olyan sebeket kaphatnak gyermekeik, amelyek egész életüket megronthatják. Nem véletlen, hogy a vezetés, iránymutatás vagyis a pásztortalan emberek közül kerülnek ki a bűnözők, a társadalom elesettjei.
Napjainkban véres, háborús árat fizetünk azért, mert hamis pásztorok álltak egyes nemzetek élére. Azt is szomorúan tapasztaljuk, hogy hamis eszmék nyomán megrokkan az emberekben a felelősség érzete. Felelősség a hitvestársért, a gyermekért, a társadalomért, a nemzetért, az Egyházért. Felelősség környezetünkért, az erkölcsi rendért, a ránk bízottak sorsáért. Ezért is időszerű Jézusra, mint jó pásztorra emelni tekintetünket… Mert én is felelős vagy mindazok sorsáért, akikért Jézus életét áldozta. Az emberi élet Jézus nyomdokain juthat az igaz, a boldog, a teljes élet legelőjére.
Manapság a legtöbb ember kifejezetten ellenérzést táplál az iránt, hogy valamiféle felsőbbség, hatalom bárányaként, birkájaként tekintsen magára. A kereszténységen kívül állók rendszeresen meg is fogalmazzák ezt. A vallásos hittel kapcsolatban gyakran kifogásolják, hogy szerintük „birkává” teszi az embereket. És valóban, a felvilágosult, autonóm, individualizmusához, önmeghatározásához, szabadságához ragaszkodó ember ezt látja, ezt szeretné látni a Krisztus-követőkben: hogy vakon követnek valamit, ami valójában nem több mint idejétmúlt szabályok halmaza, és ami gátolja az önállóságot, a szabad gondolkodást.
Jézus pedig olyan pásztorként beszél magáról, aki mindenét – akár az életét is – odaadja a juhaiért.
Nevükön szólítja juhait, ami különlegesen személyes ismeretet és törődést jelent, nem a nyájjal, hanem annak minden egyes tagjával külön-külön. Egy másik példabeszédében is ezt hangsúlyozza, amikor arról beszél, hogy az egy elveszett miatt képes odahagyni a másik kilencvenkilencet, és megtalálván jobban örülni neki, mint a többinek…
És ha ilyen tapasztalatokat szerzünk Jézusról, a Jó Pásztorról, ha így mutatja meg magát nekünk, akkor már sokkal kritikusabban tekintünk arra a sztereotípiára, amely szerint a Krisztus-követés birkává teszi az embert.
Hiszen a történelemben is és napjainkban is számos esetben láthatjuk, hogy a magukat önállónak, szuverénnek, gondolkodónak – tehát „nem birkának” – tekintő emberek mennyire könnyen manipulálhatók, félrevezethetők, kijátszhatók és „megvehetők” (voltak) a különféle „béresek” jó vagy gonosz céljai, érdekei szerint.
Ám mielőtt valamiféle felsőbbrendű elitista tudatot táplálnánk magunkba amiatt, hogy a mi Jó Pásztorunk Jézus, aki épp, hogy nem tesz birkává bennünket, azt is fontos kihallanunk a példabeszédéből, hogy neki bizony más juhai is vannak. „Jó keresztényként” gyakran nehéz elfogadnunk, tudomásul vennünk, hogy Jézus nem állít határokat oda, ahová mi szeretünk, szeretnénk határokat állítani. Ugyanúgy, ahogyan sokszor azt sem értjük, hogy a Jó Pásztor miért is örül jobban az egy elveszett és megtalált báránynak, mint a kilencvenkilenc igaznak…
A mai ember megvetően elutasítja a pásztor és a nyáj eszméjét, nem is tudva, hogy önmaga egészen érintett ebben. Társadalmunk egyik legnyilvánvalóbb jelensége az „eltömegesedés” Engedjük, hogy mindenféle manipulatív és rejtett meggyőződések irányítsanak minket. Mások alakítják ki a jólét és magatartás mintáit, eszméket, fejlődési irányokat és mi követjük azokat, mögéjük húzódunk, félünk attól, hogy kilépjünk a sorból, reklámoktól függünk, azok rabjai leszünk. Azt fogyasztjuk, amit mondanak nekünk, abba öltözünk, amit ők mondanak, úgy beszélünk, olyan szlogenekkel, ahogy ők akarnak hallani. A többséget az a kritérium irányítja, ami egy Mozart-opera címe: „Cosi fan tutte” (Mind így csinálják).
Lássuk meg a hatalmas modern városokban a többség életét. Ez annak a szomorú nyájnak a képe, amely együtt indul el másokkal, a tömeggel sodródik autókban, buszon vagy metrókon, majd este kiüresedve mindenki hazatér. De ez a kép rólunk is szól.
A jó pásztor, Krisztus, meghív, hogy éljünk Vele, és akkor megtapasztaljuk a szabadságot. Nyájához tartozni azt jelenti, hogy nem kerülünk be a „tömegbe”, hanem attól távol maradunk. „Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság!” (2 Kor 3,17)
Itt születik meg az a személy, amely egyedien gazdag és igazi célja van. Megszületik Isten gyermeke, akiről ezt mondja a mai Szentlecke: „Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy kik leszünk!”
Uram, Jézus! Ahányan és ahányfélék vagyunk, te mindegyikünket különleges, egyedi úton vezetsz. Ez a bennünk levő lelkiismeret útja. Urunk Jézus! Jó pásztorunk! Adj elég bátorságot, hogy élő közösséget vállaljak a nyájad többi tagjával, és szívből kövesselek téged! Ámen.