C év évközi 25. vasárnap 2025 - EVANGÉLIUM Lk 16,1-13
Kedves Testvérek!
Itt cseng a fülemben Jézus szava: „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak.”
Krisztus hiteles követéséhez szükséges annak megtapasztalása, ami fölött évek hosszú során át hajlamosak vagyunk szemet hunyni, hogy kimondatlanul és talán öntudatlanul is, de csaknem szüntelenül két úrnak szolgálunk, ha nem többnek – világosan kimondva: bálványimádók vagyunk. Hiszen mindaz bálvány, amit elébe helyezünk Istennek, márpedig, valljuk be, amikor erőt vesznek rajtunk a szenvedélyek, indulatok, kívánságok, Isten másodrendű szereplő lesz az életünkben, jelentéktelen háttérfigura, vagy még az sem.
Az okos intéző példabeszéde persze nem egy csaló dicséretéről szól. Jézus a példabeszédeiben pontosan ezekkel a nem hétköznapi fordulatokkal próbálja arra késztetni hallgatóit, hogy mélyebben elgondolkozzanak. A történet főszereplője nem becsületes, viszont rendkívül ügyes, úgy tudja forgatni a számára legelőnytelenebb helyzetet is, hogy haszna legyen belőle. Nem a csalása, hanem az okossága a példa: „Az úr megdicsérte a hamis intézőt, hogy okosan cselekedett, mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.”
Jézus az okosságot is megdicséri a példabeszéd elmondása után. Hozzáteszi: „a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.”
Ez a férfi, amikor szembesült helyzetével, azzal, hogy jövője forog kockán, megmutatja, hogy képes radikális döntést hozni és nagyon találékony. Azonnal és bölcsen cselekedett – még ha tisztességtelenül is – hogy mentse önmagát. Ez az, amire Jézus figyelmezteti tanítványait, amit nekünk is tennünk kell, hogy megmentsük magunkat ne a földi jövőre, hanem örök jövőnkre.
Seneca, az ókori bölcselő azt mondja: „Az élet nem a tulajdonunk, hanem intézők vagyunk!” Mindnyájan „intézők” vagyunk, és cselekednünk kell, mint a példabeszédben szereplő ember tette. Ő nem hagyott semmit másnapra, „nem aludt egyet a dologra.” Túl fontos volt a helyzet, veszélyben volt, nem volt idő késlekedni.
Az evangéliumi szakaszban gyakorlati tanácsot is ad nekünk Krisztus. Az egyik tanítás a gazdagság és a pénz használatára vonatkozik: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba!”
Más szavakkal cselekedjük azt, amit az intéző tett: szerezzünk barátokat azok közül, akik bajban vannak, akikkel naponta találkozunk, és ők egykor ezt viszonozzák. Tudjuk, hogy ezek a barátok a gyengék, a hátrányos helyzetűek, a szegények.
A hétköznapi életben hajlamosak vagyunk arra, hogy ügyeskedjünk, kijátsszuk a szabályokat: alkalomadtán jegy nélkül utazzunk a villamoson, próbálunk úgy elszámolni, hogy lehetőleg ne kelljen adóznunk, kegyes hazugsággal kisebbítjük jövedelmünket, ha támogatásról van szó stb. Hamar megtaláljuk a felmentést is: azt mondjuk: igazságtalan az adórendszer, talán mások még sokkal inkább elkerülik az adózást, én jobbra fordítom az anyagiakat, odafent úgyis elherdálják a közvagyont…
Pedig nagyon éber lelkiismerettel kellene figyelnünk önmagunkat: hol van az a határ, ameddig még becsületesek, „hűek” vagyunk, s hol kezdődik a megalkuvás, az ügyeskedés, a becstelenség, és valóban olyan magasztos és jó-e az a cél, amely érdekében szabad törvényt, szabályt szegni, ügyeskedni.
A példabeszéd utolsó mondata egyértelmű: Nem szolgálhatunk a mammonnak! A pénz, az anyagi javak csak eszközök, hogy jót tegyünk velük, Isten jóságára emlékeztessük vele az embereket, nem lehetünk a rabjai! Az alap a becsületesség, erre épül a szeretet, a jóság, a bőkezűség. Ha az elsőben megbukunk, ha kiderül hűtlenségünk, hiteltelenné válhatunk.
Honnan szerzek magamnak barátokat, milyen társadalmi közegben keresem társaságukat? Sokkal fontosabbá vált manapság, anyagias világunkban azon emberek ismeretségének, barátságának a keresése, akikhez valamilyen érdekkapcsolattal kötődünk. Legyen az a kötődés tényleges barátság, munkahelyi alkalmazotti viszony vagy bármi más, amikor valaki esetleg csak el tud nekem intézni valamit… Ezen emberek kedvében járni, hajbókolni nekik, ma már természetes (sokszor mindegy, milyen áron), mert tudom, hogy esetleg valamit kaphatok cserébe.
Tudjunk nagylelkűek lenni, minden téren embertársainkkal. Vegyük észre, hogy mikor melyik Úrnak szolgálunk – önzően magunknak, vagy mások szolgálata által az Úrnak. Nem mindegy, hogy Istennek vagy a mammonnak, azaz csörtetve-törtetve, Jézus tanítására fittyet hányva, csak önös érdekeimet szem előtt tartva, hogy jól feküdjek, és megfeleljek mindig mindenhol minden olyan embernek, akitől remélek valamit. Legyünk nagylelkűek, és ne számolgassunk, ne nézzük a következményét annak, hogy mennyivel leszek szegényebb anyagilag, mert legalább annyit gazdagodom lelkemben az új barátságok által, amelyek nem érdekbarátságok, és ezáltal sokkal értékesebbek. Számoljunk, mert megéri…, ha már egyszer csak ezt tartjuk szem előtt a mai világban!
Hitbéli gyengeségeink, lustaságunk, megingásaink realizmusa arra tanít, hogy távolságtartóan és némi gyanakvással tekintsünk vallási elhatározásainkra, fogadalmainkra, netán lelkesedésünkre. Csöndes, békességes óráinkban se feledjük, ahogy a szentek sem feledték soha, hogy kicsoda az Isten, és kik vagyunk mi, gyarló emberek. Imádkozzunk úgy, ahogy Néri Szent Fülöp imádkozott: „Uram, ne bízzál te annyira Fülöpben, mint Fülöp bízik benned, mert még megcsal téged.” Ugyanakkor Simon Péterrel valljuk meg, az ő harmadszori vallomásának alázatával: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged.”
Urunk, Jézus Krisztus! Segíts, felismernem, hogy mit kell tennem, és adj erőt mindannak megtételéhez, ami üdvösségemhez szükséges. Segíts engem abban is, hogy becsületesen, tisztességesen élve, az embereket szolgálva és hozzád hűségesen haladjak előre az örök élet felé. Céljaim és végső célom elérésében vezessen engem igazságban és tisztességben a Szentlélek! Taníts engem a tökéletes engedelmességre és istenszolgálatra, és embertársaim önzetlen szolgálatára! Ámen.