Advent 1. vasárnapja C év, 2018
Kedves Testvérek!
Advent, az örömteli várakozás ideje. Egyrészt arra emlékezünk, amikor a zsidóság és velük együtt az egész emberiség várta a megígért megváltót, a Messiást. Másrészt pedig azt, hogy első eljövetele, halála, feltámadása és mennybemenetele után dicsőségesen újra eljön.
Adventi várakozásunk mégis komoly nehézségekbe ütközik, ha minket keresztény polgárokat megpróbál ráébreszteni az adventi időszak tulajdonképpeni lényegére, értelmére és céljára.
Általában elenyésző azok száma, akiknek advent, igazi céljának megfelelően, komoly felkészülést jelent a Jézus Krisztussal való találkozásra. Advent arra hivatott, hogy életváltozást idézzen elő, elősegítse és előmozdítsa a hívő emberek személyes és bensőséges találkozását Jézus Krisztussal a keresztény közösségekben és a társadalomban: előkészítsen a nagy találkozásra Jézus Krisztussal halálunk óráján és a világ végén. Advent évente visszatérő egyházi program, amelynek megvalósítása egyre növekvő nehézségekbe ütközik.
A keresztények többsége közömbös környezetben és kisebbségben él. Adventi magatartásukat legtöbbször materiális tényezők, a karácsonyi bevásárlások és készülődések határozzák meg. A legtöbben advent lelki vonatkozásával mit sem törődnek, a testi javak és anyagiak után futnak. Ők a legkevésbé sem fogták fel advent valódi értelmét.
Az igazi adventi hangulat és magatartás képletét a zsoltáros már évezredekkel korábban összeállította. Fohásza valódi karácsony előtti program:
„Uram, mutasd meg nekem útjaidat,
taníts meg ösvényeidre!
Vezess igazságod szerint és taníts engem,
hiszen te vagy az én Istenem és gyámolom,
minden időben benned bizakodom!” (Zsolt 25, 4-5).
Nem véletlen, hogy adventben nagyobb hangsúlyt kapnak az ószövetségi olvasmányok. A mai vasárnap Jeremiás próféta.
Jeremiás jövendölésének ez a szakasza a babiloni fogság idejébe vetíti a mai olvasót.
A nép valami jobbat várt, szabadulást. – Jeremiás biztosítja a népet Az Úr ígéreteiről, a kitartóak majd hazatérhetnek a fogságból, mert Isten mindenképp beváltja szavát: Elküldi a Megváltót Dávid házából.
A jövendő üdvösség még csak „Juda” és „Jeruzsálem” számára ragyog föl e szövegből, és majd csak a Krisztusban való beteljesüléséből fog kitűnni az isteni jóakarat nagysága és kiterjedése a végtelenbe.
Ahhoz viszont, hogy a Messiás eljövetelét, itt-létét észrevegyük, és ezáltal szabadításában részesedjünk, ki kell emelkednünk a mindennapi gondokból, tobzódásból. Arra kell figyelnünk, amit Ő tesz, és nem arra, amit mi próbálunk meg tenni, illetve elviselni.
A mai evangéliumban apokaliptikus képekkel írja le Krisztus második eljövetelét.
Jézus földi életében azon fáradozott, hogy teljesen megszabadítsa az embert a test és a szellem mindenféle bajától és betegségétől. Ez a megszabadítás továbbra is folyamatban marad és előbbre halad, ez egyenértékű Krisztus dicsőséges eljövetelével. Az eljövetel és a megszabadítás egymásra mutató dolgok: az eljövetel a megszabadítást szolgálja, a megszabadulás pedig az eljövetelt tanúsítja.
Jézus nem a teljes megsemmisülésről beszélt. Az addigi tökéletlen világ helyébe a Mennyei Király országa lép. Isten Országa, mely már most a megvalósulás felé tart, akkor majd beteljesedik, és amint a Hitvallásban is imádkozzuk, ennek az Országnak „… nem lesz vége…” Ezért mondja Jézus: „Mikor pedig ezek elkezdődnek, emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltásotok.” (Lk 21,28). Nem árt néha emlékezetünkbe idéznünk, hogy a mi végső és maradandó hazánk nem itt van, hanem Mennyei Atyánk mellett. Ő pedig mindannyiunk alapvető hivatásául adta, hogy oda megérkezzünk, azaz: üdvözöljünk. Isten nem egy biztonsági őr, akit ügyesen kicselezve, vagy kellő mennyiségű készpénzzel lefizetve talán bejuthatunk a mennybe: Ő az Üdvözítő Isten, aki mindnyájunk üdvösségét akarja, és senkit nem akar a kárhozatra, a tőle való elszakítottság állapotába taszítani. Ez lehetséges, de mi magunk vagyunk azok, akik Istent elutasítva, és a sátánt választva pokolra juttathatjuk magunkat. Ettől akar megóvni minket Krisztus világos figyelmeztetése által: „Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.”
Az adventi szent idő legyen az Istenre figyelésnek az ideje, amikor a személyes életünkbe is az Ő jövetelét várjuk, a Vele való találkozást tartjuk fontosnak.
Befejezésül Szent Ambrusnak, a nagy négy nyugati egyházatya egyikének imáját idézem:
Uram! Mit használ nekem, ha tisztában vagyok életemmel, tudom, hogy eljössz, de nem jössz el az én lelkembe, ha nem térsz be hozzám, ha nem élsz, és nem beszélsz bennem! Hozzám kell eljönnöd! Adventnek bennem kell megvalósulnia. Második eljöveteled Uram, a világ végén következik majd be, amikor majd elmondhatjuk: „Számomra a világ keresztre van szegezve, én pedig keresztre vagyok szegezve a világ számára.”
Add Uram, hogy a világ vége úgy találjon, hogy életem már az égben legyen. Akkor megvalósul számomra a bölcsesség, az erény, és az igazságosság jelenléte, a megváltás jelenléte. Te Krisztus egyszer haltál meg a nép bűneiért, de azzal a céllal, hogy a népet minden nap megváltsd az ő bűneitől.” Jöjj el Uram, Jézus!