A év nagyböjt 1. vasárnapja 2023. - Mt 4, 1-11
Kedves Testvérek!
Nagyböjt első vasárnapján mindig Jézus hármas pusztai megkísértéséről hallunk az evangéliumban.
Mi is a kísértés? Egyrészt ismerős számunkra, mert mindannyiunknak sokféle gyenge pontja van, és másrészt homályos. – És nem tudjuk, hogy belülről jön-e: rossz hajlamaink, vagy kívülről, mert behálóznak, kényszerítenek. Van, amikor a körülmények folytán belesodródunk. De van olyan eset, amikor szinte mintegy - önként és dalolva - a könnyebbnek tűnő utat választjuk? Ami biztos: Isten nem kísért.
Barsi Balázs ferences atya azt mondja:
„Az ember megkísértett lény. A legnagyobb kísértés kezdete nem látszik okvetlenül kísértésnek. Csupán egy kérdés, amely Isten neked adott parancsára vonatkozik: „Valóban azt mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” – Ha belebocsátkozol a gonosszal folytatott párbeszédbe, biztosan elbuksz, mert ő erősebb és okosabb nálad. Csak az segít, ha szóba sem állsz vele.
De mit tegyél akkor, ha észre sem lehet venni a nagy kísértés kezdetét? Maradj állandóan Isten imádásában! Ha a Magasságbelit választod oltalmadul, semmilyen veszedelem nem érhet téged.”
Három kísértést hallottunk. Vegyük most szépen sorba őket.
Az első a kövek kenyérré változtatása. A jóllakás vágya - átvitt értelemben mindenféle testi vágy - talán a legelső kísértés.
Nem is azt mondja Jézus, hogy "ugyan már, nem olyan fontos az evés!" Egyszerűen mellé teszi, hogy nem csak testi szükségleteinkre kell figyelni. Aligha ellenkezik Jézus szellemiségével, hogy aki "csak kenyérrel akar élni", csak az elfogyasztható gyönyörök után fut, az nemcsak Istentől távolodik el, hanem a saját emberi mivoltától is. Különösen fontos ez a figyelmeztetést a napjaink jóléti-fogyasztói társadalmában élők számára, ahol számos reklám sugallja, hogy bizonyos javak birtoklása vagy használata adja a kiteljesedést, a boldogságot.
A másik tanulság azonban, hogy az éhes ember azonban könnyen megkísérthető a jóllakás igézetével. Legyen ez egy alapvető felszólítás arra, hogy a társadalmi igazságosság és a szociális könyörületesség sok bűnnek a megelőzője lehet!
Nagyböjt elején érdemes még egy dologra odafigyelni. A böjt nem sportteljesítmény, hanem eszköz arra, hogy testünkön át a lelkünket is építsük. Túlhajtása azonban egyfelől beképzeltséghez vezethet, vagy a túlzott önmegtartóztatás eltorzíthatja a személyiséget is: a vágy robbanásszerűen tör elő.
Most nézzük a második, mintegy intellektuálisabb kísértést: Jézus ugorjon le az ókori világ egyik csodájának számító jeruzsálemi Templom tetejéről. Ez egy igazi sokrétű kísértés! Ha Jézus leugrik, (és túléli), aligha kell "lasszóval fognia" a hallgatóságát. A népszerűség hajhászása, a siker utáni vágy elég súlyos kísértés lehet azoknak, akik a testi szükségletek próbáját át tudják lépni.
De nem csupán ennyi a mélybe ugrás kísértése. A túlzott önbizalom, azt mondani: "én még erre is képes vagyok!" - vagy az isteni segítségbe vetett túlzó hit: "úgyis megsegít az Isten!" - egyaránt tévutakra visz. Az istenkísértés régies, ma már talán kissé érthetetlen fogalom: annyit jelent, hogy ne próbálgasd az isteni segítséget - ne kísérletezz vele!
Jellegzetes megoldás, ahogy a Sátán Jézust "megpróbálja bepalizni": ha csakugyan Isten fia vagy... mindannyian ismerjük a helyzetet, amikor a barátok azt mondják: "ha komoly arc vagy, iszol még egy pohárral, bírsz még gyorsabban menni az autópályán, el mered csórni a boltból..." A 2000 évvel ezelőtti csábítás ma is hatásos - de ne engedjünk neki!
A harmadik megmérettetés a hatalom kísértése. A hatalom persze nem feltétlen rossz dolog: hiszen számos jó dolog megtételéhez is hatalom kell. Ezzel pedig nem csupán a basáskodó vagy gátlástalanul karrierista emberek kísérthetők meg, hanem a jó szándékúak is, akik esetleg azt gondolják, hogy cél szentesíti az eszközt - a jó cél érdekében sok minden megengedhető.
A hatalomért azt kéri a Sátán, hogy leborulva, vagyis önmagát feladva, imádja Jézus őt. Számomra nincs azonban az a hatalom, ami megérné az Istentől való elszakadást.
A dolog mögöttes tanúsága, hogy a Sátán olyan dologgal próbál kereskedni, ami nem is az övé. Talán nem lenne hatásos, de figyeljük a logikát: az első két kísértében Jézus hatalmát akarja próbára tenni, amit a Megváltó kellő önmérséklettel visszautasít. De lehet, hogy már annyira megtörte a böjt, hogy nem bízik magában? Akkor talán hajlandó lesz leborulni a Sátán előtt, hogy megszerezze a hatalmat? Jézus azonban Istenben megtalálja azt a viszonyítási pontot, ahol nem esik se a túlzott önbizalom, se az önfeladás csapdájába.
Az bizonyos, hogy létezik valamilyen kísértő, gonosz, ördög, akinek a működése napjainkban meglehetősen jól látszik. Ha egyenként kérdeznék meg az embereket, akkor szinte mindenki biztonságra, békére, kenyérre, örömteli életre vágyna. És talán soha nem volt ennyi irigység, féltékenység, haszonlesés, könyökölés, harácsolás stb., mint manapság. Már az ovisok, a legkisebbek számítógépes játékaiban is akkor jutsz csak előre, a következő pályára, ha minél több szörnyikét, sárkányt (ellenfél harcost) stb. – legyőzöl. Aztán a mammonjaink, az isteneink is jócskán megszaporodtak Jézus kora óta. Már nemcsak a mammon, az erő, a hatalom kísért, hanem a szépség, fiatalság, egészség, elfogadottság stb. istenei is. Globalizált világunkban nyakunkba zúdul a világ összes baja, stresszelünk, vagy közönyössé válunk, de a középutat, az együtt érző, tettre kész közösségi gondolkodást nehéz elsajátítanunk. Tűrő- és küzdőképességünk csökkent, néha ámulva hallgatjuk vagy olvassuk sokat megélt őseink sokszori élet újrakezdését. De a világhálón át a szobánkba betört külvilágnak kereshetnénk a jó oldalát is! Számtalan csodálatos életút, egyszerű életmódra való törekvés, osztozás, kiengesztelődés, vigasztalás, megbocsátás stb. híre is eljuthat hozzánk nap, mint nap. Látunk ragyogó szemű embereket, akikből sugárzik a remény. Kutassunk ezek után, és merítsünk erőt ezekből is! Ne azt nézzük, hogy mit kapunk, mi az, ami nekünk „jár”, hanem hogy mit adhatunk, hogy szebb legyen körülöttünk a világ. És akkor a gonosz kísértőnek nem lesz ereje rajtunk!
Uram, Jézusom! Én nem gondolom, hogy csupa kísértésből, bűnből, gyengeségből áll ez az élet. Nem is szeretnék folyton erre gondolni, mert nem akarok kiégett, megsavanyodott emberré válni.
De a mai vasárnapon elgondolkodtam kísértéseimen. Ezért köszönöm neked Uram fogyatékosságaimat, mert általuk találtam meg magamat, munkámat, helyemet a világban. Köszönöm, hogy életem nehéz perceiben is használtad életemet valami jó célra, melyet ugyan nem ismerek, de egy napon talán meg fogom érteni.
Most egy pozitív kísértésre kérlek. Ébreszd fel bennem a vágyat a menny felé. Te legyél fény lelki sötétségeimben, hang a csöndjeimben, iránytű lépteimben. Úgy legyen. Ámen!