C év nagyböjt 5. vasárnap 2016

+ EVANGÉLIUM Szent János könyvéből  Jn 8,1-11

                Abban az időben:

            Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket.

            Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák.

                Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal.

                Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?”

                „Senki, Uram” – felelte az asszony.

                Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”

                Ezek az evangélium igéi.

 

Kedves Testvérek!

         „Szent Ágoston magasztos szavakkal azt mondja, hogy a történet végén ketten maradnak, a miseria és a misericordia. A szerencsétlen asszony és az irgalom. Az asszony és Jézus. Szent János evangéliumának irodalmi szempontból az egyik legnagyobb értéke, hogy mindegyik történet ugyanazt az eseményt juttatja eszünkbe. A keresztről beszélek, arról a pillanatról, hogy Jézust fölemelik a kereszten és Ő ott megdicsőül. Krisztus Maga lett a bűnbakot kereső erőszakos tömeg áldozata. Krisztus lett az, aki körül összegyűltek az emberek és elítélték Őt. A kereszténységben feltáruló gyönyörű igazság számomra, hogy Isten nem erőszakosan büntet, hanem inkább az áldozat mellett áll. Nincs már többé szent erőszak, nem kell Istent vagy az isteneket áldozati állatokkal engesztelni Őt, mert maga Isten lesz az áldozati bárány. Egy új világ születik. Egy új világ, amely nem erőszakra, a másik iránti gyűlöletre épül, hanem az együttérzésre, a megbocsátásra és az erőszak-mentességre. A keresztény üzenet legmélyebb igazsága egy új világba hív minket.”

Ma már más világban élünk, mint Jézus korában! Az embereknek átlagban életük folya­mán 4 kapcsolatuk van! Rengeteg a házasságtörés, nincs is különösebb felháborodás, már csak azért sem, mert megszűnt a közösség pozitív kontrollja is, sőt divattá vált  a nyitott kapcsolat. Közel sem törődünk annyira egymással, mint pl. egy XX. század eleji városi, vagy falusi közösség. 
Azonban ebben a történetben nincs szó a paráználkodó asszony párjáról, pedig az Ószövetség is ismerte már a férfi bűnösségét. Így olvassuk a Második törvénykönyvben: MTörv 22.22

Ha rajtakapnak valamely férfit, hogy férjes asszonnyal hál, mindketten haljanak meg, a férfi is, aki együtt hált az asszonnyal, meg az asszony is. Irtsd ki, ami gonosz, Izraelből!

Ma is elnézőbb a társadalom az ösztöneitől hajtott férfi, mint a családját másért odahagyó asszony iránt. 
Milyen szörnyű, hogy mindenki bírált, mindenki követ dobált akkoriban! Ma távol került tőlünk az igazságszolgáltatás, bíróságok döntenek bűnösség­ről, törvénytelenségről, és a házasságtörés a magyar jogban nem bűn. De ítélkező természetünk cseppet sem változott.

A rend itt abból lesz, hogy annak a békétlenségnek a feloldása, amely az egyén lelkéből indult, visszahelyeződik oda, ahová az való, az egyéni lelkiismeret szintjére. Nem másoknak kell már elvinniük a balhét. Ha egy felebarátunk cselekedete pusztító dühöt vált ki belőlünk, nem az ő tette a legnagyobb baj számunkra, hanem inkább az, hogy nem tudunk, vagy nem akarunk mit kezdeni a lelkünkben támadt zűrzavarral, nem akarjuk rendezni az abban rejtőző tisztázatlanságot, hanem megragadva az ószövetségi megoldási mintákban, másokat kiáltunk ki bűnösnek. Pedig ez a történet is bizonyítja, hogy az emberi lélek már kétezer évvel ezelőtt megérett erre a rendre!

Annyira gyönyörű, hogy muszáj egy pár szót ejteni Jézus kommunikációjának módjáról is: Tisztán csak önmagukkal szembesíti a történet szereplőit. Nem szid, nem menteget, nem is néz rájuk vádlón. Minden megnyilvánulása a belső lelki munkát, a belátást és a tudatosítást támogatja. A meglévőkön kívül nem rak újabb terheket hallgatói vállára. Nincs is erre szüksége, hiszen megnyilvánulásaiból tisztán látszik, hogy az viszonya rendezett önmagával, a körülötte lélegző világgal és az ő Mennyei Atyjával.

Jézusnál azonban nem a büntetésen, hanem a megtérésen van a hangsúly. Nem ken­dőzi el a bűnt, szembesít vele, de az első szél által elfújható porba írja a vétket. A megbocsátás fejében azonban elvárod, hogy kerüljük a bűnt.

     Uram, Jézus Krisztus! Te egykor így szóltál a bűnös asszonyhoz: Menj, de többé ne vétkezzél! Szavad azt bizonyítja, hogy a bűnt tartottad rossznak, és nem az embert. Te magát a bűnt ítélted el, de megbocsátottál az embernek. Tudom, hogy csak akkor lehet a bűnökből felemelkedni, ha a bűn elkerülésének szándékával indulok el egy új úton.

Urunk! Adj nekünk látó szemet, és bölcsességet, hogy észrevegyük kapcsolataink repedéseit, hogy ne kerüljön sor oly sok szakadásra! Ne engedd, hogy visszaéljünk megbocsátó jóságoddal és relativizáljuk vétke­inket! Segíts, hogy saját szemünkben lévő gerendáinkkal foglalkozzunk, s tudjunk őszintén megbocsátani magunknak és másoknak egyaránt!

Taníts minket arra, hogy a te tekinteteddel nézzünk minden bűnösre! Segíts engem, hogy ha bűnös emberekkel találkozom, gyakorolni tudjam ezt a tőled tanult és igazi irgalomból fakadó megbocsátást! Segíts, hogy ne ítélkezzek embertársaim felett! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Segíts bennünket, hogy magunktól menjünk oda hozzád újra és újra bűneinkkel. Szabadíts meg bűneink terhétől és adjál erőt a kísértések között, hogyha a testünk újra és újra megkísérthető és elbukik is, mégis a szabadulások sorozatában követhessünk téged! Ámen.

 

Nagyon érdemes elolvasni, sok jó következtetést olvashatunk ki belőle a mai gyűlölködések forrására (például migránsok, kisebbségek ellen.)

Jézus és a bűnbak   (Robert Barron Los Angeles-i segédpüspök elmélkedése, 2010)  –  Jn 8,1-11

 János evangéliumának nyolcadik fejezetében található lírikus, gyönyörű és fönséges történet középpontjában ott áll az erőszakos tömeg, annak áldozata és az isteni személy, aki megtöri az erőszakláncot. René Girard francia társadalomelemző és filozófus élete főműve az erőszakos tömeg pszichológiájának és lelkületének tanulmányozása volt. Girard azt mondja, hogy minden emberi csoportot, a családoktól kezdve a falvakon és városokon keresztül a nemzetig egyféle feszültség jellemez, amely abból a konfliktusból ered, hogy mindenki ugyanazt akarja. Te és én ugyanarra vágyunk, vagy én éppen azért szeretném ezt, mert te is, s ez a helyzet feszültséghez, rivalizáláshoz és konfliktushoz vezet.

         Hogyan kezelik ezt a feszültséget a közösségek? Girad azt mondja, hogy az emberi történelem során kialakult a bűnbakkeresés mechanizmusa. A csoport mindig talál egy személyt, esetleg egy másik csoportot, akit a válságért okol és felelőssé tesz. Akkor a közösségben megszületik a béke, mert frusztrációjukat az adott személy vagy csoport ellen fordítják.

         De valamit tudni kell: ez  a béke sohasem. Csak álegység jön létre a közösségben, mert az erőszakra épül. És elkerülhetetlenül újra megjelenik az erőszak, s még több áldozatot kell majd találni. Ez egy kissé elvontnak hangzik. De azt gondolom, hogy nagyon sok példát tudunk mondani erre a girard-i dinamikára a legegyszerűbb helyi esetektől kezdve a legösszetettebb globális esetekig.

         Gondoljunk csak egy egész egyszerű dologra, egy kávézó társaságra. Az asztalt körülveszi egy csoport, és beszélgetnek. Ha megfigyeljük és őszintén beismerjük, akkor meg kell látni, hogy e csoport gyakran nem más, mint egy pletykálkodó társaság. „Hallottad, mit tett az illető személy?” „Igen, de én még hallottam valami mást is. Néhány évvel ezelőtt ezt tette az illető.” Jól ismerjük ezt a jelenséget magunk tapasztalataiból. Egy óriási kohéziós erő, barátságérzet van a csoporton belül. Szeretünk a társadalmat kibeszélőkhöz csatlakozni. Pedig valójában itt verbális erőszakról van szó. Valakit kiválasztottak, mint áldozatot. Nem tudjuk, hogy akik ilyen társalkodáshoz csatlakozunk, egy perccel azután, hogy távoztunk, talán mi leszünk a következő áldozat?

         Van egy másik példa a saját világomból, a tanárok és tudósok életéből. Egy mondás szerint: „Mi az egyetlen dolog, amiben két tudós egyetért? Az, hogy milyen szerencsétlen a harmadik tudós.” Helyi szinten és a legszélesebb szinten ugyanezt a jelenséget láthatjuk.

         Hitler sátáni tehetségét éppen erre a bűnbakkeresés mechanizmusának jelenségére használta fel. Németországban az 1920-as, ’30-as években a társadalom megosztott és feszültségekkel volt teli. Súlyos gazdasági, kulturális és politikai problémák voltak az országban. Mit tett Hitler? Talált egy csoportot, akit mindenért okoljon: mindenért a zsidók a felelősök. A gazdasági problémáknak, a politikai feszültségeknek, minden személyes problémának ők az okai, őket kell kárhoztatni. És Hitler úgy kezelte e folyamatot, hogy egyesült mögötte az egész ország. Óriási erő és hatalom jött létre Hitler cselekvése során. De mindez sátáni volt, mivel éppen a bűnbakkeresés mechanizmusát használta ki.

         Mi nem tesszük meg ugyanezt? Mindnyájan hajlamosak vagyunk bűnbakokat találni emberek és csoportok körében.

         Látjuk, hogyan működik ez a girard-i dinamika János evangéliumának e gyönyörű történetében? Azt gondolom, igen. Nagyon szépen van ez jelenség itt leírva. Elsőként figyeljük meg, kétszer szerepel ez a kifejezés: „házasságtörésen érték az asszonyt”. Először is képzeljük el ezeket az embereket. Gondoljuk csak el, milyen messzire mentek, hogy éppen házasságtörésen érték az asszonyt. Ott van bennük egy mély vágy, egy szükség, hogy találjanak egy bűnbakot. Addig megyünk, míg nem találunk valakit, akit mindenért okolunk. Ezek az emberek is addig mennek, míg nem találnak valakit. Majd nézzük csak meg, mi történik: összegyűlnek a vádaskodó emberek és odaviszik ezt a szerencsétlen asszonyt Jézus lábaihoz. Vegyünk észre még valamit. Ezek az emberek vallási szankciót emlegetnek: „Mózes törvénye azt mondja, az ilyen asszonyt meg kell kövezni. Te mit gondolsz?” René Girard ismeri ezt a viselkedést. Azt mondja, hogy a bűnbakkeresés mechanizmusát általában vallási büntetésekkel támasztják alá. Isten vagy az istenek egyetértenek velünk. Itt az hangzik el: „Mózes azt mondta, kövezzük meg. Te mit mondasz?”

         Barátaim, figyeljük meg, mit tesz az Úr. Semmit. Nagyon fontos észrevenni, hogy Jézus először semmit sem tesz. A tömeg, olyan, mint a hurrikán, amely összpontosítja erejét, és bűnbakkereső tömeg lesz. Akár egy kávézó társaság vagy a náci Németország összegyűjti erőit, s egyre többen csatlakoznak hozzá. És mit tesz az Úr? Először semmit. Megállítja a tömeg erejét. Egyszerűen lehajol és írni kezd a földre. Amikor azt érzed, hogy be akar kebelezni a bűnbak kereső tömeg, néha a legjobb, amit tehetsz az, hogy semmit sem teszel. Ne vegyél abban részt! Ne csatlakozz az erőszakhoz!

         Van egy szép részlet ebben az írásban. Ez az egyetlen alkalom, amikor az evangéliumok szerint Jézus ír valamit. A tudósok azon gondolkodnak, vajon mit írt. Az egyházatyák azt mondják: a földre írta az asszonyt körülvevő személyek bűneit. Akik köveket tartanak a kezükben, azok legsúlyosabb vétkeit írják a földre. Legközelebb, ha azt érzed, hogy vonz az erőszakos tömeg, képzeld el az Urat, aki a földre írja a te legnagyobb vétkedet!

         Majd, természetesen föláll és elmondja a Biblia egyik legismertebb mondatát: „Az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül való.” Mit tesz Jézus? A tömeg erőszakát megfordítja kívülről befelé. A tömeg erőszakát bűnbánattá fordítja. Az asszony bűne és problémája helyett önmagamba kell néznem. Magamba nézek és látom saját rendellenességemet és a magam bűneit.

         Barátaim, itt egy fönséges részlettel találkozunk. E mondattal Jézus ténylegesen megtöri az erőszakot. És a tömeg eloszlik, mindnyájan hazamennek. Jézus először csendben megállt, majd megtörte az erőszakot úgy, hogy az befelé fordította az erőt.

         Szent Ágoston magasztos szavakkal azt mondja, hogy a történet végén ketten maradnak, a miseria és a misericordia. A szerencsétlen asszony és az irgalom. Az asszony és Jézus. Szent János evangéliumának irodalmi szempontból az egyik legnagyobb értéke, hogy mindegyik történet ugyanazt az eseményt juttatja eszünkbe. A keresztről beszélek, arról a pillanatról, hogy Jézust fölemelik a kereszten és Ő ott megdicsőül. Krisztus Maga lett a bűnbakot kereső erőszakos tömeg áldozata. Krisztus lett az, aki körül összegyűltek az emberek és elítélték Őt. A kereszténységben feltáruló gyönyörű igazság számomra, hogy Isten nem erőszakosan büntet, hanem inkább az áldozat mellett áll. Nincs már többé szent erőszak, nem kell Istent vagy az isteneket áldozati állatokkal engesztelni Őt, mert maga Isten lesz az áldozati bárány. Egy új világ születik. Egy új világ, amely nem erőszakra, a másik iránti gyűlöletre épül, hanem az együttérzésre, a megbocsátásra és az erőszak-mentességre. A keresztény üzenet legmélyebb igazsága egy új világba hív minket.

(Robert Barron)