Október 20: B év évk. 29. vas 2018. - Zsid 4,14-16 és Mk 10,35-45
Kedves Testvérek!
Zebedeus fiainak kérése Jézus felé, a mai központi gondolat számomra az evangéliumból. Jakab és János arcátlan lobbisták. Pontosan tudják, miképpen lehet jutni valamire ebben a világban: a megfelelő emberhez kell fordulni kérésünkkel, még mielőtt mások tennék ugyanezt. Így lehetünk egy jó állás részesei, így nyomhatjuk be gyerekünket egy jó iskolába, így kaphatunk helyet a nagyfőnök jobb- és balkeze felől. A világban évezredek óta mindenhol így megy ez – aki jól lobbizik, az szerezhet pénzt, hatalmat, befolyást, pozíciót. Nem csoda, hogy Zebedeus két fia is így óhajtotta többre vinni a többi tíz tanítványnál. Persze ne gondoljuk, hogy a többi apostol másként gondolkodott volna a világ dolgai felől: alighanem azért bosszankodtak, mert nem nekik jutott eszükbe hamarabb szólni egy-két szót a saját érdekükben. A tanítványok Jézus haláláig képtelenek arra, hogy másképp gondoljanak mesterükre, mint politikai megváltóra. Nem értik, hogy miről beszél Jézus, amikor az Országot emlegeti – azaz, hogy azt hiszik, hogy értik: nyilván a felszabadított Izraelt. Jézus a lelket akarja kiszabadítani, a szolgálatban akar elsőséget.
Isten útját kell megtalálnom. Valahogyan el kell jutnom hozzá.
Van-e akadály, amely elzárja előlem az utat? Van-e segítség, olyan emberek, akiknek van pozitív istenélményük, akik megtalálták az utat, és most segítenek, engem is odavisznek Jézus elé? Van-e olyan emberem, akit meg tudok kérni, vigye el kérésemet Jézus elé? Legnagyobb közbenjáróink a szentek, akik boldogok Isten színe látásában, és szeretnék, hogy mis is boldogok legyünk!
Az üdvösség első jó híre, az evangéliumi üzenet nem csak arra oktat minket, hogy van járható út az Istenhez: hanem arra is, hogy az út mindenkinek járható csak előre kell haladni az őszinteégben, igénybe kell vennünk mások, tapasztaltabb, hitben előbbre járó testvéreink közbenjárását. Mernünk kell odavinni kéréseinket Jézus elé!
Isten Országa köztünk van, szívünkben épül, de nem egy fizikailag vagy földrajzilag meghatározható helyen, hanem a lelkünkben, a barátságainkban, a családjainkban, a közösségeinkben. E helyeken nincs jobb - és bal felől ülés, nincs hatalomgyakorlás, csak szolgálat van! „Aki első akar lenni köztetek, legyen a szolgátok.” – mondja Jézus.
Ábrahám egykoron alkudozott. Van-e 50, majd 30, esetleg 20 igaz Szodomában. A Zebedeus fiak nem teketóriáznak: egyenesen, egyszerre kimondják, ami a szívükön van.
Vajon hol van a határ az érdekeimért - vagy az enyéim érdekeiért - való kiállás és a protekció, illetve lobbizás között? Úgy hiszem, Jézus számára ez nem lett volna kérdés. Ő nem e világban gondolkodott, hanem az Isten országáról beszélt. A lobbi- és protekciókényszert a teljesítményorientált világ erőlteti ránk, amely elvárja tőlünk, hogy harcoljunk meg felebarátainkkal a munkahelyekért, az iskolákért, a jó orvosokért, a várólisták elkerüléséért, és még ki tudja miért. Ha nem tesszük, megnézhetjük magunkat. A szeretet országában azonban nincs efféle teljesítménykényszer, így nincs szükség protekcióra sem. De vajon mit szabad tennünk, hol a határ? Mert ebben a világban jól, és helyesen kell élnünk.
Uram, Jézus, tudom, hogy válasz szavaid nem csak a két elsőségért törekvő apostolra, János és Jakabra vonatkoztak. Nem csak egyes híveidre, hanem egész Egyházadra útmutatóak.
Prohászka Ottokár szent életű 20. századi püspök atya szavaival zárom szívembe a mai vasárnap tanulságait:
„Első gondotok az legyen – mondja Jézus a Zebedeus fiaknak – hogy engem híven kövessetek! Nem mondom meg, hogy mi vár rátok, és hogy mit követelek meg tőletek. Nem árulom el, hogy miben lesztek az elsők. Nem árulom el előre, hogy te Jakab leszel az első vértanúm apostolaim közül. Nem rettentelek el, hanem a szívetekre kötöm, hogy járjatok utánam, és foglaljátok le magatok számára az én követésemet; és bármi lesz majd veletek, azt hajtogassátok: ez az Úr kelyhe, az Ő kelyhe! Ezt megisszuk! Ezt inni az elsőség és dicsőség! A többi pedig majd elválik. Isten pedig megadja megérdemelt helyünket.”
Úgy legyen mindannyink számára, Jézus áldásával! Ámen.
Barsi Balázs atya gondolata a Szentleckéhez: Zsid 4,14-16;
„A mi főpapunk nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban mentes maradt.”
A mi fogalmaink szerint az, aki erős, nem tud együtt érezni gyöngeségeinkkel; az, aki tökéletes, nem tudja elnézni, hogy mi tökéletlenek vagyunk; s az, aki bűntelen és tiszta, nem is tudja elképzelni, mik azok a kísértések, melyek nap, mint nap leselkednek ránk. Úgy gondoljuk, csak az tud megérteni bennünket, aki maga is ugyanazzal a nehézséggel küszködik, mint mi, s csak az tud igazán együtt érezni velünk és segíteni rajtunk, aki egyszer-kétszer maga is elbukott.
A mai Szentlecke fényében ezt a közkeletű tévedést le kell lepleznünk és el kell vetnünk. Ha Jézus Krisztus emberebb ember lehetett volna és jobban átérezhette volna gyöngeségeinket a bűn megismerése által, egészen biztosan követett volna el bűnt. Csakhogy a bűn nem emberségünk, hanem csak megromlott emberi természetünk velejárója. (Kodály Zoltán mondta, hogy ha tévedni emberi dolog, nem tévedni még inkább az. Ennek mintájára mondhatjuk azt is, hogy ha vétkezni emberi dolog, nem vétkezni még emberibb.) Más a helyzet a kísértéssel. Ha Krisztus mentesült volna a próbatételtől, nem lehetett volna igazi ember, s nem is tudna együtt érezni velünk. A mai nap örömhíre ezzel szemben éppen az, hogy ő is kísértést szenvedett, akárcsak mi, de mivel nem engedett neki, van ereje, hogy minket is megszabadítson. Mert Jézus Krisztus nem az emberfölötti ember csodálatra méltó, egyszersmind félelmetes ideáljának megvalósítója, hanem ennél sokkal több: a valódi erő, a valódi tökéletesség, a valódi bűntelenség és tisztaság megtestesítője.
Csak az az igazán erős, tökéletes és tiszta, aki együtt tud érezni mások gyöngeségeivel. A többiek legfeljebb erősnek, tökéletesnek és tisztának mutatják magukat, s közben elítélik azokat, akik gyöngék, tökéletlenek és tisztátalanok, éppen azért, mert ha megpróbálnának együtt érezni velük, szembe kellene nézniük saját gyöngeségeikkel, tökéletlenségeikkel és tisztátalanságaikkal is. Akik meg elnézők mások gyarlóságaival szemben, legtöbbször maguk is ugyanannak vagy hasonló gyöngeségnek a rabjai.
Jézus Krisztus nem elnéző: ő szabadító. Nem úgy tesz, mintha nem volna bűnünk, hanem megszabadít bűneinktől. Nekünk csak annyit kell tennünk, hogy bizalommal elébe járulunk, tudva, hogy ő, aki áthatolt az egeken, át tud hatolni a mi gyarlóságunk sötét fellegein is, és engedjük, hogy gyöngeségeinken keresztül megmutatkozzék az ő halhatatlan ereje.
B év évk. 28. vas 2018 Mk 10,17-30 - a gazdag ifjú
Nagymisére:
Kedves Testvérek!
A mai evangéliumból azt a kérdéskört választottam:
Mi szükséges az üdvösséghez? Valami hiányzik még belőled! Mit jelent a teljes elköteleződés?
Jézus idejében állandó vita tárgya volt a vallásos ember kérdése: „Mi szükséges az üdvösséghez?"
A hagyományos vélekedés alapján a többség elégségesnek tartotta az Izrael népéhez való tartozást. A mélyebb lelkületűek azt tartották, hogy valamit tenni is kell ennek érdekében, például szükséges a parancsok megtartása.
Az ifjú, aki Jézus elé járult a törekvőbbek csoportjához tartozhatott. Abban a korban volt, amikor az ideálok könnyebben lelkesítenek, érezte a többre való elhivatottságot. Hallott Jézusról, oda ment hozzá leborult előtte és megszólította: „mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet.” A leborulás a legmélyebb tisztelet jele, kifejezi, hogy valamilyen nagyon fontos kérdésre keresi a választ.
Jó mester….. Magatartása, jóval túlmutat kora általános vallásosságán.
Jézus szóba állt vele, ránézett és megkedvelte, majd a tíz parancsra utalt, amelynek megtartása elengedhetetlenül szükséges az üdvösségre.
„Mindezeket megtartottam………. Valami még hiányzik neked, menj add el mindenedet……”
Az ifjú szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.
Az apostolokat is foglalkoztatta a kérdés: „nézd, mi mindent elhagytunk” Jézus válasza nem földi biztonságra utal, hanem az örök élet ígéretét csillantja fel. A keresztény megújulásnak mindig azok voltak az elindítói, akik megértették a gazdag ifjú történetét. Ilyen volt Remete szent Antal. 250 körül Egyiptomban született, gazdag családban. A Szentírást szívesen hallgatta, lassanként teljesen megtanulta, idővel már könyv nélkül tudta. Tizennyolc évesen a család birtokainak örököse lett. Épp a gazdag ifjú története indította arra, hogy ne a vagyonban, ne a pénzben keresse a boldogságát. Szülei halála után gondoskodott húgáról, majd javait szétosztotta a szegények közt, elvonult a pusztába az ott szép számban élő remeték közé. Ott bűnbánó, és dolgos életet élt. Feljegyezték róla, hogy sok kísértéssel kellett megküzdenie: a vággyal az elhagyott gondtalan világ iránt, majd a bizonytalansággal, hogy van-e értelme nehéz életének. Sokan keresték fel tanácsait kérve. Sok követője akadt, az egyiptomi remeteség atyja lett.
Ugyanígy megemlíthetjük Assisi szent Ferencet, aki csak egy időre vonult ki a világtól, hogy megújulva térjen oda vissza (mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?). Nagy szent Teréz így vall: "Teréz és egy arany semmi; Isten, Teréz és egy arany az minden."
Számunkra, milyen üzenete van a mai evangéliumnak?
Úgy tűnik ma sem különb a helyzet, mint Jézus korában, vagy a nagy szentek idejében volt. Kizárólag a mélyen vallásos emberek szívében és ajkán fogalmazódik meg a kérdés, mit kell tennem, hogy eljussak az üdvösségre? Felmérések igazolják, hogy a világhoz való alkalmazkodás, a túlélés, még a templomba járó emberek életét is alapvetően meghatározza, csak ezután következnek szóban vagy tettben vallásos szempontok. A vallás tanítását, az evangéliumi igazságokat a legtöbb ember inkább csak szépnek, de nem feltétlenül jónak tekinti. Még kevesebben vannak, akik mindezt a mindennapi élethez szükségesnek is tartják.
Jézus katekézise csupa paradoxon. „Valami hiányzik még belőled” – mondja annak, akinek megvolt mindene a világ szemében, hisz nagy vagyona volt. Hányan álmodnak erről!
Az a meglepő, hogy a történet rokonszenves és névtelen hőse mindennek megfelel. Jézus meg is kedvelte. Ezek után mondta neki, hogy „hiányzik valami belőle.” Ha Jézus nem folytatja a beszédet, az ifjú megkérdezhette volna: mit kell megszereznem ahhoz, hogy tökéletes legyek? Még azt is hozzátehette volna: „Megveszem.” „Beszerzem.” De valójában vehetsz szabadságot? Eladó? Hisz ő a szabadokat hívja meg országába.
Konfucius mester keleti gondolkodó így tanít: Tudod a jót – megvan a rossz. Van és nincs egymást kibontja, nehéz és könnyű egymást alkotja” – mondja Lao Ce, és így folytatja: „A bölcs tett nélkül cselekszik, szavak nélkül tanít”. Itt van a különbség a nagy keleti tanítók és Jézus között. Jézus tetteivel tanít, a szavak pedig elmélyítik, örökségünk részéve teszik tetteit. És épp ezt kívánja tanítványaitól is. Nem csak a tizenkettőtől, nem csak a történet ifjújától – aki erre nem volt képes – hanem tőlünk is.
Jézus válasza olyan, mint egy savanyú mosoly: „Mindent jól tettél, csak éppen a lényeg hiányzik.” Az Isten országát nem a mózesi vagy az egyházi törvények betartásával mérhető szakrális teljesítmény teremti meg, hanem az a mértéktelen elkötelezettség, amely nem birtokolni akar, hanem odaadottnak lenni. Isten országának nincsen mérhetősége, eleget tevő teljesítménymértéke. Egyetlen módon közelíthető meg: Mindent, vagy semmit! Életünket át- meg átszövi a vágy, hogy bebiztosítsuk magunkat, itt a jelenben, és ezen túl, az eljövendőben is. Aki ezt a bebiztosított életet várja bármiért cserébe Istentől, az nagy valószínűséggel ott akar üzletet kötni, ahol a szeretet nagylelkűségének kellene lennie. Mit kell tennem ahhoz, hogy Istent kielégítsem, és az Isten is kielégítsen engem? Ez az üdvösség igazi kérdése!
Kérdem tehát: Mi hiányzik belőlem? Belőled? Belőlünk? Ha tudod a választ, akkor Jézussal tarthatsz!
Uram, Jézus! Kérlek a mai vasárnapon, hogy legyen bátorságunk, arra, hogy megálljunk, megtaláljuk, és rámutassunk, mi akadályoz minket Krisztus követésben. Ezután ahhoz is segíts minket, hogy, hatékonyan tegyünk is valami konkrétat ennek eltávolításáért. Segíts, hogy ne úgy, mint az ifjú, szomorkodva, hanem lelkesülten vidáman távozzunk a mai szentmiséről.
A 9 órai misére, ahol 10 éves gyereket keresztelek.
Kedves Testvérek!
Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Halottuk a kérdést az imént a gazdag ifjútól az evangéliumban.
Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Csak olyan valaki kérdezheti ezt, aki vágyódik a szépre, a jóra, vagyis az üdvösségre és van benne készség, hogy annak elnyerése érdekében tegyen is valamit. Válaszában Jézus a törvények megtartásáról beszél, mire a kérdező kijelenti, hogy ezeket mind jól ismeri és egész eddigi életében megtartásukra törekedett. Ekkor Jézus felszólítja őt, hogy vagyonát adja el, ossza szét a szegényeknek, hogy valóban szabadon követhesse őt. Ennek hallatán azonban az illető, akiről csak most a találkozás végén derül ki, hogy vagyonos ember, szomorúan távozik.
Kérdem tehát: Mi hiányzik belőlem? Belőled? Belőlünk? Ha tudod a választ, akkor Jézussal tarthatsz!
Mi talán ilyeneket kérdezgettünk: Mester, mit tegyek, hogy meggyógyuljak? - Mit tegyek, hogy sikeres legyek, hogy gazdag legyek. - Mit tegyek, hogy békesség legyen a családomban? -
Mit tegyek, hogy ne nélkülözzünk semmiben? - Mit tegyek, hogy jobban megértsem azokat, akiket szeretek? - Mit tegyek, hogy türelmesebb legyek?
Az első pünkösdről így olvassuk az Apostolok cselekedeteiből:
Péter apostol ezt mondta: Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette!"
E szavak szíven találták őket. Megkérdezték Pétert és a többi apostolt: "Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?
"Térjetek meg - felelte Péter -, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát.
Akik megfogadták szavát, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezer lélek megtért.”
Mi már megkeresztelkedtünk. Vajon megfogadtuk Jézus tanácsát? Ha hiányérzetünk van, olykor-olykor feltudjuk tenni a kérdést:
Mi hiányzik belőlem?
Isten pedig a lelkünkbe ültette az Isten utáni vágyat. És ezért mindannyiunk életében eljön az a pillanat, ami a gazdag ifjúnak eljött. Odafut Jézushoz és az örök életet keresi, amit nem ad meg ez a világ, és a jótetteink sem. Az ifjú ismeri a parancsolatokat, be is építette őket az életébe és ezt sem szabad lenéznünk egy ifjú részéről. De mit tegyen, hogy elnyerje az örök életet, hogy a szíve amely Istent keresi megnyugodjon, hogy ez a belső üresség be legyen töltve.
Milyen furcsa, erről az ürességről manapság senki nem beszél a fiataloknak. A gimnazisták sokat hallanak arról, hogy jó tanulási eredménnyel meg tudják nyerni a világot. A szülők egyenesen a sikerre nevelik őket, arra programozzák be a gyermekeiket, hogy magasabbra jussanak, mint ők. És sokszor sikerül is. De akkor péntek és szombat éjjel miért isszák és drogozzák magukat szinte vadállattá oly sokan? Azért mert a siker, a sok pénz és a kemény munka nem egyezethető össze hit nélkül. Azt is tanulni kellene, hogy mit kezdjenek a szívükkel. Hogy hova vigyék, ha fáj, ha hiányt éreznek, ha szeretetre vágynak. Tehát a biblia gazdag ifjút sem tanították meg erre. Ezért futva, térdre borulva jön Jézus elé és elszomorodik, amikor ezt hallja: Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem. Odament az ifjú és azt kérdezte, mit tegyek, Jézus pedig arra válaszolt, ki vagyok, és te ki vagy. Te az vagy, akit birtokol a vagyona. Nem te birtoklod a vagyonodat, hanem ő téged. A vagyonod rabja vagy. Jézus nem hallgatja el a valóságot. De mi elbírjuk viselni? Hogyan hallottuk az imént Szentleckéből? „Az Isten szava eleven, átható, és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és a szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit. Semmilyen teremtett dolog nem marad előtte rejtve.”
A gazdag ifjú meglátta lemeztelenítve önmagát. Nem Jézus kért tőle túl sokat. Jézus, az Isten Igéje élesebb minden kétélű kardnál. Leleplezi Júdást az utolsó vacsorán, Péternek azt mondja, meg fogsz engem tagadni. Nekem vajon mit mond? Milyen valóságomat mutatja meg? Mit tár föl belőlem?
Előbb-utóbb megszólal a szívünk mélyén a lelkiismeretünk hangja, Jézus akar szólni hozzánk. Az, hogy Jézus elmondja rólunk a valóságot, az nem jelenti azt, hogy nem szeret minket azzal együtt. Hogy nem fogad el olyannak, amilyenek vagyunk, erőtlenségeinkkel és kísértéseinkkel. Mert ő is átment előttünk mindezeken. A vagyon kísértésén is. A test kívánságain is. Belekóstolt abba, hogy mit jelent embernek lenni. Meg tud indulni erőtlenségeinken. Olyannak szeret, amilyenek vagyunk, de nem hagy olyannak, amilyenek vagyunk. Ezzel fejeződik be a gazdag ifjú története. Megdöbbenve kérdezik a tanítványok, akkor ki üdvözülhet? „Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges.” Őneki adjuk önmagunkat, a ragaszkodásainkkal, a biztonság utáni vágyunkkal együtt. Hogy ne a világban találjuk meg a mi vagyonunkat, hanem őbenne. Mi efelé tartunk. Afelé, hogy ha van is vagyonunk, nem az birtokol minket, hogy életünket nem a vagyon homokjára építjük rá, hanem Jézusra, a kősziklára, hogy szívünk kiáltásait megértve elhozzuk őt a helyére, Isten jelenlétébe helyezzük, aki után mindig kiált. Segítsen minket a mindenható Isten, hogy ez a zajos és figyelmet lekötő emberi élet ne tegye rabbá a szívünket, aki egyedül Isten tulajdona akar lenni.
Urunk, Jézus! Áldj meg minket, kérünk, hogy az igaz döntést meghozhassuk melletted, és mostantól kezdve még inkább a te hívő barátaid legyünk. Mostantól kezdve igazán, engedelmesen kövessünk téged. Ámen!