A év Urunk színeváltozása 2017, Mt 17,1-9
Miért rendelte el III. Calixtus pápa ezt az ünnepet, egész világon megünneplő ünnepként, az 1456-os Nándorfehérvári csata győzelméért?
Azért, mert miként annak idején, a Táborhegyen a színeváltozással akart az Úr Jézus valamit megmutatni, megsejtetni istenségéből, úgy a Nándorfehérvári várnál, a korabeli keresztények hite szerint, a keresztények iszlám felett aratott győzelmével, az Úr Jézus megmutatott valamit istenségéből, isteni hatalmából a benne hívőknek.
De arról se feledkezzünk el, hogy augusztus 6-án volt egy más fényes jelenség is, hatalmas égi fénnyel: ezen a napon, 1945-ben reggel 8 óra 15 perckor történt a világtörténelem egyik legszörnyűbb tette Hirosimában, egy pillanat alatt 140 ezer halottal az atombomba következményeképp.
A színeváltozás fontos mozzanatai: a hegy, a ragyogó fény, a felhő, Mózes és Illés megjelenése, az Atya szózata. A felhő az Ószövetségben is Isten jelenlétének szimbóluma, az Atya szózata a felhőből Jézus megkeresztelkedésére emlékeztet. Mózes és Illés megjelenése is Jézus Krisztus messiási igazolása: ők képviselik a „törvényt és a prófétákat”, tehát az egész ószövetségi tanítást és jövendölést. Krisztus arcának ragyogása és ruhájának fehérsége emlékeztet arra, hogy földi alakja ellenére is égi lény, ahogy olvashatjuk Dániel prófétánál, vagy a Jelenések könyvében. De arra is emlékeztet, hogy ő az Emberfia, aki égi magasságokba emelkedik. (Dán 7,13).
Megilletődve és némi tisztelettel tekintünk a magas hegycsúcsokra. Mindig rejtenek valami titokzatosat, valami megmagyarázhatatlant. Üdvösségtörténetünk fontos eseményei is hegyen játszódtak le. A mai evangéliumi résznek is egy hegy, a Tábor hegy a helyszíne.
A táborhegyi jelenet rávezet bennünket arra az igazságra, hogy életünk kiemelkedő pillanataiban, de fájdalmas mélységeiben is velünk van az Isten. Mind az örömeink, mind a fájdalmaink fontosak neki. Ahhoz, azonban hogy ez megélt valóság legyen, számunkra is irányadó, amit az Atya az apostoloknak mondott: ,,Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!''
Lélekben csatlakozunk a három kiválasztott apostolhoz, Péterhez, Jakabhoz és Jánoshoz, hogy az Úr vezetésével felmenjünk a hegyre. Életünk során sokszor megjárjuk ezt a lelki magaslatot, eljutunk az Istennel való találkozás helyére, megtapasztaljuk Isten közelségét és jelenlétét, de mindannyiszor le kell jönnünk a hegyről, ahogyan a három apostol is lejött a színeváltozás után. De életünk során egyetlen pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy a lelki hegyre felmenéshez van egy különös erőforrásunk, mondhatnánk, vannak lelki szárnyaink. Ugyan nem a magunk erejéből, hanem Istennek köszönhetően fogunk eljutni a mennybe, és jó tudnunk, hogy nem kell a mélybe süllyednünk, nem fogunk teljesen megsemmisülni, hanem Isten kegyelme felemel minket.
A színeváltozással az lehetett az Úr célja, hogy felragyogtassa isteni dicsőségét a kiválasztott három apostolnak és megmutassa nekik, milyen dicsőség vár rá és minden emberre a mennyországban. Az apostolok szemét elkápráztatta a látomás, a dicsőségben ragyogó Krisztus látványa, de itt most nem éreznek félelmet. Isten közvetlen jelenléte sok esetben félelmet ébreszt az emberben, de jelen esetben nincs erről szó. Zavarodottak, csodálkoznak, de nem rettegnek, hanem maradni szeretnének. Erre utal Péter megjegyzése, miszerint jó nekik az isteni fényben tündöklő Jézus közelében lenni, és szeretnék, ha ez az élmény tovább tartana. A csodálatos színeváltozás azonban nem tart sokáig, vissza kell térniük a mindennapokba, le kell jönniük a hegyről. Szívükben azonban ott őrzik az élmény emlékét, és talán éppen ez fog nekik erőt adni Jézus kereszthalála láttán.
Az ember nem a hegyen él, onnan le kell jönnie. De időről időre visszamegy, hogy megfürödjön az Isten jelenlétében, benne mossa tisztára arcát, hogy a hegyről lejöve tükrözni, sugározni tudja másoknak azt a fényt, amiről Jézus azt mondja tanítványairól: „Ti vagytok a világ világossága…”
Színeváltozás ünnepén arra emlékezünk, hogy Jézus emberi természetén átragyogott az isteni természete. Amikor Jézushoz csatlakozunk keresztényként, vajon ez átüt rajtunk, látszódik rajtunk? Sokszor megpróbáljuk eltitkolni valónkat. érzéseinket: pedig valószínűleg látszódik rajtunk, ha mérgünkben elvörösödünk, nagy félelmünkben kifehéredik arcunk. Vagy újpestiként, belilulunk. Igaz keresztényként a krisztusi öröm fénye kellene, hogy sugározzon szemünkből, tekintetünkből.
Urunk, Jézus Krisztus! Tudjuk, hogy nem elegendő színeváltozásod szemlélése, nekünk is változnunk kell. A lelki újjászületés útján be kell ismernünk sötétségeinket: hogy bűnösök vagyunk, és szükségünk van a te segítségedre, hogy megszabaduljunk a bűntől, megtisztuljunk, kifehéredjünk, ragyogjon a lelkünk. Ehhez a lelki kifehéredéshez küldd el égi fényességedet a mai ünnepen. Ámen!