Felnőtteknek változat
A év húsvét 2. vasárnapja 2017 - Jn 20,19-31 – Zárt ajtók mögül
Kedves Testvérek!
Húsvét 2. vasárnapja: Tamás vasárnapja, fehér vasárnap, de főleg az Isteni Irgalom vasárnapja. Azt ünnepeljük, hogy Jézus irgalommal tekint ránk, megbocsátja bűneinket, magához emel bennünket.
Nehéz azt kimondani azt a szót, hogy félek. A mai világban ez nem egy jó szó. Erősek vagyunk és bátrak, azt hisszük, hogy minden problémát megoldunk saját erőnkből. Nem jó dolog a gyöngeség beismerése, mert a gyöngeség védtelenné tesz. Húsvét 8. napján járunk, a következő vasárnap, amikor az apostolok „félelmükben bezárták az ajtót.” Mi is bezárunk ajtókat; olyan sok ajtót bezárunk, hogy nem is tudjuk már, mit zártunk be. Bezárjuk, amikor azt mondjuk, ez nem érdekel, erre nem érek rá, ide nem megyek el, nekem ne mondja senki, mit tegyek.
Kicsi réseket kellene hagynunk, hogy belépjen valaki, csak egy kis lehetőséget, hogy megfogja valaki a kezünket. Nem kellene tágra nyílt ajtónyílás, mert kicsi rés is elég a szeretetnek, sőt a szeretetnek kell a legkisebb rés. Ott van minden mosolyban és érintésben, minden jó szóban, sőt ott van akár az sms-ben vagy email-ben is. Nem, nincs neki akadály. Sőt, a megtagadott kézfogásban, az elutasított ölelésben is ott van.
Jézusnak nem kellett egy rés sem, a föltámadt Jézus belépett a zárt ajtón keresztül. Szeretetet, irgalmat, megbocsátást hozott.
Persze nem lehet mindig tágra nyitni a szívet, a lelket, mert meg kell néha mutatni, hogyha valami nem jó, éreztetni kell a rosszat, mert a csak befogadó szeretet is csal. Mennyire nehéz néha ez! Mint ahogyan a másik oldalról is nehéz megérteni, hogy nem engem utasítanak el, hanem csak a bennem élő rosszat. És ez kell a fölismeréshez, hogy most valami rossz történik bennem, nem az Isten munkálkodik bennem, hanem a Gonosz.
Szóval bezárjuk az ajtót, vagy ami még rosszabb, bezárjuk az ajtókat. Már egy ajtó bezárása is rossz, de még rosszabb, ha több ajtót zárunk be. Nem egyszerre zárjuk be az ajtókat, hanem sorban. Aztán már nincs több ajtó. Sötét van, és már a kopogás sem hallatszik, mert azokat az ajtókat is bezártuk, amin nem jön át a hang. Már a hang sem. Igen, a mai világ sok segítséget kínál erre is. Orvos, pszichológus, terápia, gyógyszer. Csak azt felejti el, hogy az Élő Isten, az Isten hangja az egyedüli megoldás. „Békesség nektek!” Ezt kell, kellene meghallani, megérteni, és utána odatérdelni Jézus elé, mint Tamás apostol tette, hangosan felkiáltva: Én Uram, Én Istenem! Felfelé tekinteni, Jézus szemébe nézni!
Ha meghalljuk Jézus reménységgel teli szavát, amely csak annyit, hogy „Békesség nektek!”. Tegyük fel magunknak a kérdést: honnan ez a békesség, hol lehet megtalálni?
Szent Faustina nővér írja naplójában:
„Aki részesedni kíván az Isteni Irgalmasság kegyelmeiben, annak be kell látnia bűnösségét, meg kell térnie, az irgalmasságot kell gyakorolnia. Felebarátaid iránt mindig és mindenhol irgalmasságot kell tanúsítanod. – Három módot adok neked, hogy tanúsíts irgalmasságot Felebarátaid iránt: első a cselekedet, második a szó, harmadik az imádság. E három fokozat tartalmazza az irgalmasság teljességét, egyúttal megdönthetetlen bizonyítéka az irántam tanúsított szeretetnek.”
A feltámadt Üdvözítő megjelenései olyan nagy hatással voltak az apostolokra, hogy azt mondták: „Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk, és hallottunk!” Ezek a megtapasztalások olyan megrázóak voltak, hogy a tanúknak, az apostoloknak egész életét betöltötték, és életre szólóan átalakították őket. Ettől kezdve tudták: Krisztus megmutatta magát nekünk, közel van hozzánk, megragadott minket, ezért tanúságot kell tennünk róla.
Egy egyszerű ima hitvallást idézek:
Ne feledd:
A sajnálat visszanéz,
Az aggodalom körülnéz,
De a hit felfelé néz!
Élj egyszerűen,
szeress nagylelkűen,
törődj alaposan,
beszélj kedvesen,
és bízzál Jézus Krisztusban,
az Isten Fiában, a mi Teremtő Atyánkban,
és a Szentlélekben,
a Háromszemélyű Egy Istenben,
aki szeret minket.
Urunk, Jézus Krisztus által bemutatott isteni irgalom tehát teremtő, jövőt ajándékozó, aktív cselekvésre sürgető.
Olyan emberek vagyunk, akik elég gyakran hibáznak. Legtöbbször azért hibázunk, mert nem ismerjük a jövőt, illetve csak utólag derül ki, hogy nem így kellett volna csinálni. És ha Isten aprólékosan minden lépésünket az igazság nevében jutalmazná, vagy büntetné, és mivel nekünk ezek a büntetések nagyon nincsenek az ínyünkre, a kölcsönös szemrehányások soha nem érnének véget, sőt egyre jobban fokozódnának. Hol van itt a határ? Mi itt a megoldás? Bezárom az ajtót, nem érdekel?
Krisztus irgalmában van egy kettősség: felemel, átölel, megbocsát – de küld, sürget, noszogat is. Amikor imádkozzuk számtalanszor az „Uram, irgalmazz!” fohászt, valahogy kettős füllel kellene figyelni Istenre: irgalmával hogyan bocsát meg, emel fel, ad reményt – ugyanakkor irgalmában mire küld, sürget, noszogat. Az irgalom gyógyító olaj és bor a sebekre, a múltra, a bűnökre, ugyanakkor éltető, szikra a jövő felé.
Tamás apostol kételkedésben megerősödött hitére gondolunk, és egy nagyon régi, szép imával, Szent Ágoston imájával kérünk téged Urunk:
Én vétkeztem – Te viszont eltűrted.
Én elhagytalak – de Te még mindig törődsz velem.
Ha bánkódom, - megbocsátasz.
Ha visszatérek - befogadsz.
Sőt, ha halogatom a visszatérést, - vársz reám.
Visszahívsz, - ha eltévedek.
Édesgetsz, - ha ellenállok.
Megvárod, míg fölébredek kábultságomból.
Magadhoz ölelsz, - ha visszatérek.
Ámen!
Gyerekváltozat:
A év húsvét 2. vasárnapja 2017 - Jn 20,19-31 – Zárt ajtók mögül
Kedves Testvérek!
Húsvét 2. vasárnapja az Isteni Irgalom vasárnapja. Azt ünnepeljük, hogy Jézus irgalommal tekint ránk, megbocsátja bűneinket, magához emel bennünket.
Nehéz azt kimondani, hogy félek. A mai világban ez nem egy jó szó. Erősek vagyunk és bátrak, azt hisszük, hogy minden problémát megoldunk saját erőnkből. Nem jó dolog a gyöngeség beismerése, mert a gyöngeség védtelenné tesz. Húsvét 8. napján járunk, a következő vasárnap, amikor az apostolok „félelmükben bezárták az ajtót.” Mi is bezárunk ajtókat; olyan sok ajtót bezárunk, hogy nem is tudjuk már, mit zártunk be. Bezárjuk, amikor azt mondjuk, ez nem érdekel, erre nem érek rá, ide nem megyek el, nekem ne mondja senki, mit tegyek.
Kicsi réseket kellene hagynunk, hogy belépjen valaki, csak egy kis lehetőséget, hogy megfogja valaki a kezünket. Nem kellene tágra nyílt ajtónyílás, mert kicsi rés is elég a szeretetnek, sőt a szeretetnek kell a legkisebb rés. Ott van minden mosolyban és érintésben, minden jó szóban, sőt ott van akár az sms-ben vagy email-ben is. Nem, nincs neki akadály. Jézusnak nem kellett egy rés sem, a föltámadt Jézus belépett a zárt ajtón keresztül. Szeretetet, irgalmat, megbocsátást hozott.
Persze nem lehet mindig tágra nyitni a szívet, a lelket, mert meg kell néha mutatni, hogyha valami nem jó, ellene mondani kell a rossznak. Mennyire nehéz néha ez! Mint ahogyan a másik oldalról is nehéz megérteni, hogy Jézus nem engem utasít el, hanem csak a bennem élő rosszat. És ha mégis rosszat tettem, valami rossz történik bennem, akkor nem az Isten munkálkodik bennem, hanem a Gonosz.
Szóval bezárjuk az ajtót, vagy ami még rosszabb, bezárjuk az ajtókat. Nem egyszerre zárjuk be az ajtókat, hanem sorban. Aztán már nincs több ajtó. Sötét van, és már a kopogás sem hallatszik, mert azokat az ajtókat is bezártuk, amin nem jön át a hang. Már a hang sem. Igen, a mai világ sok segítséget kínál erre is. Orvos, pszichológus, terápia, gyógyszer. Csak azt felejti el, hogy az Élő Isten, az Isten hangja az egyedüli megoldás. „Békesség nektek!” Ezt kell, kellene meghallani, megérteni, és utána odatérdelni Jézus elé, mint Tamás apostol tette, hangosan felkiáltva: Én Uram, Én Istenem! Felfelé tekinteni, Jézus szemébe nézni!
Ha meghalljuk Jézus reménységgel teli szavát, amely csak annyit, hogy „Békesség nektek!”. Tegyük fel magunknak a kérdést: honnan ez a békesség, hol lehet megtalálni?
A megtalálás útjához egy példát hozok:
Kakucs Szilveszter: Csak felfelé kell nézni – tanulságos történetek
A héja
Ha beleteszel egy héját egy 180x240 cm-es ketrecbe, aminek teljesen nyitva van a teteje, a madár – annak ellenére, hogy tud repülni – teljesen bezártnak fogja érezni magát.
Ennek oka, hogy a héja repülés előtt mindig 3-4 métert fut a földön.
A denevér
A hétköznapi denevér, mely repked az éjszakában, figyelemre méltóan gyors teremtmény a levegőben, de nem tud felszállni a földről.
Ha leteszed a földre, mindössze annyit tud tenni, hogy ügyetlenül és kétség kívül, fájdalmasan ide-oda lépeget, míg el nem ér valamilyen enyhe magaslatot, ahonnan a levegőbe vetheti magát.
Utána, mint egy fénycsóva, hirtelen elillan.
A darázs
Ha egy darázs beleesik egy pohárba, addig marad ott, ameddig el nem pusztul, feltéve, ha nem veszik ki. Soha nem látja a pohár tetejét a menekülés eszközének, de ragaszkodik ahhoz, hogy valamilyen módon az aljánál találjon kijáratot. Ott keres utat, ahol nincs, míg végül teljesen el nem pusztítja önmagát.
Emberek - Szent Tamás apostol útja
Sok mindenben hasonlítunk a héjára, a denevérre és a darázsra. Megküzdünk minden problémánkkal és frusztrációnkkal, de soha nem vesszük észre, hogy mindössze csak fel kellene néznünk! Ez a válasz, a menekülési útvonal és a megoldás bármilyen gondra, csak nézz fel!
Egy rési szép imát idézek:
Ne feledd:
A sajnálat visszanéz,
Az aggodalom körülnéz,
De a hit felfelé néz!
Élj egyszerűen,
szeress nagylelkűen,
törődj alaposan,
beszélj kedvesen,
és bízzál Jézus Krisztusban,
az Isten Fiában, a mi Teremtő Atyánkban,
és a Szentlélekben,
a Háromszemélyű Egy Istenben,
aki szeret minket.
Urunk, Jézus Krisztus által bemutatott isteni irgalom tehát teremtő, jövőt ajándékozó, aktív cselekvésre sürgető.
Olyan emberek vagyunk, akik elég gyakran hibáznak. Legtöbbször azért hibázunk, mert nem ismerjük a jövőt, illetve csak utólag derül ki, hogy nem így kellett volna csinálni. És ha Isten aprólékosan minden lépésünket az igazság nevében jutalmazná, vagy büntetné, és mivel nekünk ezek a büntetések nagyon nincsenek az ínyünkre, a kölcsönös szemrehányások soha nem érnének véget, sőt egyre jobban fokozódnának. Hol van itt a határ? Mi itt a megoldás? Bezárom az ajtót, nem érdekel?
Krisztus irgalmában van egy kettősség: felemel, átölel, megbocsát – de küld, sürget, noszogat is. Amikor imádkozzuk számtalanszor az „Uram, irgalmazz!” fohászt, valahogy kettős füllel kellene figyelni Istenre: irgalmával hogyan bocsát meg, emel fel, ad reményt – ugyanakkor irgalmában mire küld, sürget, noszogat. Az irgalom gyógyító olaj és bor a sebekre, a múltra, a bűnökre, - ugyanakkor éltető, szikra a jövő felé.
Tamás apostol kételkedésben megerősödött hitére gondolunk, és egy nagyon régi, szép imával, Szent Ágoston imájával kérünk téged Urunk:
Én vétkeztem – Te viszont eltűrted.
Én elhagytalak – de Te még mindig törődsz velem.
Ha bánkódom, - megbocsátasz.
Ha visszatérek - befogadsz.
Sőt, ha halogatom a visszatérést, - vársz reám.
Visszahívsz, - ha eltévedek.
Édesgetsz, - ha ellenállok.
Megvárod, míg fölébredek kábultságomból.
Magadhoz ölelsz, - ha visszatérek.
Ámen!