Ökumenikus beszéd 2025.01.23 csütörtök

5. nap, csütörtök -  A Szentlélek az élet és öröm adója

 

Ez 36,24-28

Kivezérellek benneteket a népek közül, összegyűjtelek minden országból és visszaviszlek saját földetekre. Akkor majd tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságtól, és minden bálványtól megtisztítalak benneteket. Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet oltom belétek és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek és szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok. Abban az országban laktok majd, amelyet atyáitoknak adtam, s az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek.

 

Kedves Testvérek!

Az ökumenikus hét tematikája az 1700 éves niceai hitvallás. A hitvallást naponként kibontva, a mai nap mottója: A Szentlélek az élet és öröm adója.

Az élet és az öröm. Ehhez választották a bosei monasztikus szerzetesközösség tagjai, akik az imahét anyagát összeállították, Ezekiel próféta imént hallott szavait. A katolikus  ünneplésben van egy nagyon fontos éjszak, a húsvét éjszakája, a húsvéti vigília.  Ezen hosszú szertartáson 9 szentírási olvasmány van, és mindegyik  után, azaz 9 zsoltár. 7 olvasmány az ószövetségből, ez szakasz a Római levélből, és a feltámadási evangélium. A 7. ószövetségi  olvasmány az imént hallott szakasz kissé hosszabban. De mivel húsvét éjszakáján ilyen sok olvasmány viszi végig a hit útját Krisztus feltámadásáig, csak egy ima és könyörgés kapcsolódik hozzá. Szinte fejből tudom ezt a szakaszt, de soha sem beszéltem róla, csak előkészítője, rámutató az új népre, az új szövetségre.

Arra az időre tekintünk vissza, amikor Jeruzsálem elpusztult, következik a kb. 61 év babiloni fogság.

De vajon mi ebben a fogságan a szép élet, és mi ebben az öröm?

Csak a legfiatalabbak érhették meg a visszatérést. De Isten Szentlelke már akkor is működött, akkor is megújítani akart, és bizony a megújulás a hosszú fogsággal kezdődött, ahol a szent maradék rádöbben a Lélekkel való együttműködés fontosságára.

Szeretetnyelv, sokszor halljuk ezt a kifejezést manapság. Gary Chapman amerikai író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó, lelkész  öt szeretetnyelvről beszél:

  • Elismerő szavak
  • Minőségi idő
  • Ajándékozás
  • Szívességek
  • Testi érintés

Milyen Isten Lelkének szeretetnyelve? Úgy fogalmazhatok, hogy Isten haragja tulajdonképpen az ő szeretetnyelve, vagy  az Ő szeretetének másik oldala. Mert Isten a tökéletes szeretet. Ezért nem akarja, nem tudja népét magára hagyni, mindenképpen visszahívja a népet az ő útjára, még ha ezt szigorral is teszi. Az új élet, az öröm nem abban áll, hogy a szentmaradék a fogságból otthonába visszatérhet, hanem egy belső megtérés, belső megújulás, amit a Lélek ad, az új élet, az öröm forrása.

Ezekiel próféta régen élt, de jövendölése időt álló. Az Istenben való öröm nem múlik el, hanem kitart egész életünkön át.

Ferenc pápa Evangelii gaudium – kezdetű apostoli buzdításának kezdő szavai is erről szólnak:

„Az evangélium öröme betölti azok szívét és egész életét, akik találkoznak Jézussal. Akik engedik, hogy üdvözítse őket, azok megszabadulnak a bűntől, a szomorúságtól, a belső ürességtől és az elszigetelődéstől. Jézus Krisztussal mindig megszületik és újjászületik az öröm”. mondja Ferenc pápa.

Természetesen lesznek az életünkben szomorú pillanatok, bőven, de mindig ott lesz a béke, mert Jézussal megkapjuk az öröm és a béke Lelkét. Az öröm, a Lélek gyümölcse abban egyezik minden más emberi örömmel, hogy teljességérzést és megelégedettséget ad, ami szeretnénk, hogy örökké tartson. Tapasztalatból tudjuk azonban, hogy ez nem következik be, mert idelent minden hamar elmúlik. Gondoljuk csak arra, hogy milyen gyorsan elmúlik a fiatalság, az egészség, az erő, a jólét, a barátságok, a szerelmek... néhány évig tartanak, de aztán tovább nem. Amúgy pedig, ha nem is múlnának el gyorsan, egy idő után már nem elégítene ki minket vagy egyesen rájuk unnánk, ahogy Szent Ágoston mondta Istennek: „magadnak teremtettél minket, és nyugtalan a szívünk, míg csak el nem pihen benned” (Vallomások, I. 1.). Megvan bennünk a szív nyugtalansága, mely szépséget keres, békére, szeretetre, örömre vágyik.

Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, így imádkozzuk a Niceai hitvallásban.

Ez az éltető lélek egész életünkön át kísér, kitart.

A Szentlélek által sugallott öröm, az evangélium öröme, pedig minden más örömtől különbözik abban, hogy minden nap megújul és ragályossá válhat.

Az evangélium szó tudjuk, örömhírt jelent. Ezért nem lehet lógó orral és sötét arccal hirdetni, hanem csak annak az embernek az örömével, aki titkos kincsre és értékes gyöngyszemre lelt. Gondoljunk Szent Pál buzdítására, amellyel a filippi hívőkhöz fordult, és amit nekünk is üzen: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt!” (Fil 4,4-5). Örvendezzünk Jézus örömével a szívünkben!

Hogyan imádkozzuk a hitvallást? Csak elmondjuk, vagy örömmel? élettel teli?

Hitemet csakis örömmel akarom megvallani, örömmel megélni és örömmel továbbadni, így van értelme. Azzal az őszinte örömmel, amely az Úr Jézus ajándéka, amely szívből jön, nem pedig kívülről ránk erőltetett.

Az örömöt nem lehet megvásárolni az interneten sem. Az örömöt nem az, amikor nem tettél semmit, de nyerté egy farsangi tombolán, nyertél egy játékban, akár lottón például.

Az öröm másféle ajándék, a Szentlélek adománya, amit kérnünk kell: »Uram, adj nekem örömet!« Ezért ne vágj soha szomorú, bánatos arcot. Ez nem tesz jót. Az örömre szükségünk van. Annak az embernek az öröme kell bennem legyen, aki képes mindig az élet jó oldalát látni, és ezt a pozitív szemléletet átadja másoknak. Az öröm, amelyet csak Isten adhat, ajándék. És nekünk kérnünk kell az örömet.

Könnyű félreérteni azt a mondatot, hogy az öröm és a békesség a Szentlélek egyértelmű gyümölcse, ahogy Pál apostol írja a Galata levélben (Gal 5,22). Világunk bűnös, mi is bűnös emberek vagyunk, mindannyian szenvedünk a bűn következményeitől: mint veszteség, elválás, félelem, aggodalom, bizonytalanság, -  és folytathatnám a sort. A keresztények sem mentesülnek a fájdalmas küzdelmektől, amelyek a bűnös világban gyötrik az embereket. Jézus is szenvedett, és mi is szenvedünk.

Mivel azonban keresztények vagyunk, velünk valaminek mégis másként kell lennie. Sokan úgy gondolják, hogy a fájdalmat és a szenvedést a természet céltalan, vak erői okozzák, esetleg balszerencse, netalán gonosz lelkek haragja. Nekünk azonban napról napra abban a tudatban kell élnünk, hogy élő Istent szolgálunk, aki szeretetben is gazdag. Jól ismeri a helyzetünket, szeret, törődik velünk, számon tartja gondjainkat. Földi élete idején Őt sem kerülte el a baj és szenvedés. Ezért lehetünk biztosak benne: történjék bármi, ha hűségesek maradunk hozzá, még ha hibákat követünk is el, gyengeségeink is vannak, Isten akkor is szeret, és megígérte, hogy mindvégig velünk marad. Ha ezt megértjük, olyan örömet és békességet lelünk, amely által el tudunk viselni bármilyen nehéz helyzetet, amibe belekerülünk.

És élővé válik bennünk Ezekiel próféta jövendölése: az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek.

De ne feledjük, az öröm és békesség mint a Lélek gyümölcse nem azt jelenti, hogy állandóan boldogságot érzünk. Az ad örömet és békét - még akkor is, ha éppen nem érzünk boldogságot, vagy ha a körülményeink nem mondhatóak rózsásnak - , hogy tudjuk: Isten mellettünk áll, és ígéri, történjék bármi, semmiképp nem hagy el.

Öt évszázaddal ezelőtt élt Rómában egy szent, akit Néri Fülöpnek hívtak. Életútjának filmje a „Legyetek jók, ha tudtok!

Ő úgy vonult be a történelembe, mint az öröm szentje. A szegény és elhagyatott gyerekeknek azt mondogatta az oratóriumban: „Gyermekeim, legyetek vidámak; nem akarok aggályoskodást és mélabút; nekem elég, ha nem isztok”. Vagy: „Legyetek jók, ha tudtok!” Kevésbé tudják azonban, honnan forrásozott az ő öröme. Néri Szent Fülöp olyan szeretetet táplált Isten iránt, hogy olykor úgy érezte, felrobban a szíve a mellkasában. Öröme a legteljesebb értelemben véve a Lélek gyümölcse volt. Ő abban az időben valójában az örömön keresztül evangelizált. 

Aquinói Szt. Tamásnál, minden idők egyik legnagyobb keresztény gondolkodójánál, hittudósánál olvashatjuk: Az öröm szükségképpen nyomában jár az Isten iránti szeretetnek. Vagyis az öröm előfeltétele az Isten iránti szeretet. A kereszténység az öröm vallása és nem a szenvedésé. Igaz jelképünk a kereszt, de ez a kereszt minket nem csak Krisztus halálára emlékeztet, hanem föltámadására, és még inkább Isten végtelen szeretetére.

Hitünk lényege a szeretet, az pedig az öröm kiapadhatatlan forrása. A keresztény élet és az öröm között szükségszerűen lényegi összefüggés van. Paul Claudel, a neves francia költő mondja: „Tanítsd meg őket rá – már, mint a keresztényeket -, hogy nincs más kötelességük a világon, mint az öröm”. A híres dán evangélikus teológus Kierkegaard azt mondja: „Aki igazán eleven viszonyban van Istennel és ennek a viszonynak a szellemében akar élni, valójában egyetlen kötelessége van: Legyen vidám”. Ha a kereszténynek, mint embernek ezer oka van is a szomorúságra, mint kereszténynek mindig van legalább egy oka az örömre: Vele van az Isten. Szent Pál gyakran szólít fel az örömre, mondván: „Örüljetek az Úrban szüntelenül. Újra csak azt mondom, örüljetek - és azt is megmondja, hogy miért kell örvendeni -, mert az Úr közel van".  Írja Pál apostol a Filippieknek.

Miért kell hát örülnünk? Mert a keresztény embernek egyik legnagyobb kötelessége az öröm, mégpedig: Istennel-, felebarátjával és önmagával szemben.  Hitvallásunk elimádkozásban mindig erről az élő örömről is tanúságot teszünk.

Hiszem, hogy akik Isten Lelkével beteltek és a megtérés útjára léptek, örömet és megnyugvást találtak. Megértették Izajás szavait: „Ujjongó örömmel örülök az Úrban, lelkem ujjong az én Istenemben, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett…” (Iz 61,10).

A próféta gondolkodása szerint: a megtérő üdvözül, az igaz örvendezik és arca Isten vonásait tükrözi.

Ha Isten Lelke lakik bennük, akkor arcukon fel kell, hogy ragyogjon az istenes élet vonása. Szívüket be kell, hogy töltse az isteni béke.

Az emberi lélek öröm nélkül nem lehet meg. A szomorúság nem hazája a léleknek; az emberi lélek hazája, légköre az öröm. Azért, ha szent öröme nincs egy embernek, akkor keres magának világi örömöket, mert öröm nélkül nem élhet. És aki minőség lelki élet nélkül él, mind lejjebb és lejjebb csúszik a lejtőn, egészen alkohol, drog érzéki túltengésig.  Ezért nagyon fontos, hogy szent öröm töltse be lelkünket! Ez az öröm nem automatikus, rá kell éreznünk az ízére, meg kell tanulnunk.

Mert ha öröm lakozik lelkünkben, minden sokkal könnyebb Isten szolgálatában. Könnyebb legyőzni a kísértéseket, de kevesebb is a kísértés; könnyebb gyakorolni az erényt, könnyebb dolgozni Isten- és a lelkekért, könnyebb teljesíteni hivatásbeli kötelmeinket, könnyebb meghozni az áldozatokat, melyeket az élet és Isten szolgálata megkíván, könnyebb szenvedni, könnyebb fölemelkedni a hétköznapok nehézségeiből.

 

A lelki öröm nem hangos, nem zajos, nem kicsapongó, mint a világi öröm. Végül is a lelki öröm hatása és tulajdonsága: bizalommal, barátsággal, gyermeki odaadással tölti be a lelket Isten iránt.

Az öröm nélkülözhetetlen a lelki életben. A keresztény embernek egyik legnagyobb kötelessége az öröm, mégpedig: Istennel, felebarátjával, és önmagával szemben.

Két híres embert idézek.

„Föltétlenül szükséges, hogy aki előre akar haladni a lelkiéletben, abban meg legyen az öröm." Mondja Aquinói Szent Tamás.

„Legyetek derűsek, én is az vagyok!” Mondja Szent II. János Pál pápa.

Amikor örülök, könnyebb jónak lennem. Az örömben felpezsdül bennem a munkakedv, a másik megértése, a szolgálatra kész jóság. Az igazi örömben akár szét tudnám osztani a szívemet is. Ilyenkor tényleg úgy érzem, ahogy Izajás jövendölte. „Az Isten lelke van rajtam”; ilyenkor Isten „fölkentje” vagyok.

Ha ezt megértetem, akkor nyugodt szívvel mondhatom: ezért a kincsért érdemes keresztényi módon élni!

     Uram, Jézusom! Tudom, hogy nem csak miattam akarod, hogy mindig bennem lakjék az öröm, a derű. Általam akarsz üzenni a megtört szíveknek, hogy bennem, és általam is hirdesd a gyógyulásra váróknak: az életöröm orvossága csakis Te vagy nekünk. A jelenlétedből bennem, a szívemben fakadó öröm tanúskodik rólad. Segíts Uram, hogy ezt az örömöt mindig megőrizzem és meg tudjam újítani minden veled való találkozásból. Ámen.