B év évközi 14. vas 2024
Bevezető:
Senki sem próféta saját hazájában! - mondja Jézus a mai evangéliumban.
Vajon én mekkora próféta vagyok otthon, a családomban? Hallgatnak rám? Hiteles vagyok? Mit gondolok, amikor úgy érzem, a falaknak beszéltem… Milyen következtetésekhez juttatnak kudarcaim? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!
Beszéd:
Jézust nem értik meg hazájában, városában, Názáretben.
De tulajdonképpen egész földi életét végig kísérte ez a meg nem értés, ez a botránkozás: mást vártak tőle, mint amit ő képviselt, amiért életét is adta. A zsidók szabadító messiást reméltek, aki erős kézzel szabadítja meg őket elnyomóiktól, olyan királyt, aki ingyen kenyeret biztosít, aki mellett előkelő állásokat lehet elnyerni, aki gyógyuláshoz segít minden beteget. És maguk az apostolok is hasonlóképpen gondolkodtak. Az emmauszi tanítványok, amikor húsvét este menekülnek Jeruzsálemből, azt mondják, mi pedig azt reméltük, ő váltja meg Izraelt. Panaszkodásuk ékes példa erre. Megbotránkoztak a kereszt gyengeségén, a látszólagos eredménytelenségen. Úgy tűnik, hogy a mai hívő ember is megbotránkozhat Jézuson, sőt Istenen is. Hányszor szembesülhetünk azzal, hogy akár magunk is megbotránkozunk Istenen? Nem értjük, hogyan engedhet meg ennyi rosszat a világban, miért nem lép közbe csodás módon, miért nem segít meg bennünket a tragédiák, bajok, szenvedések idején. akkor, amikor olyan nagy odaadással könyörgünk hozzá. Nehezen tudjuk elfogadni a végletekig csak szeretni tudó Istent, aki csak csendes jelenlétével, együttérzésével van velünk, ráadásul sokszor nagyon távollévőnek tűnik; aki itt a Földön nem oszt igazságot, nem bünteti a gonoszt, és nem is jutalmaz feltétlenül; aki azt szeretné, hogy ne tőle várjuk a csodát, hanem mi magunk legyünk szeretetének és gondviselésének áldozatos eszközei. Nem tragédia, ha időnként megdöbbenünk, és nehezen fogadjuk el, akár meg is botránkozunk azon, hogy emberileg érthetetlen, ahogyan Isten közeledik hozzánk, vagy ami történik velünk. Még perlekedhetünk is vele, ahogy a próféták is tették. Mégis az a legfontosabb, hogy végső bizalmunk maradjon meg Benne, és így semmi se tudjon elszakítani szeretetétől!
Jézus szava, kijelentése téged is, engem is szólít. Talán éppen ott, ahol a legkevésbé várjuk. Rád néz társad, gyermeked szeméből, de akár az utcán szembejövő, mosolygó gyalogos ember, vagy egy kéregető hajléktalan képében is eléd léphet. Észreveszed-e? Elfogadod-e? Befogadod-e? Képes vagy-e megnyitni elmédet, szívedet-lelkedet a szeretet szavakban és szavak nélkül megnyilvánuló ereje előtt? És ha igen, átjár-e, tüzet, lelkesedést, tenni vágyást indít-e benned? Megszületik-e a csoda? A csodatévőt ugyanis sokszor messziről várjuk, a megoldásokat külső segítséggel akarjuk megtalálni, pedig a csoda bennünk van, az üdvözítő megoldások belülről születnek.
Van hited, tudsz imádkozni, ezenkívül van annyi pénzed, amiből megélsz, van lakásod: tehát külsőleg minden adott, de képes vagy-e a hit, a jó a szép továbbadásra? Elsőként abban a családi körben, ahol a leginkább ismernek, ahol nehéz folyamatosan hitelesnek maradnod. Aztán mindennapjaid emberi környezetében, ahol a legkülönbözőbb hozzáállással találkozhatsz. Ahol egyesek meg is szerethetnek, de nemkívánatos személy is lehetsz. Közösségedben hozzáteszel-e a közös gondolkodáshoz, lelki erősödéshez? Az ember nyilván a kisebb ellenállás felé mozdul szívesebben, de néha vállalni kell a keményebb kihívásokat is. Tegyünk mindennap valamit, amivel hozzájárulhatunk a szeretet végső győzelméhez!
Ezek után tegyük fel magunknak a kérdést: van esélye, reménye a prófétának a saját családjában? Úgy gondolom, van. Végül is Jézust nem a rokonai, testvérei feszítették keresztre, sőt követője is akadt ebből a körből, például az idősebb Jakab apostol, és az anyja, Mária.
Akinek van szeme a látásra, füle a hallásra, az felfedezi a környezetében is a szépet, jót, igazat. Meghallja a prófétát akkor is, ha az egy gyerek szájával szólal meg, képes fölfedezni az evangéliumi értékeket bármilyen gyarló emberben, legyen az akár más felekezetű, hitetlen, politikus, világi vagy egyházi elöljáró. püspök. Törekedjünk mi is felismerni környezetünkben a prófétai jeleket.
Uram, Istenem! Jézust egykoron nem akarták prófétának elismerni saját városában. Mi pedig megpróbálunk kitérni, elrejtőzni a mai kor prófétái elől. Sokszor kényelmetlenek számunkra, akik túl nyíltan, egyenesen beszélnek, akik állást mernek foglalni erkölcsi kérdésekben. És a másik oldalról kevés a próféta: mert fél, hogy az igazság kimondása miatt elveszti állását, megvádolják, kevesebb pénzt kap, vagy kigúnyolják. Sajnos ezek valódi veszélyek. Pedig a mi szívünk is tele van vágyódással, lelki szomjúsággal, az igazság keresésével. És olyan jó lenne, ha egy hiteles próféta ki merné ezt mondani, utat tudna mutatni, akár élete feláldozása árán is. Vágyódunk az igaz élet után, szomjazunk a világosságra!
Urunk, Istenünk! Törd át pünkösdi Szentlelkeddel lelkünk éjszakájának zárt kapuit, küldd hozzánk utat mutató, erősítő prófétáidat, hiteles tanúidat. Úgy legyen! Ámen!