Bevezető a mise elején:
Jézus földi tartózkodása véget ért. Megáldja az apostolokat és a földi világot, és felmegy a mennybe. Már nem csak isteni természetében, hanem emberségében is megdicsőült. Az ember megdicsőülése felé nyitva áll az út. A mennybe menő Jézus után tekintve lelkünk örök hazánk felé fordul, de testünkkel ebben a világban maradunk. Ha engedjük, hogy életutunk lépteit a Lélek irányítsa, akkor mi magunk is közelebb kerülünk örök hazánkhoz.
Kedves Testvérek!
Az első olvasmányban, az Apostolok Cselekedeteiben úgy olvastuk, hogy Jézus az apostolok „szeme láttára felemelkedett, és egy felhő elfedte úgy, hogy tovább már nem láthatták.” Ez a mennybe emelkedő Krisztust eltakaró felhő jelképe annak a homálynak, amelybe a túlvilág burkolózik. Mi van a felhőn túl? Nézzünk ma egy kicsit a felhő mögé!
A szentírásban a felhő számos esetben Isten jelenlétére, Isten megjelenésére utal, de egyúttal a felhő a kíváncsi emberi tekintetek elől el is takarja az Istent, aki valójában láthatatlan, végtelenségében felfoghatatlan. A mennybemenetelnél a felhő azt jelképezi, hogy az Úr Jézus az isteni világba emelkedik fel. Ez a mennybe emelkedő Krisztust eltakaró felhő jelképe annak a homálynak, amelybe a túlvilág burkolózik. Mi van a felhőn túl? Arra hamar rájövünk, hogy szemünk nem láthat át rajta és a legmodernebb távcsövek sem segítenek nekünk. Emberi értelmünkkel kutatjuk a túlvilág titkait, de annál többre nem jutunk, mint amennyit Jézus elárult nekünk. A felhőn túl Jézust dicsőség várta, az Atya várta. A mai ünnep titkát a Hitvallás így tartalmazza: Jézus „fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján.”
Jézus mennybemenetele azt jelenti, hogy a feltámadása utáni jelenések lezárulnak. Az Úr ugyanis utolsó jelenése alkalmával megbízást ad nekik, hogy szenvedésének és feltámadásának tanúi legyenek, és hirdessék a bűnbocsánatot minden népnek. A mennybemenetel egyben azt is jelenti, hogy Krisztus visszatér oda, ahonnan jött, visszatér ahhoz, aki elküldte őt a világba, a mennyei Atyához. Tanítványait mégsem hagyja magára, hanem elküldi a Szentlelket, aki meg fogja őket erősíteni a tanúságtételben és az igehirdetésben.
Jézusra tehát a mennyei örök dicsőség várt a felhőn túl, földi élete után. És mi vár engem a felhőn túl? De itt már a hit világa, a remény világa kezdődik. Engem is az Atya vár.
Ha azt akarjuk, hogy a Mennybemenetel ne „szomorú” búcsúvétel legyen, hanem igazi ünnep, akkor meg kell érteni az alapvető különbséget az eltűnés és eltávozás között. A mennybemenetel által Jézus nem távozott el, így nem is kell hiányolnunk Őt, hanem csak eltűnt szemünk elől. Azok, akik eltávoznak, nincsenek többé, azok azonban, akik csak szemünk elől tűnnek el, még közel vannak hozzánk – csak van valami, ami megakadályoz abban, hogy lássuk őket. Jézus mennybemenetelekor eltűnik az apostolok szeme elől, hogy így másként, bensőségesebb módon legyen jelen.
Most már nem rajtuk kívül van, hanem bennük. Hasonló ez az Eucharisztiához. Amíg az ostya rajtunk kívül van, addig látjuk és imádjuk; de amikor magunkhoz fogadjuk, nem látjuk többé, eltűnik látásunk elől, de azért tűnik el szemünk elől, hogy bennünk legyen. Új, erőteljesebb módon van jelen.
De fel lehet tenni a kérdést: ha Jézus nincs többé köztünk látható módon, akkor honnan tudják az emberek, hogy jelen van életükben? A válasz az, hogy Ő tanítványai által kíván jelen lenni! Az evangéliumban és az Apostolok Cselekedeteiben Lukács evangélista a mennybemenetel témáját a tanúságtétellel kapcsolja össze: „Ti tanúi vagytok mindennek!” – mondja. (Lk 24,48)
A „ti” kifejezés elsősorban az apostolokra vonatkozik, akik Jézussal együtt voltak. Az apostolok után ez a „hivatalos” tanúságtétel – hivatalos, mert hivatalukhoz kapcsolódó – rászáll utódaikra, a püspökökre és papokra. De a „ti” jelenti az összes megkereszteltet és Krisztusban hívőt. Minden egyes világi hívőnek – mondja a II. Vatikáni Zsinat egyik dokumentuma - a világ előtt Jézus Krisztus föltámadása és élete tanújának és az élő Isten jelének kell lennie.” (LG 38.)
Boldog VI. Pál pápa személyéhez kötődik a nevezetes mondás: „A világnak sokkal inkább szüksége van tanúkra, mint tanítókra”. Tanítónak lenni viszonylag könnyű. De kevésbé könnyű tanúnak lenni. Valójában a világ tele van igaz és hamis tanítókkal, de tanú csak kevés van. A kettő között a különbség éppen olyan, mint a beszéd és a cselekvés között. „A tettek – tartja az angol közmondás – hangosabban beszélnek a szavaknál.”
A tanú életével beszél. A hívő édesapa és édesanya feladata, hogy gyermekük számára a „hit első tanúi legyenek”.
Jézus még elmenetelekor is ajándékoz, a mindenre megtanító Lelket ígéri meg számunkra. Lassanként értjük meg Isten országának igazságait. Miért ment el közülünk Jézus? Személye mennyi szellemi-lelki vakvágánytól menthette volna az emberiséget. De legalább egy könyvet írhatott volna, hogy tanítása egészen világosan maradjon ránk. Jézus ügyelt arra, hogy a földi lét szabályait betartsa. Számára nem az a fontos, hogy könyvből megtanuljunk valamit, hanem képesek legyünk az önálló gondolkodásra, következtetésre. Ő nem akar közvetlenül irányítani, kivárja, amíg megérik bennünk a gondolat, a cselekedet. Szabadon választhatunk módszert, irányt, utat, társakat, barátokat. Jézus mennybemenetele segítette a tanítványokat abban, hogy önálló, autonóm személyiségek legyenek. Mások árnyékában, bűvkörében nem alakul ki az önálló személyiség. Ennek a kialakulásához kell Isten Szentlelke, aki segít az igazságok, az életutak felismerésében.
„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” Szól Jézus felhívása az ún. missziós parancs Márk evangéliuma végén, a mennybemenetel után. Az Úr egykori felszólítása nekem is szól. Indulnom kell, hogy tanúja és evangéliumának hirdetője legyek. Nem új tanítást kell kitalálnom, hanem azt kell kitalálnom, hogy Krisztus örökérvényű szavait, örömhírét, hogyan tudom újszerűen, korszerűen, új fórumokon hirdetni. Korunkban talán éppen az jelenti a keresztények számára a legnagyobb kihívást, hogy a közönyös embereknek úgy tegyünk tanúságot hitünkről, hogy felébredjen bennük a vágy Isten megismerésére.
Urunk, Jézus Krisztus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél apostolaidnak és tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik örömhíred továbbadására. Ez a küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Tanításod, az üdvösségre vezető igazság szabad utat nyit Isten felé, a menny felé. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül az örök életre, ahová minden embert, engem is meghívsz és vársz. Ámen!