Húsvét 3. vasárnapja, A év, 2023 elsőgyónásra
Kedves Gyerekek!
Az Emmauszi tanítványok történetéből egy rövidke mondatot választottam ki a mai napra: „Megnyílt a szemük és felismerték…”
Az elsőgyónásra, elsőáldozásra való felkészülés arról is szólt, hogy külső jeleket látunk: vizet, olajat, gyertyát, fehér ruhát, ostyát, bort. Lelki szemünkkel azonban már többet látunk: tudjuk, a jelek, jelképek erőt, szentséget hordoznak: a keresztségben való újjászületést, Krisztus erejét, Krisztus világosságát, Krisztus testét, Krisztus bűnöket megbocsájtó irgalmát.
Tehát nem az a kérdés, hogy Jézus élt-e egykoron, így történt-e a találkozás vele Emmauszban, hogy Jézus most is velünk van-e, hanem hogy képesek vagyunk-e meglátni Őt, felismerni Őt.
Hogyan mutatja meg ma Jézus az ő jelenlétét? Ma is ad jeleket? - Igen.
És mit gondoltok? – bűn, a rosszaság, a bánat, hogyan tudja eltakarni előlünk azokat az utakat, amelyeken felismerhetnénk Jézust?
Egy biztos! Urunk Jézus Krisztus nem testi jelenlétével akar egy ideig velünk maradni, hanem Lelke által mindörökre bennünk.
Mind a négy evangélium bőven beszámol arról, hogy jelenik meg Jézus a feltámadása után, majd ötszáz testvérnek összesen.
A húsvéti beszámolók egyik érdekessége, hogy a feltámadt Krisztust senki sem ismeri fel azonnal. Amikor először megjelenik az asszonyoknak, Mária Magdolnának, majd az apostoloknak vagy másoknak, először ismeretlennek, idegennek nézik, és csak egy idő után jutnak el a felismerésre, mégpedig valamilyen egyedi jel alapján. Valamennyien a szomorúság, a reménytelenség, a bizonytalanság állapotából indulnak és eljutnak a hitre.
Az emmauszi tanítványokra is igaz ez. Amikor csatlakozik hozzájuk Jézus, „ők nem ismerték meg őt.” Ezt követően csalódottságuknak adnak hangot. Voltak elképzeléseik arról, hogy Jézus messiási uralma miként fog megvalósulni, de az Úr halálával mindez szertefoszlott. Megjelenésével az Úr éppen az ő csalódottságukat és reményvesztettségüket akarja megszüntetni. Mária Magdolna számára az volt a felismeréshez vezető különleges jel, hogy Jézus nevén szólította őt: Mária! A kételkedő Tamás apostolt a sebhelyek látványa és érintése vezette el a felismeréshez és a hitvalláshoz. A két emmauszi tanítvány számára pedig a kenyértörés volt az az egyedi jel, amely felnyitotta szemüket és felismerték a Feltámadottat. Miként mások, ugyanúgy ők is azonnal megérzik, hogy az a feladatuk, hogy tanúságot tegyenek a többiek előtt találkozásukról, ezért késedelem nélkül indulnak vissza Jeruzsálembe, hogy az apostoloknak beszámoljanak élményükről.
Néhány éve egy kiránduláson a hegytetőtőn ültünk, amikor az egyik fiú egy fára mutatott, hogy ott szalad felfelé egy mókus a fára. Nem láttam, erre még egyszer arra mutatott, hogy oda irányítsa tekintetemet, de akkor sem láttam. Aztán fogta a kezemet, és szinte rábökött, most már látod? Ott van! És tényleg én is megláttam, még az utolsó pillanatban, mert utána messzire futott és eltűnt.
Persze arra is edzhetjük a szemünket, hogy meglássuk az Úr Jézust, felismerjük őt. Minden jó hitoktató, pap szülő, keresztszülő feladata, hogy nyitogassa szemünket. Amikor megemlékezünk Isten hűségéről az életünkben, a hit szemeit fejlesztjük ki, amelyek látják Isten jelenlétét a körülményektől függetlenül. Amikor a körülöttünk élők nem látják többé Istent, a mi kiváltságunk és felelősségünk, hogy szeretettel biztosítsuk őket róla:
Először talán mégy csak szemlélőként nézzük, ki Jézus, igaz-e, amit róla mondanak nekem, igaz-e, amit Ő mondott.
Elindultunk egy úton, hallgatókká válni. De vajon hányan lesznek közületek, akik Jézus Krisztus követői, igazi tanítványai lesznek?
Kodály Zoltánnak a nagy zenetudósnak egyszer valaki említett egy nevet és hozzátette: ő is a mester tanítványa volt. Mire Kodály hangsúlyosan így felelt: ő soha nem volt a tanítványom, csak hallgatta az előadásaimat. Mert ez nagy különbség. Aki hallgató, az még kívülálló, az maradhat semleges, még nem foglalt állást, talán nem is akar. Aki csak hallgatja a másik előadásait vagy nézi, mit hogyan tesz, az az illető személyétől és gondolkozásától még nagyon távol maradhat.
A tanítvány, az elkötelezett ember. Jézus korában a tanítványok együtt éltek a mesterrel. Éjjel-nappal együtt voltak. És ha valamivel nem értett egyet a tanítvány, amit a mester mondott, akkor másik mestert választott. De egy mester tanítványának lenni azt jelentette, hogy teljes belső azonosulásra jut el az illető, teljes meggyőződéssel és önként. Hogy nemcsak tanulni akar a mestertől, hanem követni akarja őt minden tekintetben. Hasonlítani is akar hozzá.
Jézus Krisztus erre hívott mindig, mindenkit, és erre hív ma is. Azt szeretném kérni: legyetek annyira igényesek, hogy nem éritek be ennél kevesebbel. Nem érdemes egy kicsit vallásosnak lenni.
Jézus az Ő tanítványait erőteljes, diadalmas, győzelmes életre akarja elsegíteni. Olyan értékeket bíz rájuk, amiket csak tőle lehet kapni, de amiknek mindegyike hiánycikk ebben a világban: a szeretet, megbocsájtás, önzetlen segítség. Következésképp az Ő tanítványai mérhetetlenül tudják gazdagítani a környezetüket azzal, amit ők is úgy kaptak Jézustól, továbbadják. Ilyen hasznos emberekké akarja Jézus formálni elkötelezett követőit, tanítványait.
Uram, Jézus! Minden lelkiismeretvizsgálatban tükröt tartasz elénk, amelyben megláthatjuk igaz magunkat, és mellettünk téged.
Minden embertársunkban jelen vagy, így nap-mint nap keresztezed napi utunkat, és reménységre nyitod meg szemünket.
Add, hogy úgy lássunk téged, mint értünk élő barátot, és irgalmas atyát, aki minden bűnt megbocsátasz. Tied legyen a dicsőség! Ámen!