C év Nagycsütörtök 2022 - 1Kor 11,23-26
Ez az én testem, amely értetek adatik!
Az utolsó vacsora nemcsak a szenvedéstörténet bevezetőjéül szolgál. Itt ad Jézus örök érvényű magyarázatot szenvedésére és halálára: „értetek!” A kulcsszó az értetek!
Van egy szép gitáros ének, melynek igen rövid a szövege:
||: Tested, Jézus, értünk függött. :||
||: Véred, Jézus, értünk ömlött. :|| ezt a két sort ismételjük többször.
Szent Pál apostol azt mondja a második korintusi levélben:
„És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” (2 Kor. 5,15)
Vagyis Jézus oldaláról így hangzana:
Értetek tettem mindent, hogy képessé tegyelek benneteket arra, hogy Nekem éljetek és ne önmagatoknak.
Krisztus Urunk nem azért halt meg, hogy mi segíthessünk Neki, hanem hogy megláthassuk és megízlelhessük az Ő végtelen dicsőségét. Azért halt meg, hogy leszoktasson bennünket ártalmas élvezeteinkről, és szépségével megigézzen bennünket. Ilyen módon szeret bennünket, és így éri el, hogy Isten szeretetében és békéjében éljünk, és nyerjük el az örök boldogságot a mennyben.
Jézus értünk élte egész életét. Van olyan eset, amikor nem kell több, mint az elfogadókészség, a nyitott szív, engedni, hogy a vállára vegyen, mint elcsatangolt bárányát.
A kivonulás könyvében olvassuk, amikor a fáraó serege üldözőbe veszi az izraelitákat:
“Az Úr harcol majd értetek, s nektek nem lesz semmi dolgotok” (Kiv 14,14)
Mindig meg kell tennünk a magunk részét is. De van, amikor ez azt jelenti, hogy mi nem teszünk semmit, mert Isten erre szólított fel ez alkalommal. Azt akarja, hogy teljes figyelmünk Rá irányuljon. Rá, aki harcol értünk.
Szentatyánk, Ferenc pápa írja:
Az utolsó vacsorán azt mondja Jézus Péternek: „Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát, de én imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet” (Lk 22,31–32). A kudarc idején lenyűgöző tudni, hogy akkor sem szűnik meg Jézus szeretete. [Kérdezhetné valaki:] „Atyám, ha halálos bűnben vagyok, Jézus akkor is szeretet engem?” „Igen” „Jézus továbbra is imádkozik értem?” „Igen” „De ha iszonyatos dolgokat műveltem és sok bűnt követtem el, Jézus akkor is szeret engem?” „Igen.” Jézus irántunk érzett szeretete és értünk mondott imája nem szűnik meg, sőt mind intenzívebbé válik! Imádságának középpontjában vagyunk! Mindig emlékeznünk kell erre: Jézus imádkozik értem, most az Atya előtt imádkozik, és megmutatja neki a sebeket, amelyeket magával vitt, hogy megmutassa az Atyának megváltásunk árát, irántunk érzett szeretetét.
Feltehetjük a kérdést: „Ebben a pillanatban Jézus imádkozik értem?” „Igen.” Mélységesen bizonyosnak kell lennünk ebben!”
Jézus nemcsak azt akarja, hogy úgy imádkozzunk, mint ő, hanem arról is biztosít bennünket, hogy ha imakísérleteink teljesen hiábavalóak és eredménytelenek lennének is, mindig számíthatunk az ő imájára. Tudatában kell lennünk: Jézus imádkozik értem.
Az utolsó vacsorán pedig különleges módon imádkozik értünk. Az apostolok szerepe csupán a vacsora elkészítése, a terem berendezése. A lábmosástól kezdően a továbbiak már minden Jézus cselekedete. Ő adta értünk önmagát a kenyérben és a borban.
A szerepünk most se, több: előkészülünk a vele való találkozásra: közös imával, feldíszített templommal, énekléssel, adományainkkal. Mindezt oda helyezzük az oltár elé, mely az utolsó vacsora asztalát jelképezi.
És várjuk a pap utolsó vacsorát ismétlő szavait. Jézus miérettünk lett kenyér és bor. Ő az, aki vágyva vágyott apostolaival elkölteni az utolsó vacsorát, és ma este is szomjazik ránk, a mi jelenlétünkre.
Kalkuttai Szent Teréz anya végrendeletében így ír:
„Jézus azt szeretné, hogy még egyszer mondjam el nektek, milyen nagy szeretettel van mindegyiktek iránt, sokkal nagyobbal, mint el tudjátok képzelni. Aggódom, hogy némelyek közületek még nem találkoztak valójában Jézussal – négyszemközt … Persze, tölthetünk időt a kápolnában, de tényleg felfogtátok a lélek szemével, hogy micsoda szeretettel néz Ő rátok? Megismerkedtetek igazán az élő Jézussal, nem könyvekből, hanem azáltal, hogy befogadjátok Őt szívetekbe? Hallottátok szeretetének szavait? Kérjétek ezt a kegyelmet: Ő lángoló vágyakozással várja, hogy megadhassa. Nemcsak szeret bennünket, hanem ennél többről van szó: emészti a vágyakozás utánatok. Hiányoztok neki, ha nem közeledtek Hozzá. Szomjazik rátok.”
Mi az Eucharisztia, amelyben Jézus értünk adta önmagát, amelyben szomjazik ránk?
Az Eucharisztia jelentése hálaadás, szeretet mindhalálig, Jézus áldozatának, halálának és feltámadásának megjelenítése.
Az utolsó vacsorán Jézus azt mondta „Ez az én testem, amelyet értetek adok… Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.”(Lk.22,19-20) Jézus tudta, hogy hamarosan a katonák elfogják, kivégzik, és fel fog támadni. Jézus ezt mondta még a tanítványainak: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki az életét adja barátaiért.”(Jn.15,13)
A kenyér és a bor alakját veszi fel, hogy ezzel is bizonyítsa szeretetét, hogy a világ végig velünk maradhasson. Isten önmagát ajándékozza, egészen teljes szeretetével, minden fenntartás nélkül. A szentmise ezért nem csak Jézus áldozatának megemlékezése, hanem Jézus áldozatának szentségi megjelenítése is egyben. Amikor Jézus visszatér az Atyához, de ránk hagyott egy eszközt, mely által úgy részesedhetünk az áldozatban, mintha bemutatásakor jelen lettünk volna.
Isten az idő felett áll, számára minden a jelenben történik, ez nehezen érthető meg. Krisztus áldozata egyszer történt meg az időben, azonban a szentmisén a jelen pillanatban megy végbe az oltáron minden alkalommal. Jézus valóban jelen van, nem gondolatként van itt, hanem valóságosan.
Jézus értünk cselekedet, ezért az eukarisztia ma is gyógyszer, erősítő, és van bűneltörlő hatása is.
Íme, ez történt azon az éjszakán, amelyen átadatott. Íme, ez történik a jelek titokteljes fátylai alatt minden eucharisztikus istentiszteleten, minden szentmisében. Íme, ez hitünk misztériuma, ez az a nagyszerű ajándék, amellyel az Úr megajándékozta egyházát.
A Jézussal töltött utolsó napok történései mélyen bevésődtek a tanítványok emlékezetébe. Akkor este, az utolsó vacsoránál, még ha sejtették is, biztosan nem tudták elhinni, hogy ezek a búcsú órái. Vajon máshogy búcsúztak volna, ha elhiszik? Ha előre látják az eseményeket? Jézus egyértelműen búcsúzik. És ebben a búcsúban benne van, hogy még egyszer, utoljára, még mondani akar nekik valamit, a kenyértöréssel, és a lábmosással. Vajon mit értettek meg belőle? Nem tudjuk. Talán ahogy teltek-múltak az évek, egyre jobban megértették. Péter kérdéseiből, felindulásából, pénteki kardrántásából látszik mennyire új volt és szokatlan számukra a szemlélet, melyet Jézus közvetített. Az evangéliumok megszületése viszont bizonyíték, hogy a lényeg végül mégis átöröklődött, a tanítás nem veszett el, és mi ma is olvashatjuk.
Urunk Jézus itt maradt az Oltáriszentségben, hogy erőnk, biztosítékunk legyen. Nem csak azért, hogy figyelmeztessen az alázatosságra, a szolgálat szellemére, hanem azért is, hogy erőt adjon nekünk az újjászületésre.
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy még mielőtt szenvedni indultál volna és meghaltál volna értünk a kereszten, asztalhoz ültél tanítványaiddal, hogy szereteted végső kinyilatkoztatását add nekik. Ebből az egyetlen vacsorából él azóta is a világ, és születik meg a mennyország, az a menyegzős lakoma, amelynek asztalához mi is meghívást kaptunk a Te drága véred árán.
Urunk Jézus! Te azért rendelted az Oltáriszentséget, hogy mindnyájunkat egy szeretetbe fűzz össze. Félreértenénk téged, ha magán áhitatnak tekintenénk a szentáldozást. A közös asztaltól ezen a szent napon erősíts meg bennünket egymás szolgálatára, a szeretet országának építésére. - Ámen!