13. nap
December 13, péntek: Szent Lucia szűz és vértanú
„Nem eszik, és nem iszik; azt mondják rá: »Ördöge van!” (Mt 11,18)
Azért ezt a mondatot választottam a mai napra, mert Luca napjához kötődik a babona, az ördög, a kísértés. Lucia a fényes nő, akinek ünnepe a Gergely naptár bevezetéséig a legsötétebb, legrövidebb nappal volt, ezért sok babona kötődik hozzá.
Természetesen nem hiszünk a babonákban, nem nevezzük meg az ördögöt. Azonban a kísértő, az ördög mindig egy lépéssel előttünk jár, fondorlatos. Ha nem teszek semmit sem adventben, lusta keresztény vagyok akkor azért, ha egyszerre akarok megjavulni minden téren, akkor azért. Csodálom azokaz a leírásokat, amikor valaki eldönti, hogy másképpen, és pikk-pakk minden jól megy. Számomra azok a hitelesek, akik elmondják, hogy Remete Szent Antalnak mennyi kísértése volt a pusztában, hogy Teréz anya mennyit gyötrődött. Boldog Salkaházi Sárának, az erős láncdohányosnak elvonási tünetei voltak, és még 5 év után is remegett egyszer, amikor egyedül maradt a szobában egy doboz cigivel. Az a kísértés, amikor Szent Benedek apát a csalánban, Assisi Szent Ferenc a rózsabokorban próbálja legyőzni testi kísértését.
Jézus példázatában az asszony kisöpri a házat, észreveszik azt a gonosz lelkek, és elfoglalják, beköltöznek. Ha egyszerre akarsz sok mindent változtatni, amit egész évben nem tettél, ezzel csak helyet készítesz a kísértőnek. Egy napra, egy hétre legyen csak egy jófeltétel, de az biztos erős legyen.
Ha úgy érzed neked nincs semmilyen kísértésed, ördögöd, akkor valami nagy hiány van hitedben, vagy szentebb vagy, mint Szűz Mária, aki egészégesen kételkedik és fél. Az angyalnak kell bíztatnia: Ne félj Mária! Kegyelmet találtál az Istennél.
Szentatyánk, Ferenc pápa mondja: „A kísértés ártatlan vonzalomként jelentkezik, ám előbb-utóbb ketrecbe zár minket. Ahelyett, hogy megpróbálnánk kijutni ebből a ketrecből, kisebbítjük a rabság jelentőségét és süketté válunk Isten Szavára. A kísértésnek furcsa módon három jellemvonása van, mégpedig az, hogy növekszik, ragályossá válik és igazolja önmagát. Szép csendesen kezdődik és aztán elkezd növekedni. A kísértés társaságot keres és átragad másokra is.”
A megoldás kulcsa szintén Ferenc pápa szavaival:
„Amikor kísértések között vagyunk, egyedül Isten szava nyit számunkra távlatot. Ő mindig készen áll arra, hogy megtanítson, miként juthatunk ki a kísértésből. Jézus nagy, és nemcsak azért, mert kivezet bennünket a kísértésből, hanem azért is, mert bizalommal tölt el bennünket.”
Imádság:
Uram, Istenem, köszönöm, hogy most éppen nincsenek elvonási tüneteim, de nem akarok elbizakodott lenni, mert saját tapasztalatomból jól tudom, máris beteszi a lábát a kísértő.
Nem feszíteni a húrt. Annyit teszek, amennyi erőmből telik, böjtből, imából, lemondásból, de azt szeretném jó szívvel, teljes lélekkel tenni.
Uram, Jézus, az elméletet jól tudom, próbálom is tenni, de ez sokszor kevés. Álljak meg, nyugodjak meg – emeljem tekintetemet az égre, ne zárkózzak be, - menjek mindig előre, feléd, - hallgassak élő szavadra.
Uram! Szavadnek ereje mentsen meg bennünket attól, hogy a kísértés pillanatában bűnbe essünk, állj mellénk, hogy a gonosz ne vehessen erőt rajtunk!”
Szent Luca vértanú, aki mindvégig hősiesen kitartottál a hitben, légy példaképünk és közbenjárónk! Úgy legyen! Ámen!