9. nap
December 9, hétfő: Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásának ünnepe
A mai nap a tisztaság ünnepe.
„Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert mezítelen vagyok, tehát elrejtőztem.” (Ter 3,10)
Az első olvasmányból, a Teremtés könyvéből választottam a mottót. Ádám és Éva elvesztette az ősi ártatlanságot, tisztaságot, melyet Szűz Mária kapott vissza mindannyiunk számára a jó Isten végtelen kegyelméből.
Burgenlandban, a Fertő tó mellet vagy egy híres búcsújáróhely: Frauenkirchen, magyarul Nagyboldogasszony. Szép középkori kegyképe úgy jeleníti meg Szűz Máriát, karján a kis Jézussal, melyet a Facebook algoritmusa manapság lehet, hogy letiltana. Az Isteni bőség, jóság látszik Márián, melléből a bőséges tej egyenesen a Kis Jézus szájába spriccel. Persze a képen ezért ruha elhúzva, ki látszik a melle is. De ez mégis szentkép. Mint ahogy szentképek a régi Jézus ábrázolások ruha nélkül a kereszten, vegy keresztelkedésekor. Ravennában a híres mozaikokon Jézus keresztségekor a víz alatt a hullámok között ruha nélkül homályosan látszódik a szent test.
Hová lett a tisztaság, szüzesség eszménye napjainkra? Fiataljaink lazább erkölcse, együttélése katolikus körökben is általános jelenség. És te, ha meg is tartod életállapotbeli tisztaságod, de gondolataid milyenek? Mit tekintesz meg egy másik nőn, férfin? Hova kalandozol el pl. interneten?
„Mi az élet tisztaságára, szeretetre lettünk teremtve. A tisztaság nem csak külső rítus, hanem belső hozzáállás.”- mondja Ferenc pápa.
Imádság:
Uram, Jézusom! Oly nehéz a mai világban a tisztaságot jól megélnem. Ha én tiszta is maradok, tartok attól, hogy egyes katolikusok, főleg a fiatalok nem értenek meg, maradinak tartanak. Ezért kérem nagy bizalommal Édesanyád, Mária segítségét:
Mária, legtisztább Anyánk, segíts nekünk, hogy életünket szívből jövő és a gyakorlatban megvalósított szeretetben Istennek tetsző imádattá tegyük, tisztán, erkölcsösen éljünk.
Segíts, hogy amit ma ünneplek rólad, azt imáimban, érzéseimben, gondolataimban és tetteimben megvalósítsam a mindennapi gyakorlataimban.
Boldogságos Szűz Mária! Hiszem, hogy a tisztaság útja, amit a mai napon téged dicsőítve ünneplünk, az, ami a pillanatnyi élvezetek hajszolása helyett a krisztusi értékeket, a valódi örömöt nyújtja. Tisztaságos Szűz Mária, légy földi utunkon égi közbenjárónk! Ámen!