December 21, csütörtök
A szép és bájos ember
„Hadd halljam hangodat, mert szépen cseng a hangod, és bájos az arcod.” Az Énekek Éneke könyve bár a vőlegény és a menyasszony éneke egymásnak, az Egyház mindig is, mint túl lépett ezen, és önmagára vonatkoztatta. A menyasszony várja a vőlegényt, az Egyház is várja Krisztust.
2008-ban a felnőtt bibliaórán a szépséget, mint isteni erényt elemezgettem, 8 oldal anyag gyűlt össze róla. Ebből szemezgetek most.
A szépség az, amit Istenről az érzékszerveink meglátni, meghallani, megízlelni képesek. A szépség szent, Isten kegyelmének a jele, ami érzékelhetővé válik az ember számára. A földi szépség az isteni dicsőség visszfénye. A szépség az igaznak és jónak ragyogása, vonzóereje, amely hívja az embert, hogy ne csak keresse az igazat és jót, de szentelje is magát nekik. Minden teremtmény szép, mert maga a Szépség nyilatkozik meg benne. És Isten azt akarja, hogy társművészként működjünk együtt az ő mesterművén.
Jo Croissant, a Nyolc Boldogság Közösség tagja írja:
„Hogyan is közvetíthetjük ezt az isteni szépséget? - Krisztus szépsége a belső, szívből fakadó szépség, amely a vele való személyes találkozásból táplálkozik. Ragyogóvá teszi a tekintetet, sugárzóvá az arcot, igazzá a tetteket. A keresztények elsődleges hivatása, hogy tanítványok legyenek. Tanítványnak lenni pedig azt jelenti: szeretni, Krisztust utánozni, hordozni és tanúságot tenni róla. A mai világ embere azt várja és - akarva vagy akaratlanul - azt kéri a keresztényektől, hogy ne csak beszéljenek Krisztusról, hanem tegyék láthatóvá őt. Nekünk, keresztényeknek az a felelősségünk, hogy ne rejtsük el, ne torzítsuk el, hanem életünkön keresztül sugározzuk Krisztus szépséget! Tanúságot kell tennünk arról, micsoda öröm, radikalizmus és szabadság kereszténynek lenni, micsoda öröm közösségben élni és az Egyházhoz tartozni!”
A befejező ima a mai napon kicsit hosszabb lett, mert Szent Ágoston imáját nem akartam széttördelni…
Szent Ágoston: Isten szépségéről
Örök-új Szépség, jaj, későn kezdtelek szeretni! Bennem voltál, én meg kívüled! Künn kerestelek, s torz mivoltommal belerohantam ékes teremtett világodba. Velem voltál, s én nem voltam veled. Teremtmények szakítottak el messze tőled, amik nélküled egyáltalán nem is volnának.
Azután felharsant hívó szózatod; megtörted lelkem süket csendjét, kigyulladt bennem ragyogó világosságod, s elűzted rólam a vakoskodó homályt. Illatod kiáradt, beszívtam s most utánad lelkendezek. Ízleltelek, éhezlek, szomjazlak; megérintettél, s íme áttüzesedtem a vágyakozástól békéd után. - Uram, hiszem, tudom és érzem, hogy te vagy a legfőbb jó. Nemcsak a legfőbb jóakarat vagy, hanem a legfőbb, a mindent felülmúló szépség is. Hiszem, hogy bármilyen szép is teremtett világod, Hozzád, minden szépség forrásához és teremtőjéhez hasonlítva, mégis csak por és hamu és semmi, és nem érdemel csodálatot.
Tudom, hogy az angyalok és szentek tökéletes öröme, boldogsága: szemlélni téged, az örökkévaló szépséget. Már a földön is elragadtatásba ejt szent lelkeket dicsőségednek egy-egy sugara. Még én is, az én semmiségemben, érzem ennek igazságát, hiszen irgalmasságból felvetted természetünket és ember módjára jöttél hozzánk, ,,és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét''.
Ó én drága Megváltóm, minél többet szemlélem szavaidat, tetteidet, műveidet, szenvedéseidet, melyekről az Evangélium értesít bennünket, annál mélyebben megismerem csodálatos dicsőségedet és szépségedet.
Éppen azért, jóságos Megváltóm, mert látom, milyen szép vagy, azért szeretlek és óhajtlak mindig jobban szeretni. Mert az egész létező világon Te vagy az egyetlen jóság, az egyetlen szépség és gyönyörűség, mert semmi sem hasonlítható hozzád, mert Te végtelenül fölségesebb és csodálatosabb vagy, mint a legszebb teremtmények, azért ölellek magamhoz egészen sajátos, semmivel össze nem hasonlítható, egyetlen és valóban szuverén szeretettel. Minden sötét és szomorú nekem Hozzád képest, én Uram, semmit sem tudnék úgy szeretni ezen a földön, mint téged, még azt sem, ami természettől a legkedvesebb nekem. Mindent inkább veszítsek el, csak téged ne, mert Te, ó Isten, Te vagy az én legfőbb Uram, egyetlen szerelmem.
Uram, törd szét bilincseimet, emeld fel szívemet, engedd, hogy egész lényem csak feléd forduljon, hogy soha el ne veszítselek szemem elől, és engedd, hogy szeretetem a te szemlélésedben napról-napra növekedjék. Ámen.
OLVASMÁNY az Énekek Éneke könyvéből
A vőlegény közeledésén érzett menyasszonyi örömöt az Egyház önmagára vonatkoztatja; mert Krisztusra vár.
(Így szól az Egyház, mint Krisztus menyasszonya:) A kedvesem, íme, itt jön! Ugrál a hegyeken át és szökell a dombokon át! Olyan a kedvesem, mint a gazella, a fiatal szarvashoz hasonló. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelődik a rácson át. Aztán így szól hozzám a kedvesem: Kelj föl, barátnőm, jöjj, galambom, szépségem! Nézd, elmúlt a tél, elállt az eső, elvonult. A föld színén immár virágok nyílnak, itt van a szőlőmetszés ideje, és gerlice hangja hallatszik földünkön. Már színesedik az első fügetermés, hajtanak a szőlők és jó illatot árasztanak. Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem! Sziklák hasadékában fészkelő galambom, rejtekhelyeden, a szirtek szegélyezte ösvényen mutasd meg arcodat, hadd halljam hangodat, mert szépen cseng a hangod, és bájos az arcod.
Ez az Isten igéje.
Én 2,8-14