Adventi gondolatok 0. nap, 2023.dec.02.

Kedves Testvérek!
Idén is készítek napi adventi gondolatokat. Mindig előző este 22 óra urán töltöm fel a következő napi gondolatot. Most a 0. nap, a ráhangoló gondolat következik. Tartsatok velem egész advent folyamán!
Szeretettel:   Zoltán atya

Advent 2023: az adventi hívő ember tulajdonságai.
Vajon hogyan készüljek az idén karácsonyra? Milyen emberként éljek adventben? – Türelmes, várakozó, örömteli, böjtölő, imádkozó, megbocsájtó legyek? Azt hiszem, ezekre a tulajdonságokra mindre szükségem van, de sokkal többre is.
Ebben az évben a napi szentírási szakaszokból egy-egy emberi tulajdonságot választottam ki, amit a szentírási rész sugall, kiemel. 24 emberi tulajdonság következik. Tartsatok velem advent folyamán a szentírási szakaszokból kiemelt egy-egy emberi tulajdonsággal, és fontoljuk meg, hogyan, miképpen lehetünk jobbak, befogadóbbak, és közösségibb emberek.
Bevallom, ilyen formában én még nem készültem karácsonyra. Sőt olyan emberi tulajdonságokra figyeltem fel a napi olvasmányokból, amelyek felett eddig elsikkadtam. Remélem még nem késő, és tudok bennük fejlődni. (Imával segíthettek nekem…)

Adventre hangoló ima:
Istenünk, irgalmas Atyánk! Teremts a mi szívünkben csendet, amelyben meghallhatjuk a te megtérésre hívó szavad. Az advent készületi és bűnbánati idő számunkra és alkalmat ad, hogy a megtérés útjára lépjünk. Az adventtel nem csak új egyházi év kezdődik, hanem egy új élet kezdete lehet számunkra. Istenünk, tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem a büntetéstől való félelemből fakad, hanem az irántad érzett szeretetből. Szeretetünket azzal fejezzük most ki, hogy irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve bűnbánatot tartunk, elvégezzük szentgyónásunkat, és napi imánkban megbeszéljük veled tennivalóinkat.. Vezess minket, adventi utunkon,  hogy növekedjék bennünk a fény, a remény és az igaz szeretet. Ámen!

Hogyan jönnek majd sorban?
December 3, vasárnap
Az alázatos ember

Az alázatos lélek imája a mai olvasmány. Bárcsak megnyílna az ég, és mennyei Atyánk elküldené az üdvösséget, kéri Izajás próféta. (Iz 63,16b-17.19b;64,1.2b.3-8)

December 4, hétfő
Az alárendelt ember

„Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok.”

December 5, kedd
Az ujjongó ember

Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott:

December 6, szerda
A sajnálkozó, együtt érző ember

„Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük.”

December 7, csütörtök
A szelíd ember

Isten országába csak a szelídek juthatnak be; a gőgös kint marad, és megszégyenül.

December 8, péntek
A kegyelemmel teljes ember

„Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” .

December 9, szombat
Az irgalmas ember

Jézus irgalmas, és segít a nép nyomorán. Így írja le Máté evangélista Jézus útját Galileában.

December 10, vasárnap
A vigasztaló ember

„Vigasztaljátok meg népemet, vigasztaljátok meg” 

December 11, hétfő
A bátor ember

Mondjátok a csüggedt szívűeknek: „Bátorság! Ne féljetek!

December 12, kedd
Az örülő, örvendező ember

Jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek.

December 13, szerda
A fáradt ember

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok.”

December 14, csütörtök
A kis ember

De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő.

December 15, péntek
A hűséges ember

Ha megtartottad volna parancsaimat, békéd olyan lenne, mint a folyam, igazságod, mint a tenger hullámai.

December 16, szombat
Az Isten-barát ember

Boldogok mind, akik téged láttak, akik a te barátságodban hunytak el.

December 17, vasárnap
A feddhetetlen ember

Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig.

December 18, hétfő
Az igaz ember

A férje, József igaz ember volt, 

December 19, kedd
A néma ember

Intett nekik, de néma maradt.

December 20, szerda
Az áldott ember

„Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”

December 21, csütörtök
A szép és bájos ember

Hadd halljam hangodat, mert szépen cseng a hangod, és bájos az arcod.

December 22, péntek
Az imádkozó ember

Ezért a fiúért imádkoztam. S lám az Úr teljesítette kérésemet, amellyel hozzá fordultam.

December 23, szombat
A bocsánatot kérő ember

 Ő újra a fiak felé fordítja az apák szívét, és az apák felé a fiak szívét, 

December 24, vasárnap
A titkot őrző, és továbbadó ember

Istennek hatalmában áll megerősíteni benneteket evangéliumomban, a Jézus Krisztusról szóló tanításban, annak a titoknak kinyilvánításában…..

December 25, hétfő
Az ujjongó ember

Ujjongva énekeljetek mindnyájan, …

December 26, kedd
A Lélekkel teli ember

„Bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni.”
”….hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek.”