2022.12.13 kedd

Advent 17. napja, december 13, kedd: Szent Lucia vértanú

 

 „Jaj a lázadó és tisztátalan városnak, a hatalmaskodónak!”  (Szof 3,1)

Szofoniás próféta arról jövendöl, hogy szavai által Isten megígéri a Megváltót, úgy, mint a szegények Szabadítóját és Üdvözítőjét. – De jaj lesz a nagyhangú kevélyeknek!

Igen, jól tudjuk, hogy Istenünk a szegények, árvák, özvegyek pártján áll. Mégis figyeljük meg, Urunk Jézus példabeszédeiben csak egy alkalommal, a szegény Lázár esteében van központban a szegénység. A többi, több, mint 30 más helyen, a király, a királyi tisztviselő, a gazda, a birtokos, az úr, az intéző, az örökös, a kereskedő szerepel, olyanok, akiknek szolgái vannak.  A szegényeket leginkább különálló embereknek tekintik, mint egy olyan kategóriát, akiknek ellátásra, segítésre létrehoztuk a katolikus karitászt. Jézus követése azonban megkívánja e gondolkodásmód megváltoztatását, vagyis az osztozás és részvétel kihívásának vállalását. Jézus tanítványának lenni azt a döntést jelenti, hogy nem gyűjtünk fölösleges földi kincseket, melyek egy valójában törékeny és mulandó biztonság illúzióját keltik. Ellenkezőleg, hajlandóságot jelent, hogy mindattól megszabaduljunk, ami az igazi boldogság és megelégedettség elérésétől visszatart, hogy felismerjük, mi az, ami tartós, amit senki és semmi nem pusztíthat el. Tehát nekünk nem az a dolgunk, hogy alamizsnálkodással megnyugtassuk lelkiismeretünket, hanem hogy felvegyük a harcot a szegényekkel szembeni közömbösség és igazságtalanság kultúrájával. 

 

Lelkiismeretvizsgálat:

Órigenész ókori egyházatya keményen fogalmaz: „Úgy tűnt, hogy Júdás aggódik a szegényekért […]. Ha ma valaki, aki az Egyház pénzét kezeli és Júdáshoz hasonlóan a szegények védelmében beszél, de aztán kiveszi, amit beletesznek, osztozzon is Júdás sorsában.” Mit teszek bele a kosárba? Pénzt, időt, figyelmet, segítőkészséget a szegények? És mit akarok kivenni? Elismerést, dicsőséget, mennyországot a jótettért, lelki hasznot?

 

Aranyszájú Szent János mondja:

„Aki nagylelkű, az ne kérje számon a szegények magatartását, hanem egyszerűen csak enyhítse szegénységüket, és elégítse ki a szükségüket. A szegények egyetlen védekezése a szegénységük, és a szükséghelyzet, amelyben élnek. Ne kérjetek tőlük semmi mást; de még ha a világ leggonoszabb emberei is, ha nélkülözik a szükséges élelemet, szabadítsuk meg őket az éhezéstől. […] Az irgalmas ember olyan, mint egy kikötő a rászorulók számára: a kikötő befogadja és megszabadítja a veszélytől mindazokat, akik hajótörést szenvedtek; legyenek akár gonosztevők, akár jó emberek, vagy bármilyenek, amíg veszélyben vannak, ő megmentő öblébe fogadja őket. Ezért ti is, ha a szárazföldön egy férfit vagy nőt láttok, aki a szegénység miatt hajótörést szenvedett, ne ítélkezzetek, ne kérdezzétek őket viselkedésükről, hanem szabadítsátok meg őket szerencsétlenségükből”

 

Ima:

Nyisd meg, Urunk, a gazdagok szívét a szegények és szenvedők  szükségletei iránt. Add, hogy a munkanélküliek munkaadóra találjanak. Segítsd a hajléktalanokat, hogy otthonra találjanak. Adj a családoknak minden nehézséget legyőző  szeretetet. A  fiataloknak nyiss  utat és  távlatot  a jövőbe. Oltalmazó  palástodat  terjeszd  ki a  kicsinyekre, hogy meg  ne botránkoztassák őket.