Advent 13. napja, december 9, péntek
»Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.” (Mt 11,17)
Nem szeretnénk azok közé tartozni, akik sem a Keresztelőre, sem a Messiásra nem hallgatnak! Van, akinek szinte semmi sem jó. ilyen ember az, akinek semmi sem jó, aki mindent bírál, kritizál? Ha valamiben gyengék vagyunk, nehezen ismerjük be, és ehhez a megfelelő világi stratégia: legjobb védekezés a támadás. Valahogy belülről úgy érzem, semmilyen okot nem adtam, ha egyházam sem adott semmilyen okot, és mégis támadnak, vagy kritizálnak: mindenki saját magából indul ki. Vagyis ez belefér az ő világképébe, tulajdonképpen ő, ha tehetné, megtenné. Ezért a mai ember is könnyebbnek találja bírálni az Evangéliumot, az Egyházat, mint hogy önmagába tekintsen és így kövesse a végtelen igazságot, Urunkat, Jézus Krisztust. Éltem sokszor az akarás és nem akarás szeszélyei között zajlik, hiányzik belőlünk a helyes következetesség a hit és a cselekedeteink között.
Jézus barátsága segít megteremtenünk a belső harmóniát. Akarod ezt, vágysz rá?
Lelkiismeretvizsgálat
Milyen gyakran kritizálom embertársaimat, egyházamat, kormányomat stb.?
Tulajdonképpen miért? Melyek a leggyakoribb kiváltó okok? Van-e oka?
Mi az a terület, ahol a legnehezebben viselem a kritikát?
Szentatyánk Ferenc pápa:
„Egy Jézusba szerelmes Egyháznak nincs ideje veszekedésekre, gyűlölködésekre és szócsatákra. Isten mentsen attól, hogy kritikusak és türelmetlenek, keserűek és dühösek legyünk!”
„Uram, tanítsd meg nekünk a te magasról pásztázó tekintetedet, hogy úgy lássuk az Egyházat, ahogyan te látod! És amikor kritikusak és elégedetlenek vagyunk, emlékeztess arra, hogy Egyháznak lenni annyit jelent, mint tanúságot tenni szereteted szépségéről, annyit jelent, mint válaszként élni a te „szeretsz-e engem?” kérdésedre! Nem pedig lógó orral vonulni, mint egy gyászszertartáson!”
Imádság:
Uram, Jézus! Hadd legyen mindig a szemünk előtt a te akaratod, a te dicsőséged!
Mert Te azt akarod, hogy ne széthúzóak, közömbösek, vagy kibúvókat keresők legyünk! Ezért kérünk, szabadíts meg bennünket a klikkesedés és az „izmusok” ördögi mesterkedésétől! Segíts, hogy kritikánk csakis építő, sohasem romboló kritika legyen. És mi, a te Egyházad tagjai – Péterrel együtt és Péterhez hasonlóan – ezt mondhassuk neked: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek Téged!”