2021.12.07 gondolat

11/ Advent 2. hete kedd: Szent Ambrus püspök

A mai evangélium Szent Máté könyvéből való. (Mt 18,12-14)

Kiemelt értelmező mondata így hangzik:

„A jó Pásztor nem akarja a gyengék és a bűnösök vesztét.”

A keresztény vezető Jézus nyomában a vállára veszi az eltévedt, elesett, gyenge tagokat. Nem így a világi gondolkodás. A francia forradalom vezetői 300 éve úgy fogalmaztak: „Tapossátok el a gyalázatost!” – mármint az Egyházat és követőit. A kommunizmus vezető 150 évvel ezelőtt a proletárdiktatúra hatalmát fogalmazták meg. A demokratikus rendszerek kialakulásakor a vezető, a nyertes tekintettel volt a vesztesre is, neki is osztott lapot, és jó szociális hálót épített ki a gyengék iránt. Napjainkban az a nézet, hogy csak győztes van és vesztes (még a sportban is). És a győzelemért mindenre képes mindegyik oldal. Nagyon sokan lesznek a gyengék, kevés segítés nélkül, és mindenki lehet bűnös, aki nem azt gondolja, amit a fő irányvonal diktál.

Egy ilyen örökséggel, és jelennel mit tehet egyházunk, és benne én a kis ember?

Nyugat-Európában az egyházból lassan már csak ez maradt, szolidaritás, gyűjtések, a szegények segítése, Isten neve nélkül. Nálunk erre nincs meg a hagyomány, az intézményrendszer és a pénz sem. De csak ez kellene hozzá?

Jó egy éve írta meg Szentatyánk, Ferenc pápa a „Mindnyájan testvérek” kezdetű enciklikáját.

A sok árnyékra, amely jelen van a világban, az Enciklika a Jó Pásztor ragyogó példájával válaszol, akinek az „Egy idegen az utcán” című második fejezetet szentelte Szentatyánk. Ebben hangsúlyozza, hogy egy beteg társadalomban, amely hátat fordít a fájdalomnak és amely „írástudatlan” a gyengék és törékenyek gondozásában, mindnyájan arra kaptunk meghívást, hogy közel kerüljünk egymáshoz, túljutva az előítéleteken és a személyes érdekeken. Ugyanis mindnyájan közösen felelősek vagyunk egy olyan társadalom felépítésében, amely képes a befogadásra, az integrációra és a szenvedők sorsának enyhítésére. A szeretet hidakat épít és mi „a szeretetre lettünk teremtve.” 

Uram, Jézus!

A mai napon a szentmise 7.c eucharisztikus imájának szavai visszhangoznak szívemben! Az, hogy szeretted a szegényt, a beteget, a kitaszítottat és a bűnöst. És nem mentél el részvét nélkül semmiféle ínség mellett. Kérlek Uram, alakítsd az én szememet, szívemet, kezemet és lábamat, hogy akarjam, és képes legyek én is ezen az úton járni!

Mai jó elhatározásom:

Lelki adoptálás. Sorba veszem ismerőseimet, hogy közülük ki az a gyenge, az olyan szegény, elesett, akit vállamra kellene vennem, hogy ne vesszen el. Az én emelőm az érte mondott ima, az érte végzett jó cselekedet, akkor is, ha esetleg nem is tud róla.