A év évk 26. vas 2020 - Fil 2, 1-5 - Két beszéd mára Mt 21, 28-32
1 beszéd/ Szentleckéhez
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Testvéreim!
Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés, akkor tegyétek örömömet teljessé azáltal, hogy egyetértetek, egy szívvel szerettek, és egy lélekkel ugyanarra törekedtek. Vetélkedésből ne tegyetek semmit, sem hiú dicsőségvágyból! Egyik a másikat tekintse inkább alázatosan önmagánál kiválóbbnak! Ne keresse senki csak a maga javát, hanem a másét is! Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. *
Kedves Testvérek!
A mai Szentlecke utolsó sorát választottam vezérfonalul a mostani vasárnapra.
„Ugyanazt a lelkületet ápoljuk magunkban, amely Krisztus Jézusban volt!”
Hogy milyen lelkület volt Jézusban, azt a Szentírásból olvashatjuk ki. Olvassuk napról napra a Szentírást, hogy megismerjük Krisztus lelkületét, és egyre jobban a szerint alakítsuk életünket.
A Filippi levél legfőbb témája és jellemzője az öröm. Pál apostol ezt a levelet a börtönből küldi a gyülekezetnek. A szíve mégis telve van örömmel és dicsőítéssel Krisztus Jézus iránt.
Szent Pál apostol arra bátorítja a filippibelieket, hogy gondolkodjanak ugyanúgy, mint Jézus: gondolkodjatok Krisztus elméjével. Ez a bátorítás nekünk is szól. Egynek lenni Krisztus elméjével. Csodálatos. Mert ez közösséget ad nekünk.
Nem lehetetlenség ez? Nem! A hitben, a keresztségben és a szentáldozásban éppen ez valósul meg, amikor Jézus Krisztus valóságosan belénk költözik és lakást vesz legbensőbb énünkben.
Ezután ne azt kérdezd magadtól: mit kell mondanom, mint kell tennem ebben a helyzetben, mi felel meg a Tízparancsolat követelményeinek, mit várnak tőlem az emberek, hanem ezt: te most mit szólnál, Jézusom, mit tennél a helyemben? Ha őszintén gyónó és áldozó ember vagy, a csoda minden esetben bekövetkezik, és valóban tudni fogod, hogy Jézus mit mondana, és mit tenne.
Tehát benned van ugyanaz az érzület, amely Jézus Krisztusban is – vagyis a Szentlélek munkálkodik benned. Ez az igazi lelki élet, amely a fenntartás nélküli odaadásban mutatkozik meg az Atya iránt és a szeretetteljes szolgálatban az emberek iránt. Amikor azt mondod: most nem tudom, mit kell tennem, mert össze vagyok zavarodva, akkor alighanem arról van szó, hogy nem akarod követni Jézus Krisztus lelkületét, amely benned van. A zavar ebből a makacs ellenállásból adódik.
Pál apostol beszél azokról az ajándékokról, melyeket az egyház kap. Jézus szeretettel adja ezeket nekünk, mi mégis sokszor más jellegű ajándékokra várnánk. Nagy valószínűséggel azért, mert a mi fontossági sorrendünk nem egyezik a Jézuséval. Nálunk az első helyen saját magunk vagyunk, a mi kényelmünk, boldogságunk, jólétünk. Ehhez mérten szeretnénk olyan ajándékokat kapni, amik segítenek a saját céljaink elérésében.
Jézus viszont más jellegű ajándékokat említ, melyeket akkor tudunk majd igazán értékelni és hasznosnak tartani, ha a prioritásaink tekintetében ráhangolódtunk Isten akaratára.
Pál apostol a közösségről ír a filippieknek, és felsorolja a harmonikus, jó közösség öt akadályát és öt feltételét. Ezeket nyugodtan alkalmazhatjuk a nagyobb közösségekre, akár városnyi közösségre is, de a kisebbekre is, mint egy munkatársi közösség vagy a család, vagy a legszorosabb és legmeghittebb közösség, a házasság.
Vegyük ezeket sorra, és olvassuk el ezt az öt verset még egyszer úgy, hogy melyik érint minket a legjobban. Hol lehet és kell változtatni az életünkön, hogy boldogabb, harmonikusabb legyen az a közösség, amelyikben élünk.
Nos, mik a boldog közösség akadályai? Az önzés, a hiúság, a dicsőségvágy, az, ha magunkat különbnek tartjuk másoknál, és ha valaki a maga hasznát keresi és a másiké eszébe sem jut.
Nem véletlenül kezdi az apostol az önzéssel. Az önzés olyan alapvető tulajdonságunk mindannyiunknak, ami velünk születik.
A másik, amit az apostol említ, a vetélkedés, a hiúság. A hiú ember soha nem jut el igazi önismeretre, mert nem hajlandó belenézni a tükörbe. Még ha látja is - néha kénytelen látni - a maga arcképét, mindent megmagyaráz és kimagyaráz. Ezért soha nincs reális képük önmagukról. A hiú embert nem lehet eredményesen figyelmeztetni a hibáira, mert legfeljebb megsértődik, de változni nem hajlandó.
Pál apostol felsorolásában a 3. a dicsőségvágy. Olyan szomorú azt hallani, amikor együtt dolgozó emberek, tehát egy közösségnek a tagjai vagy egy családnak a tagjai, vagy különösen egy házasságban élő felek olyan szívesen beszélnek a másik hibáiról. Amikor kibeszéli valaki a párja hibáit, és képes őt megszégyeníteni mások előtt. Amikor nem egymás jó tulajdonságait, erényeit emlegetjük, hanem a gyengeségeit, a fogyatkozásait, el nem hallgatva a magunk erényeit és jó tulajdonságait. Mert mérhetetlen dicsőségvágy van ott minden e világra jött ember szívében. Ami romlott természetünkből következik ez. És ha nem dicsérnek meg, provokáljuk a dicséretet.
A következő, amit említ, a gőg, ami miatt különbnek tartjuk magunkat másoknál.
És végül azt írja az apostol: nem lesz boldogság ott, ahol ki-ki a maga hasznát keresi, és eszébe sem jut, mire lenne szüksége a másiknak.
És mik a feltételei annak, hogy egy nagyobb közösség vagy a házasság, család, harmonikus és boldog legyen? Erre Pál apostol itt szintén ötöt említ. Nyilván kevés az, hogyha az imént felsorolt hibák nem jelennek meg többé. Kellenek a pozitív dolgok is. Mindenekelőtt meg kell tanulnunk vigasztalni egymást. Jézus ezt a szót használja a Szentlélek munkájára: Vigasztaló.
A másik, amit mond Pál apostol: a szeretetből fakadó figyelmeztetés. Úgy is haljuk néha a Szentírásból: az intés. Tehát hogy nagy szeretettel felhívom a másik figyelmét valamely hibájára. Nem azért, mert örülök annak, hogy neki olyan hibája van, és arról beszélhetek, és akkor én jobbnak, ügyesebbnek tűnök, hanem azért, mert őt szeretem, és szeretném kiszeretni abból a hibájából.
A harmadik, amit említ, bensőség és együttérzés, az irgalom és a könyörület.
Amikor ezen gondolkoztam, sajnos sok példa jutott eszembe, hogy milyen irgalmatlanok tudunk mi lenni egymáshoz akár a családon belül is. Kegyetlenek vagyunk, mert ott ismerjük legjobban egymást, egymás gyenge pontjait, sérülékenységét, és visszaélünk ezzel sokszor.
A negyedik felhívás: akkor tegyétek örömömet teljessé azáltal, hogy egyetértetek, egy szívvel szerettek. Mindent meg kell tenni ennek érdekében - nem erőszakosan és nem türelmetlenül, mert úgy nem lesz eredményes - állhatatos imádsággal és példamutatással.
És az ötödik felhívás: és egy lélekkel ugyanarra törekedtek.
Talán ez megy a legnehezebben. Mert mi mindnyájan akaratos emberek vagyunk. Az, hogy két akaratos ember egy akaratra jusson, szinte reménytelen. Hacsak mind a ketten meg nem hajolnak egy hatalmas harmadik előtt, akit feltétel nélkül tisztelnek, és bíznak benne: Ha két akaratos ember meghajol az élő Isten előtt, és arra mondanak áment, akkor jönnek a csodák. Akkor történik az, amit Jézus a Máté evangéliumában így mond: „Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól.”
Nemcsak öt negatívum van a mai szentleckében, hanem ott van ez az öt szép dolog is: vigasztaljátok, bátorítsátok egymást, tudjátok szeretettel inteni és azt elfogadni, legyen a Lélekben közösség, irgalmasság és könyörület jellemezze az együttélést, és jussatok egy akaratra és egy akaratot teljesítsetek, ez pedig legyen Isten akarata.
Aki azt az öt hibát ismétli újra és újra, annak önmaga van az élete középpontjában, ott az én diktál. Aki ezeket a szép pozitív dolgokat szeretné megvalósítani, ott már a másik a fontosabb, a „te” lesz hangsúlyos. Ezt a programot azonban csak az tudja megvalósítani, akinek az életébe belép a nagy Ő, az élő Jézus Krisztus.
Kérünk téged, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy mindannyiunkban élj a hit által. Te formálj át bennünket egészen belülről, a gondolatainkat, az indulatainkat, a jellemünket, a szokásainkat, és te tölts meg minket ezzel a minden értelmet felülhaladó nagy szeretettel. Olyan nagy szükségük lenne erre a körülöttünk élőknek, segíts, hogy tudjuk nekik adni, továbbadni naponta ezt.
Így bízzuk rád mindnyájan személyes ügyeinket. Könyörgünk hozzád egyházunkért, plébániai közösségeinkért, családjainkért.
Külön kérem a te áldásodat azokra, akik most jelen vannak a templomban. Ugyanaz a lelkület legyen bennük, mint ami a mi Urunkban, Jézus Krisztusban volt! Ámen!
2/ az evangéliumhoz - Mt 21, 28-32 – Két fiú a szőlőben
Kedves Testvérek!
Urunk Jézus a két fiú példázatával azt kéri, gondoljuk át, összhangban vannak-e szavaink tetteinkkel. Beszélni, kijelentéseket tenni könnyű. Időt szakítani, erőfeszítést tenni, odafigyelni sokkal nehezebb. Nemcsak ünneplőbe öltöztetett, vasárnapi szavakkal élem a hitemet, hanem hétközben is, az Isten országa építésére szánt időben. Jézus szemében néhány apró, jó szívű cselekedet többet ér sok szép szónál.
Egészen biztos, hogy Jézus és az apostolok korában is megvoltak a lelkesen bólogató, de aztán konkrétan semmit sem cselekvő emberek, a semmittevők. Vajon Jakab apostol miért teszi fel a kérdést: „mit használ, ha valaki azt állítja, van hite, belőle fakadó cselekedetei azonban nincsenek?” (Jak 2,14) Hitünket tettekkel kell bizonyítanunk: éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, ruhátlan voltam és felruháztatok. Ezek a vizsgatételek az örök életre! Csupa olyan kérés, amelyre kizárólag tettekkel lehet válaszolni. Jézus követése nem elméleti vallás, nem csupán a hittételek vallása, hanem a példaértékű tetteké.
Mit gondoljunk a két fiúról szóló jézusi példabeszédről? Tapasztalatból nagyon jól tudjuk, hogy a mindennapi élet nemcsak igenből és nemből áll, nemcsak fehér és fekete, hanem meglehetősen színes és gazdag árnyalatokban. Mondhatok igent, és valóban ki is megyek a szőlőbe, vagy mondhatok nemet, ami azután tényleg nem is marad. De ki lehet menni a szőlőbe – lelkesen! – úgy is, hogy otthon „felejtem” a kapát. Arról nem is beszélve, hogy kint a szőlőben is jól el lehet tölteni az időt munka helyett cigarettázással, telefonálgatással, lötyögéssel, a kapa nyelét támasztva. Lám-lám, mégsem olyan könnyű megválaszolni, hogy végül ki teljesítette – ki teljesíti – az édesapa akaratát.
Egy mindenképp biztos. A történet tanítása egyértelmű és világos: nem az igent mondás, hanem az igent cselekvés a döntő! Csak egyetlen konkrét példa: amikor a szentáldozásban Krisztus testét vesszük, azt mondjuk: Ámen. Igent mondunk – „úgy legyen” – „Úgy van” –, de minden attól függ, tudjuk-e mit mondunk ezzel, és mit teszünk utána.
A két fiú történetének van pozitív, bátorító vetülete is. Lehet, hogy figyelünk Jézusra, keressük Isten akaratát, és mégis megesik, hogy rossz döntést hozunk. Ekkor se keseredjünk el: mindig van lehetőségünk javítani, változtatni, jóra fordítani, amit elrontottunk. Ahogy az első fiú tette: nemet mondott ugyan, de megbánta, és mégis kiment a szőlőbe dolgozni.
A mai evangélium teljesen világos. Jézus kérdésére úgy gondolom, mindenki jól tudja a választ. Az első vagy a második fiú teljesítette atyja akaratát? Nem az számít, hogy igent mondunk, hanem, amit teszel. A durva fiú, aki atyjának nyersen nemet mond, de később megbánja, hogy így viselkedett végül elvégzi a munkát, ezért világos, hogy ő teljesítette atyja akaratát, nem pedig az igent-mondó.
A zsidó vallási vezetők jámborul figyeltek, amikor Keresztelő János változásra és megtérésre hívta meg őket, mégsem változtattak életvitelükön. De a nép, amely hatalmas csoportokban ment Jánoshoz, szívébe véste szavait. Lukács leírja, hogy a vámosok és a katonák is megtértek. És Jézus, aki mindezt jól tudta, mert Maga is elment Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjen, hozzáteszi, hogy még az utcanők is megtértek. S kimondja a provokáló szavakat: az utcanők megelőznek titeket Isten országában!
Meglepődik-e ezután valaki, hogy a vezetőket harag szállta meg és elhatározták, hogy Jézus megölik? Én melyik oldalra álltam volna? Én is elutasítottam volna Jézust? Én is azt kiáltottam volna, hogy ő istenkáromló, és keresztre Vele? Ez nem elméleti kérdés, hiszen minden nap újra döntök: talán igent mondok, és még sem cselekszem, vagy nemet mondok, de aztán mégis megteszem Isten akaratát. És Jézus ma is provokál. Látjuk, hogy valaki engedetlen életet folytat, sok problémát okoz, nem törődik Istennel és az Ő parancsaival, majd - talán nem a megfelelő időben - földi élete végén keserűen bánkódik, látva egész életét. Megbánja bűneit és Istennel kibékülve hal meg – és az illető előttünk jut be a Paradicsomba. Jézus ezt ígérte a bűnbánó latornak. Ha a bajok igaz életre vezetnek, akkor minden rendben van? Igen, minden rendben van, ha sohasem felejtem el, hogy minden Isten irgalmasságán múlik. És ezt néha az utcanők, akik rossz úton járnak, jobban tudják.
A mai vasárnapi evangélium, hasonló üzenetet tartalmaz, mint a múlt heti: ami számít az a végső állapotunk. Emlékeztek, nem az számított, hogy valaki mióta munkálkodott, hány órát dolgozott a szőlőskertben, hanem, hogy ott dolgozott-e a nap végén. Hallottuk ma, hogy az egyik fiú képében valaki mondhat „igent” Istennek, később elveszítheti lelkét az engedetlenség miatt. És vica versa, valaki a második fiú képében mondhat „nemet” Istennek, de később megmentheti lelkét az engedelmesség által.
Igazából két pillanat van, ami számít: a jelen pillanat és majd a végső pillanat. Az Üdvözlégy Máriában ezt mondjuk: „imádkozzál értünk bűnösökért most és halálunk óráján.” Az utolsó pillanat – a halál órája – pecsételi meg örök sorsunkat. Halálunk pillanatában Isten kezébe kerülünk, akkor már mi tehetetlenek vagyunk. Egyszer a két pillanat egybeesik: a halál órája a jelen pillanat is egyben. Nem marad idő arra, hogy tervezzünk holnapra – nincs idő a megtérést halogatni.
A héten, október elsején lesz Avilai Nagy Szent Teréz egyháztanító emléknapja. Befejezésül az ő imájával kérjük a helyes lelkület kialakítást életünkben:
„Igazán szomorú dolog, hogy olyan nagyra vagyunk egyes dolgokkal, amiket, Uram, teérted teszünk. Holott jobb volna oda sem figyelni rájuk, ha mégoly nagy számmal volnának is! Boldogok azok, akik nagy tetteket vihetnek végbe a Te dicsőségedre! Ó, Uram! Tégy engem képessé valami jóra, ha már annyira szeretsz!
Minél jobban múlik az idő, Uram, bennem annál jobban növekszik a vágy, hogy bárcsak tehetnék valamit egyik-másik lélek javára. Igen sokszor úgy érzem magam, mint aki nagy kincset őriz, s szeretne abból mindenkinek juttatni. Uram, könyörgök, ejtsd valamiképpen módját, hogy én is tehessek valamit! Legalább néhány lelket tudjak megnyerni számodra! Ha már egyéb nem telik is tőlem, legalább imádságommal legyek képes valamit elérni.” Ámen!