B év évk. 10. vas 2018 - Mk 3, 20-35 - Jézus testvérei
A mai vasárnapon új testvérünk lesz Balogh Dénes, akit reformátusnak kereszteltek, és most befogadjuk katolikus egyházunkba, leteszi a hitvallást, lesz elsőáldozó, bérmálkozó. Távol volt, kívülálló, betér hozzánk, testvérünk lesz Krisztusban.
Kedves Testvérek!
Azt a címet adtam a mai elmélkedésnek: kint, vagy bent; testvérként, vagy csak nézelődőként.
Hogyan hallottuk a mai evangéliumból?
Közben anyja és testvérei is odaértek. Megálltak kint, üzentek érte és hívatták. Körülötte tömeg ült. Azt mondták neki: ,,Anyád és testvéreid keresnek téged odakint.''
Ő így válaszolt: ,,Ki az én anyám és kik az én testvéreim?'' Azután végighordozva tekintetét a körülötte ülőkön, ezt mondta: ,,Íme, ezek az én anyám és az én testvéreim! Mindaz, aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám!''
Papként már sok furcsaságot éltem meg katolikus hitünkkel kapcsolatban. Az egyik furcsaság, akik kint vannak. Rákosszentmihályon voltam egy ideig plébános. A plébániához kötődött a Néri Szent Fülöp katolikus iskola. Havonta volt iskolamise. És feltűnt, hogy két csoport van. Egy nagyobbik a templomban, és egy kisebbik a templom előtt. A szülők egy része elhozta ugyan gyerekét a temploma iskolamisére, de nem jött be, és nem ment haza sem, a templom előtt beszélgetve várta mega mise végét. A másik még furcsább eset volt. Vendég pap esketett Újpesten a Nap utcai templomban. Kíváncsiságból jártam körbe a templomot, amit, ha én esketek, nem láthatok. A templom előtt állt egy tucatnyi vendég az esküvő alatt, akik nem jöttek be. És az invitálásra, hogy ha vendégei az ifjú párnak, jöjjenek be a templomba, a válasz az volt, hogy oda ők nem, nekik jó itt kint.
A harmadik eset itt történt templomunkban. A piaci Janika, így hívják, a mindenben segédkező árust. Karácsony előtt fenyőfákat árul. A megvett fenyőfát felajánlotta, hogy segít elpakolni. Amikor szóba került, hogy a templomba kéne behozni, földbe gyökerezett a lába. Azt mondta, van egy fogadalma, hogy semmilyen templomba nem teszi be a lábát. A következő évben nem volt más segédkező, és bizony sikerült rászedni, hosszas rábeszélés után, hogy semmi sem fog történni, csak a bejárat mellé, egy perc, és leteheti a fenyőket. Azóta is cikizem, ha találkozunk: mi történt veled, hogy beléptél a templomba? Janika voltál-e már másodszor is egy templomban?
Nos, nem velük szeretnék foglalkozni, hanem velünk, akik bent vagyunk. Habár sokszor érzem furcsán magam, például temetésen, vagy gyászmisén, amikor megszólalok: Kedves Testvérek! Vajon mit ért belőle az, aki nem gyakorló? Miért mondom őt testvéremnek?
Egy ismerősöm, aki ugyan gyermekként lett megkeresztelve, de soha nem járt templomba, hittanra, így vallott megtéréséről:
„Amikor nagynénim gyászmiséjén először hallottam, hogy keresztények testvérnek szólítják egymást, gondoltam ez egy olyan cím, amit ők találtak ki. Olyasminek éreztem, mint egyfajta szektabarát megszólítás. Ilyen titkos társaságok jutottak eszembe, meg a gyerekkori vértestvérség, mikor megvágtuk egymás ujját és összeszorítottuk, hogy mostantól vértestvérek vagyunk.
Nem éreztem át, és nem is érezhettem át azt, amit ők. Mindaddig, amíg én is családtag lettem, hittani ismeretek, és előáldozásom után. Mikor Isten kegyelme átjárta az életemet és elfogadtam a megváltást, az életem gyökeresen megváltozott. Hála Istennek találkoztam emberekkel, akik már keresztények voltak, és engem is továbbvittek ezen az úton, közel Jézushoz. Azután jöttek utánam mások, akik ugyanazt átélték, mint én. Megtapasztalták Isten bocsánatát, békességét, örömét. Beletagozódtak ebbe a nagy családba, velem együtt. És mindannyiunknak egy Atyánk lett.”
Testvérek vagyunk Jézusban.
Sok emberrel ugyanazokat az élményeket éltük át, ugyanaz lett az életcélunk, ugyanaz lett életünknek értelme, ugyanaz lett a beszédtémánk, és mindezeket az élményeket meg akarjuk osztani másokkal. És ez az Atya, aki a MI ATYÁNK lett, az Ő Fiában összekötött bennünket. Egy láthatatlan kötelék jött létre közöttünk. Sok ember egy helyen, akiknek sok különböző tulajdonságaik voltak, de egy dologban eggyé lettek. Mindnyájan ugyanattól az Atyától kaptunk bűnbocsánatot, örömet, békességet, szeretet, hitet, kegyelmet. Testvérek lettünk!
Isten szeretete az, ami összefont bennünket. És örülünk egymásnak, amikor látjuk egymást, megismertük egymást, elfogadtuk egymást, tanítjuk egymást, korrigáljuk egymást, és szeretjük egymást. Itt kaptunk Istentől testvért, anyát, fivért, és nővért, pontosan úgy, ahogyan Jézus mondja.
Persze nem zárja ki azt, hogy szüleinkkel vagy földi testvéreinkkel tartjuk a kapcsolatot, vagy szeretjük és tiszteljük őket. Sőt hitünk erősíti a vérségi kapcsolatokat is.
Kint vagy bent? Ki van kint, és ki van bent? Mi bent vagyunk egy templomban, mások kint vannak az utcán – vasárnap délelőtt. Egy másik olvasat szerint azonban ők vannak bent – hiszen a társadalom többsége nincs templomban vasárnap délelőtt – mi pedig kívül, hiszen kiléptünk azok közül, aki vasárnap soha sincsenek templomban. Mi Isten országában bent vagyunk, mondjuk; ők kint. De minden nézőpont kérdése.
Az egyik újszövetségi elnevezés az egyházra görögül „ekklésia”, a kihívottak közössége. Természetesen az a Jézus, aki valahonnan kihívott valamibe be is hívott; az, hogy valaki kívül került nem jelenti azt, hogy sehol nem lenne bent, azaz nem lenne otthon. De a „kint is vagyok, bent is vagyok” vonzónak tűnő megoldása nem megoldás, nem boldogság, hanem gyávaság. Ezért fontos, hogy így lásd Jézust, és azt a mércét, ami őt vezérli: aki nem az Isten akaratát cselekszi, azokkal Jézus nincs bent. Mert a bent az ő számára, és az őt szeretők számára az Atyának való engedelmességhez tartozik.
Ugyanakkor kintről mindig van út befelé Jézushoz és az ő közösségéhez. Ezt hirdeti meg Jézus az írástudóknak.
Aki Isten akaratát cselekszi, az új családot nyer (persze, ha bent lesz).
Jézus az írástudók elutasítása és a családtagok kívül várakozása után bent ül a házban az őt követő sokasággal, és így szól: ,Íme, ezek az én anyám és az én testvéreim!”
Milyenek ezek a testvérek?
Ez a család, a nagy katolikus egyház, és benn a mi kis újpesti közösségünk – amint egyetlen család sem! – nem tökéletes. A legnagyobb testvér, Jézus, igen, ő tökéletes, és teljesen megteszi az Atya akaratát. Ne éljen bennünk egy olyan álomkép a plébánia közösségünkről, hogy itt tökéletes emberek, tökéletes szeretettel vesznek körül, mert akkor hamar és nagyot fogunk csalódni. Amint egy család élete nem arról szól, hogy valami rózsaszín ködben lebegünk a határtalan harmóniában, úgy Jézus családjában sem így van. A családban mindig vannak terhek, van feladat, fáradtság, küzdelem, bántás és megbocsátás – nálunk is. De mégis új családot kaptunk, egy új otthon, egy új középpont adatott nekünk Krisztusban és egymásban. Bent vagyunk, Jézus családja vagyunk. A kérdés, hogy mennyire határoz meg ez a bent? Mennyire nyújt az a bent lét olyan örömöt, hálát, elégedettséget, aminek tudatában vállalni és hordozni tudjuk távollevő ismerőseink, a kint levők lelki bajait is. Hisz velük is egy világba tartozunk.
Vajon megfogott-e minket az a gondolat, hogy Jézus ma is itt van velünk, körbenéz, és ezt mondja: ,,Íme, ezek az én anyám és az én testvéreim! Mindaz, aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám!''
Ti vagytok az én családom, és én a tiétek. Hozzátok tartozom, és ti hozzám. Velem vagytok, bent vagytok, és éljetek ebben teljes szabadsággal – ne kerülgessük egymást, nem kell többé bújócskázni! Testvérét az ember nem választja, ajándékba kapja a jó Istentől szülei által. Mi keresztény testvérek Jézus által kaptuk egymást, egymás segítésre, boldogítására.
Szívem vágya az, mint magának Jézusnak, hogy még nagyon sok testvérem legyen Őbenne, olyanok, akik megcselekszik Mennyei Atyánk akaratát, velem együtt. Azt kérem az Úrtól, segítsetek nekem ebben. Ámen!