C év évközi 26. vas. 2022. - Lk 16,19-31
Bevezető
Kedves Testvérek!
A mai evangéliumban a gazdag szívtelen emberről, és a szegény Lázárról fogunk hallani.
Jézus Krisztus egyháza egyformán nyitva áll mindenki előtt. Mindenkinek egyformán helye van benne: a szegényeknek és a gazdagoknak, az egyszerűeknek és az előkelőknek, a haladó szelleműeknek és a konzervatívoknak. Az egyházban senki sem részesülhet előnyben és mindenkit egyformán köteleznek a törvények.
Ennek ellenére Isten mégis mindig a szegények és az elhagyatottak oldalán áll. Előtte minden ember szegény koldus és halandó. Mi vagyunk a szegények, akiknek hirdetik az evangéliumot, amelyet ha elismerünk, Isten országának állampolgáraivá válunk és joggal számíthatunk az Istenfiak égi mennyei örökségére.
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!
Beszéd:
Gazdag ember és a szegény Lázár. Előszóként a beszédhez azt mondom, hogy soha sem viszem be napi pártpolitikát a beszédbe. Viszont, ha sikerül lefordítanom a mai élethelyzetekre Jézus példázatát, - és remélem sikerül, - akkor bizonyára lesz áthallás, olyanok részéről, akik nem a hit és vallás, hanem a politika szemüvegén keresztül látják a világot.
Mahatma Gandhit, a nagy indiai államférfit, a modern India megalapítóját idézem:
„Aki azt állítja, hogy a vallásnak nincs köze a politikához, az nem tudja, mit jelent a vallás.”
Jézus példázata két emberi magatartásformát mutat be, amelyek közül az egyik kedves Isten előtt, a másik elítélendő.
A „szegénység” a Bibliában elsősorban nem szociológiai fogalom, hanem vallási. A Szentírás azt nevezi szegénynek, aki nem kötődik a világ értékeihez, és aki elfogadja, hogy csak az Isten teheti őt gazdaggá. Szegény az, aki nyitott az Isten iránt, mert tudja, hogy rászorul az isteni gazdagságra. Az a tény, hogy az evangélista együttérzéssel, szeretettel rajzolja meg Lázár alakját (és hogy a mennybe helyezi őt), azt mutatja, hogy a Lázár megszemélyesítette szegénység, az Istent kolduló élet üdvösségre vezet.
A példabeszédben szereplő gazdag ember egy másik magatartásformát képvisel. A Biblia azt az embert nevezi gazdagnak, aki el van telve önmagával, és görcsösen ragaszkodik a világ értékeihez (adott esetben saját emberi elképzeléseihez). A gazdag önmagába zárkózik, és nem engedi, hogy lényét átjárja az isteni lét gazdagsága. Nem nehéz észrevenni, hogy a gazdag ember magatartásának elutasításával a Biblia a farizeusok magatartását bélyegzi meg: ezek az emberek ugyanis el voltak telve az Istenről alkotott emberi elképzeléseikkel, és vélt gazdagságuk tudatában nem tudták befogadni az isteni gazdagságot ajándékozó Jézust.
Bőségben élő gazdagok és nélkülöző szegények Jézus korában ugyanúgy voltak, mint napjainkban, és a tehetősek ugyanúgy nem törődtek a szegényekkel, nem igyekeztek rajtuk segíteni a régi időkben sem, mint manapság.
Figyelemre méltó, hogy a történetben nincs megnevezve a gazdag, de a szegény nevét megtudjuk, Lázárnak hívják. Ő természetesen nem azonos azzal a Lázárral, aki Betániában lakott, és akit Jézus feltámasztott a halálból. A Lázár név ezt jelenti: Isten segít. A név jelen esetben nem utal viselőjének sorsára abban az értelemben, hogy Isten úgy segítette volna meg őt, hogy anyagi javakat biztosított volna számára, de Isten segítségét nem is ebben az értelemben szoktuk kérni vagy megtapasztalni. Lázár úgy tapasztalta meg az isteni segítséget és kegyelmet, hogy az üdvösségre jutott.
Ez utóbbi, tehát az üdvösségre jutás nem sikerült a gazdagnak, mert vagyona olyannyira vakká tette, hogy észre sem vette a háza előtt élő szegény koldust és nem gyakorolt vele irgalmasságot. Aki vagyonát és saját érdekeit Isten elé teszi, az önmagát zárja ki az örök életből. Aki pedig türelemmel viseli a földi élet nehézségeit, számíthat Isten irgalmára.
A nélkülözés sokféle lehet. Először talán mindig az anyagi nélkülözők jutnak eszünkbe. Nem véletlenül. Még a tagadhatatlanul a világ gazdagabbik feléhez tartozó Magyarországon is bőven vannak rászorulók, hát még a föld többi országában. Becslések szerint az emberek akár 70 százaléka nélkülözésben él földünkön. Nem tehetem meg, hogy nem segítek, amikor látom a szükséget. És akkor kell segíteni, amikor látom. Akkor és ott, később már nem lehet. Az emberi kapcsolatokban is nagy a nélkülözés. Sokan szenvednek a magánytól, a kitaszítottságtól. Nehéz ezt elképzelni annak, aki szerető családban, barátságok hálójában él. Nem mehetünk el a magánytól, a kitaszítottságtól szenvedők mellett sem közömbösen. Észre kell vennünk fájó szükségüket. Aztán vannak, nem is kevesen, akiket elborítanak a megoldhatatlannak tűnő gondok, problémák. Nem találják a kiutat. Már az nagy segítség, ha valakinek kiönthetik a szívüket, és az illető értő figyelemmel meghallgatja őket. És akkor még nem esett szó a háborúról, például az ukrajnai nép szenvedéséről, a hontalanságról, a munkanélküliségről, a létbizonytalanságról, a szegénység elől menekülőkről, a fizikai és lelki betegségekről, vagy például egy szeretett személy elvesztéséről, a tanulatlanságról, az információhiányról és még sorolhatnám. Egy biztos, nem csukhatjuk be a szemünket. A világ minden baján nem tudunk segíteni, de ez nem mentség arra, hogy ne tegyük meg azt, amit megtehetünk. Nem igaz, hogy semmit sem tehetünk a szenvedés ellen; megkísérelhetjük legyőzni, és ha nem sikerül, akkor osztozhatunk a mások bajában. Segíteni mindig csak adott pillanatban és adott helyen lehet. Ha az alkalmat elmulasztjuk, csak a lelkiismeret-furdalás marad. A „megtehettem volna, de nem tettem meg” érzése. A Lukács-idézetben azt olvassuk, hogy „áthághatatlan mélység tátong” a mennyország és a pokol között. Egy biztos: áthághatatlan mélység tátong a jelen és a múlt között. Amit nem tettünk meg, azt már nem pótolhatjuk. Soha többé. Szerencsére, amíg élünk, mindig fogunk találkozunk rászorulókkal. Ha eddig elmentünk mellettük, pótolhatjuk valamiféleképpen mulasztásunkat. De csak akkor vesszük észre őket, ha megállunk a mindennapok rohanásában, ha szemünk van rá. Ha nem engedjük, hogy a szívünk a sok-sok szenvedés láttán megkérgesedjen
A szegénység és a gazdagság nem pusztán szociális ellentétként áll szemben egymással, hanem az emberi magatartás szintjén is. Az emberi konfliktusok mögött nemcsak eltérő pénzek, hanem eltérő magatartás, eltérő erkölcsi viselkedésmód is húzódik meg. Itt a gazdag embertelen. Általánosságban a szegénység szolidárissá, a gazdagság individualistává tesz.
Időnként velünk is előfordul, hogy véges értékeket kezdünk isteníteni, mert túlságosan ragaszkodunk például helytelen vallási képzeteinkhez. Valahányszor ezt tesszük, a gazdag ember kockázatos útját járjuk. Minthogy ez a magatartás helytelen, kérjük Istent, söpörje ki belőlünk gazdagságunk hamis tudatát, és tegyen bennünket egyszerűvé, nyitottá, azaz bibliás értelemben vett szegénnyé.
Uram, Jézus Krisztus! A mai vasárnapon a szegényekben, és a testvéri szeretet és mindenfajta nélkülöző iránti irgalmasság életre keltőjeként állsz elénk. A tőled kapott, és az általad megtapasztalt szeretet tudom, arra való, hogy elajándékozzam másoknak. Véssem a szívembe, hogy nagyobb boldogság adni, mint kapni. Segíts ennek megvalósításában Uram!