A év húsvét 6. vasárnapja 2017 Jn 14, 15-21
Kedves testvérek!
A mai evangéliumból az engedelmesség gondolatát emelem ki.
„Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat.” – mondja Jézus.
A szabadsághoz szokott ember nehezen engedelmeskedik parancsoknak, nagyon fontosnak tartja, hogy szabadon mozoghasson, tevékenykedhessen. Tévesen látja úgy, hogy az engedelmesség gúzsba köti. Van ebben némi igazság, azonban Jézus nem akarja gúzsba kötni az életünket, hanem egy más fajta szabadságra hiv. Segítséget is ígér: „Kérni fogom az Atyát és ő más Vigasztalót küld nektek, az Igazság lelkét, aki örökre veletek marad.”
Jézus mintha ezt mondaná: „Gyerekeim! Ha szerettek engem, betartjátok a szabályokat, amelyekre tanítottalak benneteket.
Engedelmeskedjetek! Szégyent ne hozzatok a fejemre! Küldök valakit, aki vigasztalni, erősíteni fog benneteket a megpróbáltatásokban. Mindig veletek marad.
- De vigyázzatok, nem végzi el helyettetek a ti feladataitokat! - Nem mindenki számára lesz Ő Vigasztaló, csak annak, aki ismeri Őt.”
Szinte sugárzik a szeretet Jézus szavaiból. Az övéit féltő, aggódó szeretet. Az Isten időtlen világából közénk hozott és bemutatott szeretet. Ez az istenkép az, amely minden korban hiteles! Féltve aggódik értünk, biztat, de nem hasonlik meg önmagával. Azaz nem változtatja meg az ember érdekében – még a hívő ember érdekében sem – az általa teremtett világ rendjét.
Nagyon sokszor makacsul ragaszkodunk a törvényekhez és parancsokhoz, azok kényszerítő erejéhez. Sokszor azért, mert úgy érezzük, hogy kényszerítő erő nélkül a törvény és parancs erőtlen és érvénytelen. Az is ott motoszkál bennünk, hogy a parancsok által a felelősség tekintélyes része áthárítható, hiszen nem tehetünk róla: „Parancsra tettük!” Ha a végeredmény jó, akkor megveregethetjük a vállunkat, hogy milyen jók, engedelmesek és sikeresek voltunk. Ha rosszul sülne el a dolog, akkor a felelősség természetesen a törvényhozót terheli, mi ártatlanok vagyunk, és mossuk kezeinket. Ha azonban valóban törvény és kényszer kell ahhoz, hogy megtegyük a jót, mit ér az egész, hiszen nem belső meggyőződésből, csak kényszerből tettük.
Jézus tanításának lényege a szeretetre való felhívás, ennek elfogadása sohasem kényszer, hanem önkéntes belső vállalás. Istent nem azért érdemes, vagy kell szeretni, és Jézus tanítását nem azért kell belső meggyőződésünkké formálni, mert nélküle rosszul, vele pedig jól járunk. Az a kereszténység vagy istenszeretet, amelyet csak a pokol rettenete tart életben, nem több, mint a szappanbuborék. A jézusi élet az az istenszeretet, amelyet az emberszeretet, a felebaráti szeretet által engedünk bele életünk legintimebb szférájába.
Jézus nagyon világosan és gyakorlatiasan szólal meg. A szeretet nem csupán érzelem, rokonszenv és az elvek elfogadása, hanem annál sokkal több. Aki szeret, az megtartja Isten parancsait. Kevés, ennyire megható szövegrész található az evangéliumokban, mint az éppen most olvasott. Jézus azt kéri, hogy tartsuk meg parancsait. Ez nem könnyű, de mennyei segítséget kapunk hozzá, a Szentlelket. Jézus parancsa pedig az, hogy szeressük egymást, mint ahogyan Ő szeretett minket. Ezek szerint, Jézust csak akkor szeretjük, ha egymást is szeretjük, és a parancsok megtartásával, az egész teremtett világot szeretjük és tiszteljük. A madarakat, a virágokat, a folyókat és hegyeket egyaránt.
És az utolsó mondat a mai evangéliumi részletből, nagyon is hangsúlyos:
„Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat.”
Szeretetünkért, azért az igyekvésért, hogy a parancsokat megtartsuk, mindent cserébe kapunk. Megláthatjuk az Atyát, akit Jézus mutat meg nekünk. Ez a legtöbb, mit adhat, mutathat. Jézus tanítása szerint, Ő és az Atya egyek. Ezért mondja, hogy megmutatja magát. Nem valaki más Ő, mint akinek látták földi életében, de ennél több is megadatik majd nekünk, többet is megláthatunk belőle a megdicsőülésben. És minél tökéletesebben tartjuk meg parancsait, annál több tárulkozik fel nekünk Jézus isteni voltából, már itt, ebben a világban.
Hogyan fordították le a hétköznapi életre az ilyen engedelmességet a híres szentek? Néhányat idézek.
Szalézi Szent Ferenc így fogalmaz:
„Az engedelmességnek két neme vagyon, egyik szükséges, a másik önkéntes. Szükséges engedelmességgel tartozunk az egyházi és világi hatóságnak. Önkéntes engedelmességgel pedig mindazoknak, kiket önnön magunk választottunk kormányzásunkra. (Aki szeretetből hódol meg Istennek, ilyen önkéntes engedelmességgel adja át a maga akaratát.) -- Általában minden elöljárónak engedelmeskednünk kell, de mindeniknek csak abban a dologban, melyben főnökünk és fölénk rendeltetett. -- Boldogok az engedelmesek, nem engedi az Isten őket megbotlani, vagy elesni.” (Szalézi Sz Ferenc: Filótea, 3:11)
Kempis Tamás pedig ezt írja a Krisztus Követésében:
„Aki arra tör, hogy magát kivonja az engedelmesség alól, az kivonja magát Isten kegyelme alól. -- Aki nem örömest és önként veti magát alá följebbvalójának, jele, hogy a természet indulatjai még nincsenek egészen hatalmában, hanem gyakran ellene kelnek és zúdulnak. -- Tanulj tehát elöljáródnak gyors engedelmességgel hódolni, ha magad indulatján erőt akarsz venni.” (Kempis: KK, 3:13)
Befejezésül egy nagyon erőteljes egyéniség, Avilai nagy szent Teréz imáját imádkozom az engedelmesség útjáról:
Tiéd vagyok,
Érted születtem,
Mit kívánsz tenni velem?
Fenséges Méltóság,
Örök Bölcsesség,
Jóság, amely elárad lelkemben.
Isten, fenség, egyedüli Létező,
Irgalmasság,
Lásd, milyen hitvány az a lény, aki ma
ezekkel a szavakkal hirdeti szeretetedet:
MIT KÍVÁNSZ TŐLEM, URAM?
TIÉD VAGYOK, MIVEL TE TEREMTETTÉL,
TIÉD, MIVEL MEGVÁLTOTTÁL,
TIÉD, MIVEL ELVISELSZ,
TIÉD, MIVEL HÍVTÁL,
TIÉD, MIVEL VÁRTÁL,
TIÉD, MIVEL NEM VESZTEM EL.
MIT KÍVÁNSZ TŐLEM?