Október 31, vasárnap
B év évk 31. vas 2021 - Zsid 7,23-28
Bevezető:
A mostani vasárnapokon a Zsidó levélből való a szentlecke, Jézusról az örök főpapról szól.
Egy mondatot emelünk ki belőle: „ Ő nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bűneiért.” (Zsid 7, 27)
Ezek alapján megpróbáljuk bemutatni a szentmisét úgy, mint az egyháznak azt az áldozatát, amikor a pap tudatában van emberi gyengeségének, ezért minden cselekedete előtt először önmagáért imádkozik, utána a népért.
Kapcsolódjunk be mi is a pap imáiba, hozzuk kéréseinket Krisztus Urunkhoz, és általa bizalommal járuljunk Isten elé.
Beszéd
Kedves Testvérek!
A mai vasárnapon is a szentleckét emelem ki, annak is egy mondatát: „Ő nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, és csak azután a nép bűneiért.” (Zsid 7, 27)
Természetesen az ószövetségi papok halandó emberek voltak, egymást váltották, és azért ismételték az áldozatbemutatást, mert tudták, hogy az véglegesen nem törli el a bűnt. Krisztusban új üdvrend jelent meg. Ő, mint főpap és áldozat egészen szent, neki nem kellett először magát megtisztítania, hogy Isten elé járulhasson, és mivel Isten örök elhatározása tette főpappá, azért mindörökre megmarad, hogy közben járjon értünk.
Sámuel próféta első könyvében így olvashatjuk az Úr ígéretét: „Hűséges papot rendelek magamnak, aki szívem és szándékom szerint jár el.” (1 Sám 2.35) Ez a hűséges pap maga Krisztus, aki szent, szeplőtelen, ártatlan feddhetetlen és fölségesebb az egeknél.
Krisztus feddhetetlen, bűn nélküli, papsága örökké megmarad.
XII. Piusz pápa „Mediator Dei” kezdetű enciklikájában így magyarázza Krisztust, mint papot és áldozatot:
„Igaz, ugyan hogy maga Jézus Krisztus az áldozatot bemutató pap, de ő nem saját magáért, hanem miérettünk pap, midőn az egész emberiség Isten-dicséretét bemutatja a mennyei Atyának; igaz az is, hogy ő az áldozat, de miérettünk áldozat, midőn az emberiség bűnei helyett saját magát áldozza, fel. Mármost az apostol szavai: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt”, arra intenek minden keresztény hívőt, hogy amennyire emberileg lehetséges, igyekezzünk ugyanazzal az érzéssel eltelni, amely a mi Üdvözítőnkben is megvolt áldozatának bemutatásakor. Töltse el lelkünket az ő mélységes alázatossága, az ő érzéseivel adjuk meg Isten szent Fölségének imádásunkat, tiszteletünket, dicséretünket és hálaadásunkat. Legyünk mi is vele együtt áldozattá oly módon, hogy megtagadjuk magunkat és követjük az evangélium parancsait; önként és készségesen vállalunk magunkra vezeklést; bűnbánatot ébresztünk és engesztelünk a saját bűneink miatt. Egyszóval: arra intenek az apostol szavai, hogy misztikus módon haljunk meg mi is a kereszten, oly módon, hogy mi is elmondhassuk magunkról: „Krisztussal együtt a keresztre szegeztettem.” (Gal 2,19)
Visszatérve a szentleckéhez, sehol sem szerepel a törvényben olyan előírás, hogy a főpapnak naponként áldozatot kellett volna bemutatnia először a saját, majd a nép vétekiért. Ez az előírás kizárólag évente egyszer, az „Engesztelés napján” bemutatott áldozatra vonatokozott.
A jeruzsálemi templomban a főpap volt az egyetlen, aki bemehetett a szentek-szentjébe, ami az Isten trónterme, az Ő uralkodásának szimbóluma volt. Oda is évente egyszer a Jóm-kippur ünnepén, méghozzá a nép bűnét magára vállalva. A zsidó főpap fő funkciója az Isten elé állás méghozzá a maga és a nép nevében. A főpapnak át kellett mennie a Szentek szentjét elválasztó kárpiton, be a szövetség ládájához, amire úgy tekintettek, mint Isten mennyei trónusának földi mása. Itt kellett áldozatot bemutatnia, azaz vezekelnie. A zsidó főpap felkészítése erre a szertartásra igen hosszadalmas volt. Több hétig böjtölve, a külvilágtól elzárva készült. A többi pap imádkozott érte, áldozatokat mutattak be, hogy bemehessen és megállhasson Isten előtt. És még így is volt, hogy emberi megítélés szerint nem tartották alkalmasnak. A kijövetelét pedig nagyon várták, mert ha nem jött ki, akkor az azt jelentette, hogy Isten nem bocsátott meg, és a főpap meghalt. Amikor a zsidó levél Jézusról, mint főpapról beszél, akkor ezzel azt mondja, hogy a templom lerombolása után Jézus az, aki egyedül meg tud állni az Isten előtt, aki nem csupán a jeruzsálemi templom kárpitján, hanem az egeken áthatolva vitte oda az ember bűnét az Isten trónusához.
Mit gondoljon erről egy világi hívő, aki nem pap, rá mi vonatkozik?
Szent II. János Pál: "Christifideles laici" apostoli buzdítását idézem világi krisztushívőkről (Kr. u. 1988) (DH 4852)
„A világi hívők maguk is részt vesznek Jézus Krisztus hármas, papi, prófétai és királyi hivatalában. ... A világi krisztushívők részesei a papi hivatalnak, mely által Jézus az Atya dicsőségére és minden nemzet üdvösségére a kereszten föláldozta és a szent Eucharisztia ünneplésében szüntelenül felajánlja önmagát. A megkereszteltek Krisztus Urunkba testesülve önmaguk és minden tevékenységük fölajánlásával Hozzá és az Ő áldozatához csatlakoznak.” [vö. Róm 12,1]. ...
A zsidó levél következő fejezete azt írja a főpapról: „Minden főpapnak az ugyanis a kötelessége, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be, ezért neki is kellett lennie áldozati adományának.” (Zsid 8,3)
Az ószövetségi főpap számára tehát tudásunk szerint csak évente egyszer volt előírva, hogy először önmagáért mutasson be áldozatot, majd a nép bűneiért.
Az újszövetség papjainak a szentmisében minden cselekedete előtt először önmagáért kell imádkoznia. Csakis tiszta lélekkel olvashatja az evangéliumot, külön imádkozik a kézmosás előtt, a saját áldozása előtt, áldozás után. Ezeket az imákat a pap csendben mondja, máskor nem hallhatjátok. A mai szentmisében a kommentátor sorban felolvassa ezeket a szép imákat, ezzel is segítve minket, hogy ne „hókusz-pókusznak” gondoljuk a pap imáját.
Urunk Jézus Krisztus!
Add meg nekünk, hogy papunk imája, imái által is növekedjünk a közösségben és összetartozásban. Segíts, hogy szent akaratod szerint történjék minden az életünkben! Ámen!
A szentmise kommentárjai a pap magán imáiról! Évk. 31. vasárnapra.
1. kommentár:
A szentmise előtt, amikor a kántor befejezte az éneket, és szól már a harang.
Kedves Testvérek!
Plébános atyánk már készül a szentmiseáldozat bemutatásra. Hogy méltón mutassa be, imádkozik is előtte, a sekrestyében kifüggesztett imádság szavaival kéri az Urat:
„Uram, Jézusom! Tisztítsd meg szívemet, ajkamat és gondolataimat Szentlelked tüzével, hogy papi szolgálatom a mai szentmisében neked tetsző legyen! Segíts, hogy ne tévedjek, hamisat ne mondjak, a magam dicsőségét ne keressem! Áldd meg népedet, hogy semmit ne értsen félre abból, amit mondok. Áldj meg mindnyájunkat, hogy egyedül szent igédre figyeljünk, és a szent áldozatban érezzük meg köztünk lévő jelenlétedet. A szentmise előtt kegyelmedbe ajánlom magamat, minden tehetségemet, és erőmet. Használj engem akaratod szerint. Ámen!”
Imádkozzunk mi is papunkért, hogy közös imánk ereje segítse őt, és áldást hozzon számunkra.
2. kommentár:
Az Alleluja eléneklése után, amikor a pap az oltár felé meghajolva imádkozik.
Az evangéliumot, Jézus szavát nagy tisztelettel hallgatjuk. A papnak is tiszta szándék, tiszta szív kell, olyan, mint a Jelenések könyvében, amikor izzó parazsat tett az Úr a szentíró nyelvére. Így imádkozik az evangélium felolvasása előtt a pap:
„Tisztítsd meg szívemet és ajkamat, mindenható Isten, hogy méltóképpen hirdethessem szent evangéliumodat.”
3. kommentár:
A felajánláskor, ma ne legyen ekkor ének, mind a 4 magánimát meghallgatjuk, illetve rövid ének legyen a „Mosd le Uram bűneimet és vétkeimtől tisztíts meg engem!” után!
A felajánláskor a papnak sok magán imája van. Ezek egy részét a csendes, ének nélküli szentmiséken hallhatjuk is, a többit máskor is halkan, magában mondja a pap, például a kézmosáskor. A kenyér és a bor felajánlására válaszoljuk közösen:
Áldott legyen az Isten mindörökké!
4. kommentár
Az „Engesztelődjetek ki szívből egymással!” felszólítás után, még az „Isten báránya” ének előtt!
Amikor a pap megtöri az ostyát, egy kis részt a kehelybe ejt belőle. Ez azt jelképezi, hogy Krisztusnak egy volt az istensége és embersége. Ez alatt így imádkozik csendben:
„A mi Urunk Jézus Krisztus testének és vérének egyesítése váljék a szentáldozásban lelkünk üdvösségére.”
5. kommentár
Az Isten báránya ének után rögtön olvassa a kommentátor:
Természetesen a pap a saját szentáldozására is méltóképpen készül. Mielőtt magához venné a Szentostyát, így imádkozik:
Uram, Jézus Krisztus, az élő Isten Fia, te az Atya akaratából a Szentlélek közreműködésével halálod által életre kelteted a világot, szabadíts meg engem szent tested és véred által minden vétkemtől és minden bajtól: add, hogy mindig ragaszkodjam törvényeidhez, és soha el ne szakadjak tőled.
Vagy tetszés szerint ezt az imát mondja:
Uram, Jézus Krisztus! Szent tested és véred vétele ne váljék ítéletemre és kárhozatomra, hanem jóságodból szolgáljon lelkem és testem oltalmára és gyógyulására.
Majd az áldozás előtt ezt mondva, így veszi magához Jézus szent testét és vérét:
Krisztus teste őrizzen m engem az örök életre!
Krisztus vére őrizzen meg engem az örök életre!
6. kommentár
Az áldozási ének után, amint a ministráns vizet önt a kehelybe.
A szentáldozás után a pap megtisztítja a kelyhet, ezt úgy hívjuk purifikáció. Közben egy hálaadó imát mond a szentáldozásért.
„Add Urunk, hogy tiszta szívvel fogadjuk, amit ajkunkkal magunkhoz vettünk. Földi életünkben kapott ajándékod segítsen bennünket az örök életre!”
2021. Október 24.
B év évk. 30 vas. 2021 - Zsid 5,1-6 Jézus az örök Főpap
Bevezető
A mai evangéliumban a vak Bartimeus meggyógyításának történet halljuk majd Márk evangélista tolmácsolásában.
A látás tanítvánnyá tette. Bartimeus története a mi történetünk is lehet. Ehhez három dolog kell: először tudatosítanunk kell, hogy vakok vagyunk, mert nem Isten szemével látjuk a valóságot. Másodszor meg kell találnunk az úton azt, aki mutatja a szűk ösvényt, Jézust. Harmadszor bátorság kell, hogy kövessük is az Úton. Ha Bartimeus visszaült volna az út szélére, nem követhette volna az Urat. Nem vagy eléggé bátor, kérni a szinte lehetetlent? Kérd a bátorságot!
Beszéd
Kedves Testvérek!
A mai vasárnapi szentlecke a zsidó levélből folytatása a múlt hetinek, Jézusról, az örök Főpapról.
A papság a zsidóknál apáról fiúra szálló állapot, azoknak, a 12 zsidó törzs közül Lévi törzséből származtak. A papság feladat az áldozatbemutatás, és az áldás, a templomi szolgálat. A zsidó papság élén a főpap állt, s a templomi szolgákat, meg az áldozati szertartások teljesítését 24 papi osztály végezte, melyek mindegyikének megvolt a maga elöljárója, s mindegyik egy hétig állt szolgálatban. Jövedelmüket a tizedekből s áldozati zsengékből kapták; ruházatuk fehér kabát, tarkán hímzett öv és fehér turbán, és fejszalagok voltak. Sokféle papi munka létezett.
Mivel Jézus nem Lévi törzséből származott, hanem Dávid törzséből, már ez első pontban sem felel meg ennek a kritériumnak. Mégis a zsidó levél azt mondja, teljesíti az előírt követelményeket. Ezeket a követelményeket olvastuk az mai szentleckéből, a zsidó levélből.
1) A főpapot az emberek közül választanak, és ő képviseli őket az általa felajánlott áldozatban;
(2) képes ellátni képviselő feladatát, mert ő maga is osztozik az emberi gyengeségben; végül
(3) Isten szólítja erre a feladatra, nem saját akarata.
Krisztus igazi főpapunk, mert Istenemberként közülünk vétetett.
A papsághoz hivatás kell. A hivatást Isten adja. Jézus megértő főpapunk, mert ismeri az emberi természetet.
Az ószövetségi papságra vonatkozóan tehát hallottuk a főpapi méltóság feltételeit, melyek az Isten és ember közti közvetítő állásból folynak: együtt kell éreznie az emberek gyöngeségeivel, bajaival és Istentől kell hivatását kapnia. Minden feltétel olyannyira beteljesült Jézusban, hogy főpapsága messze túlterjed az Ószövetségen. Az evangéliumok leírásából egyértelmű, hogy Jézus együtt tud érezni és szenvedni a mi gyöngeségeinkkel, és ezt mindenek fölött az Ő haláltusája, vergődése mutatta.
Jézus örökségül hagyta ránk, hogy az ő nevében kérjük az Atyát, és áldozatát jelenítsük meg a kenyértörésben. Ez azt jelenti, hogy ő az emberiség főpapja akart maradni. Benne megvannak azok a vonások, amelyek az ószövetségi főpapot jellemezték: az emberek közül való, tehát bennünket képvisel, tud irgalmas, együttértő lenni, de ugyanakkor messze felülmúlja az ószövetségi papságot, mert ő az Isten Fia, s őt nem az ároni leszármazás iktatta tisztségébe, hanem Isten örök rendelkezése.
A pappal, és főleg a zsidó főpap személyével ma nem egykönnyen azonosulunk.
A pap elsősorban közvetítő, közbenjáró. A közvetítő az az ember, aki híd szerepet tölt be két világ között. Ilyenek például a tolmács, a követ, a küldött, aki két kultúra között lesz összekötő kapocs. Ugyanakkor, miközben egy tolmács, egy követ elsősorban csak összeköt, egy közbenjáró képvisel is. Amint egy ügyvéd képvisel egy ügyben a bíróság előtt. Vagy egy barát, egy jó ismerős, aki érdekünkben szól olyan helyen, ahova nem jutunk el. Bevisz oda, ahova nélküle nem jutnánk be. Vagy csak annyit mond, hogy egy ügyben keressük meg XY-ont, és hivatkozzunk rá.
Mire jó a pap? A mi korunkat és kultúránkat leszámítva minden kor és kultúra – alapvetően vallásos lévén – ismerte a közvetítőt, akinek az emberi és isteni világ között kellett kapcsolatot teremtenie.
A zsidók szemei előtt ott élt a jeruzsálemi áldozati kultusz, a jeruzsálemi áldozat bemutatás, élén a főpappal. A pogányok (rómaiak) szintén komoly papsággal bírtak. Az áldozatok folyamatos bemutatása, a közvetítés folyamatosan ismétlődő gyakorlata a mindennapok egészen természetes része volt.
Vajon mikor érezzük igazán szükségét a közbenjárónak? Akkor, amikor bajban vagyunk. Akkor, amikor bezárulnak a lehetőségeink. A mélységben, amikor csak falak vesznek körül. Amikor nem tudunk kilépni, nem látunk előre. Gyakran ilyenkor vagyunk a legmagányosabbak, és teljesen elszigeteltnek érezzük magunkat. Van-e valaki, aki mellénk áll? Van-e olyan, aki hidat ver köztünk és a segítség forrása között? Megjelenik-e valaki, akinek van bejárása oda, ahol meghallgatást, bíztatást, szabadulást nyerünk? Ez a korabeli hallgatók helyzete, és ezek gyakran a mi kérdéseink is. Hova fordulhatok a mélységben, a nyomorúságban? Mit tehetek, amikor teljes sötétség vesz körül?
Ilyen helyzetekben érezzük, jó, ha van egy közbenjáró. Ha van egy pap. Nem pusztán egy intézmény, az Egyház képviselője – hanem Istené. Olyan személy, aki együtt érez, aki meg tud érteni. Aki, éppen ezért, közülünk való. Aki nem kioktat, hanem mellém áll. Olyan pap kellene, aki nem megélni akar belőlünk, kiszolgáltatottságunkból, hanem értünk akar élni. Aki nem uralkodik, hanem szolgál. Ugyanakkor nem elég, ha csak megért, együtt érez. (Nem csak pszichológus, coach a katolikus pap, sokkal több, régen úgy mondták, áldozár!)
Ezentúl hordozzon is el minden bajaimmal, és vezessen ki lelki börtönömből. Legyen bejárása oda, ahol segítség és megoldás van. Legyen olyan, mint én, hogy megértsen; és legyen mégis több, hogy segítsen. Nekem szükségem van papra, a közbenjáróra.
És minden mai pap Krisztusnak ebből a főpapságából részesedik a kézfeltétel, a papi rendek szentsége által.
Minden szentmisében megjelenítjük Jézusnak, az örök Főpapnak áldozatát. Be akarsz ebbe kapcsolódni? Vegyél részt a szentmisén, sőt kérj szentmise szándékot, hogy külön, a te kérésedet is vigye oda papod az oltáron, Jézus az örök Főpap elé.
Mondathatsz szentmisét élőkért, holtakért, jó szándékra, gyógyulásért, megtérésért, lelki békéért. Jézusnak, az örök Főpapnak végtelen értékű áldozatába kapcsolódsz be ezáltal.
Urunk Jézus az egyedüli főpap!
Te mindannyiunkat az egyház látható közösségéhez tartozókat papi népeddé rendeltél. Nem elhatárolni akarsz minket egymástól, hanem összegyűjteni. Veled és egymással egyesülten állhatunk a Mennyei Atya elé a mai szentmisében, hogy könyörögjünk minden emberért.
Hallgasd meg hitből fakadó könyörgéseinket, kéréseinket, hálánkat, vidd oda a fölséges trónja elé. Ámen!
2021. Október 17.
B év, évk. 29. vas 2021. Iz 53,10-11; Zsid 4,14-16; Mk 10,35-45
Bevezető
A mai szentmisében a szentlecke lesz a középpontban, a Zsidókhoz írt levélből. Krisztus keresztáldozatának emlékezetét ünnepeljük. Jézus mind a főpap, mind az áldozat ő maga. Ezért jó szem előtt tartani, hogy milyen főpap jár közben érettünk. Mint ember, átment a földi élet minden küzdelmén és kísértésén. De már fönt van a mennyei dicsőségben, és ott képvisel bennünket. Most a misében vele a kegyelmet adó Isten trónjához járulunk és remélhetjük a meghallgatást. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelmet adó Istenhez!
Kedves Testvérek!
A szentleckéhez térek vissza a zsidókhoz írt levélből.
„A mi főpapunk nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban mentes maradt.”
A zsidókhoz írt levél e szakasza egy nagy kijelentést és kettős intést tartalmaz. A kijelentés: Főpapunk van, aki értünk Isten legbensőbb szentélyébe lépett be, de együtt is szenved és érez velünk, mert minden emberi nyomorúságot önmagán tapasztalt meg. Jézus megnyitotta nekünk az Istenhez vezető utat, és közbenjár értünk Istennél, – e két tény, az Ószövetségre utalva, főpapi működését jelenti. Mondhatni ezt más szóval is: Jézus a Kapu, Ő a Pásztor, az Út, a Tanító, az Orvos. Ő lehet mindez, mert teljes értelemben ember és örök igazsággal Istennek Fia, tehát a legrátermettebb közvetítő Isten és ember között.
A mi fogalmaink szerint az, aki erős, nem tud együtt érezni gyöngeségeinkkel, mert ő mindenáron győztes akar lenni. Az, aki tökéletesnek gondolja magát, nem tudja elnézni, hogy mi tökéletlenek vagyunk; És az, aki azt hiszi, hogy bűntelen és tiszta, nem is tudja elképzelni, mik azok a kísértések, melyek nap, mint nap leselkednek ránk. Úgy gondoljuk, csak az tud megérteni bennünket, aki maga is ugyanazzal a nehézséggel küszködik, mint mi, s csak az tud igazán együtt érezni velünk és segíteni rajtunk, aki egyszer-kétszer maga is elbukott.
A mai Szentlecke fényében ezt a közkeletű tévedést le kell lepleznünk és el kell vetnünk. Ha Jézus Krisztus emberebb ember lehetett volna és jobban átérezhette volna gyöngeségeinket a bűn megismerése által, egészen biztosan követett volna el bűnt. Csakhogy a bűn nem emberségünk, hanem csak megromlott emberi természetünk velejárója. - Kodály Zoltán mondta egykoron, hogy ha tévedni emberi dolog, nem tévedni még inkább az. - Ennek mintájára mondhatjuk azt is, hogy ha vétkezni emberi dolog, nem vétkezni még emberibb. - Más a helyzet a kísértéssel. Ha Krisztus mentesült volna a próbatételtől, nem lehetett volna igazi ember, s nem is tudna együtt érezni velünk. A mai nap örömhíre ezzel szemben éppen az, hogy ő is kísértést szenvedett, akárcsak mi, de mivel nem engedett neki, van ereje, hogy minket is megszabadítson. Mert Jézus Krisztus nem az emberfölötti ember csodálatra méltó, egyszersmind félelmetes ideáljának megvalósítója, hanem ennél sokkal több: a valódi erő, a valódi tökéletesség, a valódi bűntelenség és tisztaság megtestesítője.
Csak az az igazán erős, tökéletes és tiszta, aki együtt tud érezni mások gyöngeségeivel. A többiek legfeljebb erősnek, tökéletesnek és tisztának mutatják magukat, és közben elítélik azokat, akik gyöngék, tökéletlenek és tisztátalanok, éppen azért, mert ha megpróbálnának együtt érezni velük, szembe kellene nézniük saját gyöngeségeikkel, tökéletlenségeikkel és tisztátalanságaikkal is. Akik meg elnézők mások gyarlóságaival szemben, legtöbbször maguk is ugyanannak vagy hasonló gyöngeségnek a rabjai.
Jézus Krisztus nem elnéző: ő szabadító. Nem úgy tesz, mintha nem volna bűnünk, hanem megszabadít bűneinktől. Nekünk csak annyit kell tennünk, hogy bizalommal elébe járulunk, tudva, hogy ő, aki áthatolt az egeken, át tud hatolni a mi gyarlóságunk sötét fellegein is, és engedjük, hogy gyöngeségeinken keresztül megmutatkozzék az ő halhatatlan ereje.
Egy Berlinben élő katolikus paptól hallottam, ő mesélte, hogy befogadtak a plébánián egy szír menekült családot. Az apát a gyermekei szeme láttára fejezték le az otthonukban a mohamedánok, mert nem tagadta meg Krisztust. Elmenekültek, Németországban pszichológusok foglalkoznak a gyerekekkel, és azt látja ez a pap, hogy közben van egy törekvés: felejtsd el a nyelved, a kultúrád, a hited, legyél olyan, mint mindenki más, olvadj be. És a gyerekekre hat ez a fajta propaganda, és az a hit, amiért az apjuk az életét adta már nincs ott az életükben. A zsidókhoz írt levél azoknak szól, akik így menekültek el 2000 éve.
Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. A jeruzsálemi templomban a főpap volt az egyetlen, aki bemehetett a szentek-szentjébe, ami az Isten trónterme, az Ő uralkodásának szimbóluma volt. Oda is évente egyszer a Jóm-kippur ünnepén, méghozzá a nép bűnét magára vállalva. A zsidó főpap fő funkciója – nem politikai nyilatkozatok megtétele és nagyszabású felekezetközi párbeszédek folytatása volt, hanem az Isten elé állás méghozzá a maga és a nép nevében. A főpapnak át kellett mennie a Szentek szentjét elválasztó kárpiton, be a szövetség ládához, amire úgy tekintettek, mint Isten mennyei trónusának földi mása. Itt kellett áldozatot bemutatnia, azaz vezekelnie. A zsidó főpap felkészítése erre a szertartásra igen hosszadalmas volt. Több hétig böjtölve, a külvilágtól elzárva készült. A többi pap imádkozott érte, áldozatokat mutattak be, hogy bemehessen és megállhasson Isten előtt. És még így is volt, hogy emberi megítélés szerint nem tartották alkalmasnak. A kijövetelét pedig nagyon várták, mert ha nem jött ki, akkor az azt jelentette, hogy Isten nem bocsátott meg, és a főpap meghalt. Amikor a zsidó levél Jézusról, mint főpapról beszél, akkor ezzel azt mondja, hogy a templom lerombolása után Jézus az, aki egyedül meg tud állni az Isten előtt, aki nem csupán a jeruzsálemi templom kárpitján, hanem az egeken áthatolva vitte oda az ember bűnét az Isten trónusához. Mindezt pedig azért, mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Jézus megtapasztalta ezt a földi létet, annak minden szenvedésével együtt. Nem palotában, a világtól elzárva, hanem szegényen jött, azok közé, akik megvetettek, elhagyatottak voltak. Kísértést szenvedett, de ő megállt a kísértések között.
Jézus Krisztus kifejezte szeretetét feléd. És mi hogyan reagálunk erre? Kiálts hozzá, a főpaphoz, aki odaállt Isten elé, érted, de oda szeretne állni veled is.
Uram, Jézus! Tégy engem teljes emberré! Add meg nekem, ami még hiányzik életemből, azt az üdvözítő szent nyugtalanságot, mellyel megmentésünkre indultál. Vezess az igazi béke, csend és szeretet útján. Ámen!