Pünkösdi beszéd 2021

Pünkösd 2021.    – ApCsel 2,1-11; Jn 20,19-23

Bevezető:
Kedves Testvérek! Pünkösd a Szentlélek kiáradása ünnepe, az Egyház születése napja.
Pünkösd ünnepén az egység a döntő, ami a Lélek által hirtelen létrejött a jelenlevők között. Nemsokára halljuk majd az olvasmányból, ahol Lukács evangélista név szerint felsorolja mindazokat a nemzetiségeket, melyek jelen voltak. Hosszú sor kerekedik ki. Ami egykoron a bábeli torony nyelvzavaránál kifejeződött: az elkülönülés, a szembenállás, az ellenségeskedés, hogy nem tudtak egymással szót érteni, a nyelvzavar. Most az első pünkösdkor az ellenkezőjére fordul. A tanítványok, és az őket hallgató emberek egy szív, egy lélek lesznek.
Bárcsak mindenki belátná ma itt Európában, mennyire egymásra vagyunk utalva. Társadalmunkban is az egységben van az erő. És egyházunkban is az egységben van az erő és a hitelesség.
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

 

Beszéd
Hogyan ünnepeljük pünkösdöt, az Egyház születésnapját? Egyszerűen csak megemlékezünk az első Pünkösdről, vagy kérjük is a Szentlelket, hogy újítsa meg és töltse el erővel életünket?
A Teremtés könyvében Isten rálehel az emberre, hogy életre keltse. Most Jézus leheli a Szentlelket tanítványaira, hogy új életet adjon nekik. Hatalmuk lesz a bűn felett, mely egyébként megölné az ember szívét.

Amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnénk, mi is gyakran magunkra zárjuk az ajtót, mint az apostolok. Jézus megérti félelmünket, és nincs az a zárt ajtó, ami megakadályozná, hogy jelen legyen nálunk.
Isten Lelke már a teremtés hajnalán ott lebegett a vizek fölött. A Pünkösd is új teremtés. Az első teremtéskor az Úr az emberbe lehelte az élet leheletét. Életre hívott bennünket. Most a föltámadt Jézus küldi és árasztja ki a Lelket apostolaira. Új életet lehel a félénk, csüggedt, bátortalan apostolokba. Itt is új teremtés történik. A Lélek nélkül félénkek és gyámoltalanok voltak az apostolok. Miután megkapták és befogadták a Szentlelket, bátran és egyértelműen kiálltak a Jeruzsálemben összegyűlt zarándokok elé, és hirdették nekik a megfeszített, de harmadnapra föltámadt Jézus Krisztust. Meghozták az életre szóló döntést, elköteleződtek. Immár Jézus mellett akartak tanúskodni, az ő evangéliumát akarták hirdetni. Átérezték azt az új erőt, amellyel a Szentlélek eltöltötte, és amellyel a misszióra küldi őket. Ők is új teremtménnyé lettek. A közös imádság és közös várakozás eredménye lett, hogy kinyitották szívüket-lelküket, és betölthette őket a Szentlélek.

Boldog Antonio Rosmini úgy magyarázta ezt, hogy „a keresztény Pünkösdkor Isten kihirdette… szeretetének törvényét, a Szentlélek által nem kőre, hanem az apostolok szívébe írta és rajtuk keresztül később az egész Egyháznak adta.” A Szentlélek, aki „Úr és Éltető” – ahogy az Hitvallásban mondjuk – az Atya Atyával együtt a Fiú által teljessé teszi a Szentháromság kinyilatkoztatását. Úgy jön el Istentől, mint szájából való lélegzet, megszentelő hatalma van, eltörli a megosztottságot, elűzi azt, ami homályos, így a bűnt is. Test nélküli, anyagtalan, kiárasztja a mennyei javakat az élőkre és fenntartja őket, hogy a jó munkatársai legyenek. És, mint érthető Fény értelmet ad az imádságnak, erőt az evangelizáló missziónak, boldoggá teszi azok szívét, akik hallgatnak rá, megihleti a keresztény művészetet és liturgikus zenét.

Adva van egy régi, ószövetségi ünnep, az új kenyér, az aratás, és a tízparancsolat, a törvény ünnepe, a 3 nagy zsidó zarándokünnep egyike. Az apostolok is Jeruzsálembe zarándokolnak, és újból együtt vannak az utolsó vacsora termében. A Lélek kiáradása által új tartalommal telik meg a régi ünnep.

És persze, amikor erre emlékezünk, akkor élővé szeretnénk tenni, úgy átélni, hogy bennünk is működjék Isten Szentlelke.
Hogyan élhették meg a Szentlélek eljövetelét az apostolok?
És milyen lehet számunkra az igazi pünkösd? A Szentírás beszámolói jeleznek néhány rendkívüli eseményt, de arról, hogy milyen érzés is az, amikor Isten lelke eltölti az embert, nem ejtenek szót. Csak sejtjük, milyen lehet a lélekáradás. Egy film képeit hozom segítségül a könnyebb megértéshez.

A 2004-ben megjelent „Hétköznapi mennyország” című svéd film egy tehetséges karnagy, Daniel Daréus életét kíséri végig. A negyvenes évei közepén járó, világhírnévre szert tett zseni egyszer csak szívrohamot kap, abba kell hagynia a zenei karrierjét. Visszatér szülőfalujába, egy svédországi kis faluba, ahol eleinte csak látogatja, majd később ő maga irányítja a templomi kórus előmenetelét. Az énekesek a falu tagjaiból kerülnek ki, sőt egy sérült fiú, Tore is helyet kap a csapatban. A karnagy odaadó munkájának és újszerű zeneoktatási módszerének köszönhetően a kis kórus egyre növekedik, egyre többen csatlakoznak hozzá – mi, nézők pedig egyre több kórustag zaklatott magánéletébe nyerhetünk betekintést.
   Bár a karvezető nem szándékozik versenybe szállni, a kórus benevez egy világméretű találkozóra Innsbruckban. Danielt nagyon aggasztja a verseny, a fellépés, de a tagok lelkesedése magával ragadja, és végül beleegyezik, hogy elkíséri a csapatot a versenyre. A film központi jelenete maga a fellépés. Daniel sietve igyekszik, hogy a kezdésre pontosan megérkezzék, de útközben egy második szívrohamot kap. A kórus és a közönség feszülten várja a karmester érkezését. Amikor már elviselhetetlenné válik a csend, Tore, az értelmi fogyatékos kórustag, elkezd énekelni. Úgy énekel, ahogy a mestertől tanulta: nem figyel másra, csak a lelke mélyén lévő dallamra. Énekének egyetlen irányítója van: a lelkének rejtett ritmusa. Nemsokára egyik társa is bekapcsolódik a dalba. Megérti, hogy Torénak nem rohama van, hogy itt nem valami kellemetlen jelenet zajlik, hanem annál mélyebb dolog történik. Tore azt énekli, annak a dalnak ad hangot, ami bensőjéből fakad. Majd egyre több kórustag kapcsolódik be az énekbe. Nem sokkal később már a nézőközönségből is többen énekelnek, végül mindenki állva zengi a Tore által megkezdett dallamot. A betanult repertoárt nem tudják, mégis valami csodaszépet ajándékoznak a világnak.
És hol van ezalatt a karmester? Nehezen bevonszolta magát a mosdóba, ott hallja, a zene mennyire szépen szól. Megérti: sikerült élete álmát megvalósítania:  zene által közelebb hozni egymáshoz az emberek szívét. Élete utolsó pillanatait a távoli zene hangjai aranyozzák be, enyhe mosollyal az ajkán hal meg.
      Mi a pünkösd ebben a jelenetben? Az apostolok első igehirdetése, amely olyannak tűnhetett, mint Tore éneke… A keresztények egyre növekvő száma… A Lélek ott fúj, ahol akar: az apostolok elmondják első beszédüket, és mindenki érti. Az apostolokat is fogyatékosnak:  részegnek gondolták, vélték látni. És minket gyakorló keresztényeket is fogyatékosnak látrnak sokan. A Bábel tornyánál bekövetkezett zavara a nyelveknek megszűnik. Némelyek őrültséget kiáltanak, de az apostolok igehirdetése nem várt eredményt hoz. Olyan ez, mint amikor egy értelmi fogyatékos dallamába egy egész tömeg kapcsolódik be, és ebből valami csodálatosan szép születik meg.

Pünkösd ünnepének az üzenete azonban nemcsak arra az egy napra, és nemcsak az apostoloknak szólt. Ma is, érvényes, ránk is érvényes, és nemcsak egy napig, hanem egész életünkre. Jézus nekünk is adja Szentlelkét, és vele együtt a megújult élethez szükséges lendületet, lelkesedést, és a kitartáshoz szükséges erőt.

Jézus azt ígérte, hogy az Atya megadja a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle. Teljes bizalommal kérjük tehát a Szentlelket:

Jöjj el, Szentlélek Úristen! Megbocsátó irgalmaddal és a belénk öntött szereteteddel teremts újjá bennünket, hogy általad újjászületve elmúljanak a félelmeink, és mi is Krisztus tüzes lelkű tanúságtevői legyünk a világban, hogy így általad szüntelenül megújuljon a világ!

Szentlélek Úristen! Élj és működj bennünk! Adj jeleket, hogy figyeljünk jelenlétedre, és mindazon adományaidra, amelyeket nap, mint nap kapunk tőled. Adj erőt, hogy tanúságtételünkkel hirdessük jelenlétedet! Áradj szét a téged befogadó emberek között! Jöjj, Szentlélek Úristen, és újítsd meg a föld színét, és minden életre kél! Ámen!

A beszédben említett svéd film, a Hétköznapi mennyország itt tekinthető meg!

https://videa.hu/videok/nagyvilag/hetkoznapi-mennyorszag-Apd5ywmaGyQpOc8G

a filmről:

https://port.hu/adatlap/film/tv/hetkoznapi-mennyorszag-sa-som-i-himmelenas-it-is-in-heaven/movie-73144

Hétköznapi mennyország | Válasz.hu (valasz.hu)

https://www.telki.hu/index.php/hircikk/2071-filmklub-hetkoznapi-mennyorszag