2021.04.11 Húsvét 2. vasárnapja

B év húsvét 2. vas. 2021 – Jn 20,19-31

Bevezető:
Kedves Testvérek! Ma a föltámadt Jézus két egymás után vasárnapi megjelenéséről hallunk. Jézus mindkét megjelenése alkalmával így köszönti az emeleti teremben egybegyűlt apostolokat: „Békesség nektek!” (Jn 20,19.21.26) Ez egy ősi köszöntés, a Shalom békekívánság; most új értelmet nyer: a béke ajándék lesz, amit egyedül Jézus adhat, s ez a gonosz feletti radikális győzelem gyümölcse.
A „béke” amit Jézus ad a barátainak Isten szeretetének a gyümölcse. Jézus szeretetből halt meg a kereszten és ontotta ki vérét, mint szelíd és alázatos bárány „telve kegyelemmel és igazsággal”. (Jn 1,14)
Ezért Szent II. János Pál pápa húsvét 2. vasárnapját az Isteni Irgalmasság vasárnapjának nevezte. Ehhez az ünnephez egy sajátos kép tartozik Faustina nővér képe: Jézus átszúrt oldalából vér és víz fakad. Ahogy azt a szemtanú, Szent János evangélista elmondja. (Vö. 19,34-37) Lelki szemeinkkel a mai vasárnapon azt kell látnunk, hogy a feltámadt Jézus oldalából a keresztség és az Eucharisztia húsvéti szentségei áradnak, és azok, akik hittel fogadják, elnyerik az örök életet.
Húsvétot ünneplünk. Ötven napig. Vajon látják rajtunk? Ünnepeljük vagy gyászoljuk hitünket? Mert nem az a lényeg, hogy kin látszik, hanem az, hogy te találkoztál-e Vele? Ha igen, akkor majd látszik rajtad. Ha még nem, ez sem baj: van még 43 nap húsvétból.
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kedves Testvérek!
Két vasárnapról hallottunk ma. Az elsőben húsvétvasárnap van, a föltámadás még rejtett volta. Tamás apostol ekkor ki volt ábrándulva az események fejleménye miatt. Lehetséges az is, hogy kicsit irigykedett a többiekre, hogy ő nem volt ott a Jézussal való első találkozáson. Sorolhatnánk az okokat, de valahogy érezzük, hogy az ő kételyének igazi oka nem ez, hanem az apostolok gyenge tanúságtétele. Feltámadt az Úr, mondják Tamásnak oly egyszerűen, mintha azt mondanák neki, hogy jó halfogás volt. Állítják, hogy Jézus él, de nem látszik rajtuk. Szinte halljuk, amint Tamásból kitör az ellenvetés: „Jézus feltámadt, állítjátok ti, de akkor miért ültök továbbra is itt félelemtől reszketve; miért nem mentek Annás és Kaifás főpapokhoz, vagy Heródeshez és Pilátushoz és nekik mondjátok el a nagyszerű hírt? Miért nem mentek ki a nép közé és nekik hirdetitek az örömhírt? Jézus feltámadt, mondjátok ti, de hát akkor mitől féltek? Miért nem mutatkozik meg ez a nagyszerű hír a viselkedéseteken és magatartástokon? Itt ültök tehetetlenül. Nem hiszek nektek, nem tudok hinni nektek. Mutassátok meg tettekben, hogy az igazat mondjátok”. Talán így lehet rekonstruálni Tamás hitetlenségének hátterét. Kételye érthetővé válik a többiek gyenge tanúságtétele miatt.
       Tamás modern ember, nehéz hinnie, mint ma is oly sokaknak. Szeretne hinni, de valamilyen bizonyítékra van szüksége. Ám a hit közösségben növekszik. Ezért keresztelünk gyermekeket, mert a hit az élet kezdetétől fogva növekszik. Hitünk növekedését a közösség segíti, például a misén való részvétel, imaközösségek, az együtt mondott rózsafüzér, vagy közös dicsőítő ima, egy jó lelki olvasmány. Megosztjuk kétségeinket is, de sosem csukjuk be az ajtót Jézus előtt. Tanúságot teszünk hitünkről, hálát adunk mindazért, amit a hit jelent számunkra. A közösségben rátaláltak a tanítványok a feltámadt Krisztusba vetett hitre. Tamás valamiért nem volt velük, mikor az Úr jött. A közösségtől elválasztva nehezebb hinni. Az Úrba vetett hit nem személyes ügy, habár egyénileg éljük meg. Egymást erősíthetjük saját hitünk által. A hit fejlődése a tanítványok számára közösségi élmény volt – együtt ismerték fel és találták meg az Úrba vetett hitet.
       Nagy Szent Gergely ókori egyházatya azt mondja, hogy Tamás a hitetlenséggel többet használ nekünk, mint a többi apostol, akik azonnal hittek. Mivel Tamás így viselkedett, szinte kötelezte Jézust, hogy „a feltámadás valóságának érinthető bizonyságát” adja nekünk. A feltámadásba vetett hitre jótékony hatással volt az apostol kételkedése.
         A nem-hívők kritikája és a velük való párbeszéd, amit tisztelettel és hűséggel kell folytatni, nekünk is nagyon hasznos lehet. Mindenekelőtt alázatossá tesz minket. Fel kell ismernünk, hogy nem mindenki privilégiuma a hit. Azt nem lehet kierőszakolni, csak kérni és megmutatni életünkkel. ”Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” – mondja Pál apostol (1 Kor 4,7). Végső soron a hit ajándék, nem pedig érdem, olyan ajándék, amit hálával és alázatosan lehet megélni.
         A nem-hívőkkel való kapcsolat segít minket abban is, hogy megtisztuljon hitünk a torz dolgoktól. Nagyon gyakran a nem-hívők nem Istent vetik el, a Biblia Istenét, hanem az Ő eltorzult képmását, amit egyes hívek jelenítenek meg. Azzal, hogy a nem-hívők elvetik ezt az Istent, arra köteleznek, hogy mindig térjünk vissza az igazsághoz, az igaz, élő Istenhez, akit nem lehet teljes egészében megjeleníteni és magyarázatni, akire nem lehet úgy tekinteni, mint őskövületre és triviális valóságra!
         A történetből egy kívánság is megfogalmazódik, szeretnénk, ha sok még nem-hívő megtalálná azt, amit Tamás, aki a végén fönséges szavakkal kiáltva így vallja meg hitét: „Én Uram, én Istenem!”
Tamást más valamiért is követhetjük. Ő nem zárja be az ajtót, nem marad meg kételyében, hanem foglalkozik a problémával és egyszer, s mindenkorra megoldja azt. Nyolc nappal később szintén ott találjuk az utolsó vacsora termében a többi apostollal. Ha nem akart volna hinni, azaz változtatni nézetén, nem maradt volna ott. De látni és érinteni akar. Ezért keres. És a végén látjuk, hogy lát és kezével érint, és nem, mint legyőzött, hanem, mint győztes kiáltja Jézusnak: „Én Uram, én Istenem.” 
    Azóta bizonyos szempontból csak rosszabbodott a világ, mert teljesen elgépiesedtek az embertársi kapcsolatok. Egy új kapcsolat építéséhez regisztráció, ügyfélkapu, jelszó stb. szükséges. Ahelyett, hogy megkönnyítenék az emberi kapcsolatokat, az ügyintézéseket, azok inkább bonyolultabbá váltak. Nosztalgiával gondolhatunk a régi szép időkre, így a Biblia korára is, amikor személytől személyig alakultak a kapcsolatok. Jézus megszólította az embereket. Követésére hívta tanítványait.
Kell a személyes jelenlét. A jövő vasárnap már jöhetsz Jézussal találkozni!
Füle Lajos református költő, „Tamás és a feltámadás” című verséből idézek:
Húsvét, csoda, feltámadás!
– De merre van szegény Tamás?
Fáj neki a kereszt, a Holt,
egyedül van, elkóborolt.
Együtt vannak a többiek.
Tamás sehol.
Mikor ijedt ábrázattal előkerül,
hallgat csupán, hitetlenül.
Majd szól: e hír csak úgy elég,
ha látja a szegek helyét a Mesterén!
   Tamás: ez ő: becsületes kételkedő. Nem színlel, és nem képmutató, JÉZUS ezért utat talál szívéhez: megjelenik, felmutatja a sebeit, és lát Tamás, szól könnyesen: ”ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM!” A találkozás nyomán nemcsak Tamás Jézussal való kapcsolata gyógyult meg, hanem a baráti közösséghez fűződő kapcsolata is. A Mester amellett, hagy megnyerte őt magának, a többi apostolnak is visszaadta. Sőt nekünk is fontossá tette, mert miatta hangzott el az örömhír: „Boldogok, akik nem láttak és mégis hittek.” Erre a „mégis” hitre éppen a közösség tanúságtétele és a benne megtapasztalható jézusi jelenlét élménye juttat el. Nem az egyre bonyolultabb gépek világa, hanem a kapcsolatok Lelke hitelesíti tanúságtételünket.
     Uram, Jézusom!
A jövő vasárnap ismét együtt lehetünk, mi a te hűséges tanítványaid a templomban. De valóban együtt leszünk, nem csupán egy helyen összegyűlt emberek, a kötelező távolságtartással?
Add meg Uram, hogy úgy legyen, ahogy Szent XXIII. János pápa mondta:
„Azokban, akik az eucharisztia mennyei titkát együtt, közösen ünneplik, felragyog a hit, a remény az irgalom az igazságosság, a béke az ártatlanság, az egyenesség, az erkölcsi tisztesség, az égi dolgok utáni sóvárgás és mindenekelőtt a felebaráti szeretet. Mert ez minden erény csúcspontja és beteljesülése.”
   
Segíts Uram, hogy ezekkel a gondolatokkal készüljünk a jövő heti találkozásra veled, és hívő társainkkal. Ámen!