A év évk. 28. vas 2020 Mt 22, 1-14
Kedves Testvérek!
Egy vers részlettel kezdem a mai beszédet.
Juhász Gyula, Szimpozion című versében írja:
„Valahol lennie kell lakomának,
Hová hivatalos, kit idelenn
Halálba űzött az éhség, a bánat,
A reménytelen szerelem.
Valahol lennie kell egy palotának,
Hová bejáratos, kit idelenn
Minden örömből és fényből kizártak,
S elhullott a rögös útfélen.”
Juhász Gyula ebben a versben azt énekli meg, hogy még a reménytelen szerelmet átélt emberben vagy a kudarcot vallott emberben is ott kell legyen a vágy a közösségre, az ünneplésre, a lakomára, azokra az állapotokra, melyek végül is megadják emberi méltóságunkat.
A mai példázatban egy uralkodó meghívja alattvalóit, hogy vele örüljenek. Jézus hallgatói valószínűleg értik a példabeszédet, és elfogadják az abban megjelölt szerepüket. Értik a vallási értelmét, amely elsőként az Atya és a Fiú kapcsolatára értelmezhető.
A meghívás elhangzik, ugyanakkor a meghívottakkal kapcsolatban azt látjuk, hogy mindenki megy a maga – mások és önmaga előtt is indokolható – halaszthatatlan dolga után. Nem érdekli a meghívás, vagy nem akar leülni azokkal, akik hozzá hasonlóan meghívást kaptak. Nem akar leülni azokkal, akiket bűnösnek gondol. Kifogást keres, hiszen Jézus már számtalanszor együtt étkezett azokkal, akiket akár vallási, akár társadalmi szempontból nagyon nehéz elfogadni.
Isten ünnepelni akar. Fájdalommal érinti a visszautasított meghívás. Olyan indokok sora hangzik el, amelyek meghívásához képest semminek minősülnek, az ember mégis elegendőnek tartja ezeket az indokot ahhoz, hogy ne vegyen részt az ünnepen.
Isten látni akarja ünnepelni az övéit. Ünneplő embereket akar, olyanokat, akik a kapcsolat fölötti örömükben jönnek össze, a megtérés, a hazatalálás, a mennyei lakoma örömében.
A meghívás a királyságba mindenféle embernek szól, de csak néhányuk cselekszik úgy, hogy megengedjék számára a részvételt a királyságbeli lakomán.
Mi a közös e különböző emberekben? Mindegyiknek van sürgős elintéznivalója, valami, ami nem várhat, ami leköti figyelmüket. S mit jelképez a menyegzői ünnep? A messiási javakat, az üdvösségben való részesedést, amit Krisztus hozott el, azaz az örök élet lehetőségét. Világos, hogy miben hibáznak azok, akik elutasítják a hívást: elmulasztották a fontost a sürgős miatt, a lényegest a véletlen lehetőségért!
A fontos, a lényeges a vallási élet, a hit. A fontos elmulasztása a sürgős miatt a lelki életben azt jelenti, hogy elmulasztjuk vallási kötelességünket, mert mindig van valami sürgős dolog, ami leköt minket. Vasárnap van, a szentmisén való részvétel ideje, de van egy látogatás, egy kerti munka, vagy az ebédkészítés, egy program. A szentmise várhat, az lesz a jövő héten is gondoljuk, de egy program?
Az ember számára a legfontosabb, hogy időt szenteljen családjára, gyermekeivel legyen, beszélgessen velük, amikor azok fiatalok, s játsszon velük, amikor azok még kicsinyek. De az utolsó pillanatban mindig van valami sürgős dolog: munkahelyi ügyek és más tennivalók, s így a családjával való törődést elhalasztja, és késő megy haza vagy túlságosan fáradtan, hogy bármi mással foglalkozzon.
Nagyon fontos, hogy az ember gyakran meglátogassa idős szüleit, akik magukban élnek vagy törődésre szorulnak. Mindenki számára fontos meglátogatni egy beteg barátot, kimutatni érdeklődésünket, s talán valami praktikus tanácsot is mondani neki. És hogyan gondolod? ez most nem sürgős, ha elmulasztom, nem ér véget a világ, és talán észre se veszik mások. És nem teszed meg.
Ugyanez igaz egészségedre is, ami szintén fontos. Az orvos megvizsgál és mondja, vigyázz magadra, szánj időt a pihenésre és kerüld a stresszt... mire azt válaszolod: "Igen, igen, ezt pontosan megteszem, de akkor, ha majd megvalósítottam tervemet, amikor befejeztem ház körüli munkámat, amikor kifizettem az összes tartozásomat... Míg azt veszed észre, hogy túl késő. Itt van a hazugság: ezer kicsiny dolog van életedben, amivel törődsz, és soha sem lesz időd azokra, amik igazán befolyásolják az emberi kapcsolatokat és örömet (vagy mély bánatot) adnak az életben. Látjuk, hogy az evangélium indirektíve az élet iskolája, amely arra tanít, hogy határozzuk meg a prioritásokat, figyeljünk arra, ami fontos. Egy szóval, ne mulaszd el a fontosat a sürgős kedvéért, ahogy azokkal történt, akik a példabeszédben meghívást kaptak a menyegzői ünnepre.
Mit tesz Isten? Ő tényleg utánunk jön. Azt akarja, hogy ott legyünk, hogy sokan legyünk az asztalnál. Isten asztalához mindenki meghívást kapott. Ő az emberi élet legközepébe ássa bele magát, hogy mindenféle embert megkeressen - nemcsak egyfajta embert. Ha igent mondunk, akkor krisztusi életmódot veszünk magunkra. Ez az öltözékünk. Vannak emberek, akik igent mondanak, de nemet élnek. Ha eljövünk Isten vendégségébe, az Eucharisztiához, ez változást jelent életünkben. Meghívtak minket, hogy úgy éljünk, mint Jézus. Isten hívása szeretetből fakad, de követelményt is támaszt. Talán kevésbé érezzük tehernek, ha emlékezetünkbe idézzük, hogy a szerető Isten hívása ez, aki mindig ad egy másik esélyt.
Mi mindannyian meghívást kaptunk a keresztségben arra, hogy részesülhessünk ebben az Isten által az emberek számára készített örömben. A meghívásunk nem csupán személyes, mélyen érintő, bennünket átformáló meghívás. Az Egyház szentségei által lelkünk ünneplő köntösbe öltözik, hogy méltó módon tudjunk részt venni az ünnepi lakomán. Számunkra a meghívás mélyebb, embert formálóbb, még inkább létünk és lényünk lényegét érintő.
Ha megfeledkezünk erről a méltóságról, ha semmi haszon fejében lecseréljük ezt a méltóságot, ezt az ünnepi köntöst, akkor megmutatkozik méltatlanságunk és szeretetlenségünk azzal szemben, aki mindent odaadott érettünk. Hiszen az Atya nemcsak a Fiának akar örömöt, hanem a Fia által mindannyiunknak, akiket meghívott ünnepi lakomájára.
Készítsük lelkünket az ünnepi örömre, őrizzük az ünnepi köntöst, melyet az Egyház szentségeiben kapunk. Mondjunk köszönetet az életre és az örömre szóló meghívásért.
Urunk. Jézus Krisztus! Tudom, és érzem, hogy nagy szükségünk van arra, hogy állandóan hívj, hogy jöjjünk hozzád, és tanuljunk Tőled. Szabadíts meg minket az önzésünk, ítélkező hozzáállásunk, makacs szívünk öltözékétől, és öltöztess minket az üdvösség ruhájába. És fogadj be lakomás asztalod vendégei közé, tápláld és újítsd meg lelkünket. Ámen.