A év évk. 27. vas 2020 - Mt 21, 33-43. 45-46
Kedves Testvérek!
A szőlőskert munkásairól szóló példabeszéd minden kereszténynek, nekem is feltesz egy kérdést: Hoztunk-e gyümölcsöt? Elégedett-e velünk Isten? Milyen gyakran elutasítottuk, üldöztük vagy nem vettük komolyan Isten küldötteit! Sok kanonizált szent van, akiket földi életükben üldöztetés és elítélés ért még az Egyház részéről is. Jézus fenyegetése nem szól-e nekünk, hogy Isten országát elveszik tőlünk és másoknak adják, hogy gyümölcsöt teremjenek, talán az afrikaiaknak vagy az ázsiaiaknak.
Az evangéliumok egyik legszomorúbb mondata az apa bizakodó feltételezése: „A fiamat csak megbecsülik”. Félek belegondolni, mi történne, ha Jézus ma jelenne meg. Isten országának üzenete szemben állna sok más ideológiával, uralommal.
A szőlőskertben dolgozó gyilkos szőlőmunkásokról szóló példabeszéd mindenekelőtt Isten és Izrael népének kapcsolatának története. Isten először prófétákat küldött Izraelhez, majd saját Fiát.
De, ahogy Jézus mindegyik példabeszédének, úgy ennek a történetnek is van egy szélesebb értelme. Az Isten és Izrael közötti kapcsolatban felfedezhetjük Isten és az emberiség kapcsolatát. Jézus magáévá teszi és folytatja Isten panaszénekét, amit Izajás próféta írt le az Olvasmányban. E siralom és annak hangneme a kulcs e példabeszédhez. Miért „ültetett szőlőskertet” Isten, és mik azok a „gyümölcsök”, amiket vár, hogy megteremjünk?
Isten soha nem vet el senkit véglegesen. Még Izrael elvetése is, amelyek burkoltan ott vannak Jézus szavaiban – „Isten országát elveszik tőletek és annak adják, aki megtermi annak gyümölcsét” – rövid ideig tart, ahogy azt Izajástól hallottuk az olvasmányban.
Mi tehát a példabeszéd üzenete korunk embere számára? Jézus gyümölcsöt keres az örökségét eltékozló, nem vállaló európai és magyar megkereszteltek életében is. Tőlünk is elvétetik Isten Országa, ha lemondunk a gyermekvállalásról, a hitre nevelésről és a tanúságtételről. Akik „megölik” magukban és embertársaikban a jézusi életet, azok a kárhozatukat választják. Végül mit mond a jelenben Jézust követni akaróknak? Bízzunk töretlenül Isten minden emberi elképzelést felülmúló szeretetében! A próféták bátorságával leplezzük le korunk bűneit! Folytassuk Jézus szeretetének szolgálatát! Legyünk a remény emberei! Így lesz gyümölcsöző életünk.
Ha önkritikusan magunkra alkalmazzuk a példabeszéd figyelmeztetését, rádöbbenhetünk arra, hogy Isten mai népében, a keresztényekben, bennünk is felfedezhető időnként hasonló mentalitás, hozzáállás, mint a példabeszédbeli szőlőmunkásokban. A gazda az őt megillető termést várta volna. Természetesen nem arról van szó, hogy Isten a föld javait várná tőlünk, hanem ahogy Jézus tanításából egyértelműen kitűnik, a javakat embertársaink között megosztva tudnánk Istennek, mint gazdának visszaadni, ami „jár” neki, azaz „termést hozni”. De belőlünk is gyakran hiányzik az önzetlenség, annak belátása, hogy mennyi rászoruló van közel és távol, és a megtermelt vagy megszerzett javakhoz való mohó ragaszkodás ellentétes Isten akaratával. Hiába tartjuk, tudjuk magunkat Isten népéhez tartozónak, ezzel elutasítjuk Jézust, ma is szinte halálát akarjuk. Persze emberiség méretűre is tágíthatjuk a figyelmeztetést. Ma a Földet és a rajta élő emberiséget nyugodt szívvel hasonlíthatjuk a szőlőskerthez, illetve a munkásokhoz, akik fellázadtak uruk ellen. Ha nem hallgatunk a jó szóra, ha a szolidaritás és az áldozatot is vállaló osztozás nem válik általánossá, könnyen elveszíthetjük életterünket, tönkretehetjük a Földet. A farizeusok megértették, hogy róluk van szó, de nem szálltak magukba, hanem Jézus életére törtek. Mi inkább olyan nép tagjai szeretnénk lenni, amely értve Jézus szavát, értve, hogy rólunk is szó van, megtermi gyümölcsét, ahogyan Keresztelő János mondja: „Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét!”
Az Isten nem bérbe adta nekünk ezt a világot, hanem ajándékba. „Szolgáit” és a végén a Fiát nem a járandóság behajtása céljából küldte, hanem segítőnek, kalauznak.
Jézusnak ez a példabeszéde félelmetesen igaz Európánkra és általában a keresztény világra. Ebben a szövetösszefüggésben azt kell mondanunk, hogy Jézust „kidobták a szőlőskertből”, elvetették abból a kultúrából, amely poszt-kereszténynek, vagy egyenesen keresztény-ellenesnek nevezi magát. A szőlőmunkások szavai, ha nem is kifejezetten, de tettekben visszhangoznak elvilágiasodott társadalmunkban: „Rajta, öljük meg és mienk lesz az örökség!”
Senki sem akar már hallani Európa keresztény gyökereiről. Az elvilágiasodott emberiség maga akar lenni az örökös, az úr. Jean-Paul Sartre francia ateista író így adja e félelmetes kijelentést egyik szereplője ajkára: „Senki sincs a mennyben, se jó, sem rossz, nincs senki, aki parancsolhatna nekem… Ember vagyok, és minden embernek saját útját kell járnia.”
– Mi keresztények, Jézus útját akarjuk járni!
Ez a példabeszéd nyitott, befejezetlen. A Jézus által végén megfogalmazott kérdés értelme: „Ti hogyan fejeznétek be a történetet?” A kérdésre adott válasz tipikus, egyértelműen jellemző erre a világra: ebben a világban ilyen eseményeket csakis véres bosszú követhet. Ebben a világban ütések és visszaütések a kövek, amelyekkel építkeznek, és messzire elhajítanak minden olyan követ, amely ebbe a koncepcióba nem illik bele. Ezért dől sorban romba minden ebben a világban. Olyan jó, hogy Jézusnak a zsoltárból idézett viszontválaszából kiderül: nem kell ennek szükségképpen így lennie, a történetet másképpen is be lehet fejezni. Szegletkővé lesz az elhajított Kő, aki nem ütött vissza: fölépülhet rajta az Isten által megálmodott szép és boldog világ.
Nem kell félnem, ha úgy érzem, hogy Jézus rólam beszélt a mai evangéliumban. A farizeusok rettegtek szavaitól, mert féltek, hogy mások mit fognak gondolni. Féltek, mert lelkük mélyén hiányzott a hit, hogy Isten szereti őket. A szentmise, a szentáldozás perceiben átengedem magam az érzésnek, hogy szeret Isten, és boldoggá tesz, hogy Jézus hozzám szól.
Uram Jézus! Példabeszéded rólam is szól, nemcsak a régi, egykori zsidókról. Én vagyok szőlőd bérlője. Te már elültetted, és eddig megvédted a növényeket. Tőlem termést vársz. A gyümölcs a Tiéd, nem az enyém. Lehet, hogy bosszant, amikor kérdezed, de jogosan vársz tőlem is valamit.
Uram, Jézus! Téged elvetettek és megöltek. De nem álltál bosszút. Ehelyett megbocsátottál kínzóidnak, és szereteted által mindenkit kibékítettél Istennel. Megmutattad, milyen Isten szeretete. Bármit teszek, tudom, érzem, engem is nagyon szeretsz. Bárcsak jót akarnék másoknak, és rosszakarat helyett imádkoznék értük, ha mégis megbántanak. Ehhez segíts engem Uram, Jézus! Ámen!