A év, évk. 21. vas. 2020 - Mt 16,13-20 Péter vallomása
Jézus kérdése nap, mint nap utolér minket: „Kinek tartotok engem?” Az apostoloknak feltett egykori kérdés elől egy darabig ki lehet térni, el lehet menekülni, de aztán utolér, és naponta válaszra ösztönöz minket. Válaszunknak a kereszt és a feltámadás titkából kell kiindulni.
Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” - Hangzik el a kérdés Jézus ajkán, melyet önmagára vonatkoztat.
Urunk Jézus mintha csak arra lenne kíváncsi, mit gondolnak az emberek róla, mi a véleményük. Plébánosként, papként bennem is előjönnek ilyen pillanatok, mikor híveim véleményére is hagyatkozva akarok számot adni működésemről, tetteimről, hogy mit csináltam jól, és mit kevésbé jól. Nagyon is üdvös az önvizsgálat minden embernek, hiszen egy dolog, ahogy mi magunk látjuk tetteinket, lelki fejlődésünket, és egy másik, ahogy mások látnak minket, kezdve a rokonokkal a vadidegenig bezárólag. Nem egyforma a vélemény minősége és erőssége, mi több hitele sem, mégsem elhanyagolható. Jézus sem csak az emberek, a nép hitére, véleményére kíváncsi, hanem tanítványaiéra is: „Hát ti, kinek tartotok engem?” (Mt 16, 15) A válaszok kapcsán itt is megtapasztalhatjuk azt a minőségi véleménykülönbséget, amit egy közel álló személy add, illetve amit a távolabb lévő nép. Utóbbinál ilyen válaszok hangoznak el: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” De mikor a tanítványok nevében Péter szólal meg, sokkalta konkrétabb meghatározást kapunk: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”
Természetesen azt szeretném, hogy azt mondják rólam az emberek: ez egy jó ember. Halálom után, pedig még kicsit többet: szentként élt.
Szentnek azt nevezzük, ami az Istené, amit Isten lefoglalt magának, amit az ember visszavonhatatlanul felajánlott, odaadott Istennek, vagy ami egyesült Istennel. Van szent idő, amelyet Istennek adunk, vannak szent helyek, amelyeket az istentisztelet céljára foglalunk le és használunk, és vannak felszentelt személyek, akik egészen átadják magukat, életüket Istennek. Magától értetődő, hogy valóságos Istenként Jézus szent. Ugyanakkor valóságos emberként is magán hordozza a szentség jegyeit, mert ugyan mindenben hasonlóvá lett hozzánk, emberekhez, a bűnt kivéve, azaz egész földi életében Istené maradt, szent maradt, s ennek köszönhetően mutathatja meg számunkra az életszentség útját, amelynek célja az Istennel való egyesülés. A bűn kivételével tehát Jézus mindent magára vállal, ami az emberi létezést, az emberi sorsot jellemzi, még az életnek azokat az elemeit is, amitől mi emberként menekülni próbálnánk: az éhezést és a szomjazást, a fáradtságot, az elutasítottságot, a megszégyenítést, a megaláztatást és végül a szenvedést és a halált. Mindezek, azaz amit mi az emberi élet árnyoldalának tartunk, megszűnnek a feltámadás után.
Mi pedig keressük a kapcsolatot vele, mert minden vallásnak ez az Isten-keresés és Istennel való egyesülés a lényege és célja. A Fiúisten azért lett emberré, hogy lehetővé tegye számunkra az Istennel való személyes kapcsolatot. Keresztény emberként hisszük, hogy a kereszten és a feltámadásában egyaránt Isten hatalmas Fiának bizonyuló Jézus Krisztus személye vezet el minket az örökkévaló Istenhez és egyedül Krisztus az üdvösség közvetítője.
Szentatyánk, Ferenc pápa mondta erről az evangéliumról 3 évvel ezelőtt:
„Jézus ma velünk is folytatni akarja Egyházának, ennek a szilárd alapokra épült háznak az építését, amelyen azonban repedések is vannak, és amely állandó felújításra szorul. Mindig! Az Egyház mindig reformra, felújításra szorul. Nyilvánvalóan mi nem szikláknak, hanem csak apró köveknek érezzük magunkat. Ugyanakkor egyetlen kövecske sem hasztalan, mi több, Jézus kezében a legkisebb kő is drágakővé válik, mert ő kézbe veszi, végtelen gyengédséggel rátekint, Lelkével dolgozik rajta, és aztán a legmegfelelőbb helyre teszi, amelyet ő öröktől fogva kigondolt, és ahol a leghasznosabb lehet az egész építkezés szempontjából. Valamennyien kövecskék vagyunk, de Jézus kezében részt veszünk az Egyház építésében. És bármilyen kicsik legyünk is, mindannyian „élő kövekké” váltunk, mert amikor Jézus kezébe veszi a követ, a maga tulajdonává teszi, élővé teszi, olyanná, amely telve van élettel, telve van a Szentlélek életével, telve van az ő szeretetének életével, és így helyünk és küldetésünk van az Egyházban, amely életközösség, rengeteg, egymástól eltérő kőből áll, melyek egyetlen épületet alkotnak a testvériség és a szeretetközösség jegyében.”
Szentlélek Úristen!
A mai vasárnap arra kérlek, a kellő időben és helyen adj olyan szavakat ajkamra, mint amit a tanulatlan, képzetlen Péter apostol is képes volt megtenni élő hitével.
Vezess, és erősíts Szentlélek, hogy törekedjem jól betölteni élethivatásomat, megtalálni helyemet a világban.
Találjam meg azt a hivatást, azt az életállapotot, melyet te jelöltél ki számomra, de amely még sem gyerekjáték egy ember számára. Ha azonban rágondolok Ábrahámra, Mózesre, Szent Pálra, és Szent Péterre, rövid hezitálás után abbahagyom önmagam sajnálatát, és erőt veszek magamon, hogy a te dicsőségedre én is sok jót tegyek sok emberrel, és csak utána pihenjek meg nálad. Nem szeretném, ha bárki is csalódnék bennem. És arra adj erőt Szentlélek, hogy Uram, Jézusom sem csalatkozzék bennem, a te szemeddel, a te szíveddel vizsgáljam életem, tegyek igaz vallomást hitemről. Ámen!