Március 31, keddi remény

Napi vigasz és remény 12. - Március 31, kedd

A mai napra az olvasmányból vettem a vezérgondolatot, a Számok könyve, 21. fejezete, 4. majd 8. és 9. versét:

A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt. ….  Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: ,,Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.’’ Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

     A fára tűzött rézkígyó Urunk Jézus Krisztus keresztjének előképe.

Meddig tart a pusztai vándorlás? Hosszú 40 évig tartott. Meddig tart a jelenlegi nehéz helyzet? Még nem tudjuk.

„A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt.”  - mondja a mai olvasmány. A lázadás utáni Mózes könyörgésének eredményeként a rézkígyóra való tekintés mentette meg a választott népet.

Nagyböjtünk is már öt hete tart. A vírus ellenei harc is a 3. hetébe érkezett. Lehet, hogy mi is belefáradtunk már ebbe a különös böjtbe, az önmegtartóztatásba, a fogadalmaink betartásába, a korona vírus rendelkezéseibe. Ki lesz a könyörgő, ki mutatja meg az utat, mire tekintsünk? Szentatyánk, Ferenc pápa felvállalta ezt a szerepet, láthattuk, hallhattuk péntek este. 
De mi már azt is tudhatjuk, a pusztában fölállított rézkígyó a megfeszített Megváltó keresztjének volt az előképe. Fáradtságunkban, kimerültségünkben, esetleg kedvtelenségünkben mi a keresztre nézünk, és onnan kapjunk erőt, hogy rajtunk is beteljesedjen Jézus szava, amit tanítványainak mondott bíztatásul a jeruzsálemi végidőkről: „Aki mindvégig kitart, az üdvözül”. (Mt 24,13)
A zsidó nép elkezdett egy utat, a szabadulás útját az Ígéret földje felé, de a próbatételek legyőzik őket. És ekkor az a helyzet áll elő, hogy nem előre tekintenek, hanem nosztalgiáznak. A régi egyiptomi viszonyokat sírják vissza, amitől pedig nemrég még menekülni akartak.

Szentatyánk, Ferenc pápa azt mondja erről a visszafelé nézésről egy régebbi beszédében:
„Ezeket az illúziókat az ördög hozza: az úton, amikor még nem érkeztél meg az Úr által ígért helyre, a kétségbeesés pillanatában szépnek mutatja azt, amit elhagytál, amelytől megtértél.”
Kicsit ilyen a mi mostani nagyböjti utunk is. Sok minden szép volt, sok jó dolgot tettünk, viszont a napi teendőktől már belefáradtunk, hogy küzdjünk a rosszal. És ekkor visszacseng fülemben Szentatyánk péntek esti találó mondata: „Folytattunk mindent rendíthetetlenül, és úgy gondoltuk, örökre egészségesek maradunk egy beteg világban.”
Képesek vagyunk előre tekinteni, jobbat kezdeni?
Ne zúgolódjunk, lázadozzunk úgy, mint egykoron a nép Mózesnek, az ennivaló, az innivaló, a múló dolgok miatt! Ne keseregjünk, hogy most kevesebb a pénz, nagyobb a bezártság, úgy sem tudunk most változtatni rajta. Keressük az odafönt valókat!

      Uram, Istenem! Segíts, hogy bizalommal tekintsek az ég felé, melyre bíztató jelül mutat Megváltónk keresztje.
Urunk, Jézus az odafönt való világ küldötte, Segíts Uram fölfelé néznem, és befogadnom őt. Én ebből a világból vagyok. Törékeny vagyok, és sokszor gyenge, még többször önző. Nyisd meg nekem az ég ajtaját! Levegőre vágyom, fényre és életre, jobb újrakezdésre. Arra is vágyom, hogy az égi erő összerakjon és értelmessé tegyen - ezt ennek az én földi világomnak a zárt rendszerében nem tudom megoldani. Már annyi mindent megpróbáltam.     
       Most Rád tekintek Jézusom, a megváltó, és erőt adó keresztedre. Mindent Rád akarok bízni! Élni akarok - szépen, gyógyultan, erősen – és mindig veled! Ámen!