Ökumenikus beszédem 2020, január 23, az újpesti baptista gyülekezetben
Erő: a kenyér megtörése az útra
ApCsel 27.33-36
Amikor virradni kezdett, Pál mindnyájukat kérte, hogy vegyenek magukhoz valami táplálékot: "Ma már tizennegyedik napja, hogy nem ettetek, s nem vettetek magatokhoz semmit. Ezért nagyon kérlek benneteket, vegyetek magatokhoz valami táplálékot, javatokra szolgál. Senkinek még a haja szála sem görbül meg." Aztán kezébe vette a kenyeret, hálát adott az Istennek mindannyiuk szeme láttára, megtörte és hozzáfogott enni. Erre mindnyájan megnyugodtak, és szintén vettek magukhoz ételt.
Krisztusban kedves Testvérek!
A mai napnak máltai testvéreink a napi igaszakasz alapján azt a címet adták: erő, a kenyér megtörése az útra.
A kenyértörés egy zsidó kifejezés volt az étkezés megkezdésére. Ugyanakkor az első keresztények jól tudjuk, így nevezték az Úrvacsorát, az Eucharisztiát. Sőt az összejöveteleiket az apostolok és az első keresztények kenyértörésnek hívták. Így olvassuk az Apostolok Cselekedeteinek elején, ApCsel 2,42-ben: „ők pedig állhatatosan kitartottak a kenyértörés közösségében.”
Mi talán könnyen átsiklanánk e kifejezés mögött. Egy nem gyakorló hívőnek nem jelent túl sokat, a gyakorló vallásos emberként pedig már keresztény szimbólumrendszerben értjük. Pedig a Biblia legtöbb fejezete a korában igencsak figyelemfelkeltő, sőt gyakran botrányos. Mit érezhetett egy korabeli szemtanú. vagy olvasó? A 14 nap sötétség, éhezés már eléggé felcsigázta az érdeklődést. Aztán itt egy zsidó ember. A zsidó étkezési szokások, rituálék szintén nem mindennaposak. Ráadásul Pál apostol már belecsempész egy kis Krisztust követő szokást is a kenyértörés kifejezésében.
Gondolom, mindannyian ismeritek az Index hírportált. Olvasóinak többsége a fiatalabb és liberálisabb nemzedék. Nos, tegnapelőtt megakadt a szemem egy cikkének címén. „Meztelen 13 éves lányt vonszolt végig a nyílt utcán egy férfi a fővárosban.” Mivel nem volt ott 18-as karika, megnyitottam. Kiderült, hogy a főváros Róma. Az eset 1800 évvel ezelőtt történt, pontosan 305-ben, a Római Birodalom fővárosában. A férfi fiához szerette volna feleségül adni az akkor 13 éves Ágnest, aki azonban keresztény hitéhez ragaszkodva megtagadta a házasságot, végül mártírhalált halt, miután meztelenül végigvonszolták Róma utcáin, majd prostitúcióra is kényszerítették. A lányt a hagyomány szerint január 21-én temették el, ez a nap Szent Ágnes ünnepnapja. Egy nagyon korrekt, sőt a vallással hittel egyező cikk volt, amiből például azt is megtudtam, hogy a római jog szerint a még szűz lányokat nem lehetett halálra ítélni. Viszont, ha az lett volna a cikk címe: Szent Ágnes vértanúsága, az Index olvasótáborából igen kevesen nyitották volna meg a cikket. „Meztelen 13 éves lányt vonszolt végig a nyílt utcán egy férfi a fővárosban.” Így már érdekesebb.
Valahogy így van a Szentírásunkban is: a korabeli zsidó olvasónak botrány volt a pásztorok, mert tisztátalannak tartották őket. Botrány volt az idegen, pogány napkeleti bölcsek. De botrány volt a bűnösnek tartott vámosokkal való közös étkezés. Botránynak tűnhetett, hogy Jézus szamariai asszonnyal áll le beszélgetni: mert szamariai, és mert nő. Botrány, hogy feltámadásakor nőknek jelent meg, és lehetne folytatni a sort.
Tehát adva van egy különös zsidó ember, a kenyeret tör, imádkozik, és hogyan lehet, hogy fogolyként ő irányítja a hajó kapitányát, és legénységét?
Erő: a kenyér megtörése az útra.
Már az első pont, az erő sem egyértelmű, habár annak tűnik.
Az erő és az erőtlenség végigkíséri életünket, része a világ- és az egyháztörténelmének is. Mindnyájan szeretnénk erősek lenni, és maradni. Legyőzni betegséget, szegénységet, reménytelenséget, válságot. Tudjuk, ez nem mindig sikerül.
A jeruzsálemi közösség életében az összetartó erő az apostolok tanítása és a kenyértörés volt. Jó példa ez a mi számunkra.
Kenyértörés: úgy is használjuk ezt a szót, amikor valaki összeveszik a másikkal, és kenyértörésre viszi a dolgot. Szakítás, eltávolodás Jézustól, lelki meggyengülés: emberi gyengeségeink, bűneink mindig ebbe az irányba taszítanak bennünket. – Volt azonban Jézus részéről egy olyan kenyértörés, ami újra meg újra visszasegíthet Hozzá. Amikor Jézus töri meg a kenyeret, akkor Ő nem szakítani akar velünk, hanem nekünk ajándékozza Önmagát, hogy tápláljon bennünket. Erősítsük meg Vele naponta ezt a tápláló szövetséget!
Mit jelent az erő? Pál apostol összekötő kapocs, erőforrás lett a katonák, foglyok, kereskedők, és a kapitány, a hajó legénysége között. A mi számunkra olyan erőforrás kell legyen, a kenyértörés, az Úrvacsora, az Eucharisztia, mellyel kovász kívánunk lenni az emberek és a felekezetek között. Amikor készültem a beszédre, azt tapasztaltam a különböző forrásokból, hogy nálunk, katolikusoknál központi helyen van, hogy az eucharisztia erő, erőforrás, de csak egy szó erejéig. De utána, mintha elvágták volna. És inkább, mint táplálékról beszélünk. Miért? Mert a protestáns teológiában az Úrvacsorának jobban kidomborodik a bűnbocsájtó, gyógyító, erősítő hatása, ezért sok katolikus teológus félve közeledik ennek bővebb kifejtésétől. Pedig tényleg erőforrás, mert ez a kenyértörés nem a hétköznapi táplálék.
Milyen legyen ez az erőforrás?
Jézus mondta: legyünk olyanok, mint a kovász, a világ világossága, a föld sója. Nekünk keresztényeknek különböznünk kell a többi embertől, de ne emeljük ki magunkat közülük, hanem olyanok legyünk, mint ők. Mindazt tegyük meg, amit a nem hívők, kivéve a bűnt. Akkor fognak ránk hallgatni, ha velük együtt dolgozunk, szervezünk, stb., de emellett úgy éljünk, hogy kérdezzenek rá, miért vagyunk mások, mint a többi ember. Miért nem mondunk rosszat embertársainkról, nem vagyunk partnerek a pletykálkodásban, és hogyan tudunk kedvesek lenni azokhoz is, akikhez mások nem. A válasz: azért, mert Jézust szeretem, és ezt Ő kérte tőlem, valamint a másik emberben is Őt látom. Jézus azt mondta: „amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek” (Mt 25,45).
Az erő forrás táplálékról először az ószövetségi előkép, Illés próféta jutott az eszembe. Így olvassuk a Királyok első könyvében:
„Az áldozat bemutatása után Illés prófétának a Kármel hegyéről menekülnie kellett Izebel királyné haragja elől. Illés visszavonult a pusztába egynapi járóföldre. Odaérkezett egy borókabokorhoz, leült alá, és a halálát kívánta. Azt mondta: »Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet! Én sem vagyok különb atyáimnál.« Ezzel lefeküdt és elaludt. Egyszer csak egy angyal megérintette, és így szól hozzá: »Kelj föl és egyél!« Ahogy föltekintett, íme, a fejénél egy sült cipó meg egy korsó víz volt. Evett és ivott, aztán újra lefeküdt aludni. Ám az Úr angyala másodszor is megjelent, megérintette őt és ezt mondta: »Kelj föl és egyél! Mert különben túl hosszú lesz számodra az út.« Illés fölkelt, evett, ivott, aztán ennek az ételnek erejéből negyven nap és negyven éjjel vándorolt, egészen Isten hegyéig, a Hórebig. Bement egy barlangba és ott töltötte az éjszakát. Az Úr azt mondta neki: »Menj és a hegyen járulj az Úr színe elé!« S lám az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a szélviharban. A szélvésznek földrengés lépett a nyomába, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang elé állt. Egy hang megszólította, ezekkel a szavakkal: »Mit csinálsz itt, Illés?« Azt felelte: »Emészt a buzgalom érted, Uram, Seregek Istene.«” (1Kir 19,4-9a. 11-14a)
Hiszem, hogy Illéshez hasonlóan, a mi imánkat is meghallgatja az Isten. Hozzánk is elküldi angyalát. Nekünk is megadja a testi és lelki erőforrást. Illés próféta megnyugodott. Mi történt Pál apostol kenyértörése után?
Tapasztaltuk már sokan, milyen nagy különbség az, amikor valakinek valamit szeretnénk megmagyarázni, őt valamiről meggyőzni, és nincs erő abban, amit mondunk. Üresen kopognak a szavaink, — vagy pedig van benne erő, meggyőző erővel hat a másikra és segít rajta, és megmenti őt valami bajtól.
Pál apostol példájából erőt nyertek és megnyugodtak a többiek is. Vagyis a jó is lehet ragadós, a kísértés nem csak a rosszra lehetséges, hanem a jóra is.
Erő: a kenyér megtörése az útra.
A másik mai kifejezés, a kenyértörés.
Jézus az utolsó vacsorán a zsidó pászkavacsorai szertartásos étkezés során megáldotta a kenyeret és a bort, és új értelmet, lényeget adott nekik: „ez az én testem…, ez az én vérem”. Ezután tanítványai lelkére kötötte: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”, olvashatjuk Lukács evangéliumában (Lk 22,14–23). Az apostolok ezt a fontos gesztust őrizték a kezdetektől fogva: kenyértörésnek nevezték azt, amikor összejöveteleiken a kenyér és bor fölött hálát adtak, megismételték Jézus szavait, és ettek a kenyérből és ittak a borból: részesültek Krisztus testéből és véréből. A kenyértörés előtt a szemtanúk elmesélték, miket tanított és tett Jézus. Ebből a két mozzanatból alakult ki a mai istentisztelet, akár a protestánsoknál, akár a katolikusoknál: az igei rész: a Szentírás, Biblia felolvasása és magyarázata: mit tett Isten értünk. És az áldozatban való részvétel: a kenyértörés, melynek a későbbi nevei, Agapé, Eucharisztia, Úrvacsora, Szentmise, szent Liturgia lett. A IV. században alakult ki a mai értelemben vett mise, amely sok elemet átvett a római császári udvar szertartásosságából (vonulások, szolgálattevők ruhái, tömjén, bazilika stb.). Az évszázadok során sok minden formálódott benne, amíg a középkor végére megszilárdult a szertartás rendje, amely napjainkban is alakul, formálódik.
Az evangélium szerint húsvétvasárnap este, az Emmauszba siető tanítványok szeme megnyílt, amikor Jézus kezébe vette a kenyeret és megtörte. Ez kellett ahhoz, hogy felismerjék, noha előtte világosan elmagyarázta nekik, hogy az írások szerint mindennek úgy kellett történnie, ahogyan történt. Ez ránk is jellemző. Talán mindnyájan kicsit emmauszi tanítványok vagyunk?
– Igen, a kenyértörésben, az élet kenyerének vételével nyílnak meg lelki szemeink, ilyenkor fedezzük fel Isten keze nyomát az életünkben. Ott érnek össze a szálak, ott nyerünk különleges rálátást az életünkre, az Egyházban és a világban zajló eseményekre. Ebben a lelki táplálékban látjuk meg a helyünket, így tisztázódnak a céljaink, a küldetésünk. Nagyon sok világosságot kapunk, az ő fényében látjuk meg az igazi fényt.
Magyar katolikus egyházunkban, ebben az évben, szeptember 13-20 között lesz a Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten. A kenyértörést ünnepeljük. A kenyér színében köztünk levő Jézust. Az eucharisztia ünneplését, hatását vallási életünkben. Azt szeretnénk, hogy ne csak előadások, szemináriumok legyenek, ne csak nagy ünnepi szentmisék a Puskás Ferenc stadionban, a Hősök terén, vagy a Kossuth téren, hanem a mi szemünk is nyíljon meg a kenyértörésben köztünk levő Krisztusra, mint az emmauszi tanítványoknak.
Egy szép imával is készülünk erre a hétre, melyet minden ünnepi alkalommal elimádkozunk a templomainkban. Ennek egy részlete így szól:
Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk,
orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét
elvigyük minden emberhez!
Az Eucharisztiában, az Úrvacsorában velünk lévő Jézus az orvosunk. Ő gyógyítani kívánja félelmeinket, legmélyebb aggodalmainkat. Ő valóságos Isten és valóságos ember. Egyedül ő képes arra, hogy a végességünkből fakadó szorongásainkat, a veszteségek és hiányok felett érzett aggodalmunkat, az elmúlás miatti fájdalmainkat orvosolja. Az Eucharisztia, az Úrvacsora, a lelki táplálék vételével az örök Szeretet valóságában találjuk magunkat. Ennek a tapasztalatnak gyógyító ereje van.
A kenyértörésben köztünk levő Jézus táplálékunk és békességünk. Amikor magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget, az Úrvacsorát, Jézus teljes valójában belép lelkünkbe – testünkbe. Ő jön hozzánk, aki értünk meghalt és feltámadott. És egészen személyes módon mondja ki a mi bensőnkben: Békesség nektek! Mi pedig az első tanítványokhoz – Mária Magdolnához, Tamás apostolhoz hasonlóan mondhatjuk: “Láttuk, tapintottunk, érzékeltük, az Urat!”.
A szeretet arra késztet, hogy együtt legyünk, eggyé váljunk a szeretett személlyel. Ugyanakkor a találkozás mindig meglepetés is. Az igaz szeretetkapcsolatban mindig több van annál, amit gondolnánk, remélnénk. A szeretet túlmutat magán a szeretettapasztalaton. Tovább vezet, kitágít, türelemmel teljes, és ha szükséges, megbocsát. Bátorságra van szükségünk, hogy a lelki meghittség tapasztalatából elindulva tovább lépjünk. Ezért kérjük az Atyát, hogy bátorítson bennünket Szentlelke által, hogy a Jézussal megtapasztalt örömet másokkal is megosszuk.
És olyan legyen a befejezés, mint a mai igeszakaszban Pál apostol hatására: mindnyájan megnyugodtak.
Uram, Istenem!
Adj látó szemet, értő fület, hogy mindig jó helyen keressem életem erőforrását, a kenyértörésben, a köztünk levő Krisztusban. Szeretnék úgy találkozni vele a kenyértörés közösségében, hogy érezzem bíztató hangját, bátorító küldetését. Ennek a tápláléknak ereje hozza egymáshoz közelebb krisztushívő közösségeinket. Ámen.