A év: Urunk keresztsége 2020
Mt 3,13–17 — Jézus megkeresztelkedése: stafétabot-átvétel
Kedves Testvérek!
A mai beszédnek azt a címet adtam, hogy: Jézus megkeresztelkedése: stafétabot-átvétel.
Nagyon sokan mentek Keresztelő Jánoshoz a Jordán folyó mellé. Máté szerint egész Jeruzsálem, egész Júdea és mind a Jordán környéke kivonult megkeresztelkedni. Többségük bizonyára érezte, hogy valami nincs rendben az életével. Bűnösnek tudták magukat, s szerettek volna megtisztulni, megváltozni. Jöttek aztán számosan, például farizeusok és szadduceusok is. Mi motiválta őket, nem tudhatjuk. János után kémkedtek? A tömeg megmozdulását akarták szemmel tartani? Azt akarták bizonyítani, hogy ők is, sőt talán csak ők várják igazából a Messiást? Magatartásuk mozgatója lehetett bármelyik, csak az a legkevésbé valószínű, hogy a változni, megtenni akarás szándékával érkeztek. A farizeusokat úgy ismerjük a bibliából, hogy nem igen szokták magukat bűnösnek gondolni. A szadduceusok pedig, ha tudták is magukról, hogy bűnösök, ezen változtatni aligha akartak. A Keresztelőt az döbbentette meg, hogy Jézus sem egyik, sem másik csoporthoz nem tartozott. Akkor miért jön hozzá? Miért akar megkeresztelkedni? Miért? Izrael prófétái átadták és átvették egymástól a stafétabotot. Olykor a szó szoros, máskor csak átvitt értelemben. Miközben Isten választott népe rendre eltávolodott, eltért a számára mutatott úttól, addig ez a szűnni nem akaró prófétai lánc újra és újra a fülébe harsogta, hogy térjen vissza az igaz ösvényre. Jézus is beáll a prófétai láncba. A Jordán vízébe való bemerítkezésével bizonyságot tesz arról, hogy ő is vissza-, de még inkább előre terelni küldetett Isten népét.
Az Úr Jézus megkeresztelkedése pillanatában leszállt rá a Szentlélek. Azt is mondhatnánk, hogy Jézus imája meghallgatásra talált, mert rögtön megtapasztalta a Lélek erejét.
Mi is bízhatunk a Szentlélek kegyelmében, a meghallgatott ima erejében. Megkeresztelkedésünk és bérmálkozásunk pillanatától a Lélek erőterében élünk. Jó lenne, ha mindenben a Lélekre tudnánk hagyatkozni, mert akkor sokkal céltudatosabb lenne az életünk. A keresztény embernek az élet nehéz helyzetében is van benső tartaléka. A Lélek ereje ezeken is átsegít.
Illő hogy megtegyük az Atya akaratát ott ahol élünk, és abban az életállapotban, amelyre meghívott bennünket az Úr, akár kisgyermekként, fiatalként, vagy idősként, mert ezzel mindenki számára érthetően kifejezzük azt, ami számunkra fontos.
Nem elég csak belülről átélni, a lelkünkben lejátszódó folyamatokat, az Istennel való kapcsolatunkat, hanem valamilyen módon mások számára is át kell adni. Közössé kell tenni. Erre alakult ki a liturgia, a közösségi ima, és az emberi cselekvések egész szokásrendszere. Kultúránk egy jelentős része erre épül, ha hagyjuk, hogy erre épüljön.
Ne hagyjuk, hogy lerombolják a bensőnk, lelkiéletünk kifejezésének ezeket a hagyományait, mert azzal mindannyian szegényebbek leszünk. Nekünk is illő, hogy megtegyük, ami elő van írva.
Jézus megkeresztelkedése az első lépcső, az alázat vize, amely által megkapjuk a lehetőséget.
Mi akadályoz meg bennünket abban, hogy igazi keresztényekké váljunk? Vianney Szent János így válaszol rá: „A megfontolás hiánya. Az, aki nem száll le önmagába, nem is tudja, mit tesz. Megtisztulásunk legnagyobb akadálya ez. Ahhoz, hogy egyesülhessünk Istennel, meg kell beszélnünk vele dolgainkat.”
És Jézus szemében, tükrében ezt látnánk: mint Isten kedves gyermekét, önmagamat? Persze vannak hibáink, de a bűnöktől nem is látjuk jól magunkat: önmagunkat felmentjük, és mások pedig rosszabbnak gondolnak minket, mint amilyenek vagyunk.
Minden keresztségben a bűn alól való felszabadulásért, a bűntől való védelemért imádkozunk. A szülők jól tudják, hogy gyermeküknek védelemre, gondoskodásra van szüksége a világ veszélyeivel szemben, mely előttük áll, olyan emberekkel szemben, akik saját kedvükre, igényeikre akarják majd használni őket. Jézus a keresztségben kimutatta elköteleződését Isten iránt, és tanúsította, hogy Isten jó. E keresztségben Jézus sorsközösséget vállalt a megkeresztelkedőkkel, kinyilvánította, hogy Isten útját fogja járni övéivel a bűnös és romlott világban. A keresztség olaja megvéd minket a romlottságtól éppúgy, ahogy a napolaj védi testünket a leégéstől; Isten vize életet ad, mint a tó, vagy folyó vize életet ad a környezetének.
Most rajtam a sor, nekem nyújtják elődeim a staféta botot, következik a staféta-bot átvétel.
Akarom-e megtalálni, felismerni nemcsak vér szerinti, hanem szellemi, lelki őseimet is? Akarom-e felfedezni az általuk felhalmozott értékeket? Építkezem-e rájuk?
Uram, Jézus! Te így jellemezted önmagadat: „Mindig azt teszem, ami Atyámnak tetszik." Élj bennünk is az ő tetszésére. Bárcsak nekünk is legfőbb kérdésünk ez volna: Mi az Atya akarata? Nemcsak imádkozni akarunk, nemcsak tanítani, szenvedni, könyörögni az ő szándéka szerint, hanem azt szeretnénk, ha mennyei Atyádnak tetszésére válnék étkezésünk, alvásunk, társalgásunk, és pihenésünk is. Így egész életünk egyetlen áldozattá, szüntelen imává, megszakítás nélküli szerető válasszá válnék. A te életedhez hasonlóvá. Mintegy vegyem át a stafétát, és adjam tovább az élő hitet. Segíts, hogy kövessünk életutadon, a keresztségtől, a kánai menyegzőn át a keresztfa tövéig. Ámen.
Juhász Gyula: De profundis
A legsötétebb ég alatt,
Isten, Téged találtalak.
A legmélyebb örvény felett
Uram, én Téged leltelek.
A csillagtalan éjjelen
Egy láng lobog a lelkemen,
Mint reves fában gyönge fény,
De mégis élet és remény.
Isten némán hozzám hajol
S engem idéznek valahol.