Éjféli szentmise beszéd 2019
Kapcsolat a Magasságbeli Istennel! - Isten kapcsolatot akar velem!
„Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége.” (Lk 2,9)
Az éjféli szentmise beszédjének azt a címet adtam, hogy Isten kapcsolatot akar velem. Kapcsolat és párbeszéd a Mindenható Istennel.
Minden kapcsolathoz legalább két fél szükséges. Jelen esetben az egyik a vágyakozó, a nyitott szívű, a kereső ember, őket testesítik meg a pásztorok. A másik az embert kereső, az ember felé forduló teremtő Isten.
Betlehemben járunk. Valamikor 2020 évvel ezelőtt. Sötét éjszaka van, a pásztoroknak azonban nem ér véget a napi munka, éjjel is őrzik a nyájat.
Ahogy az Úr angyala leszállt a pásztorok közé, Isten jelenléte beragyogta a helyet. Az angyal minden népnek közölte a jó hírt: a Megváltó megszületett. Mialatt ez az angyal közvetítette az üzenetet, egy egész sereg angyal jelent meg hirtelen, és zengve dicsőítették Istent: "Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!" (Lk 2,14).
Az angyal leszállása a pásztorok közé tükrözi azt a köteléket, amit mi a gyermek Krisztusban látunk: kapcsolatot a menny és a föld, az Isten és az emberek között. Isten mindnyájunkkal egyenként kapcsolatot akar. Ahogy Isten jelenléte fényt hozott a pásztoroknak, úgy akarja a mi életünket is ragyogóvá tenni az élet számos kihívása között. Isten az öröm üzenetét küldi a Fián, Jézus Krisztuson keresztül. Isten szeret minket; ezen a karácsonyon és minden karácsonyon békével teljes életet adományoz nekünk.
Miért is kellett Jézusnak megszületnie?
A választ így fogalmazhatjuk meg magunknak: Jézus földre jött, hogy helyreálljon a kapcsolat Isten és ember között.
A megértéshez vissza kel nyúlnunk a gyökerekig, Ádám-Éváig. Boldog paradicsomi állapotban éltek, párbeszédben, beszélgetésben a jó Istennel. Aztán jött az ősbűn, az eredeti bűn Ádám és Éva részéről. Olyanok akartak lenni, mint az Isten: mindentudó, örökéletű. Megromlott a kapcsolat. Az ősbűn után Istennel imádság révén beszélgethetünk már csak.
A legnehezebb bűn az Isten-nélküli élet. Az, hogy nem bízod magad rá, hogy nem hiszel az Úr Jézusban. Ebbe a bizalmatlanságba, hitetlenségbe minden ember bele születik, ez az áteredő bűn. A bűn gonosz hatalom, amely nem engedi, hogy megváltozzál. A bűnös cselekedetek pedig a bűnös természet következményei (mint a vízbe dobott kő miatt vannak a hullámok). Bűnös cselekedet mindaz, amit gondolsz, mondasz, és teszel, ha nem egyezik Isten akaratával, és elválaszt Téged Isten szeretetétől.
Viszont, ha az ember beszél Istennel, engedelmeskedik, akkor Isten meghallgat, és bizonyára megjutalmaz. Ezt áldásnak is nevezzük. Ez az áldás ott van a Biblia első lapjain: úgy nevezzük, protoevangélium, vagy magyarul: ősevangélium.
„Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba." (Ter 3,15) Úgy értelmezzük ezt a szöveget, hogy már a kezdetek kezdetén megjelent a megváltás ígérete. A Messiás, azaz Jézus legyőzi a Sátánt.
Az ősbűn után hatalmas bújócska játék kezdődött el az emberi történelemben. Ádám és Éva elbújtak a kert fái között. Azt hiszik, hogy akkor a jó Isten nem látja őket. Olyanok, mint amikor a kis gyerek bújócskát játszik, bebújik az ágy alá, de kilátszik a lába, és ráadásul, még sír is, ha többiek megunják, és már nem keresik.
Ilyen az emberiség története is. Próféták jönnek, mennek: a prófétai szóra jön egy kis vallási fellendülés, aztán eltelik néhány év, újból elkezdenek bújócskázni. Mintha Isten nem is lenne jelent az életükben.
És egyszer csak eljön az a korszak, amit a Szentírás az idők teljességének nevez. Hiába van sötét éjszaka. A pásztorok nem látnak semmit, de akkor az angyal szavára fény lesz, világosság: az Úr dicsősége beragyogta őket.
Mit kellett tenniük a pásztoroknak az élő kapcsolatért, a dicsőségért, a békességért, a párbeszédért a Jó Istennel? - Előre semmit.
Gondoljunk arra, hogy Jézus egyetlen találkozáskor sem támaszt előre feltételt. Nem azt kéri, hogy teljesítsd ezt, meg azt. Csak nyitott szívet, befogadó készséget kér. Nincs semmi előzetes feltétel. Ha majd jóváteszed, a bocsánatot kérsz, majd akkor állok szóba veled, így gondolkodunk mi. Jézusnál pont a fordítottja történik. Belép egy ember életébe. Zakeus jöjj le a fügefáról, ma a te házadban kell megszállnom. Nem egy előzetes feltételrendszert, követelményt állít. Párbeszédbe lép Zakeussal, és a többi bűnössel. Nem azt mondja a házasságtörő asszonynak, hogy előbb valami hatalmas jóvátételt tegyél, hanem azt, hogy menj békével, de többé ne vétkezzél.
Most gondolatban visszatérünk Betlehembe: mi is csatlakozunk az égi seregek dicsérő énekéhez. Hálát adunk Istennek, azért, mert ígéretéhez híven, a legbensőségesebb módon belépett emberi világunkba. A végtelen Isten, az isteni Gyermekben felvállalja az időbeli és térbeli életet. Ezzel mutatja meg, hogy olyan Isten Ő, aki nem egy távoli szemlélője az ember múlandó, gondokkal és szenvedésekkel teli életének, hanem részesévé válik mindennek.
Hitünknek egy olyan mozzanata ez, ami különbözik a többi vallások istenképétől. Azoknál az istenség egy távoli, sőt szigorú és büntető istenségként jelenik meg. Jézus születésével, a mi hatalmas és csodálatos Istenünk megmutatja, és kijelenti, velünk akar lenni. Jelen akar lenni az életünkben. Örömeinknek és bánatainknak a legközelebbi tanúja akar lenni. Az isteni gyermek, Jézus, a világba való jövetelével megkezdi a megváltás művének a legközvetlenebb megvalósítását.
Számomra nagyon megragadó az angyal szózata a pásztorokhoz:
"Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.” (Lk 2.10)
Pontosan egy hónappal ezelőtt 50 zarándoktárssal Betlehemben a pásztorok mezején jártunk. Ragyogó napsütéses meleg idő volt. Az ottani közös imádság és ének ráhangolt bennünket, hogy a Születés barlangjába mintegy a pásztorok hitével érkezzünk. A Születés Bazilikájában hosszú, sorban álló tömeg volt. Hol az angyali szózat, a kapcsolat a Jó Istennel? Akkor hirtelen az jutott eszembe, hogy most én vagyok az angyali szó. A fejemen volt a mikrofon, és minden zarándok fején a fejhallgató. Szép csendesen, hogy a várakozó tömeget ne zavarjuk, de minden zarándok hallhassa, elkezdtem imádkozni a rózsafüzért, utána más imákat. A születési barlang előtt pedig megadatott, hogy közös imával készültünk, és fejet hajtva léptünk be a szent helyre. A szózatot én mondhattam a mikrofonba: Dicsőség a magasságban Istennek, és békeség a földön a jóakaratú embereknek! Persze ezt a békét nem lehet csak úgy elmondani, ezt át kell élni.
Ebből a betlehemi jászolból a békének és a jóságnak olyan sugárzása indult el, amely áthatol az évszázadokon, és a távolságokon. Áthatol az emberi gondolkodás korlátain. Ezen az éjszakán úgy akarom a betlehemi kisugárzásnak odatartani lelkemet, hogy örömmel keljek útra, mint a pásztorok.
A mai éjszakán templomunk jeleníti meg ezt a szent helyet, és a mi kis fából épített betlehemünk próbál valamicskét adni abból az éjszakából.
Most rajtad áll a lehetőség. Az isteni szó ma is elhangzott, felolvastuk az evangéliumból. A párbeszéd lehetősége a Jó Isten oldaláról elindult.
Csodálatos, és felemelő ez az angyali szózat! Ezen a szent éjszakán, ami lelkünkbe is be akar hatolni. A jó Isten kapcsolatba akar lépni velünk. Át akarja járni az egész bensőnket, egész lényünket. Megszületett az Üdvözítő, üzenetet hozott neked: Isten nem felejtett el, nem hagyott el, hanem át akar ölelni szeretetével, és bátorítani akar a jelenlétével. Fogadd őt szeretett, szíved belsejébe. Engedd, hogy téged is átjárjon az a béke és öröm, ami akkor Betlehemben átjárta a pásztorokat. Az Istengyermek szeretete töltse be családodat, egész közösségedet és az ő világossága ragyogja be egész életedet!
Befejezésül Szent VI. Pál pápát, az 1960-70-es évek pápáját idézem:
„Jöjjetek az Isten fia szegényes betlehemi jászolához, emberek, ti mindnyájan, akik gondolkodtok, dolgoztok, szenvedtek és szerettek! Ő a Szabadító, a Megváltó, és nincs más név, melyben üdvözülni lehetne. Ővele kapcsolatba léphetünk, ő meghallgatja imánkat”
Ezen a szent éjszakán köszönjük, Istenünk, hogy elküldted Fiadat, Jézus Krisztust, hogy fényével bevilágítsa az életünket, és mutassa nekünk az üdvösség felé vezető utat. Ámen.
Karácsony 2019 ünnepi mise
– Lk 2,15-20 – és Jn 1,1-18 A föld és az ég összeér
Karácsonykor az ég és a föld összeér. Ezt a címet adtam a mai beszédnek. Ez az ünnep az Istennel való találkozást kell, jelentse számunkra.
A karácsony nem csupán emlékezés egy 2020 évvel ezelőtti eseményre, hanem minden évben egy kiemelt időszak arra, hogy valami fontos dolgot egyre jobban átélhessen minden ember. Mivel ünnepkor a föld és az ég kicsit összeér – több segítséget és indíttatást is kapunk hozzá!
Karácsonykor átélhetjük nemcsak a testi szülés-születés, hanem a lelki születés, az újjászületés belső élményét és átélhetünk egy sajátos „Mária élményt” is.
Ezen a napon a föld és az ég összeér. Isten nem tud máshogy jönni a világba, csak úgy, hogy egyszerre mutatkozik meg ez a két világ.
Ezért van a csillag, az angyalok, az ígéret, és ezért a barlangistálló, a jászol, a kisded. Égi szózat és a pásztorok éneke. Földiek és mennyeiek egyszerre.
Persze azt tapasztaljuk, hogy karácsony mára hazánkban is teljesen pogány ünnep lett. A szeretet mázával beborított belső. A külső, ami látható és mérhető: a sok elköltött pénz, a sok étel és ital. Mindez a nagy többség esetében Jézus nélkül, ima nélkül, léleképítés nélkül.
Mit gondoljunk róla? Mit mondana Jézus, ha látná a sok ember nagy költekezését, elszórt pénzét, hit nélküliségét?
Jézus egész életét ez az összhang jellemezte, benne összeért az égi és a földi. Ezt élte meg Mária, ezt élték meg a pásztorok, és mindazok, akiknek ezt elmondták. És ezt érzi meg – nyilván sokszor nem tudatosan – a Karácsony előtt sütő-főző, karácsonyfát díszítő, ajándékok után koslató, ügyetlenül ajándékot becsomagoló, vendéglátó ember. Valamiként más ez a nap, mint a többi. Ha nem vagyunk is vallásosak, valahogy mégis érezzük, hiszen a villamosok, buszok sem járnak szenteste, és az ünnepnapon is, alig vannak az utcákon, minden elcsendesedik. Valami történik, valami van. Hajlandók vagyunk kicsit lenézni az átlagemberek karácsonyát. Egyfajta vallási gőggel, a tuti biztos tudatában, mi hívők vagyunk a jók, ők hitetlenek csak a pénzt költötték.
Még karácsony ünnepén sem zavar bennünket önmagunk hozzáállása. És a szegények, és a rászorulók… A karácsony ünnepe napjainkban olyan, mint amikor Mária Magdolna egy vendégségben megkeni Jézus lábát. Sok és drága olajjal. Júdás azt gondolja, hogy ez a megkenés felesleges, drága, színpadias, a szegényekre is lehetett volna költeni a pénzt.
És mégis Mária Magdolna tette a legemberibb, mert a kiáradó szeretet áttöri a racionalitás korlátait, és kiárad. Ahogy áradni tud a szeretet, az öröm, a hála. Ne fosszuk meg magunkat ettől az élménytől, hogy belépünk a racionalitáson túli világba. Ahogy Jézus is belépett. Ahol nem méricskélünk, nem számítgatunk, csak vagyunk, létezünk. És akkor észrevesszük, hogy a föld és az ég közé kifeszített létrán megtettünk egy lépést felfelé. Legfeljebb sajnálnunk kell azokat, akiknek csak ennyi jutott az ünnepből. Jézus valószínűleg azt mondaná róluk: Sajnálom ezt a tömeget. Olyanok, mint a pásztor nélküli nyáj. Olyanok, akik nem tudják, mi a jobb és bal kezük.
Karácsonykor összeér az ég és a föld. Az élet legmélyebb és legmagasabb pontja egyszerre van jelen. A legmélyebb az önző emberi nagyot akarás, hatalom és uralomvágy: a császári parancs. A legmagasabb a szolgáló szeretet, a másokkal való törődés, Isten országának munkálása: akár a családban, közösségben. Jézus erre tanított. Ennek az igazságnak a felismerése adott erőt, és táplálta évszázadokon keresztül azokat az embereket, akik előbbre vitték a család és a közösség ügyét, akik felismerték a jézusi igazságot, és hitükkel, erejükkel és tudásukkal ennek a szolgálatába álltak.
Érezni az ünnep lüktetését: hogy ég és föld összeér, hogy egy különleges történelmi valóság részesei vagyunk, hisz megjelent közöttünk az Isten-ember. Titkos valóságként élni meg, hogy bármennyire ellentmond értelmünk, logikánk törvényeinek, mégis tény, hogy a mindenható Isten válaszol teremtményei vágyára, megtestesül, Valakivé lesz, mert szeret minket, és üdvözíteni akar. Luigi Giussani írja: „Ha Jézus eljött, úgy most is itt van, megmarad az időben ez a páratlan, megismételhetetlen kihívás, és átalakítja az időt és a teret…"
Karácsony ezért nemcsak a világi időszámítás új kezdete, hanem személyes és társadalmi életünkben is új irányt jelez. Többé nem lehetünk önmagunk mércéje, eljött az idők teljessége. Mária Magdolna kenete nem volt fölösleges és drága. Ő így tudta kifejezni szeretetét. Aztán később majd alakul, növekszik és fejlődik a hite. Ha Jézus ekkor elzavarja, hogy hol van ebben a megkenésben, a drága olajban az ésszerű hit, nem lehetne első tanú a feltámadásnál. Tehát nem fölösleges az az idő, amelyet beteg testvéreddel, részeges férjeddel, fogyatékos gyermekeddel töltesz. Nem elpocsékolt idő, amit szeretteidre fordítasz, és az sem értelmetlen, ha önmagad odaadásába belehalsz. Sőt még az sem ha az ünnepre vásárolsz is. Hisz a megtestesülés az egész kozmoszt érintette… Meghozta az ember sajátos, a teremtmények között egyedülálló megszentelését.
Vajon az idei karácsonykor saru nélkül, tiszta lélekkel bele merünk-e lépni ebbe a szent időbe, a kegyelem idejébe? Megtöltjük-e családi szokásainkat hittel? Vallási gyakorlatainkat lelkülettel, alázattal, megrendültséggel és rácsodálkozással? Hiszen nem mi csináljuk a karácsonyt, az adódik, adva van, adatik. Különben is a belépődíjat kereszténységünkbe, a váltságdíjat bűneinkért Jézus tette le életével, kereszthalálával, mindannyiunkért. Csak bele kell helyeznünk magunkat a krisztusi életbe a születéstől, a mennybemenetelig. De ehhez előbb túl kell tennünk magunkat a Márták szorgoskodó aggodalmain, és Máriákként leülnünk a Mester lábaihoz, aki a Világ Világossága, a Szent Gyermek, az isteni kisded, aki értünk e világra született.
Ezek után az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy világra tud-e születni Krisztus általam, általunk? Megnyilvánul-e a világnak a bennünk lévő Krisztus általam, általunk? Érvényre jut-e általam a krisztusi életforma és életminőség, vagy elnyomja az önző énem?
Uram, Jézus!
Születésed ünnepén lehoztad számunkra az eget, megszentelted a földet. Segíts, hogy bennünk az ég és a föld összeérjen. Két haza polgárai vagyunk, egy földié, és a mennyié. Ne engedd, hogy az égre tekintve elfeledkezünk a földiekről, állapotbeli kötelességeinkről. És fordítva se engedd, hogy a földi örömök keresése között elveszítsük szemünk elől a csillagot, mely mutatja feléd az utat. Hozz békét, örömet, boldogságot mindannyiunk szívébe! Ámen.