C év évk. 24. vas 2019 Lk 15,1-10
Évközi 24. vasárnap bevezető:
A mai, évközi 24. vasárnap Jézus két, rövid, de nagyon sokat mondó hasonlatát haljuk az evangéliumban. Az elveszett juhról, és az elveszett drachmáról szólót, és az azok megtalálása fölötti örömöt.
Vajon gondolunk e mi azokra a testvéreinkre, akik egykor velünk, közöttünk éltek, ide jártak templomba, részt vettek közösségi életünkben, de életük folyamán eltávolodtak, eltévelyegtek tőlünk. És sokan közülük sehova sem járnak templomba.
Keressük-e mi őket? Hiányoznak nekünk? Mit teszünk mi értük, hogy megtaláljuk őket, és vállunkra véve hozzuk vissza őket közösségünkbe? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!
Kyrie litánia
Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem keressük a jó Pásztor szeretetével az megtévedt, közösségünkből, templomunkból elmaradozó, testvéreinket. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy a megtalált testvéreinket nem segítjük kellően beilleszkedni közösségünkbe. Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem tudjuk embertársainkat a keresztény örömre hangolni. Uram irgalmazz!
Beszéd:
Kedves Testvérek!
Lukács evangéliumának 15. fejezetében három példabeszédet olvashatunk, amelyek témája az isteni irgalmasság. Az első az elveszett bárányról, a második az elveszett pénzről, a harmadik pedig az elveszett, a tékozló fiúról szól, amely három példázat közül az első kettőt olvastam fel a mai napon. Az alapmotívum ezekben is, ugyanúgy, mint a harmadikban, az elveszett dolog keresése és a nagy öröm a megtalálást követően.
A mondanivaló egyértelmű: Isten nem mond le az emberről, akkor sem, ha az ember számára vonzóbb a laza élet, és el akar távolodni Istentől. Isten szüntelenül keresi az elcsatangoló, vagy bűnös embert, utánamegy azoknak, akik eltévedtek és visszavezeti őket a közösségbe.
Ha valaki nincs a helyén, butaságot tesz, gyakran mondjuk rá: elgurult a gyógyszere. Jézus egy elgurult drachmáról beszélt, de úgy tekintettek rá, mint akinek elgurult a gyógyszere. Megbotránkoztak rajta. Egy asztalhoz ült velük! – Ez szóba állt a bűnösökkel! – mondták. - Mert ki a hallgatóság?
A történet azzal indul, hogy „vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz”, azaz ők a hallgatóság egyik része. A másik része a farizeusok és az írástudók, akik méltatlankodtak amiatt, hogy Jézus, a zsidó rabbi, szóba áll a nyilvános bűnösökkel.
Kik a minket körülvevő emberek?
Prűdnek, bigottnak, maflának, gyávának, maradinak mondanak bennünket, ha nem a könnyű laza erkölcsi felfogásban élünk. Keresztényként azonban nem fogom feladni elveimet.
Ez szóba áll a bűnösökkel, - mondják Jézusra. Papként én szóba állok bármilyen párthoz, nézethez tartozóval, aki keres, aki kér tőlem. Nem akarom engedni, hogy megfertőzzön engem is az erkölcsi közönyösség, és megosztás, a hitben nem jobb és baloldal van. Erkölcsi magas mérce, és élő istenkapcsolat: ezeket nem szeretném a szemem elől veszíteni.
Ha valakinek száz juha van és elveszt egyet… Ha egy asszonynak tíz drachmája van és elveszt egyet… Mit jelent elveszíteni valamit, és mit jelent elveszettnek lenni? Az elcsatangolt bárány nem ott van, ahol a többiek, nem azt az életmódot éli, amit a többiek, ami a juhok életmódja. Nem ott van, ahol a pásztor szeretné látni. Az elgurult drachma nem ott van, ahol a helye van, nem azért van, hogy az ágy alatt porosodjék, nem ér semmit az ágy alatt. Nem ott van, ahová a háziasszony tette. Ami elveszett, az nincs jó helyen.
És az emberek?
A mi esetünkben nem ilyen egyszerű a dolog. Nem ennyire egyértelműen tetten érhető az elveszés pillanata. Általánosságban itt is elmondhatjuk: aki nem ott van, ahová a Teremtője megálmodta, az elveszett. Aki nem azt az életet éli, amit a Mennyei Atya jónak gondol, az elcsatangolt. De hol az én helyem, mi az én utam? A legtöbb ember úgy gondolja, hogy jó helyen van, úgy él, ahogy kell. Eszébe sem jut az, hogy már régóta nem azt az életet éli, amiért teremtetett.
Talán épp én vagyok az a farizeus, akinek a jézusi feddés szól. Az elveszett bárány is én vagyok, ha elfelejtem, hol van a biztos helyem, kik között, katolikus keresztények között kellene élnem. Hajt a kíváncsiság, a kalandvágy, egy jobb állás, könnyebb munka, több fizetés, új élmények, jó szórakozás felé, mely könnyen lehet az erkölcsi szakadék. A bárányok közösségének védő koszorúját könnyedén kikerülöm, mert nem értékelem annyira, hogy érdemes legyen velük maradni.
Én vagyok az elgurult drachma, amikor lapulok valami meleg, védett helyen. Haszontalan vagyok a teremtőm számára. Kényelmem vagy vélt biztonságom féltése mozdulatlanná tesz. Nem vagyok benne a körforgásban, kihúzom magam a feladatok alól. Nem vagyok lelkes, tettre kész, bizakodó. Értékeimet meg akarom tartani magamnak. Szeretetem alszik.
Jézus pedig mozdul helyettem, vagy inkább értem? Hisz értem is meghalt….
Mindent átnéz, mindent felforgat körülöttem, hogy akár sírjam el magam, vagy csillanjon meg rajtam valami fény. Drukkol neki az egész mennyei birodalom. Értem drukkol Jézusnak, hogy aztán felharsogjon a HURRÁ, MEGVAN!!! kiáltás.
Egy esetben nem mozdul értem Jézus. Akkor, ha tiszta, akaratos fejjel vettem más irányt, úgy, mint a tékozló fiú. Ha szeretetemet magam felé fordítottam, teljesen. Hagyja, hogy megjárjam az utat. Elejétől a végéig. Hagyja, hogy átéljem elhagyatottságomat, elguruljak jó messzire. Kivárja, hogy magamtól rájöjjek, merre van a visszaút, és elinduljak rajta. Hagyja, hogy tanuljak a helytelen döntésekből, hogy átértékeljem az életem, a körülményeimet, a hozzám közel állókat. Kivárja, hogy mindezek után értékeljem magam, legalább annyira, hogy a legkisebb helyre méltónak találtatok. Várja a tudatos, önálló döntést, a tudatos, önálló cselekedetet. Rám vár.
Milyen jó, hogy Jézus mindenre figyelmes, észrevesz minket, bárhol legyünk is.
Az eltévedt bárányt felkapja és visszaviszi a juhász, de velünk emberekkel szemben tehetetlen, ha mi nem akarunk visszamenni a helyünkre. Ő szüntelenül keres, mindig hív, mindig nyújtja a kezét, de ahhoz, hogy ölébe kaphasson, kell ami beleegyezésünk, kell az, hogy rádöbbenjünk arra, hogy elveszettek vagyunk, kell, hogy felismerjük, mi a dolgunk, hogyan kellene helyesen élnünk. Ehhez több dolog is kell: elsősorban az, hogy ne legyünk gőgösek, akik úgy vélik, hogy náluk mindig minden rendben van. Azután kell, hogy néha elgondolkodjunk az életünkön, vizsgáljuk meg az irányát. Szükség lesz még néhány keresztény szellemiségű jó barátra, akik szeretnek minket, és néha tükröt tartanak elénk. És fontos, hogy amikor a Pásztor nyújtja a kezét, ragadjuk meg jó erősen. És akkor ünnep lesz a mennyben.
„Kerestem Istent, elrejtőzött előlem; kerestem önmagamat, nem találtam; kerestem testvéremet és megtaláltam mind a hármat.” Ismerjük a szállóigévé lett mondást Boros László múlt századi gondolkodótól.
Bizalommal kérlek Uram a mai vasárnapon:
Uram, segíts, hogy ne engedjek a megtévesztésnek és a félrevezetésnek! Bölcsességet és tisztánlátást kérek tőled, hogy megkülönböztessem a te igazságodat a féligazságoktól, és a hamis úttól. Adj erőt, hogy ne térjek le a helyes útról. Kis örömök, pillanatnyi előnyök miatt ne távolodjak el az igaz hittől. Hiszem, hogy életem biztonságban van a te kezedben, és ha hűséges maradok hozzád és hitemhez, akkor nem veszíthetem el az üdvösséget. Add, hogy semmiféle veszély, még az életveszély miatt se tagadjam meg hitemet, hanem a Szentlélekre hallgatva tegyek tanúságot rólad! Ámen!
Lk. 15:1-10 Lukátsi Vilma verse
A BÁRÁNY ÉS A PÉNZ
Elveszett a pénz, a drachma,
söpört az asszony miatta,
a szemétből kiragadta,
a pókhálóból kiemelte,
gondosan letörölgette,
s bár volt másik kilence,
ez lett az öröm!
Kódorgott a kicsi bárány
a zsenge zöld füvek láttán,
és – eltévedt a hegy hátán.
De a Pásztor ment utána
sziklák zuzmós vadonába,
kereste és – megtalálta!
Vad bozótból kiemelte,
vérzett: karjaiba vette,
s bár volt kilencvenkilence,
ő lett az öröm!
*
Én nem tudom, hogy mi voltam,
lehettem pénz: elgurultam,
szűk sarkok közé szorultam;
de lehettem én bárány is,
aki éhes, aki fázik,
s fél, ha a villám cikázik…
Énrólam szól a példázat.
Elfog a boldog alázat:
kerestek és – megtaláltak!