Szentháromság 2019

Szentháromság vasárnapja 2019   - Jn 16,12-15

  Kedves Testvérek!

   A Szentháromság életközössége ideális mintája és ösztönzője az emberi közösségeknek. Még ha gyakran úgy is tűnne, mégsem haszontalan erőfeszítés az, amely arra irányul, hogy helyre álljon az Isten és ember és az ember és ember harmonikus kapcsolata, az igaz szeretet. A mai ünnep célja, hogy rádöbbenjünk Isten szeretetére és próbáljuk meg azt viszonozva, gyakorlatba ültetni.  

Ugyanakkor, mint minden időben, ma is nagyon sürgető, hogy olyan tanúságtevő legyen az életünk, hogy ez másokat is lelkesítsen.

     Sokszor megfordult már a fejemben, milyen jó volna Jézust szemtől szembe látni, hallani, érezni szeretetének sugárzását, biztosan tudni azt, hogy mit vár tőlünk a mennyei Atya. De ezt a gondolatot rögtön követi egy másik is, hogy vajon én tényleg megérteném-e Jézust, tényleg követném-e őt? Vagy csak áltatom magam, hogy ha ott lennék vele, akkor aztán mindent jól csinálnék, nem az evilági dolgokkal foglalkoznék, hanem csak azzal, ami Istennek kedves, akkor aztán nem tántorítana, csábítana el semmi, erősen állnék Jézus mögött. Jézus szinte erre a kérdésemre válaszol a mai evangéliumi részben, amikor azt mondja az őt követőknek, hogy tudna még mit mondani nekik, de nem elég erősek. Még ők sem, akik otthagytak mindent érte, és vele voltak állandóan? Nem elég hát Őt szemtől szembe látni? Akkor hát mi lehet az, ami elvezet bennünket az igazságra? Van egyáltalán valaki, aki egyértelműbben, nekünk személyre szólóbban tud tanítani? Jézus az igazság Lelkét ígéri, aki elvezet bennünket a teljes igazságra, aki az Atyától és a Fiútól kapja azt, amit nekünk ad, aki megdicsőíti az Atyát és a Fiút. De hol találkozhatunk az igazság Lelkével, és hogyan lehet, hogy még Jézusnál is többet mond nekünk? Ez a Lélek az, aki megszólal bennünk, valahányszor szükségünk van rá. Aki pontosan azt és úgy mondja, ahogyan az egyes embereknek szükségük van rá. Akár mind a 7 milliárd embernek mást-mást, az ő erejüknek, feladataiknak, hivatásuknak megfelelően. Ez a sokféleség azonban mégis csak egy – a szeretet tanítása. Pontosan azt hallhatom tőle, amit nekem szán az Isten, amit elbírok, de amit bírnom is kell! Különben elfojtom magamban az isteni szót, elhallgattatom a lelkiismeretemet, és önző, kicsinyes életet élek. Ugye, mi nem ezt akarjuk? Figyeljünk hát arra, hogyan él bennünk a Szentháromság! Miként vagyunk az Atya gyermekei, a Fiú, Jézus testvérei és barátai, és miként szólal meg bennünk a Lélek!

A Szentháromság egy Isten, a személyesen szerető Isten.

Ha szeretek, az jó. Ha szeretek és viszontszeretnek, az még jobb. Ha valaki tökéletesen szeret, és tökéletesen viszontszeretik, az az Isten. Ha szeretek, adok valamit: anyagi, szellemi, vagy lelki ajándékot. Ha szeretjük egymást, akkor valami áramlik közöttünk. Ha valaki teljességgel tudja adni önmagát és teljességet kap viszonzásul, akkor az maga az Isten. Nagy titok a szeretet: a legapróbb személyes rezdüléstől az emberi ésszel föl nem fogható végtelen és tökéletes önátadásig terjed.

   A Jézusra emlékező, őt érteni akaró ősegyház – elsősorban Szent Pál nyomdokain és tanítására – így foglalja össze Isten szerető teljességét: Atya, Fiú, Szentlélek. Az egész kinyilatkoztatás arról szól, hogy ki az Isten a mi számunkra. Jézus tanítása szerint olyan, mintha az édesapánk lenne, akire felnézhetünk, akire ráhagyatkozhatunk, akinél kisírhatjuk magunkat... Ugyanakkor annyira egy Jézussal, hogy benne tanító mesterként is, barátként is, példaképként is megnyilvánul számunkra. Működése annyira mély, annyira lelki, hogy ezt emberi nyelven úgy lehetett kifejezni, hogy Isten Lélekként nyilvánul meg életünkben. A hívő ember odafigyel saját életére. Elemzi és értelmezi a vele történő jelenségeket. A kinyilatkoztatásban számunkra Atyaként, Fiúként és Lélekként megnyilvánuló Isten még sokféleképpen akar értünk levő Isten lenni. Nem véletlen, hogy a mai teológusok sokszor írnak arról, hogy Isten apai arca mellett anyai arcát is föl kell fedeznünk. Annyira vágyik az ember a családiasan meleg szeretetre, a személyes megszólítottságra, hogy fel kell fedeznie Isten új – számunkra új – szeretet-megnyilvánulásait.

A Szentháromság egy Isten az egymást tökéletesen átjáró szeretet mintaképe.

Klaus Bonhoffer írja:

„ Nem elkülönülni kell az emberektől, hanem megérteni őket. Nem kell mindjárt megütközni azon, ami idegen, vagy visszatetsző. Nézzétek a másikban a szép vonásokat. Így igazságosabbak lesztek, és mentesek minden szűkkeblűségtől. A kertben is sokféle virág nyílik. A tulipán szép, de nincs illata, A rózsának van illata, de tövises. De akinek a szeme tág, az a legkisebb zöldnek is örülni tud. Éljétek bele magatokat az emberekbe, akkor majd feltűnnek rejtett, szívderítő vonásaik is. Aki csak önmagával van elfoglalva, vagy gőgösen elzárkózik, annak nincs érzéke, az sohasem fogja megérteni a Szentháromságos egy Istent.”

     Uram Istenem! Ezen a szép ünnepen először is arra kérlek, hogy feledni tudjam a mai világ bizonyára rám is ható gondolkodásmódját, az individualizmust. Azt a téveszmét, hogy akkor lesz boldog, ha önmagamat valósítom meg egyéni vallásosságomban, abban hiszek, amit akarok, és úgy, ahogy akarom.

Szentháromságos életed viszont azt az igazságot hirdeti nekem, hogy még az egyetlen Isten boldogsága sem nélkülözheti, hogy benne a személyek tökéletesen egybeforrva egymásnak és egymásért éljenek. Emberileg az egyén és a közösség egyensúlya állandó probléma forrása a világban.

Uram, Istenem! A te életed, a boldog Szentháromság, megmutatja nekünk az utat: azt, hogy a személyiségem kibontakozásának és beérésének egyetlen útja, beépülés a közösségbe. Enélkül valódi egyéniséggé semmiképpen sem válhatok, legfeljebb különc leszek.

Uram, a te utad nem az egyéniség megszüntetése, vagy elszürkítése. Éppen ellenkezőleg hiszem, hogy csak a teljes értékű és szabadon kibontakozó személyiségek adhatnak valódi és boldog közösséget.

Add, hogy ezt éljem meg mindennapjaimban, a családomban, a munkahelyemen, baráti körömben is. Így váljék életté bennem, hogy a Szentháromság éltet és lelkileg gazdagít, és elirányít a boldogság útjára. Ámen.