C év húsvét 3. vas. 2019 Jn 21,1-19 – „Szeretsz-e engem?”
A húsvét a feltámadás ünnepe, 49 napon keresztül ünnepeljük, egészen pünkösdig! Jézus több alkalommal jelenik meg a föltámadása után. Most gondolatban a Genezáreti tó partjára követjük. Figyeljük, mit üzen számunkra. Nekünk, akik hiszünk Istenben, megerősítést jelent, hogy Jézus bennünket is vár a parton. Az apostolok eredménytelen munkát végeztek, nem fogtak semmit. Ugyanúgy, ha hibás a tevékenységünk, bennünket is figyelmeztet, hogy rossz helyen van a hálónk. Keresztény életünk sikere azon múlik, mennyire figyelünk tanácsaira. Lelkiismeretünk által belénk van oltva, hogy mi a jó és mi a rossz. Csak hogy az élet nem ennyire egyszerű: fehér vagy fekete. Körülményeink, vágyaink el tudják hangolni a lelkiismeretünket. Meg kell kérdeznünk Jézust, hogy mi a helyes. Imádságainkban, kéréseinkben általában mi mondjuk meg Istennek, hogy mit csináljon. Inkább arra kellene időt szánnunk, hogy meghalljuk válaszát. Péter nagyon szerette Jézust. A feladat, amit kapott tőle, óriási, de összhangban van szeretetével. Mi embertársainkon keresztül tudjuk szeretni Jézust. Istenszeretetünk fokmérője, hogy mennyi jót teszünk másokkal.
A Jézus és Péter közötti párbeszédet mindnyájunknak saját életére kell vonatkoztatni. Szent Ágoston az evangéliumi szakasz kommentárjában azt mondja: „A Péternek föltett kérdést Jézus mindnyájunknak fölteszi. A kérdés: ’Szeretsz engem?’ mindegyik tanítványnak szól.”
A kereszténység nem tanítások és gyakorlatok összessége, hanem sokkal bensőségesebb és mélyebb valami. A kereszténység baráti kapcsolat Jézus Krisztussal. Ő sokszor föltette a kérdést földi élete során: „Hiszel bennem?” de, soha nem kérdezte: „Szeretsz engem?” Ezt a kérdést csak most teszi föl, miután szenvedése és halála által megmutatta, mennyire szeret minket.
A Jézus iránti szeretet mások szolgálatában mutatkozik meg: „Szeretsz engem? Akkor: Legeltesd bárányaimat!” Nem azt akarja, hogy Neki származzon java abból, hogy szeretjük Őt, hanem azt akarja, hogy a nyájának legyen ebből java! Rá irányul Péter szeretete, de nem Ő annak haszonélvezője. Mintha azt mondaná Péternek: „Gondold meg, amit nyájamért teszel, azt nekem teszed!”
Az evangélium szavaival, Jézus tőlünk is megkérdezi: „Szeretsz-e engem?”
Mindannyian tudjuk, hogy nem elég szavakkal bizonygatni az Úr Jézushoz való ragaszkodásunkat, ez a hétköznapok feladata. Miben is nyilvánulhat meg a Jézushoz való, feltételen ragaszkodásunk?
Néha arról van szó:
- hogy elsőként nyújtsunk békejobbot a mellettünk élőnek,
- hogy békében eltűrjük a megbántást, úgy hogy Jézus nevéért vesztes félnek tűnünk,
- netán szavaink, kifejezéseink megváltoztatásával lehetünk tanúságtevőbbek,
- vagy azzal hogy visszautasítjuk azokat a tisztességtelen eszközöket, amelyek könnyű érvényesüléshez segíthetnének.
Kereszténységünkben erről a látható krisztuskövetésről szól az irgalmasság 7 testi és lelki cselekedete! Vetítem, nézzük egyenként!
Az Úr Jézushoz való tartozásunknak mindenképp meg kell nyilvánulnia tetteinkben, az érte vállalt áldozatokban, a neki szentelt időben. Ezekben lesz megfogató a vallásos magatartásunk.
Arról azonban semmiképp nem feledkezhetünk meg, hogy a nekünk is feltett kérdésre: „szeretsz engem?, a legjobb válasz az, amit szent Péter mondott a csodálatos halfogást követően: „mindent tudsz te Uram, azt is tudod, hogy szeretlek.”
Jézus több szeretetet kíván Pétertől, mint a többiektől. Mert akire többet bíznak, attól többet is kérnek. Akire nagyobb feladat vár, annak jobban ki kell mutatnia Jézus iránti hűségét.
Aki a vezető szerepet kapja, annak jobban meg kell vallania szeretetét.
Péter vallomása ösztönözzön bennünket arra, hogy megerősítsük és bátran megvalljuk szeretetünket az Úr iránt! Péter háromszor tagadta meg Jézust, pedig előre figyelmeztetést kapott. Most lehetőséget kap arra, hogy hibáját jóvátegye. Mi is kapunk új lehetőséget Jézustól, hogy bűneinket jóvátegyük, hibáinkat kijavítsuk, és új úton induljunk el. A feltámadt Krisztussal való találkozás segítsen bennünket feladatunk, hivatásunk felismerésére!
A 20. század neves teológusa, Dietrich Bonhoeffer így fogalmaz egy Istennek szóló imájában: „Én kishitű vagyok, de nálad a segítség. Nyugtalan vagyok, de nálad a békesség. Bennem keserűség él, de belőled türelem árad. Én nem értem útjaidat, de te ismered az enyémet".
Jézus megjelenése, a csodálatos halfogás, Péter vallomása, az apostolok tanúságtétele a tó partján, mind segíthet bennünket az isteni segítség megtapasztalásában, Isten békéjének elfogadásában, az elkeseredettségükön való felülemelkedésben és az Isten által számunkra kijelölt életút, keresztény hivatás felismerésében.
Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A veled való újabb találkozás a tó partján, egykor megerősítette az apostolokat a szeretetben. Új hit és új remény ébredt bennük. Új erőre gyulladtak a te szeretetedtől, majd pedig 50 nap múlva, Pünkösdkor megkapták a Szentlélek ajándékát, hogy erős lélekkel végezzék az evangélium hirdetését és az emberhalászatot. Most az örömhír, az evangélium eljut két hittanos gyermekhez, ők is tanítványaid lesznek a keresztségben. De új élet kezdődik számomra is, velük együtt én is le teszem a keresztségi fogadalmat.
Kérlek, adj nekem erőt ahhoz, hogy végigfussam pályámat, és teljesítsem azt a feladatot, amelyet rám bízol, hogy tanúságot tegyek az evangélium igazságáról a reményvesztett embereknek. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!