Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony) – Március 25. hétfő
Barsi Balázs atya elmélkedése
Iz 7,10-14; Zsid 10,4-10; Lk 1,26-38
„Az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi el.”
"Az isteni világ hirtelen berobbanása még a legártatlanabb teremtményben, Szűz Máriában is félelmet keltett. A félelem – érzelem. Érzelmeink nem valami bűnös kinövések. Ugyanúgy hozzátartoznak életünkhöz, mint értelmünk, akaratunk vagy maga a testünk. Mégis, amikor Isten kapcsolatba lép velünk uralkodnunk kell érzelmeinken. „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél.” A félelmet a szeretet oldja fel. Meg kell őriznünk, vissza kell állítanunk lelkünk nyugalmát. Az Istennel való találkozás elveszi a félelmet, a gonosz kísértő megjelenése nem. Mária az angyali jelenés alatt mindvégig értelmét használja – okos szűz! Gondolkodóba esett. „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Semmiféle jelenés, égi üzenet előtt nem szabad úgy kapitulálni, hogy elveszítjük a józan eszünket. Manapság elég egyes hívőknek azt mondani, hogy itt és itt megjelent a Szűzanya, ezt és ezt üzeni, s máris félretéve gondolkodó értelmüket „hittel engedelmeskednek”. Csakhogy ez nem hit, hanem emberhez méltatlan naiv hiszékenység. Igenis szabad kérdéseket föltenni, szabad gondolkodóba esni, nem szabad azonnal elfelejteni a teremtés rendjét, amely Istentől való. Szabad párbeszédbe bocsátkozni a jelenésről hírt hozóval minden bűn és hiba nélkül: hiszen magával az angyallal és Istennel is szabad beszélni. Mária akármilyen jelenésnek, akármilyen üzenetnek nem adja át az életét, csak annak, amelyik a mindenható Istentől származik. Az angyal válasza arról tanúskodott, hogy őt valóban a mindenható Isten küldte Máriához, s erre adta a Szent Szűz beleegyezését Isten terveihez, alávetve neki értelmét és akaratát. „Íme, az Úr szolgáló leánya: történjék velem szavaid szerint.” És ekkor méhébe fogadta a Szentlélektől szent Fiát, vagyis testét is átadta Isten tervei számára. Ma a Hiszekegyet mondva térdet hajtunk a megtestesülést megvalló szavakra. Térdemnek, testemnek ez a mozdulata fejezze ki földi életem teljes odaadását, akaratom beleegyezését, elmém értelmes meghódolását, érzelmeim elcsendesedését Isten rám vonatkozó terveiben."
C év nagyböjt 3. vas 2019 - Kiv 3,1-8a.13-15; „Aki Van” , az küldött engem hozzátok!
Bevezető:
Örök emberi gyarlóságunk, hogy az élet gondjai között könnyen elfeledkezünk Istenről. Ilyenkor különféle figyelmeztetéseket kapunk arról, hogy az emberi életnek és történelemnek az Ura, irányítója az Isten. Persze kihagyhatjuk őt számításinkból, de előbb-utóbb megtapasztaljuk, hogy Isten nélkül nem boldogul az ember.
Vajon, az elmúlt héten döntéseinkben, hétköznapjainkban, munkánkban ott volt az Isten? Hívtuk őt segítségül munkánk, tanulásunk kezdetén?
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Beszéd:
Kedves Testvérek!
Aki vagyok! Ez az én nevem! Hallottuk az ószövetségi olvasmányból.
Hogyha valakit meg szeretnénk ismerni, az a legjobb, hogyha őt magát kérjük meg, hogy beszéljen magáról. Ha egy idegen kopog be hozzánk, előbb bemutatkozik és elmondja, hogy mit akar. Különben nem biztos, hogy bebocsátást nyer.
Az égő csipkebokorban valahogy hasonló módon mutatkozik be Isten, Mózesnek az ószövetségi olvasmányban. Arra a kérdésre, hogy ki vagy te, Isten így felel: „Én vagyok, aki vagyok.” Furcsának és szokatlannak tűnik a válasz. Mintha visszautasítás lenne, pedig nem az. Csupán a keleti gondolkodásmód szerint közli Isten magáról, hogy Ő az, aki létezik, aki van. A léte sosem kezdődött, nem is lesz vége. Minden, ami létezik, csak azért lehet, mert Isten van. Mi magunk is Isten akaratából vagyunk. Isten azonban nem csak létet, hanem feladatot is ad az embernek, mint Mózesnek, akit meghívott, hogy evezesse ki népét a rabszolgaságból. Ennek feltétele volt, amelyet Mózesnek teljesítenie kellett. „Húzd le sarudat”, hangzott el Isten részéről, amit Mózes készségesen meg is tett.
Mit tesz Mózes? „Odamegyek és megnézem ezt a különös látványt: miért nem ég el a csipkebokor.”
Mit tegyek én?
„Odamegyek és megnézem”. Mit? Ami ebben az univerzumban természeténél fogva egyedül örökkévaló: a szeretet valóságát. Mi is a szeretet? Nem csupán jó érzés, szimpátia, jóakarat, még csak nem is életre szóló szövetség két személy között, hanem szintén egy személy: a Szentlélek. Hogyan közelíthetsz hozzá? Először is: „Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állsz, szent.”
Egy gyerek, ha szeretetet kap, abban Isten szeretetét tapasztalja meg, és úgy kapaszkodik belé, hogy pillanatnyi kétsége sincs felőle, hogy ez a szeretet örökké megmarad. A felnőtt ember azonban sokszor csalódni kényszerül a szeretetben, és kicsúszik lába alól a talaj; minden lelki betegségünk, buta gondolatunk is abból a kétségbeesett felismerésből származnak, hogy amiről azt hittük, örökkévaló, arról kiderült, hogy elmúlik, megszűnik, szertefoszlik. Ne hagyjuk magunkat becsapni a látszatok által! A szeretet égő csipkebokrának közelébe érve fel kell hagynunk az okoskodással, és leborulni a misztérium előtt. Vigyázz, mert a sátán, aki már képtelen a szeretetre, mindent megtesz, hogy elvonjon ettől a látványtól.
A nagyböjti szent időre alkalmazva, számunkra ez a felszólítás azt jelenti, hogy mi is csak úgy közeledhetünk Istenhez, a megváltás ünnepéhez, hogyha lehúzzuk a sarunkat, hogyha igyekszünk levetni régi énünket, bűneinket, rossz szokásainkat.
Amikor elérkezett az idő teljessége, a Gondviselő, aki eddig is irányította Mózes sorsát, feladatot ad, hogy általa majd egy nép sorsát is irányítsa.
Mi a lényeg? Röviden így lehet megfogalmazni: „Aki van, aki velem van, és aki veletek van, atyáink Istene küld engem hozzátok.” Mire küld? Ez még Mózes előtt is homályos. Majd holnap, a jövő hetekben, hónapokban, években, évtizedekben, évszázadokban és évezredekben bontakozik ki. De az új korszak tavasza elkezdődött.
Mózes, amikor Isten nevét kérdezi, az ő személyes megnyilatkozását várja, és nem valami elvont istenismeret közlését. Mintegy biztosítéknak kéri Isten nevét. A csipkebokorhoz kapcsolódó istenélmény mindörökre Mózes titka marad. Amit közölhetett belőle, azt közölte.
Az Úristen bemutatkozott Mózesnek, és általa nekünk is. Aztán a Biblia lapjain sokféleképpen. A saját Fiában, Jézusban, mert aki rá tekintett, közel érezhette magához a Mennyei Atyát.
Persze, ha ezerféleképpen is bemutatkozott már az Úristen, akkor is csak azt mondhatjuk, amit Szent Pál: Most még csak tükör által homályosan látunk.
A nagyböjtnek, a 40 szent napnak – húsvét előtt, amikor a keresztségünket újra felfedezzük, újra éljük – ez a feladata: életünk belső átdolgozása.
Ez a munka, ez a vállalkozás: az életem döntéseit, elhatározásait, ne befolyásolják illetéktelen hatások. Ne engedjem, hogy manipuláljon a környezetem, a társadalom, a hamis, téves felfogások, vagy, ahogy mondják: ideológiák. Hanem felszabadult, tiszta, igaz ember legyek, akinek a döntéseire az igazság, a szeretet hat.
Nemcsak valamilyen megfoghatatlan igazság, hanem Valaki, aki az igazság: maga a Mennyei Atya – aki megismert –, Fiával, Szentlelkével együtt.
Ezt a megtérést várná tőlünk Isten, mint ahogy korunkban egy-két megtért embert a nagy nyilvánosság is megismerhetett. Teréz anya, Charles de Foucault és mások.
Mi is erre vágyunk és ezt az ajándékot kérjük a mai szentmisében. Hogy Isten személye betöltsön bennünket mint a gyermekeit, és azok legyünk, akinek szeretne, akiknek teremtett bennünket, és akiknek akar bennünket. Azok legyünk, amit megálmodott belőlünk.
Uram, Istenem!
A megváltás óta nem csak itt, vagy ott, nem is csak az égő csipkeború szent pillanatokban, hanem a szürke hétköznapokban is szólítasz bennünket.
Katolikus keresztény programom lehet-e más, mint mindenkor: örömben és bánatban, jókedvben és fájdalomban, élményekben és nehéz feladatokban, egyénekben és közösségekben: mindenhol rád figyelni, észrevenni téged, a nagy Jelenvalót!
Így magam is jelenvalóvá leszek számodra, mert teljes életemmel válaszolok neked: Itt vagyok Uram!