C év évk. 4. vas 2019 - Lk 4,21-30 - 1Kor 12,31-13,13
Bevezető
A mai vasárnapon is sok értékes szentírási szakaszból lehet választani. A szentbeszédben a szentleckéről beszélek majd, Szent Pál apostol szeretethimnuszáról.
Most a bevezetőben az evangéliumról. Jézust hazájában, a názáreti zsinagógában nem fogadják be, sőt kiűzik, el akarják hallgattatni, mégpedig örökre.
Van, amikor az igehirdetés gyűlöletet ébreszt, ahogyan Jézus szava is haragra lobbantotta a zsinagóga hallgatóságát.
Akit az igazság eltalál, az vagy megváltozik, vagy megharagszik. Aki nem akar változni, azt hiszi, kiprédikálták, megalázták, lejáratták. Pedig csak annyi történt, hogy egy nyilvánvaló igazság eltalálta lénye legmélyét. Kézenfekvő lenne megszívlelni, megtartani, de kivagyiságból vagy gőgből elutasítja, és az igazságot kimondó embert teszi meg bűnbaknak, megvetendőnek, gyűlölendőnek. Így lesz sokak számára az igazság kárhozattá. Isten igéjét akkor is hirdetni kell, ha ilyen eredménye lesz. Mert ilyenkor nem az igehirdető a hibás. Engedem, hogy szíve találjon Jézus szava a mai vasárnapon?
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!
Beszéd:
Kedves Testvérek!
A mai vasárnapi szentmisében hallottuk a Biblia egyik legszebb részét, Szent Pál apostol „szeretethimnuszát”
Miután Pál apostol a test képének használatával elmagyarázza, hogy a Lélek különböző ajándékokat osztogat az egész Egyház javára, megmutatja a tökéletesség útját.
Ez az út nem abban áll, hogy rendkívüli képességeket birtokolunk: új nyelveken beszélünk, megértjük a titkokat, bámulatos a hitünk és hősies tetteink vannak. A tökéletesség útja az agapé szeretetben van, az adakozó szeretetben: vagyis abban a hiteles szeretetben, amelyet Isten kinyilatkoztatott nekünk Jézus Krisztusban.
Amikor készültem a mai beszédre, egy Kelet-Afrikai Malawi énekre bukkantam. Ahogy a szegény, éhező, afrikai tekint a keresztény jómódú európaira. Lelkiismeretünket megszólító a következő vers, és arra figyelmeztet, hogy ne csak szavakkal beszéljünk a szeretetről, hanem cselekedjük is. Így szól:
“Éhes voltam, és ti létrehoztatok egy alapítványt,
hogy humanitárius kérdésekkel foglalkozzék;
Köszönöm.
Börtönben voltam, és ti titkon elmentetek
egy templomba, hogy imádkozzatok értem;
Köszönöm.
Mezítelen voltam, és ti komolyan
tanulmányoztátok mezítelenségem
erkölcsi következményeit.
Köszönöm!
Beteg voltam, és ti hálát adtatok Istennek
a saját jó egészségetekért.
Olyan vallásosnak és Istenhez közelinek
láttalak benneteket.
De én még mindig éhezem, egyedül vagyok:
mezítelenül, betegen, és hazátlanul.”
Igen, ha egy átlagos templomba járó embert megkérdezek (és meg szoktam kérdezni) mi a jó tulajdonsága, akkor a leggyakoribb válasz: a segítőkészség, egymásra figyelés. A gyakorlatban viszont azt tapasztalom, hogy ez csak a vágy, amely legfeljebb a közeli barátig, barátnőig terjed.
Szeretetünk bizonyságaként nagyon sokszor előfordul, hogy felsoroljuk azt, hogy mi minden jót teszünk, mennyit adunk, mennyi mindent teszünk a másikért. Pedig rá kellene döbbenünk, hogy a legtöbbször nem is őszinte a szeretetünk. Ajándékainkkal, kedveskedéseinkkel, sőt áldozatainkkal általában nem szeretni, hanem szeretetet vásárolni akarunk.
Megvásárolható a szeretet? Nem.
Nagyon frappáns megfogalmazást hallottam a szeretetről: „szeretni a másikat annyit jelent, mint életre kelteni”. Vagyis, ha nincs is jókedve, ha reménytelen is, ha nem jól megy a sora, a szeretet új életet képes belé lehelni.
A szeretet hosszan tűr, jót tesz, nem féltékenykedik. Az apostol mintegy ezzel húzza alá, hogy a szeretet elsősorban cselekszik. Teréz anya, a tevékeny szeret szentje így mondaná: ha azt mondod, hogy szeretsz valakit, én azt kérdem: mit teszel érte? Képes vagy áldozatot hozni, szenvedni, tűrni, megbocsátani?
Manapság kiforgattuk a szeretet értelmét. Inkább szeretnénk birtokolni, mint egy tárgyat, szeretteinket is inkább lecserélni, ha „elhasználódtak”… A szeretet valójában tevékeny alkotás. A házasságban is, a barátságban is. Állandóan azon lenni, hogy remekművet hozzunk létre. Szeretlek, annak ellenére, hogy ilyen, vagy olyan vagy, annak ellenére, hogy ezt és ezt tetted… Felszínre hozom a benned rejlő jót, szárnyakat adok szeretetednek. Ezt tanuljuk Jézus Krisztustól. Mert Isten maga a szeretet.
A szeretet a „legnagyobb ajándék”, amely értéket ad a Lélek többi ajándékának is, de még sem „féltékeny, nem kérkedik, nem gőgös”; ellenkezőleg, „örül az igazságnak” és mások javának. Aki igazán szeret, az „nem keresi a maga javát”, „nem gerjed haragra, a rosszat fel nem rója”; hanem „mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” És az idők végén színről-színre látjuk Istent, és ott már semmi más ajándék nem számít; csak a szeretet marad meg örökre, mert Isten a szeretet, és mi hasonlók leszünk Hozzá, tökéletes közösségben Vele.
A keresztények legfőbb jele a szeretet. Ez foglalja össze életünket, mindazt, amit hiszünk és cselekszünk.
Szeretni sok esetben csak annyit jelent, hogy eltalálom-e a megfelelő hangot embertársamhoz. Ehhez nem kell sok iskolai végzettség, szív kell hozzá, és a jó Isten kegyelme.
Én csak a magam útját tudom elmesélni nektek.
Tegyük fel, készülök a mai prédikációra, végig is elmélkedem. Olvasok hozzá sok kommentárt. Megszületik bennem, egy beszéd. De ez eddig lehet egy szakma. Nagy baj lenne, a virtuóz ügyességgel próbálnám pótolni azt az egyet, ami még hiányzott az iménti felsorolásból: az Isten kegyelme. Mert ha a kegyelem hiányzik a készülésből, ilyenkor a szeretet helyett az önzés lépne előtérbe: önzés, hogy mondjak egy jó beszédet. Nos, én ezt nem munkának, hanem hivatásnak tekintem, ez az életem, a szórakozásom is. Mégis munkám, beszédem, készületem, ne csak egy önző kedvtelés legyen, ezért azt kérem az Úrtól, hogy tudjam odaadni magamat neki.
Szalézi Szent Ferencet ünnepeltük jó másfél hete. Ő ezt mondja erről:
„33 éve prédikálok már, és mindig ugyanarra a tapasztalatra jutottam: csak akkor lehet az embereket megtéríteni, ha a szívüknél fogjuk meg őket.”
Egy család a vasárnapi ebédhez készülődik. Megérkezik a vendég is. Büszkén mondja a házigazda: ma nagyon finom ebéd lesz, az asszony a szívét, lelkét is beletette. Mire a vendég megszólal: azért remélem tett bele egy kis húst is!
Igen, keresztényként beletesszük kapcsolatainkba szívünket, lelkünket, talán tudjuk, hogy az elmélet kevés, ezért benne lesz a két kezünk, a munkánk is. De vajon benne lesz-e a hús, vagyis az Isten kegyelme, ereje?
Ez a kegyelem: hogy meghívom a szeretet cselekedetbe Istent: imádkozom előtte, utána, áldást kérek tetteimre.
A Szeretet Jézusban nyilvánult meg teljesen számunkra. Tekintsünk Rá, hogy János apostollal együtt mondjuk: „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeretett minket és hittünk abban.”
Szent Bernát mondja:
„A szeretet nem csügged a balsorsban, mert béketűrő; nem bosszulja meg magát az ellenségen, mert békeszerető; nem bántja az idegen ember szerencséje, mert nem irigy; és nem gyötri a rossz lelkiismeret, mert rosszat nem cselekszik.”
Kérlek Uram a mai vasárnapon, hogy felismerjem lelki ajándékaidat, személyiségem, egyéniségem színességét. Ehhez tegyem hozzá a te kegyelmedet. És fogadjam, zárjam szívembe, amit János apostol ír első levelében: „Aki szereti Istent, szeresse testvérét is.” Ámen! (1 Jn, 4,21)