Advent 2. vasárnapja 2015
Kedves Testvérek!
„Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” Hallottuk Keresztelő Szent János felhívását a mai evangéliumból.
A XIX. század derekán, végén, Magyarország területe nagy tájépítésen ment keresztül. Nyaranta kubikusok tízezrei fogtak ásót, lapátot, talicskát, és egyengettek: A Tisza, Duna folyó kanyarjait vágták át, tették egyenessé a víz folyását, töltéseket emeltek, utakat, vasutakat építettek, melyekhez dombokat hordtak el, völgyeket töltöttek fel. Mindezt pusztán kézi erővel, szorgalommal.
A természet vad erői csodás formákat hoztak létre, azonban ezek lehetnek veszélyesek, árvizet okozhatnak, sőt és hegyek és völgyek a közlekedés és ipar szempontjából nem praktikusak, sokat el kell bontani, meg kell változtatni.
Hasonlóképpen van a lelki életben is. A jó Isten páratlan lelki gazdagsággal áldotta meg az embereket. Ez a sokszínűség lehet kárt okozó a másik számára, bűn és rossz forrása, másrészt gátol a nyitottságban Isten felé, embertársaim felé. Ezért ezeket is el kell hordanom a lelki boldogság útjából, kitárni az emberi lélek csodás gazdagságát.
Az előttünk tornyosul akadály, ami útját állja a találkozásnak az Eljövendővel, az a rossz múltunk: a bűneink, kényelmünk, haragunk, bosszúságaink halmozták fel a dombokat, a hegyeket, mint ahogy az árkokat, melyek elválasztanak, irigység, büszkeség, dölyf, uralkodási vágy és kevélység ásta közénk. Nem kell jámbor templomba járónak lennünk, hogy elismerjük, gyermekkorunk szelíd lankái – képletesen - idővel egy holdbéli kráterek szabdalta vad tájra hasonlítanak. Az Egyház kínál egy „buldózert”, amely betemeti az árkokat, beléjük borítja a szégyen halmait. Ez a „buldózer” a bűnbánat szentsége, népiesen a szentgyónás. Sokan irigyelnek minket érte, mások nem tudják elképzelni, hogy ilyenre ember képes. Ha ebben az ajánlatban nem bízol, próbáld meg magad eszközeivel. De két marokkal, vagy a homokozó gyereklapátjával, úgy gondolom eléggé fáradságos munka lesz, sőt eredménytelen.
Miért van egyáltalán szükség lelki útkészítésre? Azért, mert ennek a világnak a javai olyan halmokat és hegyeket képesek összehordani, amelyek eltakarják az ember elől Istent. Ezeket a halmokat el kell hordani. Azért szükséges a lelki útkészítés, mert a szellemi tudás hiánya, az előítéletek valóságos lelki űrt, mély völgyeket, szakadékokat vágtak az emberekben. Ezeket a völgyeket, hiányokat fel kell tölteni. Azért szükséges a lelki útkészítés, mert az emberi önzés olyan kanyargós utakat alakított ki, amelyek megkerülik a szeretet útját. Ezeket a görbe utakat ki kell egyenesíteni. Azért szükséges a lelki útkészítés, mert az Istennek nem tetsző életmód olyan göröngyös utat alakított ki, amelyen az Istennek tetszeni akarás csak botorkálva haladhat előre. Ezeket a göröngyöket simává kell tenni. De hogyan lehet az anyagi javak hegyeit elhordani, a szellemi tudáshiány völgyeit feltölteni, az önzés útjait a szeretet útjára terelni, az Istennek nem tetsző élet göröngyeit elsimítani?
Az imént a bűnbánat szentségét említettem, melynek a leghatásosabb eszköze a szentgyónás, mely nélkülözhetetlen a halálos bűnök esetén, de talán nem követek el hetente halálos bűnt, ezért nem járok mindennap gyónni. Lehet sebeket gyógyítani helyes istenkapcsolattal. Segít a rendszeres, naponkénti társalgás, beszélgetés Istennel, akinek egyedül akarunk ebben az életben tetszeni. Egyengethetjük a völgyeket önmagunk felülvizsgálatával. Rendszeresen hozzámérni magunkat ahhoz a tanításhoz, életpéldához, amelyet megismertünk Jézustól. Nagyon hatásos eszköz a lelki beszélgetés olyan testvérekkel, akiktől tudunk tanulni, akik tudnak nekünk olyan dolgokat mondani, amelyek segítenek bennünket Isten Országa felé. A közösség kontrollja nem enged elbújni a kisebb-nagyobb halmok mögé. Valaki úgy is lát, tud rólunk. Sokan ezért kerülik a közösséget. A jó keresztény tudja, érzi a közösség javító erejét: ráhallgatni, ráfigyelni azokra a testvérekre, akikkel együtt keressük az Istennek tetsző élet titkát.
Keresztelő János mintegy útjelző táblaként szerepelt kortársai között, megmutatta az időpontot, amikor Isten beavatkozik az emberi történelembe. Ez azonban nem egyszeri beavatkozás volt – ma is mindenkiben folytatódik, aki azon dolgozik, hogy az Úr útját készítse elő.
Roger Etchegaray bíboros a hegyek völgyek helyett a hőmérő-hőszabályozó hasonlatot használja a keresztényekre. Azt mondja, a legtöbb keresztény a hőmérőhöz hasonlít. Nem tesz mást csakis a környezet hőmérsékletét veszi tudomásul, azt jelzi, úgy él, mint a környezete. És erre azt mondja, nekünk inkább olyannak kellene lenni, mint a hőszabályozó. Inkább az lenne a feladatunk, hogy hőszabályozóként hassunk, Olyanok legyünk, aki képesek megváltoztatni és szabályozni a környezetük hőmérsékletét.
Képesek vagyunk erre? Jézus segítségével a pesszimista, kiégett, durva világba a jézusi szeretet melegét vinni?
Az istenkereső József Attila versével nézek az előttem álló hegyekre és dombokra:
„Láttam Uram, a hegyeidet
S olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szívemet,
De apró szívem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
Elvész ő gyönge dadogása
S ágyam alatt hál meg a bánat:
Mért nem tudom hát sokkal szebben?
Mint a hegyek és mint a füvek
Szívükben szép zöld tüzek égnek
Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
Ott állsz az útjuk végén -
Meg nem zavarlak, én Uram,
Elnézel kis virágaink fölött.”
Urunk Jézusunk!
A lelki útépítés nem könnyű feladat. Ezért kérünk, álld meg azt a kort, amelyben élünk. Álld meg azt az időt, amelyben cselekszünk, a hajnalt, amelyben adventben ébredünk, az estét, amelyben lepihenünk. Kérünk, légy velünk, adj erőt, hogy minden időben úgy álljunk helyt, és időnket úgy töltsük ki, hogy dicsőségedre legyen minden cselekvésünk. Kérlek, hogy ne fáradtságos küzdelemként tekintsek az előttem álló feladatra, hanem dicsőségedre és a világ javára tegyem a jót.
Ámen!