Vízkereszt 2019
Kedves testvérek!
Istenkeresés és rátalálás, közeledés és távolodás. Ezek az ellentétpárok jutottak eszembe a napkeleti bölcsek találkozásból az Úrral. Számomra vallásos ember számára törvényszerű és természetes, hogy az istenkeresés életünk alaptörvénye. Az annál az embernél is így van, aki ateistának mondja magát. Ő rossz úton, rossz helyen és torz előítéletekkel járja az élet útját.
Az apostoli egyház tudatában a napkeleti bölcsek szerepe hasonló a régi pátriárkákéhoz. Ahogy Ábrahám, Izsák és Jákob meghívása jelezte Izrael népének kiválasztását, úgy a napkeleti bölcsek vezetése jelzi a pogányok felkarolását. A kép azóta is érvényes. Isten megvilágosító és hívó kegyelme mindenütt működik, és elegendő is ahhoz, hogy az emberek megtalálják az Egyházat, a kinyilatkoztatás hordozóját és ott további eligazítást kapjanak.
„Hol van a zsidók újszülött királya?” – kérdezik a napkeleti bölcsek, és ezzel a rövid mondattal megrémisztik Heródest és környezetét. A dolog rendkívülisége abban áll, hogy e kérdést idegen, az üdvösségtől távol álló személyek teszik fel.
A hit útja sosem kényelmes út. A nemzetek zarándoklása a messiás bölcsője felé végül célhoz ér. A bölcsek belépnek egy házba, ott találják a gyermeket édesanyjával együtt. Ennek ellenére sem jönnek zavarba, és felismerik őt. A zsidók ellenben majd nem fogadják el Krisztust alacsony származása miatt. A bölcseket azonban ez közömbösen hagyja, és nem akadályozza abban, hogy leróják hódolatukat, és átadják ajándékaikat az újszülött királynak.
Az istenkeresés életünk alaptörvénye
Az első kérdés: Mindenki lehet bölcs?
Nem tudjuk, kik voltak a bölcsek, hogyan hívták őket, hányan voltak. De azt tudom, hogy én itt, és most lehetek az ő követőjük! Mindenki bölcs lesz, aki keresi az Urat.
Életünk szépsége és egyben nehézsége, hogy semmit sem kapunk készen. Főleg a hitünket nem. A szellemi-lelki nagykorúság azzal kezdődik, hogy olthatatlan belső szomjúságtól hajtva keressük a választ, honnan jöttünk, hová megyünk, ki küldött bennünket ide Újpestre, és mi a feladatunk. Sok buktatóval járó, gyönyörű út ez. De aki végigjárja, lerakja a bölcsesség alapjait: lesznek önálló felismerései, tapasztalatai, Istenélményei. Esztelen az, aki csak sodródik, aki nem akar biztos talajt a lába alatt, aki nem talál kőszikla-alapra (Mt7,24-25), mert élete reménytelen, hangulatai szerint ingadozó, zsákutcába torkolló lesz.
A második kérdés: Lesznek-e eligazító jeleim?
Hiszem, hogy aki Istent keresi, annak mindig lesznek útmutató jelei, útbaigazító emberei Sokan megmosolyogták már a három bölcset vezető csillag bibliai tanítását. Pedig igaz, hogy felülről kapunk útmutatást. Aki tapasztalta, annak nem kell magyarázni a tényt. Hányszor előfordult már, hogy szinte feladtam, és akkor egy könyörgés ima után egyszer csak bekopogott valaki, felajánlva segítségét.
A harmadik kérdés: Az ellenségtől is tanulhatok?
Az igazi bölcs még az ellenség szavából is tanul, abból is kikövetkezteti a helyes irányt. A napkeleti bölcsek Jézus legnagyobb ellenségének udvarában kaptak igazi eligazítást további útjukra vonatkozóan.
Nekem nincsenek ellenségeim, még a tőlem távol álló emberekre, pártokra is próbálok úgy figyelni, hogy a jót lássam bennük, És higgyétek el, mindig van valami jó is. A héten egy apuka kopogtatott a plébánián, második gyermeke keresztelőjét kérve. Amikor az adatokat kérdeztem, és az apa vallása kérdés következett, határozottan vágta rá: ateista vagyok. Mégis valami erő, határozottság sugárzott belőle. Nem hívő, de felesége kedvéért, gyermekeiért jött a plébániára. Amikor mondom, hogy ateistaként is meg kell ígérnie, a jó példát, a keresztény neveléshez való hozzájárulást, akkor szintén büszkén vágja rá, hogy ezt már ezerszer megtette, az esküvőkor, az első gyerek keresztelőjekor. Mondom neki, hogy ő lesz a következő, de a döntéshez, a választáshoz el kellene jönnie, hogy tudjon miből választani, dönteni. Már patthelyzet alakult volna ki, amikor azt találtam mondani, nos, akkor a harmadik gyermek keresztelője az már közös lesz? Nem terveznek harmadik gyermeket volt a válasz. A vége, pedig, hogy megvan a feladatom, imádkozni, hogy legyen harmadik gyerek. Hisz-e az én imám erejében?
A negyedik kérdés: Az istenkeresés mindig eredményes lesz?
Igen! Higgyük, az istenkeresés mindig eredménnyel jár, sikeres lesz A napkeleti bölcsek célba értek. Pedig nem volt egyszerű az útjuk. Legyőztek minden akadályt. Az Isten-keresés nem eredménytelen műfaj. Az a tapasztalat, hogy aki intenzíven és becsületesen keresi Istent, az megtalálja. Aki rátalál, az a helyét, szerepét és közösségét is megtalálja a világban. Aki így él, annak küzdelmes, de harmonikus élete lesz. Minden esemény, minden találkozás, minden élethelyzet üzenetet hordoz, persze csak azoknak, akiknek van fülük a hallásra, szemük a látásra, értelmük az értésre.
Az ötödik kérdés: akik nem részesültek velem együtt az örömben azokkal meg tudom osztani?
Igen, ez feladat és öröm is egyben. Aki megtalálja az Urat, az örömmel tér haza övéihez A napkeleti bölcsek hazatértek. Szívükben a megtalálás örömével, az eredményes keresés jó érzésével. Nagyszerű dolog, hogy a hozzánk tartozókhoz elvihetjük a megtalált örömhírt, tanúságot tehetünk a bennünk élő Isten valóságáról, átadhatjuk a megélt közösség örömét. Nagyon jó dolog, ha közeli családtagjaink, barátaink találkoznak először megélt valóságainkkal.
Hová induljanak el a mai bölcsek? Vissza keletre? Esetleg még nyugatabbra? Vagy már elindulni sem érdemes? Nincs hová? A mai kor válsága nem csupán gazdasági vagy politikai, még csak nem is erkölcsi válság. A válság alapvetően spirituális. Az ember rosszul gondol Istenre, rosszul gondol önmagára. Az út, amelyen el kell indulni, alapvetően befelé vezet: Isten személyes megtapasztalásához és a bennünk élő Lélekkel való viszony kialakításához.
A bölcsek leteszik Jézus elé az aranyat, a tömjént és a mirhát.
Ha Urunk, Istenünk előtt tesszük le az ajándékokat, akkor ezek arról beszélnek, hogy mi magunk akarunk megválni az aranyunktól, a tömjénünktől és a mirhánktól, és függetlenek akarunk lenni mindezektől. Valójában nem mi adunk ezzel ajándékot, hanem mi kapunk. Nem Istennek van ezekre szüksége, hanem nekünk nincs ezekre szükségünk. Ezáltal megkapjuk a függetlenné válás és a szabadság élményét. Szabadok lettünk. Nem birtokolni akarunk, hanem létezni. Az életünket ne ezek a dolgok befolyásolják, hogy ezeket oda tudjuk adni, örömmel.
Ha letettük ajándékunkat, már mi is más úton járunk. Lám, bár keskeny ez az út, de sokan járnak rajta. Lehet, hogy nem tartoznak tételes vallásokhoz, ismeretlen és idegen számukra mi énekünk, imádságunk, hitünk, a ragaszkodásunk. Talán mosolyognak is rajta. Lehet, hogy más a kultúrájuk, a bőrszínük, máshonnan jöttek, máshogy fejezik ki magukat. De őrájuk is szükség van. A világ így kerek, és így halad előre.
Erre az útra kérjük ma az Úr Jézus áldását. - Ámen.