Karácsony ünnepi mise, 2018 Jn 1,1-18
Kedves Testvérek!
„Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.”
Ezt a mondatot választottam az idei karácsony fő üzenetének az ünnepi evangéliumból.
Nagyon sokszor van úgy, hogy elém tesznek egy mobiltelefont, vagy egy lap-topot, képpel, és megkérdezik, látod, ugye milyen szép. És a képen, az ultrahangos felvételen állítólag van egy magzat, és én csak néhány kusza pontot látok. Vagy egy most született csecsemő, amely mindig gyönyörű, de hát én nem tudnám megkülönbözetni a többitől. Persze illendőségből rávágom, hát hogyne, gyönyörű. És akkor az apuka, anyuka szíve repes az örömtől. Ők persze másnak látják. Az ő szemük más lát, mert benne van szívük érzése, a lelki szemük is.
Néhány év óta a téren a templom előtt van egy kültéri betlehem. Karácsonyra belehelyezzük a kis Jézus szobrát. Ezt sok olyan ember is látja, aki nem templomba járó. Fel is tették más sokszor a kérdést önkormányzati munkatársak: miért olyan szobor van a jászolban a kis Jézusról, aki egy év körüli hajas baba. Egy újszülött nem így néz ki. Mi volt rá a válaszom? Ezt eddig én észre sem vettem. Minden Betlehemben így ábrázolják a kis Jézust, nem egy napos csecsemőként. Igen, én sokszor láttam, kis gyermekkorom óta. Kialakult bennem a hit látásmódja, a hívő szem, a hívő lélek.
Elmondhatod-e már, hogy láttad az Ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét? A látás a hit! A hited szemével látsz. Látod-e Őt az imádkozás közben, a szentmisében, az átváltoztatott ostyában?
A tanítványok elmondhatták magukról: “Mi láttuk.” Pedig ők nem voltak ott Jézus életének minden eseményén, így a születésekor sem. Te benne vagy-e ebben a “mi”-ben? Amíg magamat látom, nem láthatom Jézust és az Ő dicsőségét. Jézus legnagyobb dicsősége majd a kereszten ragyog. Ott négyen látják: a mellette függő lator, aki azt kéri tőle: “Uram, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz a Te országodban.” Látja a százados és vallja: “Bizony, Istennek Fia volt ez!” Valamint Mária az anya és a szeretett tanítvány, János.
De lásd meg te is, hogy békességszerző emberré lehess. Akkor hozhat bármit számodra ez a karácsony, ha ez a látásmód kiépül benned!
A tanítványok azt mondják: „mi láttuk”. Vajon ebben a „mi”-ben te is benne vagy? Láttad már Jézus Krisztusban Isten dicsőségét? Vajon valaha megnyílt-e szemed, hogy Őt lásd?
Karácsonykor láttad Őt? Vagy csak magadat láttad, meg a szeretteidet, azt, hogy ki mennyire örül az ajándéknak? Mit láttál karácsonykor? Az első karácsonykor sok mindent lehetett látni testi szemmel. Egy szegény édesanyát, Máriát, akinek nem volt helye a vendégfogadóban, az egyszerűséget, az istállót, jászlat, a szerelmes és óvó Józsefet. Voltak, akik már akkor is hittel láttak: ők a pásztorok és a bölcsek. Ők látták az Ő dicsőségét. Ebben az egész furcsa környezetben és körülmények között egyszer csak látták. A szívük viszi őket Jézus elé a testi látásra, és hódolatra.
Isten dicsőségét nem láthatta az ószövetségi ember. Félt, betakarta arcát, befödte a fejét, nem mert rátekinteni. Ezért nagy élmény a 3 apostolnak a Tábor hegyi jelenet Mózessel és Illéssel. Nem is értik egészen Jézus dicsőségét, de annyit éreznek, jó nekünk itt lennünk, ebben a fényben, ebben a dicsőségben.
Együtt mondják a tanítványok, hogy „mi láttuk”.
Kétszer is elhangzik a Szentírásban Jézussal kapcsolatban a kérdés, − „Kicsoda ez? - A tanítványok viharban vannak. Jézus alszik, aztán fölkel és egy szavával elcsendesíti a vihart, eláll a szél, elülnek a hullámok. Az előző pillanatban még kiabálták a tanítványok: Uram ments meg, elveszünk! De egyszer csak csendesen, nagyon mélyről, elmondják, hogy „Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki.” (Mk 4,41). Kicsoda ez? Ők látták.
A virágvasárnapi bevonulásnál a tömeg gúnyosan kérdi, mikor királyként vonul be Jézus, − kicsoda ez? A nép vezetői nem látják csak a szamarat, a rajta ülő vándortanítót, és a furcsa hallelujázó tömeget. Néhány óra. és a tanítványok szeme egész másra nyílik meg az utolsó vacsorán: Jézust látják a kenyérben és a borban.
Te valaha láttad? Isten nagy ajándéka a hit ajándéka. Mi nem tudunk hitet gyártani. Isten megajándékozhat most is látással. A Szentáldozásban a megtestesült Ige lesz vendéged. A mise után te is térdelj a betlehemi jászol elé, akár csukott szemmel is: de abban a pillanatban láthatod. És ekkor új emberként mehetsz el innen a templomból, mert látsz. Az élő hit lát, látja a láthatatlant.
A damaszkuszi úton siet egy híres farizeus: Saulnak hívják. Ellenséget hisz minden Jézus követőben, egy rossz szektát, melyet ki kell irtani. És ott a damaszkuszi úton egyszer csak meglátja Jézust. És hallja is: Saul, Saul! A többiek csak egy fényt látnak, és dörgő hangot. Ő belenézett Isten szemébe és megvakul, még nem érti. A látásához kellett egy hívő tanítvány, Ananiás, aki feltárja neki az Írásokat.
Hála Istennek nekem is voltak életemben hiteles, tanúságtevő Ananiások. Ők tanítottak meg arra, hogy ne ostyát lássak, hanem Szentostyát. Ne díszt lássak a feszületben, hanem a megváltást.
Láttad-e Őt? El tudod-e mondani a tanítványokkal együtt: Láttuk az Ő dicsőségét! Csak így lehetsz békességszerző. Így mehetsz el ma úgy innen, hogy mondhatod: Jézus Krisztus születésével, életével és kereszthalála árán megbékültem Istennel.
Uram, Jézus Krisztus!
Te eljöttél közénk, és új látásmódot hoztál az emberiségnek. Azt akartad, hogy ne legyen többé görög, vagy zsidó, római, vagy pogány, férfi, vagy nő. Azt akartad, hogy a másikban a testvért lássuk. Születésed öröme nyissa meg szemeimet mindenre, amin ott van égi áldásod, amit betölt dicsőséged fénye. Ámen!
Éjféli mise 2018
Kedves Testvérek!
„Az angyal így szólt hozzájuk: ,,Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek.”
Hallottuk az imént az evangéliumból az angyali örömhírt Jézus születéséről, Lukács evangélistától.
Nagyon sokszor úgy jön valaki hozzám. Két hírem van: egy jó meg egy rossz, melyikkel kezdjem?
Nos, az isteni világból csak jó hír érkezhet. Nevezhetjük jó hírnek, örömhírnek, vagy görögül evangéliumnak. Isten, amit alkotott, az jó. Amit teremtett, azt mind megáldotta, látta, hogy jó, és lett reggel és este 2. nap. 3 nap, és így tovább. És a teremtés befejeztével is kormányozza, élteti a világot.
A keresztény, hívő ember számára ez a világ jó hír, örömhír. Lehet benne persze sok kérdőjel, sokféle fájdalom, szenvedés, betegség.
A rossz hír azonban nem az isteni teremtésből származik, hanem az emberi együtt nem működésből Istennel, vagy egyenesen szembe fordulással az isteni törvényekkel. Ez az igazi rossz hír, amit értetlenkedve nézünk: miért van egyes emberekben gonoszság, rosszakarat, ami jelentkezik mások becsapásában, korrupcióban, a másik lenézésében.
Ezen a szent éjszakán egy olyan világba szeretnénk betekinteni, ahova eljött a jó hír, az örömhír. Milyen lenne a világ, ha mindenki azon elvek alapján élne, melyet Jézus hozott el az eredeti bűn által megsebzett világba. Ahol ugyan jelen lenne a rossz, mert sebzettek vagyunk, de a szándék, az akarat legalább jó lenne.
Fabinyi Tamás evangélikus püspök mostani karácsonyi nyilatkozatából szeretnék idézni néhány mondatot:
„Blaszfemikus tettként értelmezhető a tüntetők karácsonyfa-rongálása, de ugyanígy blaszfemikus az is, ha valaki állandóan a kereszténységre hivatkozik, és hiteltelenül beszél róla, vagy Jézusról beszél, de – bocsánat – mocskos szájjal. Lehetünk Jézus szavával a szánkon is keresztényellenesek és blaszfemikusak, erre szeretnék figyelmeztetni.”
Két ezer év óta így történik. Konstantin császár megtér, vagy Nagy Károly német-római császár megtér. És bizony az udvartartásuk is felveszi a kereszténységet, de az utókorból látva, nem mind hitből, sokan divatból. Így ma is fennáll a veszély: keresztény gyökerű Magyarországot vallunk, jogosan. De nekem nem az az örömhír, hogy itt a templom mögött a téren négy héten keresztül, reggeltől estig szólt a „Mennyből az angyal”, és más karácsonyi énekek. Ráadásul még csak advent volt, és nem karácsony. Kintről behallatszott a karácsonyi ének, bent pedig a szép adventi énekeket énekeltük, és készültünk.
Mi tehát az örömhírem, a jó hírem, az evangéliumom? Mit hozott el Jézus?
Szabad akaratod van. Egészen Ádám-Éváig kell visszanyúlnunk. Elfordultak Istentől, és a rosszra való hajlamot mindannyian örököltük tőlük. Ez az eredeti bűn, a bűnre való hajlam. Valahogyan vissza kellene találnunk Isten felé. Kell Valaki, valami, mely eltörli bennünk az eredeti bűn következményét. Ezt kaptuk Jézus által a keresztségben.
Az ember önerejéből nem tudja magát megjobbítani, bűnösségét nem tudja eltörölni jócselekedeteivel, végtelen nagy adósságát nem tudja megfizetni. De Isten szeret minket, segíteni akar, és segített is. Ezért küldte el 2000 évvel ezelőtt Fiát, Jézust a földre. Jézus, az Isten Fia magára vette a mi büntetésünket, meghalt helyettünk, kifizetve az adósságunkat. Aki elfogadja ezt a megváltást, annak örök életet ad Isten. Az örök élet a mennyben tehát egy ajándék Istentől, amit ingyen megkaphatunk, pusztán egy döntéstől függ: elfogadjuk-e Isten ajándékát, azt, amit értünk tett. Ezt a döntést a földi életünk során újból és újból meg kell meghoznunk. Ilyen egyszerű az egész, ez az örömhír vagy más néven evangélium.
Örömhír, hogy nincs végképpen elrontott helyzet. Minden bűnünkre, minden mulasztásunkra van bocsánat, ha van bánatunk, jó szándékunk.
Örömhír, jó hír, hogy a távoli nagy Isten ilyen közel jött el hozzánk Jézusban. Jézus, aki így szólítja Isten, Abba, Atya! Azzal a szóval, ahogy egy héber kisgyermek szólította az édesapját.
Örömhír, jó hír, hogy van mennyország, örök élet, feltámadás. A zsidók egy része, az írástudók, szadduceusok nem hittek az örök életben, feltámadásban, angyalok létében. A farizeusok viszont igen.Számunkra az evangélium első lapjain már az ég és a föld összeér: a mennyei seregek hirdetik az örömhírt, angyali szózat hallatszik Jézus születésekor. Vajon egykor én is részese lehetek a mennyei kórusnak? Igen.
De ebbe az örömhír folyamatba most kell bekapcsolódnom, részesévé lennem.
Az egyetlen öröm a karácsonyi vásárlásban, hogy felkészít minket a januári kiárusításra. - A háziasszony mondja: az is öröm számomra, hogy tudtam újat adni karácsonyra családtagjaimnak a receptjeimmel! - Ilyeneket olvastam a múlt heti hírekben.
Ezek is apró örök, de még nem a lényeg. Nem tudom, ma este a szentestei vacsorán szép hagyományként hányan vágták szét a piros almát annyi részre, ahány a családtagok száma, vagy hányan törték meg a szentestei ostyát, és adták oda bocsánatkéréssel a család többi tagjának?
Az igazi, tartós öröm, mely hitünkből, Jézus Krisztusból forrásozik. Az öröm, amely ezért nem fogy ki, mindig van tartaléka, ereje. Mindig fordulhatok Jézushoz: töltse tele szeretet tankomat, és űzze el a pesszimizmust, unottságot, kiégettséget. Űzze el a lustaságot, a hitbeli kételyt.
Én nem vagyok költő, író, nem tudom emelkedett stílusban megfogalmazni, de valahogyan olyan szépet szeretné kérni a jó Istentől, olyan örömöt, melyet Dsida Jenő fogalmazott meg „Itt van a szép karácsony” versében:
Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!
Végül Michael Faulhaber imájával kérem a jó Istent, és kérek mindenki számára áldott, békés, örömteli karácsonyt.
„Ezen az éjszakán nagy örömmel valljuk: Benned lakozik az Istenség teljessége! Neked szólnak a karácsonyi harangok! Neked ujjonganak a gyermekszívek! Előtted hajoljon meg minden térd, téged valljon meg minden nyelv! Te vagy minden kor sarokköve, minden világosságot kereső fényessége, minden éhező eleven kenyere, az örök béke hirdetője. Te vezesd mindazt, ami békétlen Isten ékességére! A szeretet kötelékével fűzd össze mindazokat, akik idegenek lettek egymás számára! Engeszteld ki egymással mindazokat, akik ellenségek lettek! Add meg nekünk a karácsonyi békét!” Ámen!