Lk 3,10-18 – „Akkor hát mit tegyünk?”
Keresztelő János az Ószövetség utolsó, de egyben az Újszövetség első prófétája, az útkészítő, felfelé mutató. Alázattal tudta mondani, hogy nekem csökkennem kell, Neki viszont nőnie kell.
A mai rész kiemelkedő szavai: osztozkodás, elégséges, szelídség, végső rend, örömhír. A nép megkérdezte: Mit tegyünk? Szinte beleborzongok, ha elképzelem, hogy Jánosból milyen és mekkora erő áradhatott. Ebben a történetben süt, éget, feszít az egyensúlyos, nyugodt, válasz: Osztozz, és elégedj meg! Istennél ugyanis rend van. Az őt tolmácsoló Jézus és János fejében is rend van. Az egység rendje.
Sokat beszélünk a különböző foglalkozási ártalmakról. Ezek rendszerint fizikai ártalmakat jelentenek: zaj- és porártalom, sugár- és fényártalom stb. Kevesebbet beszélünk a foglalkozások erkölcsi ártalmáról. Pedig ilyen is van, amint a mai evangéliumi történetben is látjuk. Ezekről Keresztelő Jánostól hallottunk, akinek prédikációit a legszélesebb néprétegek is szívesen hallgatták. Lukács evangélista csak három réteget említ: a jómódúakat, a vámosokat és a katonákat. A Keresztelővel folytatott párbeszédükből kiderül, hogy milyen erkölcsi ártalom érte őket foglalkozásuk során. Először a jómódúak adják jelét bűnbánatuknak, és megkérdezik, mit tegyenek. Nem derül ki, hogy milyen foglalkozást folytatva jutottak jómódra, csupán azt tudjuk meg, hogy két ruhájuk volt. A jómód erkölcsi ártalma azonban már ott is jelentkezett, ez pedig a felebarát iránti szociális érzéketlenség volt. Ezért ajánlja nekik a Keresztelő, hogy osszák meg feleslegüket azzal, aki hiányt szenved ruhában vagy élelemben. Manapság a jómód fele nyilván nem egy váltás ruha, hanem jóval nagyobb érték, de a jómódú ember szociális érzéketlensége – mint erkölcsi ártalom – éppúgy jelen van, mint Keresztelő János korában. Második csoportként a vámosokat említi Lukács evangélista, akik szeretnék felvenni a bűnbánat keresztségét Keresztelő Jánostól. A vámosokat kapzsiságuk még arra is rávitte, hogy népük idegen elnyomóinak szolgálatába álljanak, és saját honfitársaikat is megrövidítsék, több adót szedve tőlük a törvényben előírtnál. Foglalkozásuk erkölcsi ártalma a hazaárulás bizonyos formája és a korrupció volt. Ilyen erkölcsi ártalmakról, a korrupcióról ma is bőven lehetne beszélni. Harmadik csoportként katonákat említ az evangélista, akik valószínűleg Heródes Antipász seregéből való zsoldosok voltak, hiszen zsidóknak tilos volt a katonai szolgálat. A zsoldosok erkölcsi ártalmaként a zsarnokoskodást és az ártatlanok bántalmazását említi Keresztelő János. Manapság az erőszak és a zsarnokság nem csak zsoldosok körében fordul elő, de sokkal elterjedtebb a családon belüli erőszak, vagy a munkahelyen előforduló zsarnokoskodás, vagyis a hatalommal való visszaélés. Ha valakit foglalkozása miatt fizikai ártalom ér, gyógykezelteti magát. De mi történik, ha az előbbiekben felsorolt erkölcsi ártalom éri? Lelki javára válik a jómódúnak a tisztességtelenül felhalmozott vagyon? Lelki javára válik a hatalommal rendelkezőnek a hatalommal való visszaélés? Aligha! Arról nem is szólva, mennyi szenvedést okoznak erkölcsi érzéketlenségükkel a környezetüknek. Mit tehetünk és teszünk az erkölcsi ártalmak leküzdéséért?
Keresztelő János az igazságosság és az istenfélelem prófétája volt.
János helyébe vértanú halála után Jézus, az Irgalom prófétája lép… Az ő helyébe pedig neked kell lépned…
„Mit tegyünk te hát?”, János az igazságosság szellemében azt válaszolta, hogy felezd meg az ételed és ruhád a nálad szegényebbel. Nincs adat, hogy a tömegből hány szegény osztotta meg ételét és ruháját János dörgedelmes szavaira a még szegényebbekkel. De biztosan akadtak, akik belátták a próféta igazát, hogy segíteniük kell egymáson. Így karácsony előtt sokakat elönt jótékonyság érzése, és ajándékot készít a „szegényeknek”. Kiszórja a szekrényből, kamrából, amire úgy sincs szüksége. Jézus azonban több volt, mint az igazságosság prófétája. Nem a felezést hirdette, hanem ennél többet: „Add el mindenedet, oszd szét a szegények közt, és jöjj, kövess engem” (Mt 19, 21). A felezést meghaladó adást mi magunk elfogadjuk-e? Meg tudjuk győzni magunkat, családunkat, hogy ne csak a feleslegünkből adjunk, hanem a szükségesből is?!
Keresztelő János a gazdagoknak, a vámosoknak azt felelte, hogy „Ne kérjetek több adót, mint ami jogos”. Erre egy mai bankár cinikusan azt felelné: „Csak annyi kamatot kérek, amennyi jogos!” Persze, hogy mennyi jogos, azt ő dönti el. De azért nem reménytelen meggyőznöd egy pénzes embert, hogy a „jogosnál” kicsit kevesebbet kérjen. Egy operáló orvos természetesnek veszi a hálapénzt. De lehetséges, hogy egy szegényebb családtól egyáltalán nem fogad el semmit sem? Jézusnak azonban nem a „jogos” a mértéke. A gazdag ifjúnak ugyan először a Tízparancs igazság-erkölcsét ajánlja az életbe jutás feltételeként, de kiderül, hogy ez csak a küszöb. Ha valaki őt akarja követni, akkor a tökéletesre kell törekednie. Kérdés, hogy mi magunk szóba állunk-e ezzel a jézusi követelménnyel? És elhisszük-e, hogy „könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak Isten országába jutni” (Mt 19, 24)? Pedig ezen áll vagy bukik, hogy megszűnik-e a világbotrány, hogy az emberiség kis hányada dúskál, a többi pedig nyomorog. Vigyázat, a dúskáló töredék a keresztény hagyományú. keresztény gyökerekkel rendelkező világból való!
Mit tegyek hát? – kérdezem én is, mint a Keresztelő Jánoshoz kivonuló népsokaság. János válasza konkrét és testre szabott. Nem szabad hagyni megzavarni magunkat attól a kísértéstől, hogy valahol egész másutt, egész mást csinálva kell szentnek lennünk. Ott kell cselekednem, ahol vagyok. Aki tanít, nem a tanítás mellett, mögött, ellenére lehet kedves Istennek, hanem a tanításban. Aki házasságban él, nem abból kilépve találja meg boldogságát, hanem családi otthonában. Itt és most, abban az állapotban, amelyben vagyok, már nem csupán az igazságosságot, hanem az emberré lett Istentől tanult emberszeretetet lehet és kell gyakorolnom, konkrét tettekben. Ez nyitja meg bennem az öröm forrását.
– Küldetésed van! Prófétának, a szerető Isten szájának kell lenned. Az igazságosságon túli irgalmas szeretetet kell hirdetned, hogy méltó légy keresztény nevedhez, és hogy jobb legyen általad a világ!
Uram, Istenem, mai vasárnapon olyan jó volna igent mondónak érezni magam! Adj erőt a tettekhez, adj figyelmet, hogy felismerjem szándékaidat a lelkiismeretemben és a többi emberben, és adj belátást ahhoz, hogy ne mindig a saját igazamat, hanem mindig a jót keressem! Ámen.