November 11, évközi 32. vasárnap

B év, évk.32. vas 2018  -  1Kir 17,10-16  - Mk 12,38-44 a szegény asszony két fillérje

A Nagy Testvér figyel….

Jézus leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe.
Jézus ma is figyel minket. Figyel például a hajléktalan szemein keresztül, és látja, mint fordul el tüntetően tekintetünk, amikor az útkereszteződéshez közeledünk, ahol naponta szorongva árusítja lapját, és kéreget. Figyel a nem vallásos szomszédon keresztül, aki jól tudja, hogy vasárnap a templomba megyünk. És vajon azt látja, hogy lelkileg gazdagodva, sugárzó arccal töltekezve térünk haza?
Adtunk-e a koldusnak, illetve kaptunk-e valamit a templomban?
Hogyan adjunk?
„Ez a szegény özvegy többet dobott a perselybe, mint a többiek. Azok ugyanis mindnyájan fölöslegükből adtak, ez azonban azt a keveset is odaadta, amire szüksége volt: egész megélhetését. A szövegből nem derül ki, így valószínűleg nem is fontos, hogy az asszony idősvolt, vagy fiatal, voltak-e gyerekei, vagy sem, illetve hogy a pénz jó helyre került-e, vagy sem. Saját példánkon viszont látjuk, hogy az adás akadozik. Egyszerűsítünk. Odaadjuk, amit már két éve nem vettünk elő a szekrényből – ha épp van időnk összekészíteni. Ha jó kedvünk van, némi pénzt is adunk, de meg akarunk győződni arról, hogy ki használja, és mire használja. Figyelemmel akarjuk kísérni a sorsát, egyfajta hatalmat érzünk magunkban, hogy megmondhassuk, mit tehetnek adományunkkal, és mit nem. Az a vágyunk, hogy jó helyre adjunk, teljesen normális, viszont miután gondos körültekintéssel adtunk, már nincs hatalmunk a pénzünkkel tovább rendelkezni, más embereket irányítani.

Álszent, ha az adással szabályozni, hatalmat gyakorolni is akarunk. Adni kell. Oda kell adni, amink van.
Különben is az ajándéknak az a lényege, hogy oda adtam, arra használja, amire akarja, az már az övé.
A másik az adakozás méltósága.
Gondban vagyok, nagyon sok ruha jön adományként a plébániára. Hamarosan év végi stopot hirdetünk. De az is lehet, hogy nem veszünk át már több használt ruhát. A szomszéd református testvérek már rég befejezték a ruhagyűjtést. De mi sem tudunk mit kezdeni egy idős ember 30-40 évvel ezelőtti ruháival. Higgyétek el, ilyet már falun sem vesznek fel. Hiába rendes és tiszta az a ruha, ha nagyon ódivatú…
Nem könnyű eligazodnunk a mai világ kusza összevisszaságában.
Tehát már egy idős ember hagyatéka sem segítség? Ki kell mondani, nem! Nincs olya szegénység, hogy akármit elvigyenek. Évek óta tartunk is ruhaosztást. Hát az a jellemző, hogy turkálnak, válogatnak, és alig visznek el valamit belőle.
Akkor hogyan adakozzunk, segítsünk? A mai vasárnap olvasmányai irányt mutatnak. Mintha az olvasmányok szereplői már eleve Jézustól tanulták volna meg a helyes magatartást, a megfelelő lelkületet.
Ószövetségi olvasmányban Illés próféta és a pogány asszony, az Istenre hagyatkozás, a szeretetből vállalt áldozat példái.
Illés a Kr.e. IX. században élt, Ácháb király idején, aki egy pogány nőt vett el feleségül. Ezzel kezdetben hallgatólagosan, majd nyíltan is engedélyezte Izraelben a bálványimádást. Illés próféta az igaz vallás védelmében szembe szállt a királlyal ezért menekülnie kellett. Menekülése közben Szeraptába, pogány vidékre érkezett, ahol Isten egy olyan szegény asszony által segített, aki az utolsó maradék lisztet és olajat is kész volt a prófétának adni. Ezért Isten bőségesen megjutalmazta: „Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: ,,Nem ürül ki lisztes vékád, s nem apad el olajos korsód.”
              Az evangélium mintha ugyanezt a gondolatot folytatná. Az Ószövetségi özvegynek még volt legalább egy marék lisztje és kevés olaja, de az evangéliumi özvegyasszony mindenét, egész megélhetését bedobta a perselybe. A farizeusok vallásossága csak elméleti volt. Csupán a feleslegükből adtak és azt is csak azért, hogy feltűnést keltsenek, és földi dicsőséget szerezzenek vele.
Ez az ellentét, még jobban kihangsúlyozza az özvegyasszony hitét, bátorságát. Ezzel előre jelzi Jézus áldozatát, mert a szeretet mértékét az áldozat nagysága mutatja meg.
Így érkezünk el Jézus áldozatához, amelyet a szentlecke emel ki, minden más ószövetségi áldozattal szemben: „egyszer jelent meg az idők teljességében, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.”
Így, ha Jézusi lelkület legfőbb jellemzője a szeretetből vállalt áldozat ez bennünket is kötelez.
Azzal lesz, szebb értékes az élet, amit önzetlen szeretetből ajándékba adunk. Lehet az idő, egy gesztus, apró mosoly, vagy nagyobb áldozat – mind-mind maradandó. A szeretet teszi élhetővé a napjainkat, olajazza a kapcsolatainkat. Mindehhez Jézus áldozatából merítünk erőt. Így tanuljuk meg, hogy Isten szemével nézzük önmagunkat és másokat, úgy ahogyan Jézus szeretettel nézte az özvegyasszony áldozatát.
Szívesen tanulok az idősebb nemzedéktől. Minden évben többször is rendezünk agapét a plébánián. Sok idős van, aki egy-egy borítékkal lep meg. Azzal, hogy ő már nem tud sütni édes, vagy sós süteményt, amit kérünk, de így járul hozzá.
A múlt héten a Kodály Zoltán férfikar volt a vendégünk az esti misén. Idősebb férfiak általában. Oda intették a perselyezőt, dobtak a perselybe, és az egyikük meg is jegyezte a mise után, hogy reméli, nem okoztak kiadást a templomnak, mert dobtak a perselybe.

Egy hívő így vall adakozásáról:
Uram! Én a magam forintjait hűségesen bedobom a perselybe. De ezen kívül is hozzájárulok a plébánia fenntartásához. Valószínűleg ennél is többet kellene adnom. Nem pusztán több pénzt, hanem úgy többet, hogy tudatosabban, szívesebben adjak. Mert amint a pap felajánlja a kenyeret és a bort, és bennük önmagát is, úgy kellene nekem is összekötnöm a pénzbeli adományaimat életemnek mindent felölelő lelkületével.
Urunk, Jézus Krisztus! Amíg nem jöttél közénk,az emberiség azt gondolhatta, hogy Isten csak a feleslegéből adott nekünk. De amióta önmagadat kiüresítve közénk jöttél, egy lettél velünk. Ezért tudjuk, hogy a te lényedhez tartozik ez a szeretetből fakadó egyszerűség, szegénység. Mert nem csak valamit akarsz nekünk adni gazdagságodból, hanem mindenedet, önmagadat adtad nekünk. Kérlek a mai vasárnapon: Adj Uram nekünk is bőven ebből a lelkületből! Ámen!