szeptember 9 vasárnap

B év évk 23. vasárnap 2018  SZENTLECKE Jak 2,1-5

         Testvéreim! Ha hisztek dicsőséges Urunkban, Jézus Krisztusban, ne legyetek személyválogatók. Amikor közösségetekbe belép egy férfi pompás öltözékben, aranygyűrűvel az ujján, és belép egy szegény is elnyűtt ruhában, figyelmetek a pompás öltözékű felé fordul, és így szóltok hozzá: „Foglalj itt kényelmesen helyet.” A szegénynek meg azt mondjátok: „Állj oda oldalra!” Vagy: „Lépj ide zsámolyomhoz!” Hát nem megkülönböztetés ez? Nem ítéltek e szívetekben részrehajlón, helytelenül gondolkozva?

         Hallgassatok ide, szeretett testvéreim! Hát Isten nem azokat választotta-e ki, akik a világ szemében szegények, hogy a hitben gazdagok legyenek, és örököljék az országot, amelyet azoknak ígért, akik őt szeretik?

Kedves Testvérek!
A mai beszédben a szentleckéhez térek vissza. (Jak 2, 1-5)
Az alapgondolat: „A szeretet szemével látni.”
Igen, ma is osztályozzuk egymást. Másképpen nézünk a szentmisében ismerősre, ismeretlenre. Egy hosszú hajúra, vagy öreg anyókára, egy furcsa öltözetűre, vagy jól öltözöttre. Vannak elvárásaink. A 9 órai szentmisén az olvasókat Csipet választja ki általában. Kérésem volt felé, hogy a vasárnap, az Isten háza ünnep: olyat válaszon, aki a vasárnaphoz méltóan, jól van felöltözve…
Bizonyára ez is az egyik akadálya, hogy nehezen építünk jó közösséget, előítéleteink vannak. Meg kell tanulnunk felfedeznünk, a ruhák alatt dobogó, élő, a miénkhez hasonló szívet, az embert.
Vajon hány szeme van az embernek? – Mondjátok: Kettő
Hány féle módon képes látni?
Én ezért háromról beszélek.
A fizikai testünk szemével a körülöttünk lévő világot látjuk és érzékeljük.
A hit szemével (lelki szemünkkel) viszont a fizikai szem számára láthatatlan dolgokat is képesek vagyunk látni.
Az élő lelkiismeretünk szemével pedig képesek vagyunk befelé nézni, úgy látni önmagunkat, a saját természetünket és jellemünket, ahogy Isten lát bennünket.
Tagle Fülöp-szigeteki bíboros a múlt héten Írországban, a családok világtalálkozóján mesélte, hogy amikor hajdan még csak diakónus volt, és ment falvakba igeliturgiát tartani és áldoztatni vasárnaponként, sose ment vele egy ministráns sem, mert ő csak diakónus. Aztán pap lett, és mindig rengeteg ministráns csapódott hozzá, már csak a falvakban várható ebéd reményében is. Így növekedett az értéke. Aztán püspök lett – a piaci értéke az egekben! Szülővárosában hirtelen mindenki a rokonának mondta magát. És azután bíboros lett… Bárhová megy, szelfiket akarnak készíteni vele – „Pedig az arc nem változott, nem?” A piaci értéke viszont igen… „Néha azt kérdezem magamtól: kit látnak ők? Egy személyt? Vagy egy hasznos árucikket?”
      Szentatyánk, Ferenc pápa nagyon sokszor kiemeli, hogy a kiselejtezés kultúrája hajlamos rá, hogy eldobja, amit hasznavehetetlennek ítél: magzatokat, időseket, fogyatékkal élőket, azokat, akik hibáztak, vagyis az elítélteket, azokat, akikkel kereskednek, akiknek a szükségleteiből üzletet csinálnak, hasznot húznak, a menekülteket, azokat, akiket diszkriminálnak, kultúrákat, amelyeket avíttnak ítélnek. Ferenc pápa felhívja figyelmünket annak veszélyeire is, amikor emberi személyeket, életeket a hasznosságuk alapján ítélünk meg; vagyis nem személyként tekintünk a másikra, hanem árucikként vagy dologként. Ez annyira átjárja a kultúránkat, hogy gyakran észre sem vesszük, hogy így viszonyulunk a másikhoz, hogy a piaci értékük alapján ítélünk meg embereket.
Még két példát hozok Tagle bíborostól:
Tagle bíboros elmesélte, hogy amikor washingtoni tanulmányai után visszatért a szülői házba, ott megtalálta régi farmernadrágjait – csupa trapéznadrágot. Akkor azt gondolta, „ezek a nadrágok kitartanak Krisztus második eljöveteléig”. Mégsem használja már őket… És miért nem? Mert divatjamúltak.
Tagle bíboros a karóráját mutatta, melyet 1973-ban kapott a szüleitől az érettségijére. Van, aki szóvá teszi neki: „Eminenciás uram, te egy két lábon járó múzeum vagy! Már nem csak püspök, de bíboros vagy! Annyi új modell van, miért nem veszel egy új órát? Te jobbat érdemelsz ennél!” „De számomra ez az óra nem csak egy tárgy, arca van… – válaszolt elérzékenyülten a főpásztor. – Tudom, hogy a szüleim kölcsönt vettek fel, hogy a fiuknak ajándékot vehessenek. … Ez az óra nem fog elavulttá válni.”
A mai vasárnapon tanuljunk tehát Jézus szemével látni.
1/ Az együttérzés látóképessége
Jézus szemeivel látni, azt jeleni, hogy együttérzéssel nézünk. Minden, amit Jézus tett, összhangban volt végtelen szeretetével és együttérzésével. Érzékenyen és felelősségteljesen kell viszonyulnunk a kevésbé szerencsésekhez, úgy, mint Ő. Azt kell éreznünk, amit Ő érzett. Gyengéd szívvel kell a szenvedők, szegények, tudatlanok felé közelednünk.
2/ Az akadály nélküli látás
Jézus szemével látni a dolgokat, annyit tesz, mint félretenni azokat a dolgokat, amik akadályoznak a tiszta látásban. A sátán jól bevált eszköze arra, hogy lealacsonyítsa látásmódunkat, és megsemmisítse küldetésünket.
3/ Az Isten kinyilatkoztatásán alapuló látás
Ha úgy akarunk látni, mint Jézus, akkor el kell fogadnunk azt a látásmódot, amit Isten kinyilatkoztatása biztosít.
Nemrég az utcán találkoztam egy a templomból kikopott hívővel.  Azt mondta azért nem jár templomba, mert ez a mise már nem a régi. Nem térdelünk le áldozáskor, kézbe is fogadjuk a Szentostyát, szóval meghamisítottuk az eredetit.
Mit válaszoltam neki? Az, hogy hogyan dicsérjük Jézus nevét, hogyan imádkozzunk hozzá, és, hogyan hallgatjuk az Igéjét, az sok mindenben különbözhet, de úgy látni az imádatot, ahogy Jézus látta, az azt jelenti, hogy elfogadjuk, mint Isten magasztalásának és dicséretének módját.
Ha egy emberi tradíció, vagy szabályzat megakadályoz minket abban, hogy érezzük Isten irántunk érzett szenvedélyét, és hogy úgy lássunk, ahogy Jézus látott, akkor azt mellőznünk kell. Ha nem ezt tesszük, akkor megvakít minket, ahogy a farizeusokat is általában.
4/ Látás: a bátorság látása
Jézus bátorsággal tekintett előre. Aki attól fél, hogy mások megvetik, vagy visszautasítják, amiért elmondja az igazságot, az nem láthat úgy, mint Jézus. Az ilyen személyt előbb-utóbb sötétség veszi majd körül.
Tudok Jézus szeretetével látni?
Mint hívőknek, mint diákoknak, tanulóknak, vagy mint már dolgozóknak, őszintén kell kutatnunk Jézus látásmódját. Néha nem tudjuk, hogy mit tegyünk, mit mondjunk, merre menjünk, de jó azt tudni, hogy Jézus ott van, hogy összetörje zavarodottságunkat, és fényt hozzon a sötétség helyére. A Szentlélek szemgyógyító kenőcsöt ken a szemünkre, hogy képessé tegyen minket a helyes látásra. Jézus a nagy szemész. Nála van a tökéletes látás receptje. Nála tökéletesen láthatunk.
Befejezésül Őri István imáját imádkozom:
Hála Neked Uram!
Minden, mit tudok,
nem az én érdemem
kitártam magam,
s eljött hozzám Istenem,
hogy megnyissa szemem a világra,
hogy figyeljek minden kőre,
figyeljek minden ágra,
hogy megnyissa szívem
mindenkit szeretni
emberek szükségét
mindig észre venni,
hogy megnyissa lelkem
a boldog Mennyországra...
Mindezért, Uram, hála Neked, hála!

Felnőtt misékre plusz magyarázat:

Látásmódok: konzervatív, haladó (előre siető), vagy bizonytalan típus:

A konzervatívok kérdezzék mag maguktól: vajon nem félelem, kishitűség húzódik-e meg az igazságért való aggódásuk mögött? a mindent jobban tudás a másik elítélésére vezet. És könnyen ott a veszély, hogy csak magukat tartják az egyházban egyedüli törvényes, jó hívőnek.

A haladó, modernista, vagy előre siető típus:
A haladók kérdezzék meg maguktól, vajon nem hiányzik-e belőlük a szükséges hűség a szent hagyományok iránt? Lehet-e kell-e mindent a korszellemhez igazítani, ezáltal mintegy elsimítani a hit „botrányát”?

Harmadik a bizonytalanok nagy csoportja.
Ma nagyon sokan nem tudnak, nem mernek dönteni. A bizonytalanok és keresők nagy csoportja tegye fel magának a kérdést: nem túlságosan kishitűen ítélik-e meg az egyház és a maguk helyzetét? Isten lelke vajon nem nyithat-e új és új utakat a becsületes keresés közben, úgy hogy kivezessenek minket a megrögzött, megszokott álláspontunkból?

Kérlek, Uram Jézus, segíts, hogy úgy lássam az embereket, ahogyan Te! Add, hogy tudjam szeretni őket, és megbocsássak nekik, és tudjak értük imádkozni. Szeretném a Te példádat követni, Uram – hogy mennyei Atyám igaz gyermeke lehessek én is.

 

Beszéd az evangélium alapján: (Benedek pápa és Cantalamessa atya beszédeit felhasználva….)

A mai evangélium középpontjában (Mk 7,31-37) egy rövid, de mégis fontos szó van. Ez a szó a legmélyebb értelemben összefoglalja Krisztus teljes üzenetét és munkásságát. Márk evangélista ezt a szót, hogy még elevenebben legyen, azon a nyelven jegyzi le, amelyet Jézus beszélt, arámi nyelven, és ez így hangzik: Effata, azaz Nyílj meg!

Nézzük most azt a szövegkörnyezetet, amelyben elhangzott e szó. Jézus a Tízváros határához ér, a tengerparti Tírusz és Szidon közelébe, arra a vidékre, ahol nem zsidók laktak. Akkor odavisznek Hozzá egy süketnémát, hogy meggyógyítsa – nyilván, híre már elterjedt. Jézus félreviszi a férfit, megérinti fülét és nyelvét, majd hangos szóval föltekint a menny felé: „Effata!”, ami annyit jelent: „Nyílj meg!” És a férfi azonnal hall és tisztán beszél. (vö. Mk 7,35)

            Tehát e szavaknak történelmi és szó szerinti értelmük is van. Jézusnak köszönhetően a süketnéma - aki korábban bezárkózott, elszigetelődött volt és nehezen tudott kapcsolatot teremteni – „megnyílt”. Számára a gyógyulás a mások és a világ felé való „megnyílást” jelentette, egy új kezdetet, szervei meggyógyultak, hallani és beszélni kezdett, képes volt másokkal kapcsolatot teremteni.

            Azonban mindnyájan tudjuk, hogy egy személy zárkózottsága és elszigetelődése nemcsak érzékszervek kérdése. Van egy belső zárkózottság, amely a személynek a legbensőbb részét érinti, azt, amit a Biblia „szívnek” nevez. Jézus azért jött, hogy szívünket megnyissa, s képessé tegyen arra, hogy teljes legyen kapcsolatunk Istennel és másokkal. Ez a kicsiny szó – Effata (Nyílj meg!) – összefoglalja Krisztus egész küldetését. Ő azért öltött testet, hogy az embert, aki belsejében a bűn miatt süket és néma volt, képessé tegye arra, hogy meghallja Isten hangját, a Szeretet hangját, amely a szívéhez szól, majd maga is megtanuljon a szeretet nyelvén beszélni, kommunikálni Istennel és másokkal.

Ezért lett az Effata rítus a keresztelési szertartás része, a pap megérinti az újonnan megkeresztelt ajkát és füleit és így imádkozik, hogy „Effata”, hogy az meghallja Isten Igéjét és megvallja a hitet.

A keresztség szertartásában a kiszolgáltató ugyanazokat a mozdulatokat viszi végbe a megkeresztelten, amelyeket Jézus tett a süketnémával: ujját a fülébe helyezi és megérinti nyelve végét megismételve Jézus szavait: „Effata! Nyílj meg!”

A férfi, akit Jézus meggyógyított süketnéma volt. Nem tudott másokkal kommunikálni, nem hallotta saját hangját, képtelen volt kifejezni érzéseit, szükségeit. Ha s süketség és a némaság azt jelenti, hogy valaki képtelen világosan kommunikálni másokkal, ezáltal jó és szép kapcsolatot teremteni, akkor rögtön be kell ismernünk, hogy többé-kevésbé mindnyájan süketnémák vagyunk, s mindnyájunknak szól Jézus kiáltása: Effata! Nyílj meg!

         A különbség az, hogy a testi süketség nem az egyénen múlik, így nem lehet azért őt kárhoztatni, míg az erkölcsi süketség áldozata hibáztatható.

Süketek vagyunk, amikor nem halljuk meg a hozzánk intézett segélykérést és jobban szeretünk nem figyelni a felebarátainkra. A szülők süketek, amikor nem értik meg gyermekük bizonyos értelemben vett furcsa és rendetlen magatartását, ami mögött a figyelem és szeretet utáni kiáltásuk rejtőzik. A férj is süket, amikor nem látja meg, hogy felesége idegessége mögött a kimerültség van, vagy az igény, hogy tisztázzanak bizonyos dolgokat. És ugyanez igaz fordítva is, lehet a feleség is süket.

         Süketek vagyunk, amikor magunkba zárkózunk büszkeségből és megsértődve konokul hallgatunk, miközben talán egy mentegetőző vagy megbocsátó szó nyomán visszatérne otthonunkba a békesség és vidámság.

     Ami meghatározza a kapcsolatok minőségét, az azonban nem az, hogy beszélünk vagy nem beszélünk, hanem az, hogy amit teszünk, szeretetből fakad-e. Szent Ágoston mondta egy alkalommal: „Lehetetlen minden helyzetben pontosan tudni, hogy mit kell tennünk, beszélni vagy csöndben lenni, korrigálni vagy hagyni, hogy a dolgok menjenek maguktól.”

A mai vasárnap tehát kérjük, hogy az Úr Jézus tegye ránk gyógyító kezét. Nyíljunk meg az ő gyógyító kegyelme előtt, mert csak így lesz részünk valódi és mély vigasztalásban, bátorításban, betöltött feladtunkban és élethivatásunkban. Bátorítsanak bennünk szent lecke szavai: „Isten azokat választotta ki, akik a világ szemében szegények, hogy a hitben gazdagok legyenek.”