Mennybemenetel B év 2018 Mk 15,16-20
„Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”
Erre az apostoli feladatra hív minket is Jézus kétezer évvel később, napjainkban is.
Végigelmélkedve ezt a rövid evangéliumi szakaszt, arra a megfontolásra jutottam: Jézus nem a sikert várja el tőlem, csupán az erőfeszítést. Nem a célba érést írja elő, csupán azt szeretné, hogy bármikor, amikor visszatér, a menet közben, előre menetel közben találjon engem. Legyek vándor, mely mindig előrehalad, az örök haza felé. Eközben pedig akár alkalmas, akár alkalmatlan, hirdessem az örömhírt, az evangéliumot!
A mai olvasmány és az evangélium is említi, hogy Jézus küldetést ad az apostoloknak: tegyenek tanúságot a hitükről. Mit jelent ez ma számomra? Mikor és hol kell és lehet beszélnem a hitemről? Mi nehézség ebben számomra? Van-e erről jó tapasztalatom?
Nos egy gondolkodásra hívlak benneteket a mai napon.
A Facebookon, YouTube-on, Messenger-en e-mailben stb . vagy bármilyen más közösségi oldalon, naponta osztjuk meg a gondolatainkat, vagy az életünk történéseit, egy-egy jó fényképet, eseményt életünkből. De ekkor meg van annak a lehetősége is, hogy a jó hírt osszuk meg, az evangéliumot. Most arra kérlek, hogy kicsit gondolj bele abba, hányszor ragadtad meg ezeket az eszközöket arra, hogy az Örömhírt hirdesd, hogy Isten üzenetét közvetítsd a többi ember számára. Hányszor olvastál el figyelmesen Istennel kapcsolatos bejegyzéseket, és engedted, hogy ezen keresztül eljusson a szívedbe az Örömhír? (Magyar Kurir, a plébánia levelezőlista, 777 blog stb..) Hányszor vállaltad bátorsággal és büszkeséggel kereszténységed, Istenhívőséged? Miközben pedig a számítógép előtt ülsz, vagy a telefonodat nyomkodod valamelyik közösségi oldal előtt hódolva, körbenézel-e a szűk környezetedben? Kellő figyelemmel és szeretettel vagy-e családod, barátaid, munkatársaid irányában? Ápolod-e Lelked templomát, szakítasz-e időt a belső béke megteremtésére? Előfordulhat, hogy miközben egyetlen kattintással bejárhatjuk az egész világot, aközben nem marad időnk az offline tettekre. Ezzel könnyen eshetünk a hiteltelenség csapdájába, mert ha apostolkodunk is az interneten, aki lát minket személyesen, visszatetsző lehet számára, hogy csak ülni lát minket. El kell tehát kezdenünk a valóságban is tevékenyen részt venni, és példánkkal tanúbizonyságot tenni Jézusról. Erre persze megannyi kifogást találhatunk, hogy csak egyet említsek: „Jó, jó, de hogy fogjak bele?” Itt visszautalnék arra a kérdésre mennyire tartod karban „Lelked” templomát. Mert ha tisztán tartod, akkor a benne lakozó Jóisten megsúgja a teendőd. Első lépésként tehát add át magad az Atyának, hogy rajtad keresztül tevékenykedhessen a világban. Akár a személyes életteredről, akár az online internetes világról legyen szó, ha rábízod magad, ő elvégezteti Veled mind azt, amiért ezen a Földön vagy. Apostolává tesz!
Christophet Blumhardt írja:
„Uram, taníts meg mind több embert arra, hogy milyen nagy kegyelem, hogy a földi élet annyi ostobasága, felesleges teendője között lelkünk az égben járhat, és hogy bizalommal mondhatjuk: minden elmúlik, ami most gyötrelem és gondot okoz. Igen, minden elmúlik, és mi a mindig erősebben Feléd mutató más valóság felé közeledünk.”
Mindannyian feszülünk a föld és a menny között. Közelíteni akarunk a menny felé ezért, feljárunk a hit hegyére, mint Jézus a Tábor, az Olajfák hegyére: pihenni, gyötrődve imádkozni, mennybe menni… Eltávozott szeretteinket ott hisszük a Szeretet Országában, miként Jézusunkat is. Ha magunkat is oda álmodjuk, akkor persze nem kerülhetjük ki az oda vezető úton való járást, a Jézus-követést. A szeretet égbe emeli elhunyt szeretteit, és égbe kell segítenie a még itt és most küszködő minket körülvevő szeretteinket is. A hit nem könnyű út. Sokszor nem látjuk a következő lépést sem. Úgy érezzük, a felhő takarja el, tükör által homályosan látszik, vagy csak látni véljük? A lényeg: jézusian élni akkor is érdemes és emberhez méltó, ha kérdőjelek rajzolódnak az égre.
Értelmünk hiszem, hogy megtalálja Istenben az Igazságot és a Szépséget, amit soha nem szűnünk meg szemlélni; szívünk megleli a Jót, és soha nem fáradunk bele, hogy ennek örüljünk. Erre törekszünk, és ezt az örömet akarjuk megosztani embertársainkkal.
Ehhez az úthoz az első lépés a szívünkben a vágy, hiszem, hogy Jézus a szükséges kegyelmeket megadja hozzá.
Ezért választottam a mai elmélkedés végére egy hosszabb idézetet. Lisieuxi Kis Szent Teréz imáját: „Honvágy” a címe.
Még itt állok, idegen partokon,
de érzem a túlsó part illatát.
Ó én innen úgy elkívánkozom!
Az ég után igen nagy vágy hat át.
Jó átmerengeni az igazi honba,
hogy ne fájjon a súlyos hontalanság.
De jó lesz, majd, ha egyszer szárnyát bontva
megláthatom Istennek édes arcát!
Ó adj énnékem hattyúszárnyakat,
hogy lebegjek és megérkezzem Hozzád!
Az örökrév kelt bennem vágyakat,
szeretném látni fényességes orcád.
Szeretnék elrepülni és elpihenni
a Szűzanya szívének tiszta trónján,
szeretnék karjai közt boldog lenni
arcomra lehelt hű anyai csókján.
Édességed érezni: ez a vágyam,
amint először rám mosolyog szemed.
Ó add meg, hogy mély vágyam mámorában
szívedben leljek majd rejtekhelyet.
Ó boldog perc, ó régtől várt szerencse:
meghallani először hangodat,
először látni, gyönyörtől remegve,
imádnivaló, bájos arcodat.
Te jól tudod: egyetlen vértanúság
gyanánt hordom, Jézus szerelmedet.
Ha égbe vágyom, ó az nem hiúság:
azért van, hogy jobban szeresselek.
Mert az égben szeretni foglak téged,
mérték nélkül, örökre, véghetetlen….
És üdvösségem soha nem ér véget,
s olyan új lesz, mint volt az első percben! Ámen!